...take my life and jump right in it

Papp Krisztina, Unsplash

Pénteken szabadságra küldtem magam, és most sikerült jól csinálni, délelőtt futás, ebédre Zing, délután az év első fagyizása a Múzeumkertben sétálva, anyagvásárlás ruhaprojektekhez anya segítségével, hazaséta és elégedetten hátradőlés (oké, inkább csak kimerülten eldőlés, március közepe óta nem futottam, és a sétával kombinálva kicsit megdobta a mostanában megszokott napi max. 1000 lépésszámot). 

Ma is futottam, a Ferenc tér közelsége az egyik legjobb dolog ebben a lakásban, csak a lelkes "nyárra formába jövök"-terveimnek elég rendesen keresztbe tett a vírus, mindig sokan voltak a futópályán, és mostanáig nem mertem megkockáztatni. Most is próbálom megtalálni hozzá a legfurább időpont- és időjárás-kombinációkat, amikor csak ketten köröznek rajtam kívül, így nagyjából már biztonságban érzem magam akkor is, ha amúgy nálam tényleg mindenki gyorsabb. Szavak nincsenek rá, hogy mennyire nem vagyok formában, a 3*5 perc is kínszenvedés, de egyrészt tudom, hogy ezen csak túl kell esni (sajnos túl sokszor hagytam abba és kezdtem újra, egész jó rutinom van már köré), másrészt utána arra a napra megvan az a zen, ami csak durva testmozgás után. 

A futás valamiért átcsapja a fejemben az egészséges életmód-kapcsolót, vissza is tértem Kalóriabázisra. Ritkán veszem szigorúan a kalóriaszámolást, de az az egyetlen olyan módszer, amivel tényleg normál keretek közé tudom szorítani, amit eszek (ha nincs felírva, rögtön aktiválódik az összes kiskapu, fogynak a balzsamecetes chipsek és diab. kekszek, ha tudom, hogy mindennek, amit megeszek, bele kell kerülnie, ha nem is grammra pontosan, az megerősíti az önuralmam). Eddig nem tűnt reálisnak, hogy vissza tudok venni az össze-vissza stresszevésből, most viszont már nagyon itt az ideje.