Fancy pants

 

Megcsináltam! Ez itt az a viszkózanyag, amit kicsit több, mint 2 éve vettem Barcelonában, és azóta már többször is újraterveződött, mit varrok belőle (főleg csak halogattam, mert féltem tőle, hogy elrontom). Legtovább ilyesmi ruhát szerettem volna, de végiggondolva, hogy mit veszek fel ténylegesen a mindennapokban, valószínűleg jobban jártam a nadrággal... Tavaly tavasztól őszig nagyjából a H&M-es viszkóznadrágomban éltem, és szegénykén már kezdenek látszani a használat jelei, de youtube-on szembejött egy "hogy klónozd a ruháidat"-videó, ami alapján tudtam gyártani belőle egy szabásmintát, és a tesztdarab meglepően jól sikerült, úgyhogy a héten belevágtam élesben is. Nem mondom, hogy kifejezetten könnyű volt akár kiszabni, akár megvarrni, de a korábban használt viszkózhoz képest kicsit kevésbé csúszott rosszabbra számítottam, és menet közben végre megtanultam normálisan a cikcakk-szegélyvarrást is, úgyhogy most még a mosástól se tartok (annyira), elvileg nem fognak bomlani a szélek.

Időközben túl hideg lett az ilyen vékony nadrágokhoz? Igen. Még mindig meg vagyok fázva? Igen. (Ez mindig vicces játék májustól októberig, a "vajon meg vagyok fázva, vagy allergia", de most épp a megfázásra tippelek). Ettől függetlenül fel fogom ma venni? Naná. Sőt, lehet, hogy egy saját készítésű toppal együtt fogom felvenni (... és ha jók együtt, akkor a két szabásmintából csinálok majd egy overált). 

Más, nem-varráshoz-de-ruhákhoz kapcsolódó történések: Vintedről befutottak az első lezárult vásárlások (már csak Görögországba kell odaérnie egy cipőnek), nagyjából ugyanolyan egyszerű volt feladni a csomagokat Foxpost-tal, Sameday-yel és Packetával, és egyelőre senki nem reklamált. A ruhavásár viszont elég nagy csalódás lett, összesen három cipőt adtunk el (bár ezek közül az egyik igazi "első látásra szerelem"-történet volt), a mellettünk álló lány, akinek szintén ez volt az első alkalma, négy ruhát; és körülöttünk senki másnak nem volt sokkal nagyobb forgalma. Örültünk, hogy az asztalbérlés és az alkalomra vett ruhaállvány kijött a bevételből, és nem volt mínuszos (ha az autóért fizetni kellett volna, akkor az lett volna, szerencsére az oda-és visszautat a wigo és közvetve B. munkahelye szponzorálta). Júniusban még kinézünk a Gardróbra, de ha az is ugyanígy alakul, elengedjük a dolgot. Két, érintőlegesen kapcsolódó jó dolog azért volt abban, hogy erre vesztegettük el egy vasárnap nagy részét: egyrészt tudtunk barátkozni a többi árussal, másrészt a Tahina Bite-ban ebédeltem, amit kinéztem már egy ideje, és megvilágosodtam, hogy mégiscsak szeretem a falafelt (... és hogy az eddig kóstolt falafeleknek nem túl sok köze volt az igazihoz).

Végre összegyűjtöttem a bátorságom, és (egy viszonylag jól alakult próbavizsga után) megkérdeztem az oktatómat, szerinte mikor lenne értelme megpróbálni az éles forgalmi vizsgát is- azt mondta, hogy pár héten belül már mehet, ami egyszerre félelmetes és klassz (bár az elmúlt pár héten sokkal magabiztosabb sofőrré váltam, szóval nem tűnik teljesen lehetetlennek). Közben tesóm is elkezdte a vezetés-órákat, ugyanannál az oktatónál, úgyhogy legalább küzdhetünk együtt az időpontfoglalással a túlterhelt rendszerben (és titokban örülhetek, hogy már túlestem a kezdeti időszakon, olyan, mintha évekkele ezelőtt lett volna, nem tavaly nyáron).

maximum distraction

Becca McHaffie, Unsplash

A rádiócsend (és munkátlanság) ellenére elég pörgősek mostanában a napok, sokat vezetek, sokat futok, tökélyre fejlesztettem a kovászos dán zsömit, és anyummal belevágtunk egy elég masszív projektbe: el akarjuk adni a rengeteg (... tényleg rengeteg, mostanában csak a töredékét néztük át a dobozainak, és így is 60+ darabot válogattunk ki) ruhát és cipőt, ami felgyűlt nála az elmúlt évek alatt. Egyrészt mennek fel Vinted-re, másrészt lesz a következő hetekben pár gardróbvásár Pesten, amire kimegyünk (most vasárnap például ide). Nyilván azt élvezem az egészből a legjobban, hogy macskás rajzot tervezhetek az árcímkékre, B. pedig zseniális táska-és cipőfotókat készített azokhoz a darabokhoz, amiket online akarunk meghirdetni (csak sajnos az itthoni "stúdió"ja felszereltsége és a hely se elég ahhoz, hogy a ruhákkal is meg tudjuk csinálni ugyanezt). 

Az április olyan szempontból könnyebb volt, hogy kaptam rá teljes fizetést (bár teljesen csak akkor hittem el, amikor ma megérkezett a számlámra az összeg), és így egész jól át tudtam fejben keretezni, csak a vége felé csúsztam bele a hajnalban felébredős "mi lesz most"-szorongásba. Így, hogy közben május lett, lassan már el kell kezdenem állásokra jelentkezni, de nem igazán láttam semmi használhatót, és a motivációm is nagyjából nulla. Annak ellenére, hogy egy csomó mindent tanultam az előző munkahelyemen, nagyon megtépázta az önbizalmam az elmúlt ...fél év? egy év?..., és sokkal inkább arra koncentráltam, mit nem tudok és milyen szinten nem vagyok még, és egy olyan szép szorongás-spirált sikerült felhúznom az egész kódolás körül, hogy biztos lesz még vele munkám, mire újra a közelébe tudok menni.

Koncertnaptár

Anthony Delanoix, Unsplash

Ha más motivációm most épp nincs is, legalább amiatt minél előbb munkát kellene találnom, hogy utána minden pénzem koncertjegyekre költhessem, nagyon durva lesz az idei tavasz/nyár: jön a Queens of the Stone Age, Szigetre jön a Portugal.The Man, most teljesen véletlenül megláttam, hogy a Biffy Clyro is fellép a Budapest Parkban, és akkor a magyarokba bele se kezdjünk (Platon-lemezbemutató, Ivan and the Parazol, Carson Coma...)

Tegnap átestem az első próba-forgalmi-vizsgámon, nyilván mindent túlizgultam és elbénáztam, amit csak lehetett (oké, voltak jó pillanatok is, de még bőven nem mentem volna át), meglepően stresszes lett a helyzet már annyitól is, hogy az oktatóm a kötelező infókon kívül nem mond semmit, cserébe jegyzetel... tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy élesben majd ne legyen olyan szokatlan, de attól még ez nem volt egyszerű. Mindegy, ma megint megyek vezetni, és egy kicsit visszaépíthetem az önbizalmam, előtte/utána pedig élvezhetem a napsütést.

Mert itt a földön él, és nem beszél velem se...

 

Marina Zvada, Unsplash

Nem volt könnyű kör, a múlt hetem nagy része ráment, de
- meglett az elsősegély-vizsga
- és ezt sikerült a szokásosnál kevesebb rágódással és aggódással összehozni.

Most meg is ünneplem jól életem első (cukormentes) dubaji csokis tortájával, és utána a nap hátralevő részében már szigorúan csak pihenek, mert az elmúlt pár napot egy kicsit túlzásba vittem. Holnaptól folytatódik a jogsiszerzés-küldetés a próbavizsgával, de addig még van egy délutánom csak lenni.

queasy

 

inyoung jung, unsplash

Jövő hétfőre bejelentkeztem elsősegély-vizsgára, hogy legyen kellő motivációm a tanuláshoz (és csak utána jöttem rá, hogy nincs fenn online "hivatalos" tételsor, csak több olyan, ami valószínűleg helyes...). Tavaly részt vettem a tanfolyamon személyesen is, de már nem emlékszem túl sok mindenre, mert egy idő után elég vacakul lettem a törések és vérzések vizualizálásától, és az most is kiderült, hogy nagyjából 30 perc a limitem, addig tudok erről olvasni anélkül, hogy hányingerem lenne. Nem baj, rövidebb szakaszokban, de átküzdöm magam rajta, a stabil oldalfekvésről és újraélesztésről találtam jó videót, és már csak reménykedek, hogy a vizsgán nem zavarodok majd bele... 

A héten egyébként többet vezettem, mint máskor egy hónap alatt, és érzem is a fejlődést (jövő héten leteszteljük majd, hogy most átmennék-e egy igazi forgalmi), meg mondjuk azt is, hogy menekülök a szomorúság elől a végtelen to do-listámba.

and all we do is glide

Jason Leung, Unsplash

Igyekszem továbbra is lassan, a kis sikerélményekre koncentrálva tölteni ezeket a napokat... és a tegnapi nap sikerélménye egyértelműen az ebéd volt.
Két olyan alapanyag is van, amivel kapcsolatban a Goli teljesen megváltoztatta a véleményem: az egyik a padlizsán, a másik a gomba. Mindkettőt messziről kerültem, ott viszont mindkettőbe beleszerettem, és bár faszénen grillezni továbbra se tudok, a folyékony füst nagyon jól feldobta a sima, sütőben sült padlizsánt is, gondoltam, a laskagombával is teszek itthon egy kísérletet. A recept pedig a kedvenc kajás podcastem múlt heti vendége kapcsán került szóba, és pont olyasminek tűnt, ami jól passzol ehhez a küldetéshez (egy ideje már szeretnék változatosabban főzni, mostanában több szakácskönyvet is vettem ki a könyvtárból, és bár első olvasásra szupernek tűnnek, valahogy egy konkrét receptet sose tudok kiválasztani belőlük, úgy tűnik, az én főzési stílusomhoz nem illenek... hagynom kell, hogy a kaja találjon meg engem). Egy kicsit csomót egyszerűsítettem rajta- úgy voltam vele, hogy az 1.0-s kísérlethez elég lesz, ha csak azt használom, ami épp van itthon, és ha beválik, majd bevásárolok a tökéletesítéséhez (így kimaradt a szecsuáni bors, és csak sima almaecet került bele); mindenesetre a végeredmény, főleg a folyékony füsttel és szójaszósszal megpirított gomba meglepően zseniális lett, teljesen más ízvilág, mint amit eddig kóstoltam, de olyasmi, amit mindenképp meg szeretnék tartani (és az örök húsevő B. is teljesen odáig volt, ami még nem igazán fordult elő vega ebédnél).

Emellett a nyüzsgő, napsütéses Károlyi-kertben üldögélést és a Puskin szinte üres mozitermét is szerettem tegnap, most könnyű (könnyebb?) ezekből töltődni, és itt maradni a jelenben.

shake me down

 

Hát, nem hiszem, hogy ez lesz életem leghatékonyabb hete, de a sokk az első két napban volt a legdurvább, most már egy picit több a levegő körülöttem, az pedig nagyon sokat segít, hogy tegnap voltam vezetni. Valószínűleg ez lesz az, ami a következő pár hetet összetartja- ha már lett egy adag váratlan szabadidőm, jó lenne eljárni heti több órára, és megszerezni a jogsit (már nincs beláthatatlan messzeségben, de azért még kell gyakorolnom), és mire ez megvan, talán újra lesz legalább egy kis kedvem kódra nézni.

Még túl közeli az egész ahhoz, hogy az összképet is rendesen láthassam, de az biztos, hogy akármennyire is tökéletesnek tűnt ez a munka papíron, a majdnem három év alatt sose éreztem magam igazán a helyemen (azzal együtt, hogy a csapat és a munkatársaim nagyon fognak hiányozni, és ők most is extra rendesek voltak, páran még privátban is rámírtak később, a főnököm pedig többször is hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem rajtam múlt, én jól csináltam, és sajnálja, hogy így alakult). Ez sok szempontból rajtam is múlt, közvetlenül életem legdurvább időszaka után kezdtem ott dolgozni, az első egy évben inkább csak túléltem, és én is tehettem volna többet azért, hogy elég jónak érezzem magam, de... ha tényleg az én helyem lett volna, nem kellett volna ilyen sokáig ennyire nehéznek lennie.