2025... elég erősen kezdett.
Már a dec.30-31. is elég sok feszültséget hozott, de azt hittem, nagyjából tudom kezelni, és a szilveszter is meglepően jól alakult azza együtt is, hogy aznap is dolgoztam. Utána az új év minimális lendületével két dologba vágtam bele:
- mindennapos jóga-kihívás (bár egyelőre még csak az egy hetes Prana) - ezt azóta sikeresen végig is csináltam
- végre rendbe akartam rakni a netezési szokásaimat, ezért hoztam pár szabályt, és elkezdtem sokkal kevesebb időt tölteni online (amit főleg a kezdeti időszakban meglepően könnyű volt betartani)
... és nem tudom, hogy ez volt-e az oka, vagy csak a gyűlő stressz + túl kevés pihenés, vagy a csillagállás, de hétvégére visszatért a szorongásom legintenzívebb, mindent elborító fajtája.
Szerencsére pár hetes kihagyás után tegnap újra volt terápiám, és utána éreztem, hogy talán kezd kicsit kibukkanni a fejem a víz alól (és a terapeutámnak is van egy elég meggyőző elmélete arról, hogy a felerősödő szorongás a haladással is járhat együtt, nem feltétlenül jelenti azt, hogy valamit rosszul csinálok), de ez az a pont, ahol elég egyértelművé vált, hogy szükségem lesz valamilyen extra segítségre ebben, mert bár nem szorongok állandóan, de újra és újra visszatér, és olyankor mindent borít.
Így a tegnapi szülinapomat is elég hullámzóan éltem meg, bár hétfőn este még sütöttünk tortát B.-vel, ami klassz volt, aludni nem sokat aludtam, és még emiatt is extrán ki voltam magamra akadva (... ki teszi tönkre a saját szülinapját szorongással...?), de aztán reggelire tortát enni mégiscsak jó volt, és estére már fejben is inkább rá tudtam hangolódni az egészre. Az ajándékom végül az lett, ami szerintem legalább az elmúlt 2 évi bakancslistámon szerepelt fixen, de sose jutottam el a megvalósításig: egy külföldi koncert. Van egy fix listám, hogy kik miatt utaznék mindenképp, ha turnéznak errefelé (Hozier, War on Drugs, Portugal.the Man, Cage the Elephant), és bár csak nagyon későn, pár hete vettem észre, hogy a Cage the Elephant Európában lesz februárban, még pont lehetett jegyeket kapni a kinézett helyszínre (Berlin). Kicsit sajnálom, hogy csak küzdőtér van, komoly stratégiára lesz szükség, hogy lássak is valamit, de úgy voltam vele, hogy a túlgondolkodás helyett itt az ideje ezt is megvalósítani, úgyhogy tegnap megvettem a jegyet, és elkezdtem intézni a kapcsolódó dolgokat is (szabi, repülő, hotel...), és azóta egy kicsit jobban kapok levegőt.
Boldog szülinapot! És: hú, de jó, Cage the Elephant <3 A listádat én is bevállalnám, bár a War on Drugsot nem ismerem, de jó társaságban van :)
VálaszTörlésBoldog születésnapot!💖
VálaszTörlésBoldog születésnapot! :)
VálaszTörlés