Kellene egy szó arra az érzésre, amikor egy dal egész nap fel-felbukkan a fejemben, nem nagyon tolakodóan, de kitartóan, egészen addig, amíg el nem kezdem hallgatni, és akkor az a pár perc pontosan úgy lesz tökéletes, azokkal a hangokkal és hangulattal,teljesen ráhangolódok az együttes minden egyes rezdülésére, és kicsit minden olyan, amilyennek lennie kell- ilyen volt ma a Subterranean.
Utána már nem annyira izgatott, hogy túl meleg van itthon, káosz a munka és olyan felemás így a nyár, egyrészt szabadabban a végtelen home office miatt, másrészt extra óvatosan, koncertmentesen és utazásmentesen, állandó hiányérzettel; akkor valahogy meglett a lendületem, amivel végig tudtam csinálni a délutánt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése