Time for...

 ... nagyon itt az ideje annak a hosszú hétvégének, még úgy is szörnyen stresszes és demotivált vagyok, hogy tudom, ez a mostani az utolsó munkanap (és tudom, hogy nincs akkora tétje egy-egy munkahelyi feladatnak, mint ahogy érzem, de hetek óta hibákat javítok, és ez ilyen mennyiségben már felerősíti az imposztorszindrómámat, minden megoldhatatlannak tűnik, de ha mégis sikerül kibogozni, abban a pillanatban le is értékelődik).

A "csakazértis"-jó dolgok listáját összeszedni is kicsit erőltetettebb, de a múlt hétvégi dupla koncert (temetői Múzeumok Éjszakája-Platon Karataev a fűben ülve szombaton, óbudai akusztikus Carson Coma óriási tömegben vasárnap) után úgy tűnik, sikerült hirtelen felindulásból teljes hétvégéssé (péntek este+szombat egész nap) bővítenünk a Bánkitó fesztivált, viszonylag simán ki tudtuk cserélni a jegyet, a szállást pedig úgyis muszáj volt a fesztivál mindhárom napjára kivenni, így legalább egy kicsivel jobban ki is használjuk majd. Nagyon várom már, a tavalyi Bánkitó idején még épphogy csak újrakezdtem az itthonról kimozdulást, és végig be voltam feszülve a sok ember miatt, mostanra talán már visszaszoktam annyira a külvilághoz, hogy ez ne zavarjon. Programok/koncertek szempontjából eléggé visszavettek, de minden napra jut legalább egyvalami, amit várhatok,  és annak most is megvan az esélye, hogy fura színházi előadásokat találunk egy erdő mélyén, vagy ha nem is, jó fesztiválokon *valami* mindig történik. 


Jövő hét elején zár a blog, ha szeretnél továbbra is olvasni, írj a grapefruitandamagictrick@gmail.com-ra.

Closed doors

 

Nem annyira találom a helyem, úgy általában se, és blogot írni sincs túl sok kedvem, úgyhogy kipróbálom, javul-e a helyzet, ha bezárok - ha valaki szeretne továbbra is olvasni, írjon a grapefruitandamagictrick@gmail.com-ra a hét végéig.

túlsokkávé

 

Vajon csalás, ha a tegnapi, metróaluljáróban meghallgatott Neo-koncerttel ki is pipálom a "nyáron legalább egy nap fesztivál"-pontot oldalról? Végül is Metrófesztivál, még ha a többi helyszínt ki is hagytuk (pedig az óriáscsúszda a Kálvinon is jól hangzott). Mindegy, lesz egy napnyi Bánkitó is megint, 30Y-al és Samurai Drive-val, ha minden jól alakul- nem gondoltam volna, de kezd megtelni a nyár programokkal (még a tradicionálisabb vonalon is: lesz egy lánybúcsú, egy keresztelő meg egy esküvő, plusz a sajátunk is aug. végén, ha sikerül a minimalista szervezkedés addigra).

Szegény B. elhagyta a teljes pénztárcáját (majdnem) minden iratával, amikor elém jött a reptérre vasárnap, teljesen ki is volt borulva miatta, de mostanra úgy néz ki, minden intéződik, aminek intéződnie kell, az új jogsija már meg is jött, úgyhogy akár már most hétvégén mehetünk bármerre- megígértem magamnak, hogy Bp.-n belül is többet fogok kiállításokra járni, Dalít lehet, hogy megnézzük. Ma este pedig lesz még egy köröm a fodrásznál, kipróbálom, eggyel rövidebben mennyire működnek a hullámok, addig már csak a melót kell túlélni valahogy (nagyon ritkán vannak sürgős-azonnal-határidős dolgok, de ma reggel pont egy ilyennel indítottam, ráadásul ma már ki is kellene élesíteni, ami pénteken délután mindig gyomorgörccsel jár- bár a dél-amerikai srácok péntek délutánja jópár órával később van, úgyhogy rajta tudják majd tartani a szemüket az oldalon, amíg nekem vágják a hajamat). 

Here we go, I'm at it again

 

Barcelona után egy kicsit azért aggódtam, hogy az utazás már nem működik úgy, ahogy szokott- voltak ugyan szuper pillanatai, de onnan teljesen kifacsarva értem haza, és utána kifacsarva is maradtam hetekig. Most viszont Helsinki meggyőzött róla, hogy mégis működik ez, csak akkor sokkal hatásosabb, ha egyedül megyek, és teljesen bele tudok olvadni az élménybe arra a pár napra (és, bár ezt nagyon nehezen ismerem be, az se árt, ha kevésbé van túltervezve és megpakolva programokkal). 

Azt se tudtam eddig, hogy a természet/városi környezet arány lehet ennyire magas egy nagyvárosban- Helsinkiben az erdők, parkok és vízpartok mennyisége sokkal közelebb van az ideálishoz, mint eddig bárhol, ahol jártam, már egy egyszerű külvárosi séta a hoteltől a metróig is teljesen feltöltött, és bár az 1 órás időeltolódás + 9-kor kezdődő konferencia + este 11-es naplementék kombinációja miatt aludni itt se aludtam rengeteget, most megint megvan ugyanaz a szikra, a hazahozott inspiráció, mint tavaly Berlinnél vagy Leuvennél (igen, a két évnyi kihagyás után mostanra nagyjából kezdem utolérni magam az utazásokkal :) 

I want it long, straight, curly, fuzzy...

 

Taisiia Stupak, Unsplash

Tizen- és huszonévesen általában szörnyen éreztem magam a bőrömben, majdnem mindig az lebegett a szemem előtt, hogy miből nem vagyok elég (... magas, vékony, magabiztos), és folyton másokhoz, elég gyakran a húgomhoz hasonlítgattam magam (durva, hogy a lánytesóknál mennyire kőbe vésett és egyben kimondatlan szabály, hogy van A Szép, meg A Többiek). Nem volt semmilyen működő eszközöm arra, hogy a külsőmön változtatva belegyűrjem valahogy magam az egyetlen elfogadhatónak tartott kategóriába ( = egy napig grapefruiton és puffasztott rizsen éltem, aztán feladtam az egészet, és hasonló fantasztikus diéták), és arra se, hogy elengedjem az egészet és kicsit jobban átérezzem azt, hogy vannak adottságok, variációk és árnyalatok (meg hogy a problémáim 90%-ának semmi köze a külsőmhöz, és amikor egy csomó önismereti kérdésben előrébb tudtam lépni, hirtelen sokkal kisebb lett ennek a jelentősége).

Mostanra azért már sokkal jobb a helyzet (van, amit el tudtam fogadni, van, amivel kapcsolatban reálisabbak lettek a célkitűzések), viszont amit valamennyire még mindig hurcolok magammal, hogy a hajam vagy tökéletesen áll, vagy összefogom, és csak úgy merészkedek emberek közé. Ebbe kavart most be a túl jól sikerült hullámos frizura: nem nagyon akartam elhinni a fodrásznak, hogy én is meg tudom csinálni ugyanolyanra, mint ő (ráadásul bonyolult lépések és rétegenkénti szárítás nélkül), de működik, tényleg csak meg kell mosnom, és levegőn száradva is sokkal hullámosabb, mint eddig bármikor- ami elméletben és másokon nagyon tetszik, de most azért küzdök vele, hogy kunkorodik, kaotikus, és feltűnő. (Oké, abban se vagyok biztos, hogy a hossza stimmel, valószínűleg ha rövidebb lenne, a káosz-faktor is csökkenne annyival, amivel már együtt tudok élni). Nagyon próbálom gyakorlásnak felfogni, és a "csak a tökéletes haj az elfogadható haj"-szabályommal kezdeni valamit, de egyelőre erősen ingatag az önbizalmam emiatt, és nem tudom, mennyi időnek kell eltelnie, hogy javuljon.

Inbetween again

 

Holnap indulok Helsinkibe, és normál esetben a mostaninál sokkal jobban rá lennék pörögve (meg jobban felkészültem volna), de kiderült, hogy teljesen hibás volt a múlt heti "á, már nem vagyok beteg, csak vissza kell valahogy nyerni az energiámat, szóval megyek akkor is, ha épp szuperfáradt vagyok"-taktikám, és vasárnapra sikerült visszacsúszni a torokfájásba/megfázásba. Azóta megittam a világ összes gyömbérteáját és beszedtem minden vitamint a kezem ügyében, kicsit javult is a helyzet, de az állóképességem még mindig nulla, és csak reménykedek, hogy a hideg finn nyár nem fog rontani rajta... 

A hétvége mindenesetre szuper volt, csütörtökön visszatértem jógára, és az egyhónapos kihagyáshoz képest nem is volt annyira fájdalmas (fizikailag bírtam, inkább fejben volt nehéz belassulni), pénteken (amikor még a "nem vagyok beteg, csak fáradt, ami nem kifogás"-szakaszban tartottam) átugrottam az esti múzeumkerti Jurij-koncertre, szombaton piknikeztünk és kiskacsákat néztünk az Orczyn, este pedig elcsíptem a War on Drugs-koncertet livestreamen a barcelonai Primavera-fesztiválon. Közben véget ért a 100 napos art journal-kihívás, véget ért a Barry, véget ért a Ted Lasso, és ezzel + a bujkáló betegséggel együtt elkapott egy totális elveszett-kiüresedett érzés-spirál, ami néha jobban a háttérbe szorul, de egyelőre nem megy sehová (az utazás lehet, hogy kizökkent belőle, de nem vagyok biztos benne, hogy mennyire fogok tudni ráhangolódni). Nem tudom, mire lenne most szükségem, pihenni-feltöltődni nem igazán tudok, de amíg el nem múlik ez a fáradt/beteg állapot, addig nem túl sok választásom marad.