Final one

 

... csak hogy az utolsó blogvember-bejegyzéshez is legyen art journal :)

Egyébként hiányozni fog a blogvember (inkább olvasói, mint résztvevői szempontból, klassz volt ennyi friss blogbejegyzést találni nap mint nap, pls írjatok decemberben is), a Száraz November már kevésbé, bár azért nem fogom fröccsel indítani a holnapi reggelit, főleg mert utána vonatozunk vissza Pestre... nagyrészt az tartja bennem a lelket, hogy hétfőn se kell még dolgoznom, és visszatöltődhetek (de amúgy nem volt rossz a családlátogatás, a lassan 3 éves keresztlányunk extra cuki, de mindkettőnknek kb egy délután a kisgyerekkel töltött limitje).

Boundaries

 

Tegnap végre összeállt, hogy pontosan hogy fog kinézni a karácsonyi szünetem (két nap szabit csak később tudtam hozzáadni a rendszerben, és így nem voltam benne biztos, hogy 27-én, amikorra B. családja a nagy karácsonyi közös ebédet szervezte, nem kell-e majd dolgoznom... de úgy néz ki, hogy nem, lesz ott másfél hétnyi egybefüggő szabadságom, amit már nagyon-nagyon várok), és szerencsére a jövő hétfőt is ki tudtam venni, ami szuper, mert az egész hétvégét B. családjáéknál töltjük majd Debrecenben, és 100%, hogy utána rám fog férni a pihenés.
Ami elvileg csak egy sima, nyugis, hétköznapi családlátogatásnak indult, már öt ponton megcsavarodott azóta, de B. szépen kézben tartotta a helyzetet, és bár ő azért stresszelt emiatt, de azért sikerült elérnie, hogy maradjon az eredeti terv, és ne kelljen még extra köröket hozzáadni (és aztán utólag kielemezte az egészet a gondolatnaplójában, nagyon büszke vagyok rá :)

Nagyon durva, hogy két nap múlva már december, egyelőre se adventi koszorúnk, se adventi naptárunk nincs, viszont a karácsonyi ajándékok listája már legalább összeállt, csak rá kell szánni pár napot a rendelésre/vásárlásra. Egyébként pedig a karácsony előtti két hét tele lesz klassz programokkal (szabadulószoba, pizzázás, Platon-koncert, Jurij-búcsúkoncert), szóval ha kibírtuk ezt a hétvégét, kezdődhet a hangolódás.

Quick one

 

Julie Johnson, Unsplash

Még mindig keresgélem, hogy a vezetésnek hol van a legjobb helye egy munkanapba ékelve- délután 5-től teljesen jó volt, amíg nem sötétedett ilyen korán, de ha nap közben megyek (mint ahogy ma is), az azzal jár, hogy legalább 8-ig dolgozok, behozva a kieső órákat, estére már teljesen használhatatlan vagyok, és másnap nagyon fájdalmas 9-kor odaülni a gép elé... (viszont a vezetésnek nagyon jót tesz, hogy jobban tudok koncentrálni, érzem a fejlődést, bár azt még elég nehezen tudnám megtippelni, mikor leszek vizsgakész állapotban). Szóval, ma viszonylag sokat mentem 40 felett, parkoltam, sávot váltottam, és elképesztően fáradt vagyok.

Nincs önuralmam, úgyhogy az első számfestő kép befejezése után rögtön belevágtam a másodikba, és ez most sokkal jobb élmény- jobb minőségűnek tűnnek a festékek (pedig pont ugyanonnan rendeltem), jobban bízok magamban, és sokkal könnyebben bele tudok merülni (persze ma nem volt rá annyi időm, mint szerettem volna, de majd holnap...)

walking slowly

 

Sam Di Risio, Unsplash

Erősen kezdődött a mai nap, terápiával és egy nagyon mélyre menő helyzettel, de aztán délutánra talán sikerült annyi War On Drugs-t hallgatni, ami helyrehozott (szerencsére nem volt ma meetingem, maradhattam a saját puha takarós, biztonságos buborékomban); a számfestős kép pedig 99.9%-ban kész, és csak azért nem kezdtem el a következőt, mert akkor este biztosan nem tudnám rávenni magam az indulásra (így is épp elég nehéz, amennyire érzem, hogy jót tesznek a hét közbeni, munka utáni programok, annyira fájdalmas már sötétben menni valahová, akkor is késő estének hat, amikor még csak 5 körül jár az idő).

hiányod utánad elviszem

 

Ünnepélyesen megfogadtam ébredéskor, hogy márpedig ezt a munkahetet jól fogom indítani, nyugis és fókuszált és lazán vett lesz a nap - erre a Chrome eltüntette az összes munkahellyel kapcsolatos böngészési előzményt, kiegészítőt és minden egyéb információt, és csak miután nagy nehezen visszaállítottam a nagy részét, találtam meg azt a profilt, amit használok (és amit teljesen ugyanúgy hívnak, mint az üreset, amivel indítottam, csak valamiért mégis egy másiknak számít). 

Az egyébként sokat segít a lelkesedés fenntartásában, hogy kivételesen hét közbenre is szerveztem programot, bár az éttermi vacsi nagyjából az első és egyetlen dolog eddig, ami komolyan veszélyezteti a spontán kezdődött, ígéretesen alakuló Száraz Novemberemet - most kivételesen nem is szociális szempontból lesz fura, csak vannak étkezések, amikhez tökéletesen passzol egy-két pohár bor, és ez is olyan lenne (és akármilyen jók is a koktélok, egyszerre cukormentes és alkoholmentes opciót találni nagyjából lehetetlen). Mostanában egyébként a kombuchát próbálgattam pár helyen, ahová beültem (bár az cukor-szempontból tud necces lenni), de vagy házi és túlárazott, vagy dobozos és üdítő-szerű... 

Photo diary

 

(szöveg innen, egyébként a legújabb évadnyi Dalfutár is egész jó lett, bár nincsenek közte olyan instant kedvencek, mint a Kör vagy az Odd One Out)

Úgy döntöttem, hogy a mai napomat képekkel dokumentálom, csak hogy legyen valami érdekes is a mindennap-blogolásban:

one step at a time

 

redcharlie, Unsplash

Tegnap megtörtént Az Esemény, amire egész héten készültem (az előzetes aggódáshoz képest teljesen jól alakult, és még egy tétel felkerülhet az "életemben először csináltam valamit"-listára), most kezdhetem szép lassan visszaépíteni a mindennapi dolgokat. Az elmúlt pár napban például nem jutottam le az ebéd utáni sétámra, és már hiányzott, úgyhogy ma mentem egy kört a novemberi napsütésben (nagyon fura volt a háttérben a frissen nyitott, még kicsit üres karácsonyi vásár, még mindig nem igazán érzem, hogy mennyire közel vagyunk a decemberhez), úgy tűnik, ez az új szokás viszonylag gyorsan beépült.
Az Esemény miatt nem nagyon terveztem semmit a hétvégére, csak szerettem volna minél kevesebbet itthon ülni, bár arra nem számítottam, hogy kódolni fogok:  B.-nek szüksége volt frontendes segítségre a hobbiprojektjéhez, úgyhogy miután nagy nehezen találtunk a környéken egy kávézót szabad asztallal, több, mint egy órán át raktam össze egy weboldal alapjait, és még élveztem is, hogy a munkától teljesen függetlenül, szabadon csinálhatok valami sokkal kevésbé bonyolultat (őszintén nem tudnám megmondani, hogy a munkahelyemen mikor volt utoljára olyan feladatom, amit szerettem). Egyébként pedig várnak az utolsó simítások a számfestős képen, mióta az arc összeállt, kezdem elhinni, hogy jó lehet a végeredmény, és azt hiszem, már csak pár órányira vagyok a befejezéstől (... aztán kezdhetem is a következőt).

Norwegian Wood

 

... de nem a híresebb, hanem ez a Picture Parlour-dal, amit a Spotify ajánlott egy Discover Weekly-ben, és azóta is fixen az őszi lejátszási listám része (eredetileg nem ehhez szerettem volna a.j.-oldalt készíteni ma, hanem az All The Best Moves-hoz, amit tegnap nagyjából ezerszer meghallgattam, de aztán a képek teljesen más irányba vitték a hangulatot).

Szegény B. már megint beteg (idén nagyjából századjára), úgyhogy nem tud menni a céges csapatépítő/dolgokat összetörő bulira, én viszont pont megúsztam (... egyelőre), és így kénytelen leszek szociális lenni és kimozdulni ma este (a nagy introvertált paradoxon, szeretnék új embereket megismerni és társaságokba becsatlakozni, de nagyon nehéz megtenni a tényleges első lépést, ami ehhez vezet).

Vajon

 

... mennyire vihettem túlzásba a számfestést az elmúlt napokban, ha már konkrétan fáj az ujjam, amit a pici akrilfestékes tégelyek nyitogatásához használok...? (Oké, lehet, hogy az indokoltnál paranoiásabb vagyok azzal kapcsolatban, hogy kiszáradnak a festékek.)
Egyébként haladok, és kezdek belerázódni, de a festék minőségétől nem vagyok elájulva, bizonyos színek tökéletesen fednek egy rétegben is (sötétebbek és világosabbak is, nem ezen múlik), és van, ami foltos lesz, bármit is csinálok - és még nem tudom, hogy két réteghez elég lesz-e a kapott mennyiség (és hogy van-e türelmem az egész folyamatot kétszer is végigcsinálni a kép nagy részén).
Az viszont 100% nem igaz, hogy nem kell hozzá semmilyen különleges képesség, kőkeményen küzdök, hogy valami értelmezhető legyen a végeredmény (bár érezhetően jobban megy, mint az első napon).

cold little heart

 

Egy ennyire szürke és hideg novemberi napon nem árt az emlékeztető... (de legalább a tegnapi terápia nagyon lélekmelengető volt a legutóbbi két fájdalmas alkalom után). 

Re-read

 

Thom Holmes, Unsplash

Két okból is hasznos, hogy tavaly novemberben (is) összehoztam a napi egy blogbejegyzést, amit most visszaolvashatok:

1. sokkal konkrétabban és kézzel foghatóbban érzem, hogy akkor mennyivel nehezebb volt és mennyivel mélyebben voltam (amitől persze nem lesz azonnal jobb most)- a tavaly novemberi időszak annyira sűrű volt, hogy az egyik fontos problémáról egyszerűen elfeledkeztem azóta

2. egyértelmű bizonyítékot találtam rá, hogy már tavaly is volt a Stühmernél cukormentes pisztáciás szaloncukor, és nem idei újdonság

Can't wait for 5PM

 

Elég rázósan kezdődött a reggel, de megjöttek a számfestős képek - első ránézésre még az egyszerűbb is jó bonyolultnak tűnik, de biztos belejövök majd, már alig várom a délutánt.

Ha van ruhadarab, amitől instant öt évesnek érzem magam, az a kordbársony nadrág, eddig el is kerültem, pedig tele van velük minden bolt, de most a szokásos forrásból (anyumtól) kaptam egyet, és bár az alap oversized fazont figyelembe véve is extra nagy rám, pont ezért szuper kényelmes is, úgyhogy lehet, hogy mégiscsak kap egy esélyt.

Teljesen rácsúsztam mostanában a Balthvs-ra, nemcsak a saját albumaik, de a kapcsolódó Radio is szuper, főleg a reggeli naplózáshoz és az ebéd utáni kinti sétához tökéletes hátterzene (ideje lenne frissítenem a "Zene" oldalt a 2024-es kedvenceimmel... azt hiszem, az aloldalakat teljesen elhanyagoltam a blogon).

... on some new uneven ground

 

Ma két olyan dolgot is csináltam, amit korábban soha: délelőtt kiállításon voltam a Műcsarnokban (Keserü Ilona-Hommage, ezzel idénre 11/12 pipa :), délután kipróbáltam a somatic breathwork-öt (érdekes volt, fizikailag éreztem a hatását, de annyira nem ment mélyre, a legintenzívebb érzésem az volt, hogy mennyire hiányzik a rendszeres személyes jóga, aminek ugyanez volt a helyszíne). 

Ha minden jól megy, hétfőn érkeznek a számfestős képeim, és remélhetőleg a következő pár estén teljesen bele tudok majd merülni (ha pedig marad ki a festékekből, ma gyűjtöttem pár ötletet, amivel kísérletezhezek az a.j.-háttereken).

Múlt héten a hétköznapokon még nagyon szorongtam, és a hétvége volt az, amikor kicsit össze tudtam szedni magam, és jobb irányba mozdulni - most picit jobbak voltak a hétköznapok (legalábbis szerda estétől), de úgy érzem, teljesen szétcsúsztam a hétvégével, pedig csak annyi történt, hogy a szombat fő eseménye egy családi program volt, ami úgy is leszív, hogy egyébként teljesen simán ment minden, nekünk csak át kellett menni ebédre, így aznap már nem sok értelmeset csináltam; ma pedig hiába voltak jó programjaim, valahogy most nem erre lett volna szükségem (de utólag persze már könnyű megmondani).

Experiment

 

Egyáltalán semmilyen szempontból nem állok még készen a karácsonyra, egy kivétellel: ezt mindenképp meg akarom sütni arra a napra, amikor nálunk lesz a családi ebéd (de lehet, hogy előtte készítek majd próbaverziót is, csak kettőnknek - egyébként egyszer, évekkel ezelőtt, a Bake Off-rajongásom csúcspontján már csináltam hasonlót, és emlékszem, hogy nem annyira nehéz, mint amilyen látványos a végeredmény).

Day by day

 

Zsizsi írt a saját rutinjainról, amitől ihletet kapva most én is összeszedem a sajátomat (meg végiggondolom egy kicsit, hogy melyik részével vagyok elégedett, és min szeretnék változtatni):

Reggel:
- matcha- és kávéfőzés (matcha nekem, kávé B.-nek, <3 állítható hőmérsékletű vízforraló), reggelikészítés (10-ből 9-szer zabpehely fehérjeporral, bogyós gyümölccsel és étcsokival)
- meditáció és naplózás (ezt a módszert használtam hozzá, de nem igazán éreztem a hatását, úgyhogy hétvégén alaposan átolvastam a kapcsolódó leírásokat és most igyekszem egy leszűkített, konkrét területre koncentrálni vele)
- zuhany, arckrémezés (és villámgyors arctorna)
- art journal, ha belefér az időbe
- Connections és Strands
- 9:30 körül munkakezdés

Nap közben:
- 12:00 és 13:00 közt ebéd (ideális esetben hétvégén megtervezzük a következő heti menüt, legalább 4/5 hétköznapra, és be is vásárolunk hozzá)
- ebéd után séta+meditáció a közeli téren (vagy 10 perc séta a futópadon, ha nem tudom rávenni magam/nincs rá idő, hogy kimozduljak)

Este:
- hétköznapokon általában vacsi után, 8 körül sport, amikor rá tudom venni magam (legtöbbször Fitness Boxing, a héten a jógát is próbáltam visszahozni)
- 9-10 közt B.-vel összebújva sorozatnézés
- 10 és 11 közt villanyoltás, B. száműzve lesz a nappali kanapéjára, mert ő órákkal később fekszik (és kel), én pedig podcastet hallgatok és/vagy megcsinálok egy progresszív relaxációt (más elalvás előtti meditációkkal is próbálkoztam már, de ennek van a legnagyobb hatása arra is, hogy milyen gyorsan tudok elaludni utána, és az alvásminőségre is)

Amiben szeretnék fejlődni:

- jó lenne találni valamit, amivel le tudom zárni és kicsit el tudom engedni a munkanapot (így még nehezebb, hogy maradok ugyanabban a szobában, a gép előtt, maximum átlépek a privát profilomba)
- B.-vel beszéltük a múltkor, hogy a home office miatt mindketten bezárva érezzük magunkat a lakásba, és szuper lenne heti 1* (amikor jó eséllyel amúgy is rendelnénk valamit ebédre) beülni a környéken valahová, vagy enni, vagy csak egy kávéra

- estére marad a legkevesebb energiám és akaraterőm, úgyhogy olyankor sok az értelmetlen netezés, és szeretnék találni helyette valami viszonylag alacsony energiaszintű kreatív dolgot (a puzzle ilyen volt, de mostanában kicsit unom; hirtelen felindulásból rendeltem számfestős képeket, de sajnos csúszik a kiszállításuk)
- a sportolás mennyisége az elmúlt hetekben (... hónapokban) elég random, jó lenne visszahozni a korábbi 2 nap sport- 1 nap pihenés rendszert, és visszamenni a konditerembe is

- a heti egy közösségi iroda nagyon jót tett, de egy ideje (főleg a vezetés miatt) nem tudom összehozni

Balancing between

 

A héten a tegnapi volt "a" nehéz nap, de aztán szokás szerint simábban mentek a dolgok, mint amire számítottam, a meeting nem volt vészes, és a három hét kihagyás utáni vezetés se volt szörnyű, sőt... hiába volt most végig sötétben az egész (note to self: hosszabb távon muszáj lesz valahogy találnom egy nap közbeni időpontot), és mentünk ki országútra is egy kicsit, sokkal kevésbé estem ki a rutinból, mint amire számítottam (már amennyire lehet rutinról beszélni így ~20 órányi vezetés után, de azért én belülről érzem a különbséget). Voltak pillanatok, amiket kifejezetten élveztem, az oktató továbbra is nagyon kedves és nagyon jó érzékkel találja meg, hogy meddig tud/érdemes kirángatni a komfortzónámnból; de a legjobb az egészben az, hogy kiszed a saját fejemből: annyira oda kell figyelnem, hogy minden gondolkodás, szorongás és aggódás legalább átmenetileg kiesik, mert nem marad rá sávszélességem. Az a terv, hogy év végéig már hetente megyek, és remélhetőleg valamikor jövő év elejére már közel kerülök a vizsgakész állapothoz...  Most pedig remélhetőleg lassan ráfordulhatok a hétvégére, a tesós programokkal, egy kiállítással és a vasárnapi "somatic breathwork journey"-vel (most először megyek ilyesmire, nagyon kíváncsi leszek). 

words that seem longer written than spoken

 

Véget ért a sztrájk, visszatértem a Connections-höz meg a hülye kategóriákhoz... és hát könnyebb az nem lett. Valahol talán romantikus is, hogy mennyire összhangban van a mentális egészségünk B.-vel, én szorongok délelőtt, ő pánikol este (és továbbra is vissza-visszakanyarodok az idei évem kedvenc témájára, vajon mennyire kell rosszul lennem ahhoz, hogy elégnek érezzem a gyógyszerhez? kinek a jóváhagyására lenne szükségem hozzá...? legalább a terápiával jól haladunk, de amilyen az elmúlt hetem volt, megint nem vagyok biztos benne, hogy ez önmagában elég lesz), és az éjszakát egy áramszünet kerekíti le, hogy reggel ne legyen se villany, se kávé (igen, felnőtt voltam, hívtam szerelőt, és többé-kevésbé megoldódott, de nem esett jól így kezdeni egy olyan napot, ahol vár még egy munkahelyi beszélgetés, amitől tartok, délután pedig egy vezetés három hét kihagyás után...)

Gloomy

 

Úgy tűnik, most nincs annyi meleg hársfatea, puha fényű illatgyertya és esti jógázás, ami ki tudná egyensúlyozni a stresszt és szorongást.

Fallen leaves

 

A legutóbbi mindful-meditálós sétáim (meglepően nem könnyű jó sétáló meditációt találni, a kedvencem bevallottan nem szereti ezt a formátumot, úgyhogy az övé nem annyira szippantott be, de ma találtam valakit, akit pont egy kör alatt tudok végighallgatni, és sokkal jobban tetszett) előtt észre se vettem, hogy két gingko-fa is van a közeli téren, pedig nagyon szeretem a levelek formáját. El is döntöttem, hogy összeszedek párat, és levélnyomdázni fogok velük - nem ment annyira egyszerűen, mint ahogy óvodából emlékszem rá, a vízfestéket teljesen ledobták magukról, de a Distress Oxide-tintapárna szerencsére működik, csak rá kellett érezni a módszerre (ugyanúgy, mint a linónál, csak akkor lesz szép a lenyomat, ha a levél megy alulra, és rásimítom a papírt), a következő néhány art journal-oldalhoz ezeket a printeket fogom használni (és azóta is figyelem a környékbeli leveleket, hogy mit lehetne még felhasználni hasonló célra).

Brown Shoes

Ceci Bravo, Unsplash

Már 16 éves korom és az első Martensem óta bőrdzsekis-bakancsos lány vagyok, és a legutóbbi pár telet egy barna Cat-ben csináltam végig, ami sajnos kezdi megadni magát (igazából tavaly ősszel rommá ázott, de aztán valahogy nagy nehezen visszahoztam az életbe, de csak mert nem tudtam még lecserélni). Azóta is képtelen vagyok helyette bármit találni- pedig csak annyi lenne az elvárás, hogy legyen vízálló, ne legyen rajta cipzár, ne legyen fekete vagy sárgásbarna, és lehetőleg ne karcolódjon meg már attól is, ha ránézek (kettőt is rendeltem online két különböző időpontban és webshopból, és mindkettőt teljesen megtörve és összekarmolva küldték ki, nem tudom, hogy ez így hogy lehet oké, de legalább szó nélkül vissza is vették őket). Tegnap nagyjából reményvesztetten bementem egy ecco-ba, és bár csak 39-es felett, de meglepően ígéretes jelölteket láttam (azóta kiderült, hogy a Corvin-beli boltjuk outlet, ami még jól is jött volna, de most inkább veszek egyet teljes áron, csak legyen a 37-es lábamra is). Online utánajártam egy kicsit, és ha minden jól megy, ebéd után egy Grainer ma hazajön velem...

Kiút

 

Ezzel az oldallal betelt az art journal-füzet- a kezdeti elakadások után egészen megszerettem, de örülök, hogy végre visszatérhetek a szürke háttérhez (és reménykedek, hogy a tesóm tud hozni nekem flow-t Hollandiából, nagyon szeretem felhasználni az illusztrációikat, de ritkán jutok el olyan országba, ahol lehet kapni). Egyébként a nap The Happiness Trap-jegyzeteléssel indult (Emma McAdam ajánlotta a könyvet, akinek a videói mostanában rengeteget segítettek a szorongás kapcsán)- nem voltam benne biztos, hogy van értelme belevágni megint valami újba, de aztán viszonylag gyorsan eldőlt, hogy igen, az alapelvei szinte minden témát érintenek, amin mostanában dolgozok (kontroll, mindfulness, érzések megélése), "csak" annyi maradt, hogy ténylegesen próbálgassam, gyakoroljam is, amiről szó volt. Egyelőre a mai nap tudatosabb és kevésbé szorongó, mint a tegnap volt, úgyhogy egy kicsit már segített.

Mess

Próbálkozok, küzdök, néha ellenállok, néha belesimulok, összességében nem jó hely ma a fejem. De: kipróbáltam a kimchit, és lehet, hogy jóban leszünk; vettem új art journal-füzetet a majdnem betelt helyett; már két napja kimegyek sétálni ebéd után az őszi parkba a házunk előtt, és nagyon jót tesz; ma reggel  korán, még mielőtt lebeszélhettem volna magam, kick-boxoltam; viszonylag sima volt a munka, nem kellett a végtelenségig kergetni a hibát, és már a megoldás is alakul, néha lehet egyszerű is; elkezdtem szervezni valamit, amiből még szuper dolgok is kisülhetnek. 

Kontroll

Egyébként is ezzel a témával dolgoztam mostanában (már nagyon jó felismeréseim vannak róla, hogy próbálok irányítani teljesen irányíthatatlan dolgokat, hogy kapcsolódik az egész a gyerekkoromhoz, amikor nagyon sokszor nem éreztem magam biztonságban, mennyi olyasmi miatt teszem felelőssé magam, ami egyáltalán nem rajtam múlik, és hogy vezet ez ahhoz, hogy teljesen lefagyok, és nem teszek meg olyasmit se, ami viszont 100%-ban az én hatásköröm, és legalább egy kis lépés lehetne a jó irányba), de azt hiszem, kaptam egy extra adag külső motivációt...
A tegnapi nap még nagyon szorongó-tompa-szétcsúszott volt, és nagyon nehezen tudtam visszaterelni a figyelmem a munkára (nem haladtam vele fantasztikusan, de legalább haladtam - és ez is olyasmi, ami legalább egy pici kontrollt visszaadott a kezembe), de azért történt pár jó apróság is (meg tudtam szabadulni az online rendelt, teljesen összekarcolódva kiküldött bakancstól; kiderült, hogy Spotify-on visszakereshetőek a meghallgatott dalok hetekkel ezelőttig is, úgyhogy le tudtam menteni a dalokat arról az október közepi Discover Weekly-listáról, amit nagyon szerettem). Ma szeretnék egy kicsit összeszedettebb maradni, sokkal jobban szűrni az online tartalmakat, és kimenni kicsit a késő őszi napsütésbe, hátha segít abban, hogy az itt-és-mostban könnyebben bírható maradjon. 

Things that are fuzzy

 

Az lepett meg, hogy egyáltalán tudtam aludni, az sokkal kevésbé, hogy mennyire fájdalmas volt a mai terápia. Sztrájkol a New York Times Tech Guild, úghogy mostantól le kell állnom a Connetions-el (de legalább csináltak belőle speciális verziót). Az estét a kanapén töltöm, messze a híroldalaktól, de legalább behozhatom a Bear-lemaradásomat.

Messy

 

Az art journal-oldalakat nehezen lehet jóvátehetetlenül elrontani- kivéve ha a felhasználni akart kép rossz oldalát kenem be ragasztóval, onnan már nem sok mindent tudok csinálni (max. improvizálok). Ez után annyira már meg se lepett, hogy az egyik új pólómon mosás után megjelent egy leszedhetetlen koszcsík, vagy hogy nem jutottunk be a kinézett étterembe ebédelni, vannak ilyen napok, általában az a taktikám, hogy a lehető legkisebbre összehúzom magam, és kivárom a másnapot (most mondjuk bátor voltam, mert a nem-összekoszolódott pólómat levágtam és felhajtottam, és meglepően jó lett). 

Sneaking suspicion

 

Az egyik kedvenc hírlevelem írója most indított egy "embarrassing book club"-ot, és ez egy olyan koncepció, amivel tökéletesen tudok azonosulni, sokat "olvasok" (=hallgatok hangoskönyveket: Kindle-re nem tudtam normális előfizetést szerezni, a Scribd Everand pedig bevált, de ott csak képernyőn lehetne olvasni, ami hosszabb távon kinyírja a szemem, viszont klassz a hangoskönyv-kínálatuk is, úgyhogy szépen lassan átszoktattam magam rá, amilyen lassúnak tűnt először, mostanra olyan jól bele tudok merülni), de általában nem abban a műfajban, amit felvállalnék egy beszélgetésben - a legtöbb teljesen szimpla, kényelmes, kiszámítható romantikus történet, vagy YA, amit egyszer végighallgatok, és utána soha többé nem térek hozzá vissza. Talán inkább az a meglepő, hogy vannak kivételek - Mhairi McFarlane Mad About You-ja a kedvencem a műfajból (megörülötem, hogy találtam egy új kedvenc írót, de sajnos a többi története semmi különös), de két másik olyan könyvbe is belefutottam mostanában, ami nagyon szerethető volt: a Preloved és a Love and Other Puzzles (a címmel ellentétben mind a kettő inkább a főszereplő jellemfejlődésére/önismereti útjára koncentrál). Most épp a Girls They Write Songs About-ot hallgatom-  nem túl pörgős történet, de beszippant a hangulata, és tökéletes hátteret ad egy lámapfényes, puzzle-kirakós, illatgyertyás őszi délutánnak. 

Szép lassan kezdem érezni, hogy két nap betegszabi és két nap hosszú hétvége után kihevertem a bootcamp utóhatásait (már nem rágódok nonstop azon, hogy mit csinálhattam volna másképp/jobban), és fejben is megérkeztem itthonra. Tegnap már sikerült elvinnem magam egy klassz délutáni programra (vajon beleszámít Nicaragua a 10 ország konyhájába, amit kipróbáltam, ha csak egy kávét ittam?), ma, ha minden jól alakul, kipróbálunk egy új mexikói helyet B.-vel, kicsit kevesebb a káosz a lakásban, és óvatosan elkezdtem tervezni dolgokat az év hátralevő részére (a jogsi megszerzése valószínűleg nagyon optimista cél lenne, de az órákat mindenképp folytatom, és meglátom, hogy alakul; a kovászomat épphogy, de életben tartottam mostanáig, és már nagyon szeretnék újra saját készítésű péksütiket gyártani, esetleg elkalandozni a saját készítésű kombucha felé is). Továbbra is nagy reményeket fűzök a terápiához, bár a legutóbbi alkalmon egy nagyon nehéz témába kezdtünk bele, de ha valahogy sikerülne fogást találni rajta, az egy óriási lépés lenne a gyerekkorból hurcolt rossz minták megváltoztatására.

Sound On

 

Teljesen rácsúsztam mostanában a Bad Monkey dalaira (maga a sorozat se volt rossz egyébként, szerethető karakterek, sok Ted Lasso-áthallás), persze ha valami a War On Drugs-al és Eddie Vedderrel indít, akkor nem meglepő, hogy tetszik, de azt nem hittem volna, hogy (egyelőre) ez lesz az idei ősz meghatározó háttérzenéje... Egyébként pont egy másik Eddie Vedder-filmzene, az Into The Wild az egyik kedvenc albumom úgy, hogy magát a filmet még sose láttam (nagyon sok filmet nem láttam, szép lassan, lépésről lépésre próbálom behozni a lemaradásomat a 80-as-évek-filmrajongó B. támogatásával, de az elmúlt évekből sokkal meghatározóbb sorozat-, mint filmélményeim vannak).
A tavalyi Halloween-filmünk a Rocky Horror Picture Show volt, és utána nagyon sokáig benne ragadt a soundtrack a fülemben (idén a Beetlejuice-t néztük, mert egyikünk se látta még, de nem hagyott túl mély nyomokat...), és van egy csomó olyan film, ami bár tetszett, de nem néztem újra, a dalai viszont fixen a lejátszási listám részei maradtak, mint például a Sing Street vagy a Frank (nagyon szeretek bármit, ami fiktív együttesekről szól, a We Are Lady Parts dalai is simán működnek önmagukban is).

Cheesy corn snack unit

 

Na jó, akkor nézzük ezt a blogvembert, bár nem tudom, hogy jövő hétfőnél tovább ki fog-e tartani a lendület (... nem is akarok a munkára gondolni, amíg nem nagyon muszáj). Még mindig lelkesen nekiugrok a Connections-nek minden reggel, általában több a frusztráció, mint a sikerélmény, aztán néha becsúszik egy ilyen kategória, mint a címben is, és akkor azt érzem, hogy esélyem sincs.
Ezt leszámítva viszont jól indult a nap, végre sikerült valamennyire ráhangolódni a gyomortáji fájdalomra, ami jön velem kedd óta (mélyre menő terápia és stresszes munkahelyi "ezt azonnal javítsátok ki, az ügyfél nagyon ki van akadva"-feladat rossz kombinációja). Kicsit annak is érzem a visszhangját, hogy milyen mélyen voltam tavaly ilyenkor, kicsit az óraállítás és az elpárolgó délutánok is odavágtak (minden évben megtörténik, minden évben meglepődök), meg persze a bootcamp óta tartó összevissza kajálás is benne van- semmi olyasmi, amit egy kis odafigyeléssel ne tudnék korrigálni, csak ki kell szakadnom hozzá végre a fejemből.

A tegnapi Halloween viszont jól sikerült, két dolgot is meg tudtam valósítani Pinterestről (a szellemeknél annyi a trükk, hogy tényleg égetni kell a szélüket, nem csak barnára színezni, így sokkal érdekesebb lesz a formájuk, bár volt egy, akinek sajnos sikerült kigyújtanom a teljes fejét, de a többiek vállalhatóak... a cicás töklámpás pedig régóta először visszahozta a lelkesedésemet a tökfaragással kapcsolatban, nem is értem, hogy korábban miért nem jutott eszembe ez a koncepció), most tele van pókokkal, szellemekkel és csontvázakkal a lakás, és ez már marad is a karácsonyi dekorációig.