I can't wash you off my skin

Kezdek rájönni, hogy a ruhakészítésben/átalakításban (is) az különböztet meg egy sikeres projektet a teljes kudarctól, hogy mennyire tudok rugalmas maradni. Ez a piros lenvászon valószínűleg el volt átkozva, mert amikor a jól bevált, többször is simán felhasznált top-szabásmintám alapján megpróbáltam belőle varrni egy egyszerű, laza A-vonalú ruhát, akárhogy is alakítgattam, egyszerűen nem stimmelt, elállt, fura volt, nem működött (cserébe 2 méternyi viszonylag drága anyagot is elpazaroltam rá). El kellett telnie pár hónapnak, amíg leporoltam magam, újrakezdtem az egészet a kiindulás-szabásmintától, és kicsit más megközelítéssel, de egy még jobb topot raktam össze belőle. Rendelnem kellett egy extra fél métert (és még utána is benéztem valamit, mert ahhoz pont nem volt elég a plusz anyag, hogy az elejét egyben kiszabjam belőle- ezért van a közepén is egy varrásvonal), és kicsit trükközni, de végül megszületett a felső, és sokkal jobban illeszkedik, mint eddig bármelyik.

Még mindig elcsúszhatott volna az egész a linóprintnél, aminél nyomdázáskor csak egy próbálkozásom volt javítási lehetőségek nélkül, de annyira tetszett az Ivan-logó így, hogy nem tudtam nem kipróbálni, és végül teljesen rendben is lett (oké, a blokkot újra kellett faragnom, de most először sikerült a tradicionális helyett puha linóval dolgozni, amit egy kicsit olyan érzés faragni, mintha sajtból lenne, de sokkal precízebbek és vékonyabbak lettek a betűk körvonalai, mint az első verzióban).

Ezek után amikor a textilfestésnél egy rövidnadrágon a mélyebb sárga szín mellett fura sötét pigmentfoltok is megjelentek (se előtte, se utána semmivel nem fordult elő ugyanez, még az a póló is teljesen folttalan lett, amit ezzel egyszerre, ugyanabban az edényben színeztem át), nem mondom, hogy szemem se rebbent, de szinte azonnal volt tervem rá, hogy lehetne jól kijönni belőle - van egy páfránymintás, viszonylag nagy stencilem, meg végtelen mennyiségű festékem, és a foltok amúgy is kicsit páfránylevél-alakban rendeződtek, legyen akkor páfrányos a nadrág. Egyelőre csak az egyik szárán tüntettem el a legnagyobb foltot így, de az látszik, hogy koncepció jó, már csak végig kell csinálnom. 

Should

 

Landon Parenteau, Unsplash

A szabadidőm nagy része továbbra is varrással és textilmintázással telik, és akármennyire is hiányzik az art journal, nem tudok váltani a kettő közt, egyszerűen teljesen más szemléletmód kell hozzájuk - és valószínűleg ez az oka annak, hogy bár haladok (a próbálgatás és kísérletezés miatt inkább cikcakkban, mint egyenes vonalban, de van egy terv, konkrét céllal, konkrét lépésekkel és nulla határidővel, amihez tartom is magam), folyamatosan tele vagyok feszültséggel.

Az art journalt több, mint 6 éve csinálom szinte napi szinten, rengeteg módszerrel és hangulattal kísérleteztem, csomó minden már benne van a kezemben, megvan a stílusom és a formavilág, amit használok; és egy nagyon megbocsátó műfaj, ha az eredeti háttér nem tetszik, tudom addig rétegezni, amíg jó nem lesz, és addig kombinálhatom a képeket, amíg tökéletesnek nem érzem az összhatást, csak utána kell véglegesítenem bármit is (és még így is az elkészült oldalakból mondjuk 10-ből 1 olyan, ahol érzem a végén, hogy igen, ebben megvan a szikra).
Ehhez képest a linóprint meg a textilfestés "one and done", igazából nem lehet elpróbálni, és egy-egy kísérlet millió előkészülettel meg utólagos takarítással jár együtt (nagyon sok munkám van benne, hogy ne ússzon fekete Speedball-ban a fürdőszobánk). Azt már kitapasztaltam, hogy lehet a sima textilfestékkel jó mintákat csinálni (de ehhez is kellett csomó tesztkör), a linófestékkel még csak pár napja kezdődött a folyamat, és itt azért még keresgélem a limiteket.

Most épp a lenvászon sálra szeretnék egy többszínű-több mintából álló kombinációt tervezni - az első ötletemet kénytelen voltam elengedni, nem működött, bárhogy is próbáltam (és volt legalább három verziója), a második alakul, csak nem az igazi még... de már nagyon-nagyon szeretnék ott tartani, hogy összeállt és elkészült a végleges. Valamiért egyre erősebben érzem azt, hogy mennie *kellene* elsőre is, és minden kudarc sikertelen próbálkozás csak azt jelenti, hogy feleslegesen vesztegetem az időmet - pedig a nagy kupacnyi már megfestett textil próbadarab is mutatja, hogy ez nem az a spontán, ihletből és flow-ból megvalósuló műfaj. Ha látom, tudom, hogy mi működik, de előre nem annyira lehet megmondani, hogy a lábnyomok csak balról jobbra lesznek jók, és a fehérhez kell egy leheletnyi barna, hogy ne világítson annyira a zöld háttéren... Persze akármennyit is tervezek, az is teljesen valós lehetőség, hogy a 10-20 linóprintből egy rossz lesz, és akkor kuka az egész, de ennyi kockázatot vállalok, csak a kísérletezésbe szeretnék jobban belelazulni - van időm, vannak anyagaim, van tetszőleges számú próbaköröm, és a végén lesz egy olyan végeredmény is, amivel elégedett lehetek, csak ki kell tartanom addig.

(A varrás is variáció ugyanerre a témára: mindig, amikor úgy érzem, elkészült a zöld top, találok valami alakítgatnivalót a szabásvonalon, olyasmit, amitől tényleg jobb lesz az összkép, de ami miatt sokadjára is bonthatom vissza a varrásokat, és már nagyon-nagyon nehezen veszem rá magam, akkor is, ha tudom, hogy megéri).

Playing the long game

 

Tegnap egy lassan 4 éve tartó történet fő fordulópontja lett a fenti képen látható Daria-minta - még 2020 tavaszán, amikor elkezdtem tanulni a varrást és a linóprint-készítést, odáig szerettem volna eljutni, hogy sk. mintázatú anyagokból varrok s.k. ruhákat.
Ez elég sok ponton elakadt - az első vászonszatyrom egész korrekt lett, de semmilyen textilfestékkel nem tudtam rá vállalható mintát készíteni, foltos lett és egyenetlen, a mosástól pedig még inkább lekopott. Utána a ruhákkal is megküzdöttem, és egészen a mostani Cashmerette-szabásmintákig nem éreztem azt, hogy jól úton járok (bár a sok kísérletezés miatt legalább a szabásminta-másolást, kiszabást és géppel varrást egész tűrhetően begyakoroltam, csak a sikerélmény volt nulla). Most viszont (szinte) kész a zöld top, és úgy voltam vele, hogy adok még egy legeslegutolsó esélyt a textilre linóprintnek, azzal a festékkel, amivel amúgy kezdenem kellett volna, és amit szinte mindenki javasol, csak nem kapható itthon, és európai webshopokban se túl sok helyen: a Speedball Fabric Block Printing Ink-kel. 

A német puzzle még mindig valahol a Magyar Posta átláthatatlan útvesztőjében kering (február óta), úgyhogy most eléggé aggódva rendeltem egy spanyol webshopból, de nagyon kellemes csalódás volt: ők UPS-t használnak, már a rendelés leadásának másnapján megvolt a követési szám és a becsült szállítási időpont, amit tűpontosan be is tartottak, tegnap befutott a csomag (persze pont akkor hívott a futár, amikor az egész napos itthonülés után leszaladtam a közeli boltba, de így legalább nem kellett az utcánkban parkolót vadásznia), és tegnap este az online KRESZ-óra szünetében lélegzet-visszafojtva teszteltem a fekete festéket a lenvásznon (elég húzós az ára, úgyhogy most csak feketét és fehéret vettem, ha hosszabb távon is beválik, akkor majd jönnek a színek). Elsőre nem lett tökéletes (csak akkor az igazi, ha az anyagot nyomom a linóra, nem a linót az anyagra), de a második próbálkozás, ami a képen van, már nagyon tetszik, sokkal, de sokkal jobb, mint amit valaha is csináltam.
A mosás-teszt mondjuk még hátravan, és utána is ki kell kísérleteznem, hogy tudom megtalálni a minta tökéletes helyét a felsőn, de kiderült, hogy mégiscsak lehetséges a linóprint textilanyagokra (és ha ezt előre tudom, már 2020-ban szerzek valahogy Speedball-t, mert nagyon sok felesleges körtől megkímélt volna). 

Take a deep breath

 

Már pénteken elkezdtem ezt a bejegyzést, csak nem akartam elkiabálni, hogy lezajlott egy munkahét mindenféle hatalmas dráma nélkül... úgyhogy jól bent is ragadt. Most már leírhatom, hogy okés volt, ha kicsit fárasztó is, ami körülbelül 200%-al jobb, mint mostanában bármelyik hetem. Az is segített, hogy szerdán végre újra tudtam a közösségi irodából dolgozni (rengetegen voltak ott aznap, és ha nem lett volna extra segítőkész az irodavezető lány, nem lett volna se konnektorom, se monitorom, de még ezzel együtt is jót tett), és az is, hogy háromszor is jógáztam esténként, bár minden jótékony hatást sikerült lenullázni az új kreatív projektemmel- szeretnék linóból egy saját betűkészletet, ami azzal jár, hogy 24 kicsi kockát kell a megfelelő formájúra faragnom, egyelőre az O-ig jutottam, és bár nagyon jól néz ki, le fog szakadni a vállam. 

Egy ideje már kísérletezünk a házi készítésű, nem-mikró popcornnal (nincs mikrónk, és ez az egyetlen ok, amiért hiányzik néha, de mostanra már egész jól megy sima serpenyőben is), és most láttam egy videót, amivel remélhetőleg új szintre fogjuk emelni az egészet - ami klassz, hogy most bőven van estére sorozatunk, a Poker Face-t is szerettük, a Slow Horses első évada is bejött (és még van belőle kettő!), a Resident Alien-nél pedig a harmadik évadot elkezdve jöttünk rá, hogy a másodikat se láttuk végig, úgyhogy végre van választási lehetőség.

B. csak most kezd teljesen meggyógyulni a torokgyulladásból, úgyhogy egyelőre még kanapécentrikusak a közös programok, de remélhetőleg jövő héten már jobban kiszabadulunk a tavaszba - és amúgy is viszonylag fájdalommentes hét lesz, csak három napot dolgozok, csütörtökön pedig tesómmal kipipáljuk a második külföldi konyhát a listámról a Byblossal.

 

Be coffee

 

A héten rájöttem, hogy ...

- nem felejtettem el teljesen a linómetszést (lást fenti kotyogós)
- akármilyen szomorú is elismerni, túl öreg vagyok a heti 1 hajnalig bulizáshoz (a felesekhez meg pláne)
- koncerten viszont túl régen voltam már
- egy héthónapos babával is le lehet bonyolítani egy viszonylag korrekt éttermi ebédet (anya szülinapjára tesóm hozta a kislányát)
- másnaposan és fáradtan is képes vagyok jógázni, ha már ennyire közeli a kihívás vége
- nagyon hiányzott az életünkből egy mosogatógép

I think of you more than you know

 

Villámgyorsan eltelt ez a hétvége, végre bejutottunk az azték szabadulószobába (... és ki is jutottunk, nagyon élveztem, bár nem mondom, hogy szervezettebbek lettünk volna, mint korábban, pedig most akartam letesztelni a tippeket, de annyira elkapott a hangulat, hogy nem jutott eszembe), szombaton kora reggeltől folytattam a linózást, és már tényleg printek borították a nappali minden vízszintes felületét, de mára befotóztam őket, és most éppen a Canvával küzdök, meg a digitalizálásukkal; a saját tervezésű póló már volt rajtam teljes egy alkalommal, de ennek örömére nagyon régóta először sikerült kicsit érdekesebben kombinálni a megjelenésemet a szokásos farmer-pólónál (ok, nincs "farmer" farmerem, de átlag 2 nadrágot variálok átlag 3-4 egyszínű felsővel az elmúlt jópár hónapban, szóval ihletem sincs az öltözködéshez).

Semmi, de semmi kedvem nincs újra dolgozni, múlt héten minden nap teljesen kifacsartan álltam fel a gép elől, és a tavalyi szinte teljesen elmaradt/végigstresszelt nyár után most ordít bennem valami, hogy egy percet se akarok bent a szobában, keretek közé zárva tölteni, menni akarok, érezni a napsütést a vállamon, csobbanni medencékben, új városokat felfedezni, MOST, mindent (oké, az se segít, hogy anya épp Párizsból küldözget képeket, ahová tesómmal ugrottak ki pár napra, és utána mennek tovább Marseilles-be...). Ezen mérsékelten javít, ha kiegyensúlyozottabbra szervezem a hétköznapokat, és belecsemépszek legalább egy kis kalandot, de összességében nem elég, elpárolgott a motivációm (és azzal is dolgoznom kell, ha nem akarok a saját agyamra menni, hogy miért érzem magam szörnyen, ha valamiben valaki látványosan jobb nálam- ez valószínűleg még az általános iskola csomó sérüléséből gyűrűzik tovább, de úgy érzem, két kategória van, és vagy én vagyok a legjobb, vagy nem vagyok elég jó, és szörnyű következmények lesznek).

Kicsit rácsúsztam Netflixen a Surviving Summer-re, csak mert a céges csapatépítő szörfhelyszín, és bár életemben nem csináltam még, elgondolkodtam rajta, hogy ki kellene majd próbálni... hát, a sorozat nem győzött meg róla, hogy ez nekem menne bármilyen formában, de a hangulata nagyon átjön. 

(Ja, és szolgálati közlemény: átállítottam a kommentelési szabályokat, ha valaki szeretne névtelenül írni valamit- vagy csak szivatja a blogger, mint engem is, és nem tud belépni a google-fiókjával-, hajrá, most már szabad a pálya :)

Messy

 

Három napnyi nyűglődés, energiátlanság és motivációhiány után ma reggel úgy keltem fel, hogy fagyimintás pólót akarok csinálni, úgyhogy neki is ugrottam- a fürdőszoba egy ponton úszott a fekete festékben, és a nappali minden felületén linóprintek száradtak (valamiért a legelső, tesztnyomásnak szánt lett a legjobb, de ezen már meg se lepődök). Mire B. felébredt 9 körül, sikerült befejeznem, és legalább akkora rendet raknom, hogy ne boruljon ki (annyira), most pedig el kellene engednem az egészet, és a reménytelennek tűnő hibával foglalkozni egy kicsit, ami már a tegnapi napomat is megkeserítette (nem is csoda, hogy a héten nem annyira érzem magam frontendes szuperhősnek, a legutóbbi két feladatom ilyen hiba-bogozós volt, és óriási sikerélmény, amikor végre megoldódik, de addig szenvedés). 

Egyébként szerdán befutott a saját tervezésű póló, objektíven nézve teljesen jó lett, csak még szoknom kell, hogy mennyire nagy rajta a minta... és valahogy átállítanom a nézőpontot, hogy ne csak a hibákat figyeljem, hanem az összhatást, ami azt a vintage-agyonmosott-minimalista-rocker vonalat kapta el, amit szerettem volna (ehhez egyébként jól jön, hogy a póló alapszíne se igazi fekete, hanem egy tompább sötétszürke). Ma reggel vettem egy nagy levegőt, és bedobtam a mosásba, szigorúan csak 30 fokon, és most türelmetlenül várom a végeredményt...

Egy kicsit máshonnan megközelítve a póló-témát, újra felfedeztem a Qwertee-t, és bár az a minta, amit igazán szeretnék, még a szavazós szakaszban tart, így is simán találtam kettőt, ami *kell*, B. is nagy nehezen leszűkítette kettőre a saját kívánságlistáját, és meg is rendeltük őket- elvileg tegnap feladták a csomagot, kb. két hét alatt itt is lesz.

T-shirt weather

 

Múltkor elkapott a tervezgetés lendülete, és pár befotózott linóprintből összedobtam egy pólót, amit felvehetek majd az egyik közelgő koncertre (továbbra is le vagyok döbbenve, hogy mennyivel használhatóbb lesz a fotó, ha az iphone-t használom, az egyetlen aprócska probléma csak az, hogy ez továbbra is B. telefonja, és már kezdek vele az agyára menni... de egyre komolyabban gondolkodok rajta, hogy tényleg kellene egy saját), aztán ma délelőtt végigfutottam azt art journal-oldalakat olyan szemmel, hogy melyik működhetne esetleg ilyen formában is, ha a tesztpóló jól sikerülne (és az első pár mosást is kibírja).
Lett egy szép hosszú listám, csak ott akadtam el velük, hogy a Canva nem szedi le róluk olyan jól a hátteret, mint a linóprintekről (mondjuk kuszábbak is a határaik, ez tény), lehet, hogy azt kézzel kell majd csinálnom, ami elég fájdalmasnak tűnik... de ha használható lenne a végeredmény, újra tudnék mintás pólókat hordani! Régebben valahogy egy sima H&M-be vagy Pull&Bear-be besétálva is olyan jókat lehetett kapni, mostanában viszont sehol semmi vállalható...

Anniversary

Szombaton muszáj lesz majd valamilyen módon megemlékezni az alkalomról- akkor lesz egy éve, hogy elkezdődött az itthonülés. Azóta összesen kevesebb, mint tízszer jártam bent az irodában, egyszer sem BKV-ztam, minden napomat B.-vel töltöm, még szorosabban összezárva, mint eddig bármikor... ettől függetlenül nem egy egybefüggő massza az egész, vannak rétegei és korszakai, volt lazább, volt nehezebb, kilátástalan sodródás, és elmélyült, céltudatos haladás befelé. 

Nem mintha belátható közelségben lenne a vége, sőt... hiába próbálom egyáltalán elérni a háziorvosomat, esélytelen (biztos óriási az adminisztratív káosz ott is, de legalább rá akarok kérdezni, hogy az IR miatt van-e esélyem bekerülni a mostani körbe), bár az megnyugtató, hogy akikért a legjobban aggódtam, azok megkapták az oltást, az az optimizmus, amit emiatt éreztem pár hete, most már erőteljesen morzsolódik. Nagyon próbálok csak magam elé nézni, és az adott napra/hétre tervezni, akármilyen félelmetes is feladni a képzelt kontrollt; és kiélvezni azokat a pillanatokat, amikor fel tudok lélegezni egy kicsit. 

Yay

 

(eredeti grafika, még több Batmannel: Pásti Nóra)

Ma elindultam itthonról maszk nélkül. Pár lépés után rájöttem, hogy valami nem stimmel, és még vissza tudtam fordulni érte, de akkor is, valószínűleg annyira feldobott a tavasz közelsége meg a tervezett parkban-padon-ülős-levesevős ebéd, hogy pár pillanatra kiesett a vírushelyzet, mint olyan... mondjuk nem tartott túl sokáig, túl hideg volt a padhoz, és túl nagy sor a levesesnél, de hoztunk hambit a Black Cab-ből, és még pár korty gyümölcsös sört is ittam hozzá, elég tökéletesen pénteki ebéd lett belőle így is.

Elképesztően utálom, ha egy dalból csak annyi van meg, hogy "woohoo"-val kezdődik (és nem a Song 2), és hosszas gondolkodás után max. még annyi, hogy feldolgozás, popzene, és talán brit indie... egész délután idegesített, de elcsíptem, ez volt, most már minden jobb. Már csak azt várom, hogy elfogyjon az utolsó feladatom, és nekiállhassak a gitár-linóprintnek (szerettem volna egyet, ami pont olyan, mint a saját gitárom, de sose sikerült jól eltalálni az arányokat, most meguntam, és nyomtattam belőle egy fotót kiindulási pontnak, így már annyira közel lesz, amennyire csak lehetséges). 

JanuArt

 

Akármennyire is nehezen veszem rá magam mostanában bármilyen kreatívkodásra, azért szép lassan gyűlnek az ötletek (és még lassabban, de az elkészült oldalak is). A szomszéd baba miatt átrendezett lakásban már megint mindenhol ott vannak a papírjaim, a kanapén gyűlnek az újságkupacok, a kivágott fotók, linóprintek, az öt különböző notesz öt különböző célra, sőt, mióta van nyomtatónk itthon, a régóta halogatott éves fotóprojektjeimet is láthatom offline formában is (bár még nem tudom, mi fog történni a kinyomtatott képekkel). 

A következő feladat: újra összerakni a linóképet, amit bekeretezve kiakasztottunk a falra (szeretek magammal versenyezni, és most már jobban tudom, hogy mit csinálok, mint tavaly tavasszal). A linómintákat már sikerült sokkal precízebben kivágnom, most már csak fekete festéket kell hozzá találnom a karácsony körül kifosztott kreatív boltok lecsökkent kínálatából, és kezdődhet is a kísérletezés. 

Wishlist

 

Lucrezia Carnelos, Unsplash

Kicsit könnyedebb téma, mint mostanában, csak van pár dolog, amire szeretnék lecsapni (és amivel végre elkezdhetem megtanulni az önjutalmazást, ha már annyiszor csúszok el rajta):

- számfestős kép- az élményfestés, ami ehhez a módszerhez hasonlónak tűnik, nem volt annyira jó, mint gondoltam, nem lehetett belemerülni az alkotásba, kicsit futószalag-szerűen mentünk végig rajta, hova milyen szín kerül, de hátha otthon, nyugiban jobb élmény lenne akkor is, ha vezetik a kezem (igazából csak beleszerettem a repülő villamosokba, és próbálom megindokolni, hogy miért akarom ezt a képet)
- Pfeil linókés - a mostani linóvágó eszközeim teljesen rendben vannak, a nagyon aprólékos-részletes mintákhoz viszont már nem elég profik, de ha stimmel, amit másoknál láttam, akkor ez tökéletes lesz hozzá
- a legfinomabb étcsoki, amit valaha ettem (még tavaly hozta a Mikulás :)
- Butterball, ami talán nem annyira látványos, mint a legtöbb Lush-fürdőgolyó, de imádom, hogy tetőtől talpig beburkol kakaóvajjal

... és a héten a komfortzóna-elhagyásom is megvolt, tegnap este részt vettem egy online workshopon a hálával kapcsolatban. Nagyon hasznos és izgalmas volt, de rájöttem, mennyire berozsdásodott az angolom, nem volt könnyű beszélgetni a többi résztvevővel... (egyébként a héten tart az Online Training Festival, érdemes körülnézni, nagyon sokféle témát lefednek az érzelmektől és kommunikációtól a design thinking-ig, és a legtöbb tréningre 8 euró alatt van a jegy, amit bőven megér).

Getting there

 

Racim Amr, Unsplash

Akármennyire is erőltetem, nem tudok egyszerre hatékony lenni és karácsonyra hangolódva kisimulni; így, hogy még a mai is munkanap, kénytelen vagyok holnapra halasztani az igazi rákészülést, mert most nem működik, akármilyen szögből is nyúlok utána. Legyen akkor a mai egy sima kedd, esetleg egy kis extra csillámos bronzszínű festékkel és egy-két lopva megevett szaloncukorral, így a szürkeség is elviselhetőbb, és a teendőlista is lényegesen rövidebb. 

Hosszú kihagyás után újra előkerült a linómetszés- valamiért elkapott, hogy karácsonyra szeretnék egy pár képet csinálni így, lehetőleg valamilyen fémszínű-csillámos festékkel. Előástam a cuccokat hozzá (és közben lomtalanítottam a már két fiókot elfoglaló kreatív raktárkészletem, megnyugtató, hogy évekre elég kenős ragasztóm van, meg vagy kétféle olyan ceruzakészletem, amivel végre meg kellene tanulnom bánni), és gyorsan kiderült, hogy a vágás még mindig elég jól megy, nem felejtettem el az egészet (és a vastag munkáskesztyű miatt a sérülések nagy részét is megúsztam), de a nyomdázás része továbbra is problémás, a bronzszínű festék, amihez nagy reményeket fűztem, használhatatlanul sűrű, és egyébként is, soha nem lesz tökéletes a lenyomat... Tegnap valószínűleg kicsit sokat lógtam instagramon, de legalább megvilágosodtam, hogy mit csináltam rosszul, ráadásul már jó hosszú ideje- és ki hitte volna, így már jó a festék, és majdnem tökéletes a végeredmény. 

Ma még próbálgatom egy kicsit (csak érjen már véget a munkaidő), és ha minden jól megy, holnapra fülbevalós szarvasok lesznek kiaggatva a lakásban mindenfelé:

Blogger kihívás - 1.nap

a teljes kihívást itt találjátok

Még nagyon formálódik az egész, ez most inkább kísérlet, kőbe vésett szabályok nélkül- ha tetszenek a feladatok, csatlakozz be nyugodtan, akár minden nap, akár időben jobban beosztva, akár később nekikezdve, és nyugodtan jöhetnek a visszajelzések kommentben vagy a kérdőíven, hogy hogy csináljuk, min változtatnál. Szuper lenne, ha ebből kialakulhatna valami nagyobb, hosszabb távú blogger-együttműködés, ezért nagyon köszi, ha leírod, hogy neked hogy tetszene a legjobban, aztán majd a visszajelzésekből és a tapasztalatokból eldöntjük, hogy folytatjuk, ha elfogy ez a hét pont. 

Csak azért kezdem ma el az első poszttal, hogy ha valaki már szívesen belevágna, de bizonytalan, akkor legyen egy minta- inkább csináljuk, akkor is, ha nem tökéletesen, de kezdődjön el , aztán menet közben majd korrigálunk :)

Mai feladat: "1. Mutatkozz be képekben- csinálj egy kollázst (akár fotókból, akár rajzolva, 

akár bármilyen más technikával) azokról a dolgokról, amit a 

legfontosabb tudni rólad. "

Szóval, kollázs:

... bár az eredeti kiírást annyival módosítottam, hogy olyan random tényeket szedtem össze magamról, amiről volt kapcsolódó linómetszetem, de szerencsére ez egész sok mindent lefed :)

És mivel a képen láthatóan olvashatatlan a kézírásom, ezért szövegesen is az összegyűjtött infók:

1- az első kedvenc zeném a Linkin Park Meteorája volt

2- 8 éve költöztem Pestre, és nagyon szeretem, de ha bárhol élhetnék, az Skócia (Glasgow) lenne

3- a Don't Starve a kedvenc számítógépes játékom (nem vagyok nagy gamer)

4- a legnagyobb kreatív kihívásom: megtanulni arcot rajzolni

5- imádom a 85%-os étcsokit

6- a nyár a kedvenc időszakom

7- legjobb nyaralás: Montenegro, 2018

és egy kis kiegészítés a pontokhoz, ami már nem fért volna oda:

1- megszállott zenehallgató vagyok, és ez 13 éves korom körül kezdődött, amikor már nem az befolyásolt, hogy az osztályban éppen mi számít menőnek (... *technikailag* életem első saját vásárlású kazettája Aqua volt, igen, az, amin a Barbie girl is van... de csak a csoportnyomás miatt);
a Meteorát szó szerint rommá hallgattam (elszakadt a kazettaszalag, és szereznem kellett belőle egy másodikat), és azóta is inkább rock-alternatív vonalon mozgok, mostani kedvencek: Foo Fighters, Queens of the Stone Age, Kasabian, Last Shadow Puppets, Portugat the Man, Mini Mansions, Hozier (magyarok közül Middlemist Red, Fran Palermo, Platon Karataev)

2-  eredetileg debreceni vagyok, egy ideig túl nagy és koszos és ijesztő volt Pest, de most már biztos, hogy nem költöznék lényegesen kisebb városba, szeretem az energiáját és a lehetőségeket (Pest > Buda, bár szeretek oda átjárni dolgozni, de szinte végig ezen az oldalon laktam); viszont ha nem jött volna közbe a Brexit+Covid, akkor talán már úton lennénk Skócia felé

3- ez leginkább azért került bele, mert a beefalók jó arcok

4- nagyon szeretnék eljutni odáig, hogy élő modellről rajzolok portét, jó messze vagyok tőle, de sokkal közelebb, mint mondjuk 1 évvel ezelőtt (fotóról már egész tűrhetően megy)

5- nagyon sokáig nagyon szerettem mindent, csak csoki legyen, pár éve tértem át az egyre magasabb kakaótartalmú étcsokikra, most már akkor se nagyon tudnék mást megenni, ha amúgy az IR miatt lehetne

6- bár ideális esetben a nyár egy 2 hónapos fizetett szabival járna együtt (és nem olyan idővel, mint az elmúlt pár nap), de még ha be kell járni dolgozni, akkor is sokkal szabadabbnak és boldogabbnak érzem magam ilyenkor

7- életem első és eddig egyetlen tengerparti nyaralása

és bónusz három tény:

+1- a linómetszés az új kedvenc hobbim

+2 - valamiért a fejemben a kollázs összekapcsolódik a zsaroló-levél-stílusban-újságból-kivágott-betűkkel, úgyhogy innen se maradhattak ki

+3 - a Kami a kaméleon rövidítése, ami különböző formákban, de a netes nicknevem már ~10 éve

Ami hiányozni fog

... ha majd vissza kell menni az irodába (ha egyáltalán vissza kell majd): 

... az az, hogy nem így fog kinézni az íróasztalom egy random munkanapon (egész délelőtt meetingek voltak, a többségük kamerával, akkor csak vágyakozva pislogtam oldalra a félkész linóra). 

Egy ideje már nem hordok Converse-t, de a tavaly decemberi költözésig őrizgettem azt a kettőt, ami végigkísérte a gimi végét és az egyemet (ez az egyik, a másikhoz még nem találtam meg a megfelelő keresőkifejezést, barna volt zöldes növénymintákkal és imádtam mindkettőt), túléltek hóesést és fesztiválos sártengert, Pestre költözést és a multis-magassarkús korszakomat is. 

Countdown

The Creative Exchange, Unsplash

Tegnapelőtt gondolatban megterveztem egy narancssárga vászonszatyrot abból az anyagból, ami a fiókomban lapul már hetek óta (de nem merem felhasználni semmihez, mert túl szép, és úgyis elrontom a varrást). Tegnap találtam egy szuper skillshare-es tutorialt hozzá, és végig is csináltam (kivasaltam az anyagot, elkezdtem a varrást, összegyűrődött, megint kivasaltam... végigvarram a pántot, visszabontottam, újra végigvarrtam, újra visszabontottam, és ezt így egészen addig, amíg vállalható nem lett), befotóztam, és elbüszkélkedtem vele anyának is meg skillshare-en is. 

Ma reggelre összeállt, milyen linóprintet szeretnék rá mintának, úgyhogy reggeli meeting előtt még gyorsan megrajzoltam őket, és nap közben több darabban ki is faragtam. A próbanyomás jól sikerült, most már tényleg csak annyi van hátra, hogy a szatyorra nyomdázzak, és kész is, az első használható darab, amit én varrtam, saját mintás anyagból - alapvetően ez volt a titkos tervem. 

Még szerencse, hogy már csak a holnapi nap van hátra, utána 1 nap szabi, mert a kreatív projektjeimmel zseniálisan haladok, de ezzel arányosan a munkával kapcsolatos motivációm meredeken zuhan. 

#3hét

Már évek óta töltök meg különböző füzeteket art journal-kollázzsal (ezekkel indult az insta-oldalam is), de mióta itthon vagyok, eltérültem a linómetszés és a rajz felé, és minél több időt hagytam ki, annál nehezebben tudtam rávenni magam az újrakezdésre. Általában ilyenkor keresek valamilyen kihívást, ami kimozdít a holtpontról, de a legutóbbi art journal-kihívás csak rontott a helyzeten, olyan oldalak lettek belőle, amiket nem szerettem, nem tudtam kapcsolódni a kiírt témákhoz, és nem tudtam naponta új oldalakat gyártani.

Amikor április 20-án este 8 körül belefutottam malinovka posztjába (3 hét, minden nap egy alkotás, négyzet alakú felületre, és aznap indul), és eldöntöttem, hogy belevágok, és ha már belevágok, aznap valahogy össze is rakom az első oldalt, ami meghatározza a stílust - barna csomagolópapír, linóprint háttér, minimalista kollázs, pár szavas szöveg. 

Felragasztottam, befotóztam, kiposztoltam, és tudtam, hogy ha a következő pár napban valahogy be tudom építeni a napi ritmusba, akkor talán van esélyem rá, hogy végig is tudom csinálni. Nem akartam minden egyes nap újabb linó-mintát is vágni hozzá, de szerencsére összegyűlt már belőlük annyi, hogy minden oldalnak lehetett különböző háttere, és még így is bőven van olyan, amit nem használtam fel... 

Szerencsére elég kötetlen volt a kihívás, és rugalmasan is értelmeztem azt a kevés szabályt, de próbáltam minden nap legalább elkezdeni egy oldalt (a befejezés-száradás-fotózás néha már a következőre csúszott), és beépíteni az adott nap hangulatát, valami apróságot, ami visszahozza az egyébként teljesen egymásba folyónak tűnő idő darabkáit - az esti fröccsözést, a szokásosnál is demotiváltabb hétfőt, a sétát át a Petőfi hídon Foo Fighterssel a fülemben, a munkanapok végtelen meetingjeit. Ez lett egyébként a projekt legjobb része: ha visszanézek arra a három hétre, akkor különálló napokat látok, és ahogy elkészült a hetedik, aztán a tizennegyedik oldal, végre éreztem, hogy tényleg telik az idő, haladok valami felé, van egy célom (21 kész oldal), ami már nem is tűnik olyan megvalósíthatatlannak. 

Volt, amikor elakadtam kicsit, amikor *tényleg* nem történt semmi, olyankor maradtak a dalszövegek, de volt, hogy egy blogon találtam meg az aznapi idézetet, valahogy mindig alakult valami. Megszoktam, hogy kis helyre kell bezsúfolnom a képeket, és próbáltam úgy egyensúlyozni, hogy azért a háttér-printből is látsszon valami, és hogy ne legyenek ugyanolyanok az oldalak, de azért kicsit hasonlítsanak egymásra. Az utolsó oldal lett a kedvencem (a kazettás Challenge Yourself a jobb felső képen), és ezen a héten végig éreztem az űrt, amit maga után hagyott.