megamix

 

Mostanában egy hétről két heti sűrűségre váltottam a terápián, és úgy néz ki, ez a ritmus egész jól működik. Ha nagyon kizoomolok az életemből, akkor illik erre az időszakra a "sose történik semmi"-címke, és valahogy mégis tudom alkalomról alkalomra szállítani az aprócska, de nekem annál jelentőségteljesebb mérföldköveket és változásokat, merhogy most éppen történik az, ami eddig egy terápiás folyamatban se sikerült: változik az, ahogy mélyen, legbelül érzem magam, és változik az, ahogy viselkedek bizonyos helyzetekben. 
Ehhez persze szükség volt a korábbi kognitív alapozásra is, tizenéves koromtól magamat kellett megtanítanom arra, hogy kibogozzam mások működését + a sajátomat, és ezek az izmaim már kifejezetten erősek, de bármilyen módon is próbálkoztam, sose tudtam megugrani azt, hogy a legbelső, legmélyebb rétegben is lecsapódjanak ezek a változások, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam, hogy kevésbé sérüljek a nehéz érzéseimtől. Persze, nincs egyik napról a másikra varázsütésszerű átalakulás, de olyan helyzeteket is sokkal jobban tudok kezelni, amik korábban nagyon kiborítottak volna (pl. legutóbb egy nagyon kellemetlen beszélgetés közben tudtam valós időben címkézni és megfigyelni az érzéseimet, ami biztos, hogy eddig még sose jött össze), nyitottabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, és kevésbé próbálok mindenáron alkalmazkodni. 
(Oké, egy gyors lábjegyzet: biztos, hogy rengeteget számít az, hogy a legnagyobb stresszforrást jelentő munkahely éppen nincs- de persze az ezzel járó bizonytalanság is egy nehézség, amivel úgy érzem, egész jól meg tudok küzdeni. Másrészt az SSRI is tényező, és talán pont azt csinálja, amit szerettem volna: nincsenek durva, spirálos mélypontok, nincseken óceánszerűen mindent elárasztó fájdalmas érzések - megmaradnak, csak sokkal kevésbé intenzíven, és így már tudok velük dolgozni. Érdekes lenne két párhuzamos univerzumba átnézni, ahol ezek a változók másképp vannak, de azt hiszem, nekem most ez így működik.)

A hét fő témája egyébként nem az önismeret volt, hanem a takarítás (bár a nagyon kellemetlen beszélgetés is részben ehhez kapcsolódott), ugyanis hétvégén ittalvós vendégeink lesznek, több napra is, és ehhez kicsit élhetőbb állapotokat kellett varázsolni. Mostanra azért az életem legtöbb területén funkcionális felnőttnek tartom magam, ha van kivétel, az pont az életterünk rendben és tisztán tartása: egyszerűen aránytalannak érzem a rá fordított időt és energiát a végeredményhez képest, megúszásra játszok, nincs igazán jó rendszerünk, és valahol nagyon mélyen még mindig meglep, hogy ezek a dolgok nem oldódnak meg maguktól (B. is nagyjából így áll hozzá, közös a felelősség és közös a káosz; annyi a különbség, hogy ha egyszer nekiugrunk a takarításnak, B. szuper alapos és precíz, én pedig csak túlesni akarok rajta, cserébe sokkal jobb vagyok rendrakásban, napi szinten és nagyban is). Most napokra bontva azért sikerült egy-egy szobával végezni, és jó lenne a most kilistázott feladatokat valami rendszerbe foglalva pár hetente csinálni is, mert végre nagyon jó érzés itthon lenni a tisztaságban (az más kérdés, hogy igazából eggyel több szobára lenne szükség, mert a szellős, rendezett nagyszoba csak akkor megoldható, ha minden kreatív cuccom és a futópadom is száműzve van valahová máshová). 

Végül megvettem péntekre is a Sziget-jegyet (miután láttam, hogy a Kooks után Blossoms is lesz), és az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy megér-e egy Pogány Indulót az első sor nagyobb esélye. Utólag már úgy néz ki, meglett volna az első sor akkor is, ha csak 7 előtt kicsivel érek oda, egyáltalán nem volt vészes a helyzet a Nagyszínpadnál (még sose sikerült ennyire egyszerűen ennyire előre kerülnöm, jellemző, hogy most ment, Arctic Monkeys-on vagy Foo Fighters-en meg esélytelen volt), de így legalább kevesebbet kellett ezen stresszelnem, cserébe megerősödött bennem, hogy a rap továbbra se az én műfajom. 
Kooks-ra viszont érdemes volt menni, még ha nem is tartoznak a top kedvenceim közé, azért az olyan indie alapműveket, mint a She Moves in Her Own Way vagy a Bad Habit, megérte élőben hallani. Az energia nem volt annyira átütő, azt inkább a Blossoms hozta fél órával később, megérte átküzdeni magam a porfelhőn miattuk, és még itt is sikerült a koncert nagy részében okésan rálátni a színpadra. Jobbak voltak, mint 2018-ban, főleg mert most nem szakadt az eső, de azóta az egyik lemezüket (Cool Like You) rengeteget hallgattam, és az új dalaik is egész jól működtek. Már csak abban reménykedek, hogy hétfőn se lesznek többen, és a Portugal.the Man-re is sikerül ennyire jól helyezkednem...

Sniff vol 2

 

White Rainforest, Unsplash

Első rész itt, azóta találtam még pár érdekes illatot :)

Az biztos volt, hogy nem most fogok újabb teljes üveges parfümre beruházni, viszont a redditemen egyre több és több ilyen tartalom bukkant fel, ahonnan megtudtam hogy külföldön egy létező műfaj az, hogy 10ml-nyi kimért illatot árulnak töredék áron, és (miután hiába kerestem magam mellé olyanokat, akik szintén rendelnének és szétdobhatnánk a postaköltséget), és az is kiderült, hogy facebook-csoportok is vannak, ahol a tagok cserélgetik/árulják a saját dekantjaikat. 

Annyira belelkesedtem, hogy egy héten belül már meg is volt a Steamed Rainbow, amire legalább fél éve vágyakozok, és B. kedvenc illata is (őt nem fertőztem meg annyira durván, de egyszer beleszagolt a Black Sea-be, amivel én is szemeztem, meggyőztem róla, hogy hozzunk el egy mintát, és kész, megvan Az Illata a következő 10 évre). Ezzel párhuzamosan most a 7Scents helyett a neroli illatmintáit próbálgatom (furi, mert csak online lehet rendelni, és egy körben egy illatból csak egy darabot, de arra bőven elég, hogy eldöntsem, bejön-e), kicsit körbenéztem a Jo Malone-nál és a Lush-nál is, most éppen ezeket teszteltem:

bittersweet

 

Claudia Pop, Unsplash

Egy ideje fixen ráálltam a heti egy állatmenhely-látogatásra (autóval még nem mertem menni, de az az egyik következő célpontom), és kifejezetten hiányoznak a cicák két alkalom közt- nyilván megvannak a kedvenceim, és nyilván ettől még szurkolok, hogy örökbefogadják őket, de azért ma összeszorult a szívem egy kicsit, amikor láttam a menhely facebook-oldalán, hogy a kis fekete jószág, akivel először megbarátkoztam, is gazdijelöltes... őt pont aznap hozták be, amikor először jártam ott, és bár kicsit bizalmatlan volt, azért már akkor sikerült megsimogatnom, és azóta is jókat játszottunk vele meg a négy forgószél-cirmos-kenneltársával (akik közül az utolsót szintén most fogadták be). Fura lesz így látni azt a helyet, hogy már teljesen lecserélődtek (másrészt persze szuper, mert tele van a menhely kölyökmacskákkal is), és tudom, hogy még vannak ott csomóan, akik számítanak a simire és a játékra, de azért ilyenkor nagyon sajnálom, hogy ide nem hozhattam haza. 

rebel just for kicks now

Az idei Sziget fellépőivel sok most az utolsó pillanatos variálás, és az egyébként elég "meh" lineup egyre jobb lesz: péntekre bekerült egy Kooks-koncert, amin nagyon gondolkodok (főleg azon, hogy kibírok-e miatta egy órányi Pogány Indulót). Az viszont csak most esett le, hogy tulajdonképpen miattuk szerettem bele a másik együttesbe, akikre már hónapokkal ezelőtt és gondolkodás nélkül vettem a jegyet, és a zenei bakancslistám top 3-ában vannak már egy ideje: annak idején, amikor a csapból is a Feel it Still folyt, nyilván én is hallottam, okésnak is tűnt, aztán youtube-on megtaláltam a linkelt akusztikus feldolgozást a Kooks-tól, ami hosszú hetekre beleragadt a fejembe. Emiatt belehallgattam a Woodstock-ba, 2018-ban pedig a Tidal Wave lett a montenegrói első tengerparti nyaram háttérzenéje, a Lollapalooza-videójuk pedig az egyik kedvenc online koncertem. Utána nagyon megszerettem a korábbi lemezeiket is, főleg az Evil Friends zseniális az elejétől a végéig, rengeteg art journal-oldalt csináltam már hozzá, és most már nagyon várom, hogy végre élőben is meghallgathassam a dalokat.

bed on fire

Holly Stratton, Unsplash

Nagyon durva, hogy mennyi kényelmetlenséghez képes az ember lépésről lépésre hozzászoktatni magát, amíg csak nem lesz teljesen elviselhetetlen a helyzet... Konkrétabban: ma végre lebontottuk az ágyat, amit már csak kábelkötegelők és könyvkupacok tartottak egyben (még amikor beköltöztünk az albérletbe, és megszületett a szomszédunk éjszakákat végigsíró babája, áthurcoltuk az ágyat a nappaliba, ami után már sose lett a régi), de mostanra csak szuper óvatosan lehetett rá lefeküdni, és komolyabb forgolódástól is képes volt leszakadni, a matracon pedig akkorák voltak a bemélyedések, hogy egy hete inkább a padlón alszom. Ami pedig extra szomorú: az ágy alá száműzött gitárt (oké, csak a gitártokot) konkrétan beszőtték a pókok. Ha ez nem egy jel, hogy kezdjek újra játszani rajta...

De ami a jó hír: a lehetséges kiszállítási időszak legelső napján, pénteken (és a lehető legkorábban, 8 körül) befutott az Ikeából rendelt zseniális matrac és teljesen oké, minimalista ágykeret, még délután sikerült találni szállítókat, akik megszabadítanak a régi matractól anélkül, hogy hulladékudvarokkal kellene egyeztetni (más kérdés, hogy ma délelőttre ígérték magukat, és még mindig nincsenek sehol), mostanra pedig összelegóztuk az új ágyat, beágyaztunk a frissen mosott ágyneművel... és B. azóta csak enni mászott ki onnan. Én már sajnos az alváshiánynak abban a szakaszában tartok, ahol a szervezetem úgy dönt, hogy tulajdonképpen nincs is szükségem erre az egészre, de remélhetőleg ma éjszaka már elég fáradt leszek ahhoz, hogy összejöjjön nyolc óra alvás zavartalanul.