Mostanában

Alex Holyoke, Unsplash

... 6 körül ébredek, hamarabb, mint ahogy igazán kipihenném magam, és nem is igazán tudok visszaaludni. A héten tele vagyok azzal a fajta energiával, amit nehéz a négy fal közt levezetni (de tegnap a nagy kör az Orczy-kertben jót tett).

... szombatonként offline napot tartok - semmi social media, semmi blogolvasás, semmi tartalomvadászat, és jobban kisimulnak tőle a gondolataim, mint bármi mástól (és csak egyszer nyitottam meg az Instagramot automatikusan, miközben teljesen másfelé figyeltem, de azonnal be is zártam)

... nem tudok naplót írni. Igen, még mindig szoktam kézzel, füzetbe összeszedni a gondolataimat, van, hogy csak random listákat, van, hogy mélyebb érzéseket és élményeket. Néha segít kibogozni a káoszt, ami a fejemben van, és meglátni az összefüggéseket, néha csak ugyanazokat a köröket futom újra és újra és újra. Visszaolvasni nem is nagyon szoktam, pedig itt van a lakásban jó pár A/5-ös füzet, minimum a 8 évvel ezelőtti Pestre költözés óta (de ha nagyon keresném, megtalálnám azt is, amit 10 éves koromban írtam színes zselés tollal egy dalmatás füzetbe). 

Idén január óta nem vagyok nagyon jó passzban, de az első hétnyi szenvedés után sikerült visszállnom egy rendszerre, újrakezdtem a sportot, időben feküdtem, Live Your Legend-es hétterveztem, úgy tűnt, jó az irány. Március legelején aztán a munkahelyi csapatomban nagyjából mindenki le volt merülve, ebéd közben panaszkodtunk egymásnak, és abban maradtunk, hogy nem is lenne rossz az a két hétnyi otthonmaradás, amit pont akkor jelentettek be az olaszok. Azon a csütörtökön voltam utoljára bent az irodában, és több, mint két hónapja itthonról dolgozok, a belátható jövőn belül ez így is marad. És mióta különböző, jobb-rosszabb módszereket bedobva küzdök ezzel a helyzettel, képtelen vagyok rávenni magam arra, hogy mélyebbre merülve megnézzem, hogy is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban.