Eat everything

Loan, Unsplash

"Mióta itthon vagyunk" #2321525: stresszel a főzés, a mennyisége is és a logisztika is, hogy mindennap kell, és hogy sokkal jobban oda kell figyelni az alapanyagokra, hogy mi fogyott el, mi fog megromlani, mit eszünk már egy hete és unjuk végtelenül, miben van elég zöldség, mi az, ami készen van délre akkor is, ha 11:50-kor nézek fel a kódból... az már fel se kerül a listára, vagy csak érintőlegesen, hogy új recepttel próbálkozzak, vagy valami tényleg finomat kísérletezzek ki. Félig-hobbiból félig-kötelességgé vált, úgy is, hogy egyre többször adjuk fel és szabadulunk rá a netpincérre. (Kötelező disclaimer: nem tudom, hogy akinek gyereke van, hogy csinálja, kettőnkre is elég brutális). 

A kenyérsütést pedig inkább hagyjuk is, tökéletesen időzítve még februárban szereztem egy kovászt (Claire lett a neve, miután megnéztem ezt a kenyérsütős videót, bepánikoltam, és eldöntöttem, hogy ez biztos nem fog menni). Amíg még nem múlt el az újdonság varázsa, nagyjából heti egy kenyeret tudtam összehozni, mióta nem akarunk naponta boltba járni, ez napi egyre változott, jó pár kudarcélmény is becsúszott, és most szüneteltetem a projektet (Claire-t etetem mindennap, mi pedig a legműanyagabb toastkenyeret esszük, vagy a kajarendelős-házhozszállítós napokon friss péksüteményt). 

Ettől függetlenül is vannak nagy felfedezéseink, olyan új ízek, amiről mindig ez a pár hétnyi bezártság fog majd eszembe jutni: a krémsajtos-sonkás (... szalámis-sajtos-paradicsomos, ha B.-ről van szó) bagel szuper vacsora, a mandulavaj durva függőséget okoz, bármilyen alapanyagból lehet finom tésztaszósz, ha elég Bon Appetit-videót nézek előtte, és lassan sikerül kikísérleteznem a tökéletes paradicsomos salsát (de azért nagyon várom, hogy újra beülhessünk az Arribába, mert ez már majdnem ugyanolyan, de azért az ottanit nem fogom tudni felülmúlni).