indoor safari

 

Továbbra is leragadva az öltözködés-témánál: 

- megjöttek a BeWooden-nyakláncaim és fülbevalóim, és imádom őket, nagyon jól összeállt most ez a "puha barnák és sárgák + természetes anyagok"-koncepció, kifejezetten élvezem az öltözködést, és nem csak az irodai napokon

- úgy tűnik, most ha sorozatot nézek, akkor is ezt veszem észre a legjobban, mert amikor végre belevágtam a második évad Beef-be, főleg Carey Mulligan ruhái miatt volt emlékezetes az első rész, de annyira, hogy lenyomoztam, ez a ruha honnan van és hogy tudnám megszerezni (több szempontból is reménytelen, most épp azt tervezgetem, hogy tudnék hasonlót készíteni- szerencsére léteznek jobb minőségű textilfestékek is, mint amikkel eddig kísérleteztem, majd kicsiben megnézem, hogy birkóznak meg ezzel a vízfesték-hatással)

- a Vinteddel eddig még egész jól alakult minden, volt, ami nem passzolt, de gond nélkül tovább tudtam adni, volt, ami a szekrényemben ragadt, de a rendelt cuccok többsége bevált. Most viszont, az első reklamációm közepén, csak biztosabb lettem benne, hogy nagyobb értékű, fontos/különleges dolgot biztos nem bíznék rájuk semelyik oldalról: egy szimpla, 1800 forintos szandált visszadobtam, mert az "egyszer használt"-leíráshoz képest nagyon csúnyán kopottak voltak a műbőr pántjai, és már több, mint egy hónapja húzódik az ügy (persze túl fogom élni, ha levonják a pénzt és meg kell tartanom, de kíváncsi voltam, mennyi esélye van egy jogos reklamáció átfutásának) 

beached upon the shore

 

J Williams, Unsplash

Csapatépítő: 3.5/5, túléltem, szocializációs szempontból egész okésan sikerült (szerencsére a négyfős faház emeletén volt egy kis privát szféra, és összességében kevesebb volt a kínos csend, mint amihez hozzászoktam, meg talán az is használt, hogy most kevésbé feszültem rá az egészre), és meglepően bírtam az alkoholfogyasztást (mostanában már egy sörtől is tudok másnapos lenni, ezért nagyon óvatos voltam, semmi sör, semmi tömény, de végül 2-3 minipezsgő és pár hosszúlépés után másnap kicsit kiszáradtan, de amúgy okésan keltem). 
Még a csapatfeladatok se voltak vészesek, bár az egyik szaladgálós körben sikerült beszerezni egy bokasérülést, ami miatt szerencsére volt kifogásom, hogy éjfél előtt elmenekülhessek az extra közhelyes zenéket felvonultató builból, viszont utána a hét hátralevő részét itthon töltöttem, csak csütörtökön sántikáltam el a varrónőhöz, átvenni a mellényt. 

Varrónő: 3/5, azt hiszem, ez a kísérlet közepes eredménnyel zárult. A mellény nem volt sokkal drágább, mint mondjuk az a Benetton-nál, amit referenciának használtam, és jobban passzol rám, mint a bolti darabok, működik, de nem 10/10-es. A varrónővel se éreztük annyira a kémiát, ha nem tudtam volna én beszerezni az anyagot+ a gombokat, és nem lett volna ennyire pontosan meg a fejemben, hogy mit szeretnék, nem hiszem, hogy akár csak ennyire működött volna, és jó lenne valaki olyannal végigcsinálni ezt a folyamatot, aki több pluszt ad hozzá, vagy közelebb áll az ízlése az enyémhez. Sajnos továbbra is úgy néz ki, hogy ha a Tökéletes Mellényt szeretném, meg kell varrnom (bár mielőtt ennek nekiugranék, még meglátom, hogy a mostanit mennyire használom ki).

Egyéb varrós projektek: 5/5. Teljesen váratlanuk a kik-ben találtam meg álmaim viszkózingjét tökéletes piros színben, és annyira rákattantam, hogy vettem belőle egy másodikat, amit szétvágtam szabásmintának. Pont volt kétféle anyagom is, ami még a tavalyi Minerva-tesztelés óta a fiókban porosodott, és ruhához kevés lett volna, egy nagyon rövid fazonú inghez viszont elég. Jó döntés volt, hogy a kevésbé különleges duplagézzel kezdtem a sort, sok mindenre rájöttem közben (például hogy kell a papír szabásminta), így amikor a menő mintás viszkózhoz értem, már viszonylag gond nélkül tudtam haladni - de tegnap mindkettő elkészült, és mindkettő nagyon tetszik. (Ettől függetlenül a Minerváról nem rendelek többet anyagot, őrült sokat kellett rá várni, a plusz vámmal együtt nagyon drága, és a viszkózból ömlött a festék, nem tudom, hogy fogom tudni mosni, valószínűleg kézzel). 

Azt hittem, hogy ezzel letudtam a varrást egy időre, de igazából sosincs vége, nagyon tervezgetem a nyári ruhát is, és kimaradt egy adag lenvászon a mellényből, úgyhogy most egy hozzá passzoló rövidnadrágot tervezek - azt se varrtam még, de van egy sajátom, amit le tudok másolni, azt hiszem, most ez a vonal működik. Valamiért mindig nyáron kap el a varrás-lendület, de egyelőre nagyon élvezem. 

Packing list

 

Lina Verovaya, Unsplash

Holnap lesz a céges csapatépítő, és miközben készülődtem rá, végiggondoltam, hogy mennyi random korábbi csapatépítőn mennyi dolgot megtanultam (főleg a saját káromon), szóval íme, az eddig levont tanulságok:

- ha van rá esély, hogy egy teljesen árnyékmentes focipályán fogtok szaladgálni dél körül (és többnyire van rá esély), ne felejtsd el benaptejezni a hátadat is, mert különben hetekkel később is a sportmelltartó alakúra leégett, hámló válladat kenegetheted
- poén ruhástul a medencébe ugrani, de utána még a nyári melegben is *nagyon* sokáig csuromvizes lesz mindened
- ha szakad az eső, ne bakancsban, hanem papucsban (vagy ha menő Z-generációs vagy, akkor Crocs-ban) mászkálj odakint
- csoportnyomásra se egyél fura tengeri állatkákat
- ha van rá lehetőség, menj be a vízbe
- többnyire könnyebb végigsörözni a napot, mint vizet szerezni, legyen nálad saját vizesüveg és hidratálj rendesen

Szerencsére ez most csak egynapos lesz, bár ottalvós, és őrült korán indulunk, remélem, okésan alakul majd.  

recap

 

Tianlei Wu, Unsplash

Időközben a krónikus időhiány közepes időhiányra csökkent, néhány jól megválasztott dolog már belefért a hétvégékbe (eddig egy kiállítás és két macskamenhely-látogatás), de azért még továbbra is futok magam után elég rendesen, ráadásul munkamennyiség szempontjából most kezd igazán intenzívvé válni a helyzet.

Végre kaptam fizetést, ami ilyen hosszú kihagyás után nagyon feldobott, és szükség is volt rá, mert a 6 évnyi teljes home office után most rendszeresen bejárok az irodába, és a ruhatáramra ráfért egy kis kiegészítés (szerencsére nincs dress code, de a többség azért pár fokkal elegánsabb ruhákat hord, nagyjából a blézer+edzőcipő vonal).
Az egyik projektem, hogy kipróbálok egy varrónőt, mert nagyon tetszenek az elegánsabb mellények, de teljes fizikai képtelenség, hogy boltban találjak rám passzolót, és bár létezik szabásminta, de csak egy teljes éves, viszonylag drága előfizetéssel lehet megszerezni, úgyhogy inkább megnézem, milyen lesz, ha valaki más készíti el. Az anyagot és a gombokat így is vadászhattam hozzá én, ami nem is baj, mert így pont olyan lehet, mint amilyennek elképzeltem, pár héten belül kiderül majd, hogy mennyire működik így a dolog.

Az ebédfőzésre pedig kénytelen leszek kicsit jobban visszaállni, mert már unom az iroda környékén található kajaválasztékot (ha szociális életet is akarok élni, akkor az gyrost jelent, de mostanra bőven elég volt belőle), a specialty kávézók szendvicsválasztéka pedig szuper, de nem fogom bírni pénzzel. Még nem igazán alakult ki az új költségvetésünk, gondolom, azért több, mint egy hónap kell hozzá, de jó lenne, ha újra beleférne a rendelés a kifli.hu-ról, akkor csak az elkészítésre kell beáldozni valamelyik hétvége estét (a 2*2 napra tervezés elég jól bevált, bár ha én nem vagyok itthon, B többnyire rendel, és nem főz magára). 

... egyszer minden rendszer megdől

Alexandru Tudorache, Unsplash

Tűzló ez az év tényleg rendesen, csak pont emiatt semmi, de semmi időm blogolni...

A múlt hét nem csak a nyilvánvaló okok miatt volt extrém, hanem mert kedden kezdtem az új munkahelyemen, 10+ év után először jártam igazi nagy irodaházban, és nagyon régóta először kellett korán kelnem, amivel kicsit azóta is szenvedek. Furi volt, de a jó értelemben, még keresgélem a ritmust, de azért alakul. Emiatt viszont a hétköznapokon kizárólag a túlélésre játszottam, péntektől vasárnapig pedig a képernyőre tapadtunk (B elkapott egy brutál gyomorvírust, úgyhogy abbahagytam a győzködését arról, hogy a koncertet a Hősök terén nézzük, maradt a stream, de <3 Ivan, <3 Carson Coma-kéthatod, de a kedvencem és a hétvége nemhivatalos háttérzenéje nálam ez lett).

A szombatot az ideges/izgatott várakozás hatotta át, vasárnap dél körül átsétáltunk szavazni a tavaszi napsütésben, aztán vissza a várakozáshoz és figyelemtereléshez, bár szerencsére gyorsan felváltotta az "ezt nem hiszem el, hogy a Fidesz vezet"-ből "oké, most már a Tisza", és így is maradt egész este, egyre könnyebb és könnyebb volt látni a mandátumok alakulását. Elképesztő és felfoghatatlan, hogy ez az első olyan szavazás, ahol nem az történt, hogy az eredménynek köze sincs ahhoz, amit szerettem volna... ilyenkor mit kellene érezni? Annyira próbáltam tartani a távolságot mindentől, ami kiborító volt és megváltoztathatatlannak tűnt az elmúlt 10+ évben, most sincs rögtön eufória, de azért óvatosan reménykedek valami jobban. 

Guess

 

Arie Oldman, Unsplash

Mostanában B-vel az egyik kedvenc közös időtöltésünk a GeoGuessr- ő jobb a térképekkel, én jobban ismerem az európai városokat (és egy kicsit a zászlókat is), és ketten elég ütős csapatot alkotunk. Két dologra vagyok a legbüszkébb: az egyik, hogy Helsinkit egy öböl alapján emlékezetből felismertem, a másik, hogy Cordoba egyik megtévesztően Szentendre-szerű utcájában sikerül 0m eltéréssel megtippelnünk a helyet. Sajnálatos mellékhatása, hogy amennyire jól viseltem eddig az utazáshiányt, annyira mehetnékem lett, legalább egy nyári Finnországot jó lenne összehozni valahogy...

Ezen kívül van még egy közös projektünk, pontosabban azonos témájú, csak ellentétes irányú: nagyjából egyszerre jöttünk rá, hogy B. sokkal, de sokkal több vizet (... kólát, ízesített Apentát, etc) iszik, mint kellene neki, én pedig már egy ideje 2 liter körül, sőt, inkább alatta. Így most mindketten jegyzetelünk, én döntöm magamba a szigorúan szénsavmentes vizet, ő csak pár kortyot iszik az eddigi lendületből-fél-literek helyett, és így mindketten megállapodtunk valahol 3 liter környékén.

By the way

 

Aniket Bhattacharya, Unsplash

Igazán megtanulhatnám már, hogy ha 1-2 napnál tovább draftban hagyok egy bejegyzést, akkor annak esélye sincs...

Pedig amúgy minden oké, múlt héten már éreztem egy egészen picike tavaszi lendületet, hirtelen úgy tűnt, beindulnak a dolgok, de most eljutottam a folyamatban odáig, ameddig egyelőre lehetett, és várok.

Tesóm pár hete letette a forgalmiját, és most már vett is egy autót, ez a legelső és egyetlen a családban (kérdezte, hogy mikor szeretném kipróbálni, úgyhogy valahogy majd erőt kell vennem magamon, és visszaülni a volán mögé, bár most megint inkább úgy éreztem, hogy az igazi helyem az anyósülésen van, hangosan zenét hallgatva és a tájban gyönyörködve). 

Shed

 

Shiqi ZHAO, Unsplash

Mostanában meglepően sokszor szembejön a kínai újév és a kígyó-> ló váltás, bár lehet, hogy csak azért veszem észre, mert nagyon rám férne egy nagy adag új lendület, kezdet vagy egy új irány. Ezzel együtt a kígyó-részt azt hiszem, túl is teljesítettem, a terápia kapcsán nagyon sok mélyen rögzült hiedelemmel próbálok szembemenni, szép lassan letenni azokat, amiket már kinőttem és csak akadályoznak. Tudni eddig is tudtam róluk, azt hiszem, legalábbis gondolati szinten nincs olyan sok új információ, kevesebb az elemzés/rágódás és villanykörte-pillanat, mint amihez hozzászoktam, cserébe viszont sokkal több az *igazi* változás, még ha szabad szemmel szinte láthatatlan is, de érzem, hogy összeadódnak. 

Olyasmikről van szó, amiket mostanában az interjúk kapcsán jól tudok gyakorolni, például hogy nem minden téthelyzet élet-halál kérdése, és hogy nem minden áron megfelelnem kell az elvárásoknak, hanem önmagamnak lenni, és akkor megtettem mindent, amit tudtam. Ezek leírva extra egyértelműnek és közhelyesnek tűnhetnek, de pont ez a nehéz az ilyen hiedelmekben: egyértelmű, hogy túlzás és nem működik, de pont nem a logikus részem ragaszkodik hozzájuk nagyon erősen. Mélyről jönnek, ezerszer bevésődtek, nem instant kiradírozhatóak, de már azt sem érzem, hogy teljesen tehetetlen lennék velük kapcsolatban, és soha nem változhatnak meg. Nagyon sok minden a helyére került mostanában, de még mindig rengeteg a mozgó rész, és most nem is tudom, hogy pontosan hol fogok kilyukadni pár hét vagy hónap múlva.

Nothing else matters

 

Történelmi jelentőségű pillanat: Fiona ma felugrott az ölembe, és dorombolt. Fényes nappal, teljesen önként. Eddig még csak hasonlóra se volt példa (főleg éjszaka barátkozik, de akkor is szigorúan a saját feltételei szerint), úgyhogy a mai egy automatikusan jó nap, akármit is jelezzenek vissza az interjúról.

Update: ezzel együtt nem bántam volna, ha nem egy elutasító emailt kapok... de mindegy, úgy tűnik, még tovább húzódik az álláskeresés.

cautious

Philipp Deus, Unsplash

Szépen-lassan-óvatosan mintha kezdene visszatérni az életkedvem, legalábbis tegnap már sokkal több volt belőle, mint hét elején, és az is jót tett, hogy pár nap késéssel, de kipipáltam a januári kiállítást (Lowbrow Goes On a Deák17 Galériában, ingyenes és nagyon érdekes, érdemes benézni). A héten volt egy utolsó körös interjúm (személyesen, amire nem volt példa vagy... 8 éve?), szimpik voltak, de egyáltalán nem IT-s munkakör, úgyhogy lehet, hogy februárban nagyon megváltozik minden. 

leporol, továbbmegy

 

Bence Balla-Schottner, Unsplash

Nem pont olyan lett a január, mint amilyennek szerettem volna- meglepően nagy lendülettel indult, aztán az utolsó 2 hete egy elhúzódó félig-meddig-betegséggel telt, amitől csak nyűgösebb és nyűgösebb lettem, és mostanra már úgy érzem, le vagyok maradva mindennel, a motivációm pedig nagyjából nulla.
(Az amúgy tetszik, hogy az "új év, új kezdet, változtass most mindenen"-narratíva helyett mennyivel több az "ez még a hibernáció és a nyugi ideje"-szemlélet, így egy kicsit könnyebb volt belenyugodni a csökkent fordulatszámba). 

Objektíven amúgy nem olyan vészes a helyzet, vannak konkrét sikerélmények (... nem, munkám még mindig nincs, de a költségvetés megtervezésében és betartásában rengeteget fejlődtünk, és megkötöttem életem első hordható sálját), egy csomó jó könyvet olvastam és filmet néztem, majd biztos írok ezekről is, csak előbb múljon ez a mentális szürkeség.

jegyzetelek

 

Propshee Journals, Unsplash

Nagyon kevés telt el az évből, de már két jó filmet is láttam: az Új év, új szerelmet a Puskinban (most valamiért megtalálnak a skandináv dolgok, főleg könyvben, de a Hjem til jul harmadik évada is önmagában felelős a karácsonyi hangulatom legalább 50%-áért), és a Tetrist, amit B. mutatott, ha már vérre menő Tetris-meccseket vívtunk a karácsonyra kapott konzolján. Ezzel együtt kezdtem egy sokadik, külön füzetet, amibe szeretném összeszedni azokat a filmeket/sorozatokat/könyveket/zenéket, amikkel találkozok, mert visszatekintve az elmúlt évekre, nagyon nehezen tudom felidézni, hogy mik voltak azok (a határidőnaplót lapozgatva teljesen ledöbbentem rajta, hogy a Severance második évada 2025-ös, azt hitem, régebbi), és arra még kevésbé emlékszem, hogy milyenek voltak.
Persze rögtön befeszültem az üres oldalaktól és hogy pontosan hogy fogalmazzam meg a gondolataimat tökéletes kritikává, de ez a része majd kialakul, most főleg azt szeretném, hogy kialakuljon ez a szokás, és ne csak egy végtelen masszája legyen a tartalmaknak, amit fél szemmel nézek, és aztán nagyjából el is felejtek.

Azt is nagyon remélem, hogy nem maradtam le a Papetri 2026-os határidőnaplóiról- karácsony környékén már majdnem megrendeltem a webshopon, de aztán addig halogattam, amíg ezer másik teendő mellett megfeledkeztem róla, most pedig nem is találom online (de hátha a LúdLaborban még lapul pár darab). Rossz lenne az évek alatt kialakult jegyzetelési szokásaimat valami más formához igazítani, ezt már annyira kényelmesen belaktam, és egész jól meg tudom tartani az egyensúlyt benne a tervezés és az utólagos naplózás között, most kifejezetten jó érzés visszanézni a 2024-es és 2025-ös füzetet, majdnem annyira jól felidézi egy-egy hét hangulatát, mint a fotók. 

Recap

 

Zoritsa Valova, Unsplash

Azt hittem, ha lesz év, ami után nem akarok visszanézni és tanulságokat levonni, akkor az 2025 - ehhez képest már dec.31-én is úgy keltem fel, hogy éreztem a levegőben azt a "tiszta lap/új kezdet"-energiát, amit általában csak szeretnék az új év környékén, de sose sikerül. Aztán ettünk a világ legjobb olívabogyójából, koccintottunk cavával, hazasétáltunk a hóesésben, szétvertük egymást a gonosz Unóban, próbáltuk megnyugtatni az ágy alatt rettegő Fionát, és csillagszóróztunk éjfélkor (meg odaégettem az első adag lencsét, de ez részletkérdés, főztünk és ettünk egy második adagot).
Elsején mérsékelten másnaposan és fáradtan ébredtem, és mire igazán észbe kaptam, már több, mint két oldalnyi dolgot szedtem össze, amiért hálás lehetek az elmúlt évemnek, közben pedig megtalált ez a kérdéssor, ami most sokkal jobban passzol a fejemben kavargó kérdésekhez, mint a klasszikus ÉvIránytű.

Megtörténtek olyan dolgok, amiket sose hittem volna, és csak nagyon kis részben múltak rajtam (lett légkondi a lakásban, meggyőztük a főbérlőket a macskáról), olyanok is, amik szintén hihetetlenek, és sok munkám van bennük (lett jogsim, de mielőtt sikerült volna, életemben először buktam meg, ráadásul kifejezetten csúnyán), és olyasmi is, ami nagyon nehéz, de nem érzem úgy, hogy túl sokat változtathattam volna rajta (munka elvesztése, extra nehéz álláskeresés). Érezhetően kevesebb a pénzünk, és csak egyetlenegyszer utaztam külföldre, ami nagyjából az év egyik legnehezebb két napja lett (a katasztrófa berlini út még februárban). És mégis: ha visszagondolok a nehézségekre, nem hagytak heget maguk után, látom, hogy mit tanultam belőlük, és olyan mély rétegeimben kezdtem el változni, amit sose hittem volna lehetségesnek. Emellett pedig olyan színtisztán öröm élmények is voltak, amiket szintén viszek magammal (főleg koncertek, bár pont nem a QOTSA vagy a Portugal.the Man, amire számítottam volna, hanem egy Biffy Clyro, két Ivan and the Parazol és egy Platon Karataev). 
Még nem nagyon terveztem meg 2026-ot, de az biztos, hogy a 12 hónap-12 kiállítás kihívást megtartom, mert nagyon sokszor csak emiatt vonszoltam el magam valahová a hónap utolsó napján, de többnyire megérte, és így szép lassan már kezd szokássá válni; és a könyvtárba járást is, mert idén több zseniális könyvet olvastam, mint már nagyon régóta (Moa Herngren és Linn Strømsborg volt a két kedvencem, de meg kellene nézni a kikölcsönzött könyvek listáját, mert biztos van, akire nem emlékszem kapásból). 

Még csiszolgatom magamban, hogy pontosan mit is szeretnék erre az évre, hogy tudnám olyan jó célokkal és kihívásokkal feltölteni, amik motiválnak, de sokkal jobb helyzetből indulok most mentálisan, mint ami a körülmények alapján indokolt lenne, és meg is akarom tartani ezt a szikrát, ameddig csak tudom.