Sparks

 

Nagyon élvezem, hogy mostanában szinte minden alkalommal úgy lépek ki itthonról, hogy van rajtam legalább egy saját kézzel készített ruha/ékszer/táska - egyébként szükség is van rá, mert amennyire megörültem neki, hogy egyetlen fast fashion márka egyetlen boltja hirtelen tele lett olyan színekkel (fűzöldek, téglavörösek és barnák) és anyagokkal (len és viszkóz, legalább nyomokban), amik tökéletesen nekem valónak tűntek, csak fél óra próbálgatás kellett hozzá, hogy kiderüljön, minden maradt a régiben, és egyik se lesz jó.
Cserébe a Rayherben valami teljesen más miatt nézelődve megtalátam a tökéletes stencilt az egyik sálhoz, amit tervezek, délután a Canvában össze is állt hozzá a minta (kár, hogy a tényleges megvalósítás sokkal, de sokkal tovább tart, mint a digitális rész...de igyekszem türelmesnek lenni, ez az első olyan eset, hogy textilfestékkel nekiugrottam egy ekkora felületnek,  ez a próbálkozás valószínűleg még nem lesz az igazi).

Sajnos így, hogy a végéhez közeledik a május, egyre jobban nehezedik rám a súlya annak, hogy még mindig a kisujjamat se mozdítottam az álláskeresés kapcsán - az egyetlen igazán szimpatikus hirdetésnek pedig holnap jár le a határideje, úgyhogy ma nagy nehezen neki is álltam frissíteni az önéletrajzomat (csak hogy utána kiderüljön, hogy semmi szükség rá, és egy 20+ kérdéses Google Form-on kell átrágni magam, még szerencse, hogy a hirdetés olyan jó volt, amilyen, különben 5 perc után feladtam volna). Ha már idáig eljutottam, gyorsan beadtam a jelentkezést egy másik helyre is, kíváncsi vagyok, lesz-e bármi reakció.

egymondatosok

 

Katja Anokhina, Unsplash

Továbbra is cérnaszálak borítanak minden létező felületet, de ma kiderült, hogy van egy teljes saját készítésű outfit (top+nadrág+táska), amit fel tudok venni (... vagy fel tudnék, ha 10 fokkal melegebb lenne, és kevesebb eső). 

Majdnem két hónapos kihagyás után a héten újra kódoltam (az elmúlt 3 napban mindennap, egyelőre ennyi is a célom vele, sokkal inkább a rendszeresség, mint az óriási haladás), és jutalomképpen tegnap este láttam egy álláshirdetést, ami egészen jól nézett ki.

Már a címadó dal megjelenésekor sejtettem, de most már biztos, szuper lett az új Ivan&the Parazol, és legyőzve a Budapest Park-fóbiámat, jövő héten élőben is meg kellene hallgatni... 

Kicsit tartottam tőle, de Jason Mantzoukas teljesen jól működik az eredeti Taskmasterben, az ausztrál évad viszont továbbra is marad a kedvenc. 

(not) too fast

 

Kevin Mueller, Unsplash

Idén már másodjára futok bele abba, hogy (az egyébként minden szempontból szuper) könyvelőmmel sokkal simábban mennének a dolgok, ha egy kicsit többet halogatnék... pedig így is bőven szoktam, még mindig félelmetes ez az egész egyéni vállalkozó-téma, annak ellenére, hogy majdnem 3 év alatt igazából nem volt semmi gond, és nem sok extra feladat ahhoz képest, mint ha sima munkavállaló lettem volna. 

Nem akartam utolsó pillanatra hagyni a kétfaktoros ügyfélkapu-belépést, és hetekkel hamarabb megcsináltam, mint ahogy küldték volna a tájékoztatót, így nem tud belépni nálam azzal a módszerrel, ahogy szeretett volna (de azért találtunk rá megoldást), és most az álláskeresési járadékot is konkrétan egy nappal hamarabb kezdtem intézni, mint kellett volna (így rossz a kezdési dátum, és most bogozhatom ki, hogy lehet változtatni rajta, ráadásul a kormányhivatal is 24 órán belül válaszolt, hogy oké, megkezdték a folyamatot, küldjek vissza még pár dokumentumot - ha ők többet halogatnának, akkor is egyszerűbb lenne).

joy spotting

 

Egy lista a klassz apróságokról mostanában (ha már minden más olyan, hogy legszívesebben ordítanék):

- az új Platon-lemez, amit minden hallgatással egyre jobban szeretek
- North of North (kár, hogy csak egy évada van, bár berendelték a másodikat... pont az a kedves-szerethető-könnyed-de-nem-súlytalan műfaj, amit annyira nehéz találni)
- epres palacsinta reggelire (mogyoróvaj épp nincs itthon, úgyhogy kipróbáltam tahinivel, és kicsit extrém, de működő ízkombináció, főleg étcsokival)
- az ausztrál Taskmaster negyedik évada
- Linkin Parkra futni (kénytelen vagyok beismerni, hogy az új albumról is megszerettem egy-két dalt, bár közel sem annyira, mint a régebbieket)
- játszótéri homokozás az unokahúgommal
- esti fotózás a belvárosban (eredetileg csak B. miatt mentem, de sikerült elkapni a hangulatot, és telefonnal is egész jó képek lettek belőle - ezzel együtt kezdem feltámasztani a 2023 nyara óta szünetelő insta-profilomat)
- kb. 2 év kihagyás után új Drawing With Waffles-videók! (még 2020 környékén, amikor elkezdtem kicsit többet rajzolni, nagyon inspiráló volt, a heti programom fix pontját jelentették a videói, és aggódtam érte, amikor egyik napról a másikra eltűnt, annyira jó, hogy úgy néz ki, visszatért)

Fancy pants

 

Megcsináltam! Ez itt az a viszkózanyag, amit kicsit több, mint 2 éve vettem Barcelonában, és azóta már többször is újraterveződött, mit varrok belőle (főleg csak halogattam, mert féltem tőle, hogy elrontom). Legtovább ilyesmi ruhát szerettem volna, de végiggondolva, hogy mit veszek fel ténylegesen a mindennapokban, valószínűleg jobban jártam a nadrággal... Tavaly tavasztól őszig nagyjából a H&M-es viszkóznadrágomban éltem, és szegénykén már kezdenek látszani a használat jelei, de youtube-on szembejött egy "hogy klónozd a ruháidat"-videó, ami alapján tudtam gyártani belőle egy szabásmintát, és a tesztdarab meglepően jól sikerült, úgyhogy a héten belevágtam élesben is. Nem mondom, hogy kifejezetten könnyű volt akár kiszabni, akár megvarrni, de a korábban használt viszkózhoz képest kicsit kevésbé csúszott rosszabbra számítottam, és menet közben végre megtanultam normálisan a cikcakk-szegélyvarrást is, úgyhogy most még a mosástól se tartok (annyira), elvileg nem fognak bomlani a szélek.

Időközben túl hideg lett az ilyen vékony nadrágokhoz? Igen. Még mindig meg vagyok fázva? Igen. (Ez mindig vicces játék májustól októberig, a "vajon meg vagyok fázva, vagy allergia", de most épp a megfázásra tippelek). Ettől függetlenül fel fogom ma venni? Naná. Sőt, lehet, hogy egy saját készítésű toppal együtt fogom felvenni (... és ha jók együtt, akkor a két szabásmintából csinálok majd egy overált). 

Más, nem-varráshoz-de-ruhákhoz kapcsolódó történések: Vintedről befutottak az első lezárult vásárlások (már csak Görögországba kell odaérnie egy cipőnek), nagyjából ugyanolyan egyszerű volt feladni a csomagokat Foxpost-tal, Sameday-yel és Packetával, és egyelőre senki nem reklamált. A ruhavásár viszont elég nagy csalódás lett, összesen három cipőt adtunk el (bár ezek közül az egyik igazi "első látásra szerelem"-történet volt), a mellettünk álló lány, akinek szintén ez volt az első alkalma, négy ruhát; és körülöttünk senki másnak nem volt sokkal nagyobb forgalma. Örültünk, hogy az asztalbérlés és az alkalomra vett ruhaállvány kijött a bevételből, és nem volt mínuszos (ha az autóért fizetni kellett volna, akkor az lett volna, szerencsére az oda-és visszautat a wigo és közvetve B. munkahelye szponzorálta). Júniusban még kinézünk a Gardróbra, de ha az is ugyanígy alakul, elengedjük a dolgot. Két, érintőlegesen kapcsolódó jó dolog azért volt abban, hogy erre vesztegettük el egy vasárnap nagy részét: egyrészt tudtunk barátkozni a többi árussal, másrészt a Tahina Bite-ban ebédeltem, amit kinéztem már egy ideje, és megvilágosodtam, hogy mégiscsak szeretem a falafelt (... és hogy az eddig kóstolt falafeleknek nem túl sok köze volt az igazihoz).

Végre összegyűjtöttem a bátorságom, és (egy viszonylag jól alakult próbavizsga után) megkérdeztem az oktatómat, szerinte mikor lenne értelme megpróbálni az éles forgalmi vizsgát is- azt mondta, hogy pár héten belül már mehet, ami egyszerre félelmetes és klassz (bár az elmúlt pár héten sokkal magabiztosabb sofőrré váltam, szóval nem tűnik teljesen lehetetlennek). Közben tesóm is elkezdte a vezetés-órákat, ugyanannál az oktatónál, úgyhogy legalább küzdhetünk együtt az időpontfoglalással a túlterhelt rendszerben (és titokban örülhetek, hogy már túlestem a kezdeti időszakon, olyan, mintha évekkele ezelőtt lett volna, nem tavaly nyáron).

maximum distraction

Becca McHaffie, Unsplash

A rádiócsend (és munkátlanság) ellenére elég pörgősek mostanában a napok, sokat vezetek, sokat futok, tökélyre fejlesztettem a kovászos dán zsömit, és anyummal belevágtunk egy elég masszív projektbe: el akarjuk adni a rengeteg (... tényleg rengeteg, mostanában csak a töredékét néztük át a dobozainak, és így is 60+ darabot válogattunk ki) ruhát és cipőt, ami felgyűlt nála az elmúlt évek alatt. Egyrészt mennek fel Vinted-re, másrészt lesz a következő hetekben pár gardróbvásár Pesten, amire kimegyünk (most vasárnap például ide). Nyilván azt élvezem az egészből a legjobban, hogy macskás rajzot tervezhetek az árcímkékre, B. pedig zseniális táska-és cipőfotókat készített azokhoz a darabokhoz, amiket online akarunk meghirdetni (csak sajnos az itthoni "stúdió"ja felszereltsége és a hely se elég ahhoz, hogy a ruhákkal is meg tudjuk csinálni ugyanezt). 

Az április olyan szempontból könnyebb volt, hogy kaptam rá teljes fizetést (bár teljesen csak akkor hittem el, amikor ma megérkezett a számlámra az összeg), és így egész jól át tudtam fejben keretezni, csak a vége felé csúsztam bele a hajnalban felébredős "mi lesz most"-szorongásba. Így, hogy közben május lett, lassan már el kell kezdenem állásokra jelentkezni, de nem igazán láttam semmi használhatót, és a motivációm is nagyjából nulla. Annak ellenére, hogy egy csomó mindent tanultam az előző munkahelyemen, nagyon megtépázta az önbizalmam az elmúlt ...fél év? egy év?..., és sokkal inkább arra koncentráltam, mit nem tudok és milyen szinten nem vagyok még, és egy olyan szép szorongás-spirált sikerült felhúznom az egész kódolás körül, hogy biztos lesz még vele munkám, mire újra a közelébe tudok menni.