Sound On

 

Teljesen rácsúsztam mostanában a Bad Monkey dalaira (maga a sorozat se volt rossz egyébként, szerethető karakterek, sok Ted Lasso-áthallás), persze ha valami a War On Drugs-al és Eddie Vedderrel indít, akkor nem meglepő, hogy tetszik, de azt nem hittem volna, hogy (egyelőre) ez lesz az idei ősz meghatározó háttérzenéje... Egyébként pont egy másik Eddie Vedder-filmzene, az Into The Wild az egyik kedvenc albumom úgy, hogy magát a filmet még sose láttam (nagyon sok filmet nem láttam, szép lassan, lépésről lépésre próbálom behozni a lemaradásomat a 80-as-évek-filmrajongó B. támogatásával, de az elmúlt évekből sokkal meghatározóbb sorozat-, mint filmélményeim vannak).
A tavalyi Halloween-filmünk a Rocky Horror Picture Show volt, és utána nagyon sokáig benne ragadt a soundtrack a fülemben (idén a Beetlejuice-t néztük, mert egyikünk se látta még, de nem hagyott túl mély nyomokat...), és van egy csomó olyan film, ami bár tetszett, de nem néztem újra, a dalai viszont fixen a lejátszási listám részei maradtak, mint például a Sing Street vagy a Frank (nagyon szeretek bármit, ami fiktív együttesekről szól, a We Are Lady Parts dalai is simán működnek önmagukban is).

Cheesy corn snack unit

 

Na jó, akkor nézzük ezt a blogvembert, bár nem tudom, hogy jövő hétfőnél tovább ki fog-e tartani a lendület (... nem is akarok a munkára gondolni, amíg nem nagyon muszáj). Még mindig lelkesen nekiugrok a Connections-nek minden reggel, általában több a frusztráció, mint a sikerélmény, aztán néha becsúszik egy ilyen kategória, mint a címben is, és akkor azt érzem, hogy esélyem sincs.
Ezt leszámítva viszont jól indult a nap, végre sikerült valamennyire ráhangolódni a gyomortáji fájdalomra, ami jön velem kedd óta (mélyre menő terápia és stresszes munkahelyi "ezt azonnal javítsátok ki, az ügyfél nagyon ki van akadva"-feladat rossz kombinációja). Kicsit annak is érzem a visszhangját, hogy milyen mélyen voltam tavaly ilyenkor, kicsit az óraállítás és az elpárolgó délutánok is odavágtak (minden évben megtörténik, minden évben meglepődök), meg persze a bootcamp óta tartó összevissza kajálás is benne van- semmi olyasmi, amit egy kis odafigyeléssel ne tudnék korrigálni, csak ki kell szakadnom hozzá végre a fejemből.

A tegnapi Halloween viszont jól sikerült, két dolgot is meg tudtam valósítani Pinterestről (a szellemeknél annyi a trükk, hogy tényleg égetni kell a szélüket, nem csak barnára színezni, így sokkal érdekesebb lesz a formájuk, bár volt egy, akinek sajnos sikerült kigyújtanom a teljes fejét, de a többiek vállalhatóak... a cicás töklámpás pedig régóta először visszahozta a lelkesedésemet a tökfaragással kapcsolatban, nem is értem, hogy korábban miért nem jutott eszembe ez a koncepció), most tele van pókokkal, szellemekkel és csontvázakkal a lakás, és ez már marad is a karácsonyi dekorációig.

A bit of Barcelona

 

Amikor az utazást és foglalásokat szervező munkatársam megkérdezte, hogy *ugye* szeretnék nem péntek kora hajnalban hazarepülni Barcelonából, hanem inkább maradok egy extra napot, és csak szombat délelőtt, normális időben megyek, akkor elég egyértelmű volt az igen (főleg amikor kiderült, hogy a cég fizeti a szállást, bár ezt még saját zsebből is bevállaltam volna), és onnantól minden tervem, elvárásom és elfojtott városnézési igényem erre a pénteki napra terhelődött - csak azért, hogy utána némileg másnaposan és nagyon lemerülten keljek, stresszel és kódfixálással induljon a nap, és az online olvasott 12 helyett csak 2 után legyen átvehető a hotelszoba (de a bőröndömet legalább otthagyhattam).

Bootcamp TMI

 

Anastasiia Tarasova, Unsplash

Az indulás reggelén legalább háromszor gondoltam meg magam, és még csak nem is a megszokott antiszoc okok miatt: B.-nek sikerült elég csúnyán lebetegednie szombaton, és vasárnap reggel én is félbetegen keltem, csak abban nem voltam biztos, hogy magyarázkodás szempontjából az a rosszabb, ha itthon maradok/csak egy későbbi napon megyek, vagy ha a külföldi airbnb-ben a szobámba elvonulva szenvedek/végigfertőzök mindenkit. Végül annyi döntött, hogy nem volt még hőemelkedésem se, meg hogy B. a tervezett családlátogatás helyett megbeszélte az anyukájával, hogy feljön hozzá, amíg nem vagyok itt, úgyhogy belevágtam - és persze, mint majdnem mindig, ott kiderült, hogy teljesen feleslegesen aggódtam (az elsőt leszámítva a többi napon teljesen rendben voltam, és minden második munkatársam végigköhögte a hetet, úgyhogy ha járt is körbe fertőzés, biztos, hogy több pontról származott).

Annyira kényelmesen ismerős érzés volt újra felszállni Barcelonában a reptérről induló metróra, továbbra is imádom ezt a várost - és pont ezért volt inkább hátrány, mint előny, hogy ez lett a helyszín, mert konkrétan nulla motivációm maradt ténylegesen egy lakásban ülni és kódolni/meetingelni napi 8+ órákat (nem volt szuper szigorúan mikromenedzselve, de azért nem is lehetett ellógni, volt egy konkrét nagy feladat, amit be kellett fejeznünk, meg többórás szakmai tervezgetések is). A társaság elég megosztott volt ilyen szempontból, páran teljesen jól elvoltak a sörükkel a lakásban, páran meg állandóan mentek volna- így legalább volt kihez csapódni az esti városnéző sétákra, de akármilyen sokáig is van nyitva ott minden, általában már csak sötétben jutottunk ki, a legtöbb bolt is épp ránk zárt, és olyan is volt, hogy már megálltak a metrók, az éjszakai buszokban pedig nem bízok, úgyhogy elég limitált volt a belvárosból is, hogy meddig tudunk eljutni. 

Ami miatt a legjobban aggódtam, az a csoportdinamika volt- tudom magamról, hogy akár a párórás nagy munkahelyi rendezvényeken is szuper kényelmetlenül tudom érezni magam, ha nincs meg az a fix pár ember, akivel kényelmesen el tudok beszélgetni, és utána már befeszülök az egész miatt, nem találom a helyem, és beleolvadok a háttérbe (a legutóbbi csapatépítőn konkrétan ez történt). Most nagyjából erre a forgatókönyvre készültem, és inkább csak próbáltam elfogadni, ha kellemetlen, de aztán valahogy mindig jól alakult a helyzet, én se fagytam le annyira, és többnyire voltak olyanok körülöttem, akikkel kicsit mélyebbre tudtunk menni a normál small talk-nál, meglepően jókat bandáztunk azokkal is, akiket egyébként évek óta ismerek, és olyanokkal is, akikkel most találkoztam először (egyébként sose lehet előre tudni, mert az új frontendessel például online teljesen jókat beszélgettem eddig, élőben viszont annyira nem találtuk meg a hangot). 

Az öt "igazi" bootcamp-napon végül végig együtt lógtam másokkal, nem volt olyan, hogy egy teljes estét a szobámba zárva töltöttem volna, de a motivációnak szánt "majd az utolsó napon megnézek mindent, amit szerettem volna, és végre nyaralás üzemmódba kapcsolok kicsit" majdnem meg lett fúrva - csütörtök délután élesítettünk egy új fejlesztést úgy, hogy péntek délelőtt kellett elhagyni a bérelt lakást, és szinte mindenki repült haza (hárman maradtunk turistáskodni), vagyis ha valami félremegy, konkrétan senki nem lett volna gépközelben. 100% biztos voltam benne, hogy másnap az ügyfélszolgálat üzeneteire fogunk kelni, és nagyjából igazam is lett- amikor kimentem a konyhába bekeverni a reggeli matchámat, az egyik frontendes már ott ült a gépe előtt, és akármennyire is tartottam tőle, hogy nem fogok tudni igazán segíteni, amiatt rosszabbul éreztem volna magam, ha teljesen egyedül hagyom a problémával, úgyhogy odaültem én is, és végül 10 körülre már össze is állt a megoldás (utána pedig nem voltam hajlandó céges chatet nézni). Óriási mázli, hogy ennyivel megúsztuk, de ha az én döntésem lett volna, biztos, hogy hétfőig nem megy ki semmi élesbe... 

Én ott voltam a megbeszélt időben, te elaludtál...

 

Szóval, megjöttem Barcelona az ötnapos csapatépítőről, a random magamnak választott képeslap színei tökéletesen passzolnak a B.-től házassági évfordulóra kapott Lego-virágokhoz, és most egy hétig nem akarok beszélni senkivel. 

(Írok majd normális bejegyzést is, csak előbb mindenféle szempontból vissza kell töltődnöm, még akkor is, ha a vártnál simábban ment a társasági élet, és voltak tényleg nagyon jó pillanatok... Barcelonába pedig még akárhányszor vissza tudnék menni).

Midway

 

Steven Lewis, Unsplash

Most nem csúszik annyira egybe az évfordulós ünneplés és a céges út, mint tavaly, de azért jobban örültem volna, ha legalább egy nyugis hétvégém van átállni - kedden jöttünk haza a Shirazból (nagyon szuper volt, főleg a wellness, csak villámgyorsan eltelt a két nap), és vasárnap már indulok Barcelonába, úgyhogy nagyon gyorsan és hatékonyan le kell tudnom a készülődést (de legalább nem 12 órát kell a repülőn töltenem, mint néhány munkatársamnak).
Van még egy köröm előtte a fülészeten, és bár 99%, hogy nem mondják, hogy nem repülhetek, azért biztosra akarok menni (mert hiába a múltkor felírt két orrspray és az infralámpázás, javulni a két hét alatt semmit nem javult a helyzet). Mostanra már nagyjából megvan, hogy abban a négy napban, amikor dolgozunk, pontosan mit fogunk csinálni, és ha ezeket kibírtam, pénteken jutalomképp elviszem majd magam a Picasso Múzeumba és a tengerpartra este- nagyjából ez tartja bennem a lelket a saját szobán kívül. 

Update: és megtörtént, amiben szinte biztos voltam, hogy nem fog, ma még pont befutott a Social Battery-kitűző, úgyhogy legalább vihetem magammal csapatépíteni :)

Fluff vol 2

 

Anthony Tran, Unsplash

Végül megrendeltem a social battery-kitűzőt (nem a 3 millió forintos verziót, amit emagon találtam, hanem a német etsy-ről, elvileg már feladták, talán jövő hét közepén itt lesz), tegnap pedig volt egy teljesen felesleges köröm az Aréna Plázában, egy másik ottani ruhaboltra hittem, hogy Van Graaf (igazából Peek&Cloppenburg, nulla őszi színű kardigánnal, még durvább árakkal), és nagyon-nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy átvonszoljam magam az Árkádba is, ahová ténylegesen kellett volna, de megtettem, és így még pont le tudtam csapni álmaim sötétbarna kardigánjára, több, mint a felére leértékelve, úgyhogy küldetés teljesítve, kezd összeállni az őszi ruhatáram (vajon szükségem van még 1-2 Budapest-pólóra, ha a meglevőeket állandóan hordom, viszont összhatásban nagyon hasonlóak lennének?)

Tegnap B. mutatott egy nagyon érdekes youtube-videót arról, hogy miért vagyunk állandóan fáradtak (röviden: túl sok döntés nap közben+ túl sok koffein és túl kevés alvás, de nagyon érdekes volt a neurológiai háttere), és bár saját magamról tudom, hogy az említett dolgok mellett a legfontosabb tényező a rendszeres, intenzív edzés, azért vannak tippek, amiket felhasználhatnék belőle, főleg a rutinok kialakításában és a döntésmennyiség/rágódás csökkentésében - a menütervezés például nagyon jól működik, ha az előző hétvégén rászánjuk az időt, viszont a ruháimat képtelen vagyok előre kikészíteni (oké, itthonról dolgozok, technikailag lehetek minden egyes nap ugyanabban a leggingsben és fekete pulcsiban, de jobb érzés, ha nem).
Legalább a koffein kapcsán teljesen jól állok (képtelen lennék a felhozott példa szerint este még visszaülni a gép elé dolgozni+bedobni hozzá egy kávét, szerencsére nincs is rá szükség), mostanában meg tudok állni a reggeli 1 matchánál (próbáltam visszahozni a délutáni kávézást, de sajnos bekavar az alvásba, és ha egyébként is stresszes a munkahelyi helyzet, akkor csak ront rajta). 

Kicsit amúgy emiatt is tartok a csapatépítőtől (ezer másik indok mellett) - mindenképp én leszek a weirdo, aki nem eszik cukrot, kerüli a péksütiket, nem kávézik, és alig iszik alkoholt, de ezek közül a legtöbb kell ahhoz, hogy ne legyek teljesen zombi az öt nap alatt (mindenesetre a főnököm azt mondta, nem lesz minden este program, és simán elvonulhatok a szobámba, ha akarok, ez egy kicsit tartja bennem a lelket).