 |
| Claudia Pop, Unsplash |
Egy ideje fixen ráálltam a heti egy állatmenhely-látogatásra (autóval még nem mertem menni, de az az egyik következő célpontom), és kifejezetten hiányoznak a cicák két alkalom közt- nyilván megvannak a kedvenceim, és nyilván ettől még szurkolok, hogy örökbefogadják őket, de azért ma összeszorult a szívem egy kicsit, amikor láttam a menhely facebook-oldalán, hogy a kis fekete jószág, akivel először megbarátkoztam, is gazdijelöltes... őt pont aznap hozták be, amikor először jártam ott, és bár kicsit bizalmatlan volt, azért már akkor sikerült megsimogatnom, és azóta is jókat játszottunk vele meg a négy forgószél-cirmos-kenneltársával (akik közül az utolsót szintén most fogadták be). Fura lesz így látni azt a helyet, hogy már teljesen lecserélődtek (másrészt persze szuper, mert tele van a menhely kölyökmacskákkal is), és tudom, hogy még vannak ott csomóan, akik számítanak a simire és a játékra, de azért ilyenkor nagyon sajnálom, hogy ide nem hozhattam haza.
juj én pont lemaradtam arról a bejegyzésedről, amiben írtad hogy megvan a jogsid. Nagyon gratulálok!! Tök ügyes vagy. Biztos szuper érzés, hogy teljesítetted.
VálaszTörlésMilyen jó dolog ez a menhelyre járogatás. Hogyhogy nem vihetted haza? Nem szabad állatot tartani az albérletben?
Köszi :) tényleg jó érzés, hogy meglett, bár most még kemény "egyedül", oktató nélkül kimerészkedni a forgalomba, de már alakul.
TörlésIgen, nagyon rugalmasak és cukik a főbérlőink, ez szinte az egyetlen fix szabályuk, se kutya, se macska nem lehet itt (pedig a biztonság kedvéért többször is rákérdeztünk, de nem tűntek meggyőzhetőnek), és bár gyakorlatilag ~0.05% az esélye, hogy megtudnák, ha a hátuk mögött hazacsempésznénk egy cicát, azért nem szívesen csinálnám ezt meg velük. A legközelebbi lakást már mindenképp úgy keressük, hogy ez is megoldható legyen.