Papers please

Kelly Sikkema, Unsplash

Nem tudom, van-e még bárki rajtam kívül, akiből kellemes, kicsit szomorkás nosztalgiát váltanak ki a NAV-os "Átvételi értesítő" emailek - még az előző életemben napi szinten kaptam-nyomtattam-fűztem le őket, amikor új belépőt vagy kilépőt jelentettem be. 3 év alatt még egyszer se éreztem azt, hogy úúgy visszamennék HR-esnek, még akkor is jobban élvezem a kódolást, amikor éppen nincs különösebben jó napom, de összességében még mindig nem tartok ott, hogy meglegyen az a rutin, ami a HR-korszakban összetartotta a napokat (az emberiségből való folyamatos kiábrándulással együtt). 

Jó kérdés, hogy amíg benne voltam, addig éreztem-e ezt egyáltalán, vagy csak visszanézve tűnik annyira simának a mindennapi teendők ritmusa, és ha majd pár év múlva visszagondolok erre az időszakra, utólag már ez is simának fog-e látszani... 

Mondjuk az adóbevallás, ami miatt ma reggel 7-kor már ébren voltam, nem jár nosztalgiával, csak megkönnyebbüléssel: pár kattintással túl vagyok rajta, nem felejtette el a böngésző a jelszavam a felülethez, nem veszett el az M30-asom, és még módosítani se kellett semmit, úgyhogy az volt a legnagyobb dilemma, hogy kinek menjenek az 1%-ok.