Should

 

Landon Parenteau, Unsplash

A szabadidőm nagy része továbbra is varrással és textilmintázással telik, és akármennyire is hiányzik az art journal, nem tudok váltani a kettő közt, egyszerűen teljesen más szemléletmód kell hozzájuk - és valószínűleg ez az oka annak, hogy bár haladok (a próbálgatás és kísérletezés miatt inkább cikcakkban, mint egyenes vonalban, de van egy terv, konkrét céllal, konkrét lépésekkel és nulla határidővel, amihez tartom is magam), folyamatosan tele vagyok feszültséggel.

Az art journalt több, mint 6 éve csinálom szinte napi szinten, rengeteg módszerrel és hangulattal kísérleteztem, csomó minden már benne van a kezemben, megvan a stílusom és a formavilág, amit használok; és egy nagyon megbocsátó műfaj, ha az eredeti háttér nem tetszik, tudom addig rétegezni, amíg jó nem lesz, és addig kombinálhatom a képeket, amíg tökéletesnek nem érzem az összhatást, csak utána kell véglegesítenem bármit is (és még így is az elkészült oldalakból mondjuk 10-ből 1 olyan, ahol érzem a végén, hogy igen, ebben megvan a szikra).
Ehhez képest a linóprint meg a textilfestés "one and done", igazából nem lehet elpróbálni, és egy-egy kísérlet millió előkészülettel meg utólagos takarítással jár együtt (nagyon sok munkám van benne, hogy ne ússzon fekete Speedball-ban a fürdőszobánk). Azt már kitapasztaltam, hogy lehet a sima textilfestékkel jó mintákat csinálni (de ehhez is kellett csomó tesztkör), a linófestékkel még csak pár napja kezdődött a folyamat, és itt azért még keresgélem a limiteket.

Most épp a lenvászon sálra szeretnék egy többszínű-több mintából álló kombinációt tervezni - az első ötletemet kénytelen voltam elengedni, nem működött, bárhogy is próbáltam (és volt legalább három verziója), a második alakul, csak nem az igazi még... de már nagyon-nagyon szeretnék ott tartani, hogy összeállt és elkészült a végleges. Valamiért egyre erősebben érzem azt, hogy mennie *kellene* elsőre is, és minden kudarc sikertelen próbálkozás csak azt jelenti, hogy feleslegesen vesztegetem az időmet - pedig a nagy kupacnyi már megfestett textil próbadarab is mutatja, hogy ez nem az a spontán, ihletből és flow-ból megvalósuló műfaj. Ha látom, tudom, hogy mi működik, de előre nem annyira lehet megmondani, hogy a lábnyomok csak balról jobbra lesznek jók, és a fehérhez kell egy leheletnyi barna, hogy ne világítson annyira a zöld háttéren... Persze akármennyit is tervezek, az is teljesen valós lehetőség, hogy a 10-20 linóprintből egy rossz lesz, és akkor kuka az egész, de ennyi kockázatot vállalok, csak a kísérletezésbe szeretnék jobban belelazulni - van időm, vannak anyagaim, van tetszőleges számú próbaköröm, és a végén lesz egy olyan végeredmény is, amivel elégedett lehetek, csak ki kell tartanom addig.

(A varrás is variáció ugyanerre a témára: mindig, amikor úgy érzem, elkészült a zöld top, találok valami alakítgatnivalót a szabásvonalon, olyasmit, amitől tényleg jobb lesz az összkép, de ami miatt sokadjára is bonthatom vissza a varrásokat, és már nagyon-nagyon nehezen veszem rá magam, akkor is, ha tudom, hogy megéri).