Messed up inside

 

Kier in Sight, Unsplash

Most eléggé rossz, főleg azért, mert minden eddig jól bevált megküzdési módszerem lepattan a szorongásról, különösen akkor, amikor felébredek az éjszaka közepén (ami miatt már eleve aggódva fekszem le, és ez csak ront a helyzeten). Először azt hittem, a munkát aggódom túl (volt már ilyen, megalapozottan és kevésbé megalapozottan is), de a hétvégén is ugyanúgy itt maradt, ugyanúgy nem tudok hová bújni előle, és azt hiszem, eljött az a pont, amikor segítségre lesz szükségem - a jövő hétre pont van időpontom egy pszichológushoz (amúgy is újra akartam kezdeni a terápiát, bár nem kimondottan ezzel), de nem tudom, hogy ez elég lesz-e. Találtam egy videósorozatot, amivel egy kicsit léptem előre a megértés felé, de annyira intenzív és fájdalmas az érzés, amikor igazán erőre kap, hogy nem marad terem racionális megfigyelőnek lenni.

Glimmers

 

insung yoon, unsplash

A lakásba zárva és félig-meddig még mindig betegen nehezebb ugyan mindennapokat feldobó apróságokat találni, de azért nem teljesen lehetetlen:

- végre egy finom pho, innen
- youtube-ra felkerült az új British Sewing Bee-évad
- Tom Cashman arca
- barackillatú tusfürdő
- lehet, hogy egy bogár-apokalipszis kellett hozzá, de gyönyörűen rendezett fűszeres- és teáspolcunk lesz (azért belül sírok, hogy vehetek újra minden klassz fűszerkeveréket, amit pár hete szereztünk az Ázsia Boltból)
- klassz feldolgozások
- hársfatea és múló fülfájás
- egy hónapos lett a tetoválásom, és továbbra is nagyon szép, sokkal intenzívebben fekete maradt, mint a másik (legalábbis azt hiszem)
- a Game of Thrones-ból annyira kiábrándultam a végére, hogy a House of Dragons-t el se kezdtem nézni, de valamiért napok óta Ewan Mitchell-Tom Glynn-Carney-promóvideókkal van tele a youtube-om, és lehet, hogy csak miattuk kap egy esélyt
- lett Pesten még egy hely, ahol lehet teljes kiőrlésű pizzát kapni (már el is kezdtük tervezni a látogatást, lehetőleg szabadulószobával együtt, bár most úgy néz ki, szeptembernél hamarabb nem fog összejönni)

Sipping herbal tea

 

Sixteen Miles Out, Unsplash

A hétvége nem volt a legjobb, de kibírtuk (B.-vel eleve mindketten egy kicsit nyűgösen és megviselten mentünk le Mádra a meleg miatt, és a nyaraló ugyan légkondi nélkül is viszonylag hűvös marad, ami nagyon-nagyon jól jött, azért napközben ott is szenvedtünk, meg új kommunikációs technikák ide vagy oda, 2 napnál többet nehezen bírok a szüleivel összezárva). Vasárnap délutánra értünk haza a kellemes 32 fokos átlaghőmérsékletű lakásba, és akkor még nem tudtam eldönteni, hogy csak ez visel-e meg, de aztán pont az eb-döntőre sikerült összehoznom egy 38.4-es lázat (nem mondom, hogy eközben nagyon odafigyeltem a meccsre, de annak azért egy kicsit örültem, hogy nyertek a spanyolok, meg mi is a tippmixen végre). Azóta próbálok egyensúlyozni a forróság és a gyógyulás közt, pont annyi légkondival, amivel még kibírható, pocsék éjszakákkal, langyosra hűtött teával és háziorvos-vadászattal, talán a hétvégére már rendeződik egy kicsit a helyzet (... szóval ma B. azzal kelt fel, hogy fáj a torka).

Survival tactics

 

Sam Hojati, Unsplash

Nem 100%-osan, de azért részben visszacsúsztunk abba, hogy a meleg elleni küzdelem és a nemalvás miatti tompaság határozza meg a napjainkat (klassz lesz így ma az első vezetés a rutinpályán... oké, valószínűleg most még nem kell túl sok mindent csinálnom, de azért jó lenne egy kicsit összeszedettebben szembenézni vele. Nem is mertem még lefoglalni a következő alkalmat, mert bár kellene egy heti fix óraszámos rendszer, nem tudom, hogy még egy ilyen hét után lenne-e bármi értelme.)

Fura módon valamennyit segített a könyv, annyira koncentráltam arra, hogy valamilyen megoldást találjak a helyzetre, hogy kevésbé figyeltem oda, mi van körülöttem- és az első pár fejezetnyi aha-élmény (és egy csomó nehéz gyerekkori érzés felkavarodása) után mostanra jött el az a pont, ahol megvan, hogy mit tehetek. A jó hír, hogy magamon kell/lehet változtatnom, ha azt akarom, hogy kevésbé viseljenek meg a beszélgetéseink, a rossz, hogy ezekhez iszonyú mélyen levő és alapvető mintákat kell majd átalakítanom. Most már sokkal jobban rálátok a saját szerepemre ebben a dinamikában, és van egy háromelemű konkrét listám arról, amivel dolgozni szeretnék (szóval ha végre válaszol a pszichológus, akkor ott is sokkal fókuszáltabban tudnánk haladni, de ha nem, most úgy érzem, hogy egyedül is tudok lépni előre).

Holnaptól szabin vagyunk, és délután menekülünk is le B. szüleinek a nyaralójába, bár nem tudom, hogy ha a hegyekben van 36 fok nap közben, az könnyebben bírható-e (plusz hiába van egy dézsájuk, nekem a friss tetoválás miatt, B.-nek pedig egy betegség miatt kerülni kell az ázást), de a pesti lakásnál valószínűleg bármi jobb (és B. anyukájával legalább gyakorolhatom az új kommunikációs stratégiákat, ha lesz erőm hozzá). 

Fell in love with a bridge

 

Korodi Luca: Hidak

Mióta idén bevezettük, hogy minden hónapban elmegyünk legalább egy kiállításra, szép óvatosan kezdem kitapasztalni, hogy mihez tudok jobban kapcsolódni (bár a Miró-múzeumot eddig semmi nem múlta felül), és mi az, amire nehéz ráhangolódni (a fotókiállítások eddig kevésbé működtek, mint a festmények, és összességében elég sok "meh" volt, viszont aki kedvenc lett, az nagyon).

Szerencsére Aba-Novák Vilmos festményei ugyanúgy tetszenek B.-nek is, mint nekem, bár ő sem az a kategória, akitől csak úgy ki tudnánk akasztani egy képet a tévé fölé (múltkor fél szemmel figyeltük egy galéria árverési árait, és azt hiszem, a közeljövőben még nem mi leszünk az célközönség), de lehet printeket is venni egy-két képéről, és így mégiscsak bekerülhetett a lakásba, ha nem is eredetiben. Ez viszont elindított egy újradekorálási hullámot, és most Aba-Novák kompatibilis képeket keresgélek egy nagy, 90*60-as keretbe (eredetileg egy lekaparható világtérkép volt benne, de ettől amúgy is meg akartunk szabadulni, nagyon depresszív egy ekkora felületen látni, hogy a világnak mekkora részére be se tettük még a lábunkat, és nem is biztos, hogy fogjuk). A Society6-en végtelenül nagy a kínálat (és nem igazán lehet jól szűrni őket, úgyhogy egy örökkévalóság volt végignézni), de onnan is van egy jelölt; a fenti Korodi Luca-kép viszont tökéletes lenne (... az árát leszámítva). Keresgélés közben jött szembe a YoungArt, ami sokkal-sokkal megfizethetőbb, de itt még nem sikerült beleszeretni semmibe - egyelőre nem adom fel, lehet, hogy körülnézek majd a belvárosban, hátha csak úgy szembejön egy menő poszter. 

Write-only

 

Pavan Trikutam, Unsplash

Nagyon fura hétvégém volt - többször is utolért a szorongás, és hiába csináltam olyasmit, ami papíron fel kellett volna, hogy dobjon, csak üresebbnek éreztem magam tőle (pl. végre találkoztunk élőben a kétgyerekes-külvárosi barátainkkal, nagyjából egy év után, és iszonyúan berozsdásodtunk és/vagy le vagyunk merülve kollektíven és egyenként is, és csak sokkal jobban hiányzott emiatt az az időszak, amikor heti egyszer fixen összefutottunk, és volt egy összetartó közös hobbink), viszont megcsináltam valami olyasmit, amitől nagyon tartottam, és elképesztően nehéznek hittem, vasárnap mégis szinte erőfeszítés nélkül ment: egy napra csak, de teljesen elengedtem a social médiát, híreket, blogokat- minden online tartalomfogyasztást (ami kényelmetlenül nagy részét tette már ki a napjaimnak, és ehhez képest nem adott sok pozitívat, inkább csak betöltött egy űrt, amivel nem akartam szembenézni).
Így volt egy teljes délutánom a felgyűlt 2024-es fotók kollázsokba rendezgetésére, és kicsit félelmetes, hogy hány klassz pillanatot feleljtettem el amúgy szinte teljesen, csak azért, mert az itt-és-mostban nem az igazi (már a múlt heti autózós-erdős képeket is jó volt látni, és így azért könnyebb tudatosítani, hogy a szenvedős júniusnak is megvoltak a maga pillanatai).

Azt hittem, most hétfőn, amikor a munka miatt egyébként is gép előtt ülök, vissza is csúszok majd a régi mintákba, de eddig egyetlen, gondolkodás nélkül megnyitott és azonnal vissza is zárt Redditet leszámítva jó vagyok, meglátom, meddig tart a teljes lenullázás, és közben gondolkodok rajta, hogy hosszú távon mit és hogyan szeretnék visszaengedni belőle. Mondjuk annyi segít, vagy legalábbis tereli a fókuszomat, hogy az évek óta tartó hullámzóan feszült, de annyira-azért-nem-szörnyű kapcsolatban anyával most visszacsúsztam oda, hogy hajnalban azért forgolódok álmatlanul, mert az ő megoldhatatlan problémáira próbálok kitalálni valami előremozdító megoldást (miután ezerszer tudatosítottam újra és újra, hogy ez az ő élete és felelőssége), így adok még egy kört az Emotionally Immature Parents-könyveknek (legalább amíg találok egy jó pszichológust), nem is azért, hogy ezt a konkrét helyzetet kezeljem, bár az se lenne rossz, hanem mert úgy tűnik, igazából még nem engedtem el az "én fogom megmenteni a szüleimet"-fantáziát, pedig már többször is azt hittem.

June recap

 

Markus Spiske, Unsplash

Többször és többféleképpen is nekifutottam már annak, hogy írjak arról, mivel telt a június hátralevő része, de már én is unok ezen rágódni, szóval rövidített verzió: új tetoválás miatti aggódás- nulla sport- túl meleg-nyűglődés a lakásban. Kicsit elengem van már belőle, hogy ha visszagondolok az elmúlt pár nyárra, akkor az egyik legintenzívebb emlék, hogy csak ülünk itthon a forróságban, és várjuk, hogy vége legyen- most nem akartam, hogy az egész lendületes kezdet után visszacsússzunk ugyanide, úgyhogy múlt pénteken bedobtam B.-nek, hogy menjünk le Visegrádra legalább egy napra (ő is teljesen szét volt esve a melegtől és a nemalvástól, de a légkondis, hűvös hotelszoba gondolata szerencsére meggyőző volt). Az pedig csak bónusz, hogy autóbérléskor véletlenül sikerült lecsapni egy cabrióra, úgyhogy az évek óta tervezett "nyáron a Dunakanyarban az erdei utakon lehúzott tetővel autózás" pont is kipipálva, és pont annyira klassz, mint ahogy előtte gondoltuk.

Mielőtt elhagytuk Pestet, még gyorsan benéztünk az and your stories pop-up vásárba, mert szerettem volna végigszagálszni az új nyári illataikat, két gyertyát végül el is hoztunk, bár nem azt, amit előre terveztem (a kinézett helyett a Yuzu-eucalyptus lett a kedvenc), és utána azt terveztük, hogy a BLKN-ban ebédelünk Szentendrén, de az történt, ami a 2021-es pécsi nyaralás óta talán egyszer sem: hiába volt papíron (google maps-en) nyitva a hely, és social medián is teljes a csend, mégis zárva voltak, mindenféle kiírás vagy plusz infó nélkül. Még nagyobb lett volna a csalódás, ha a random kiválasztott, velük szembeni helyen nem főznek elképesztően jól (az avokádó toast és a quesadilla is tökéletes volt). Utána már csak le kellett autóznunk a kedvenc visegrádi hotelünkhöz, üdvözölni a hotelmacskát (aki az árnyékba húzódva nézett rosszallóan), és bezuhanni a 24 fokra hűtött szobába. Szerettem volna délután sétálni egyet a parkerdőben, de mindketten beájultunk, és csak vacsira tértünk magunkhoz, úgyhogy ettünk egy pizzát, fél szemmel figyeltük a focimeccseket, aztán menekültünk is vissza a légkondiba (bár estére már odakint is egész vállalható volt a hőmérséklet, főleg az erdőhöz közel). 

Nehéz volt másnap hazaindulni (az erdei útból dupláztunk is, annyira nem volt kedvünk még visszamenni a városba), de így azért határozottan kisimultabban zártuk a hónapot, és biztos, hogy ismételünk még, ha visszajön a forróság.ut

Korfu

 

Kevesebb, mint egy hónap telt el azóta (2-án este repültünk oda), de kezd egyre távolabb kerülni a korfui nyaralás emléke, úgyhogy írok róla még most, amíg fel tudom idézni a kisebb részleteket is (és legalább egy kicsit nyáribbá teszem ezt a random munkanap-hétfőt is).