Halloween, Halloween, Halloween...

 

Taylor Rooney, Unsplash

Már nem tudom, miért alakult így, de B.-vel mindig is a Halloween volt az egyik kedvenc közös ünnepünk, úgyhogy lakás kidekorálva, sütőtökös tiramisu a hűtőben, faragnivaló tökök és Alien bekészítve délutánra... addig pedig pánikolás helyett próbálok konstruktív lenni, és elolvasni minden "Front End Developer Interview Questions"-cikket, amit csak találok. Beadtam pár helyre a jelentkezésem, de a mindent elborító, gyomorszorító, extra gyors pulzust okozó stressz csak akkor enyhült érezhetően, amikor túllettem az első interjú-körön (mondjuk a szakmai rész még így is kemény lesz, de legalább teszek valamit, haladok, és nem csak sodródok). Most percenként változik a "semmit nem tudok, nem értek ehhez, kit akarok átverni...?" és a "minden kialakul"-végpont közt a hangulatom, de pontosan tudom, hogy ezt meg kell tennem, és úgy néz ki, hogy lehetőségből is több van, mint eredetileg gondoltam volna. 

Tökéletesen úgyse tudok felkészülni, de valamennyit minden nap hozzá tudok tenni az eddigi tudásomhoz... a többi pedig már nem rajtam múlik (annyira biztos voltam benne, hogy csak én görcsölök ezen ennyit, a 10+ éve kódoló, szuper rutinos B.-nek mondjuk eszébe se jutna, de aztán megnyugtatott, hogy neki is volt már katasztrófa interjúja, ahol a legalapabb kérdésekkel se tudott mit kezdeni, ami azért valahol megnyugtató). És minden idegszálammal próbálok erre a területre koncentrálni, mert ezen kívül jövő héten várható még egy nagyon kellemetlen beszélgetés is a projekt kapcsán, amiből minél előbb szeretnék menekülni, és őszintén nem tudom, hogy annak mi lesz a kimenetele.

Furious

 

傅甬 华, Unsplash

Annyira szerettem volna egy "végre minden jóra fordult"-blogposzttal visszatérni, de... úgy néz ki, most éppen plusz egy területen borul minden, ami borulhat, és ráadásul nem egyenként, hanem mindkettőnknek. Egy hétfő-péntek kombóban B.-vel eljutottunk odáig, hogy már nem csak fél szemmel pislogunk kifelé a kényelmes-pocsolya munkahelyünkről, hanem ezerrel megy az álláskeresés (B.-nek konkrétan felmondtak, nekem meg olyasvalakivel és úgy kellene együtt dolgoznom, hogy annak köze nincs a konkrét munkakörömhöz... ami csak egy "javaslat", de nagyon nem úgy tűnt, hogy mondhatok rá nemet, pedig fogok, és aztán meglátjuk, hogy mi történik).

Szóval, a most hétfőt vad önéletrajz-írással kezdtük (hála az égnek a Canváért), de csak hogy igazán jó legyen a hangulat, B. munkahelye még bepróbálkozott egy "elfelejtjük, hogy volt felmondási időd, és azt is ki kellene fizetni"-akcióval is (emberek, ne írjatok alá közös megegyezést, ha nem vagytok 110%-ig biztosak benne, hogy minden konkrétan szerepel benne, ami egy munkáltatói felmondás esetén is járna!)
Szerencsére van egy-két ismerős mindkét oldalon, aki tud pár álláslehetőséget, mondjuk az is elég félelmetes, hogy így 5 év kihagyás után újra interjúznom kell, meg elhitetni magammal + a másik féllel is, hogy én amúgy értek ehhez.

Amennyire kikészültünk hétfőtől péntekig, annyira szuper volt a "csakazértis" hétvégégi kirándulás a Dunakanyarba,  véletlenül egy szinte tökéletes szállást fogtunk ki, az erdő gyönyörű, a körülményekhez képest mindkettőnknek egész jól sikerült kiürítenie a fejét és csak a színes lombokra meg a patakra figyelni, legalább egy kicsit. Ami nem volt annyira jó, az az, hogy egy ott töltött nap után indulhattunk is vissza, de megbeszéltük, hogy ha kitisztul a munkahelyzet, visszamegyünk legalább egy hétre.

So, so sleepy

 

Denny Müller, Unsplash

Ez a hétfő eddig egy szétfolyó szürke massza- rég aludtam már ilyen pocsékul, és sikerült félbetegen ébredni, minden porcikám fáj, B. azóta már betegszabin van (és én is csak azért nem, mert nincs túl sok meló, egyelőre még bírom...), a lakás kaotikus, teljesen le vagyok merülve (csak a szokásos), a bevásárlás is kimaradt. Valaki lehetne most a felnőtt, amíg mi kiheverjük ezt a vackot, és hordhatná a leveseket meg elmoshatná a tányérokat, és utána betakargathatna (és akkor az "ugyenemcovid"-parába bele se kezdek. Szagok/ízek egyelőre még bőven vannak, az ebédre-pho szuper volt, de azért az lenne az igazi, ha pár hetet kihúznánk végre úgy, hogy egyikünknek sincs semmi baja). 

Na jó, 10 percet adok még magamnak az önsajnálatra, utána viszont jó lenne valahogy javítani a helyzeten, minimalista tervként főzök egy óriási teát és rendet rakok, utána hátha lesz kedvem a megszokott rutin-dolgokhoz, és kevésébé fogom azt érezni, hogy elnyelt a szürke zombiállapot.

Childish

 

Jelleke Vanooteghem, Unsplash

A többit inkább hagyjuk, megpróbálok nosztalgiázva visszanyúlni jó pár évvel ezelőttre Róka kérdéseivel:

Bond themes from the early 80's

 

Lesley Salem, Unsplash

Oké, emelje fel a (fájós bal) kezét, aki azt gondolta, hogy a gipszlevétel után azért nagyjából instant visszaáll minden a kiindulási állapotba... vagy hogy miután 3+ órát várt az infóra, a gyógytorna sima ügy lesz... a helyet képtelenség olyan néven megtalálni, ahogy az orvosom hivatkozott rá, de ha a Google nem is, a szomszéd néni rögtön tudta, hova kell mennem (továbbra is szerencse, hogy legalább B. szeret beszélgetni az emberekkel). Addig is, amíg őket levadászom, segít a youtube, és legalább *valamit* csinálok, meg egyébként azért napról napra jobb az állapot, ha még messze is van a tökéletestől. 

Ma megvolt az áttörés, 5 hét után újra be tudtam fejezni egy art journal-oldalt (az egyik munkatársam felmondott, és neki készült búcsúzóul), és a szokásos adag fitness boxingot is végigcsináltam (oké, két részletben), az eséskor eltört szemüvegem helyett is elkészült a vadiúj, talán szép lassan kezdhetek visszatalálni önmagamhoz.
Az elmúlt hét nagyon kemény volt, azon kívül, hogy teljesen rácsúsztam a Surf Music-ra, nem nagyon találtam semmi jót vagy motiválót, úgy éreztem, minden irányból csak korlátokba ütközök, és már nagyon régen elfogytak a tartalékaim, de most aztán tényleg az utolsó csepp legvége is, és nem tudok mihez nyúlni. Nem mondom, hogy most érzésre sokkal jobb lenne, de legalább már tudom, hogy elkezdhetem visszaépíteni a dolgokat, aminek előbb-utóbb eredménye is lesz (remélem, hogy inkább előbb, ez azért elég nehéz így).