Tegnap végre összeállt, hogy pontosan hogy fog kinézni a karácsonyi szünetem (két nap szabit csak később tudtam hozzáadni a rendszerben, és így nem voltam benne biztos, hogy 27-én, amikorra B. családja a nagy karácsonyi közös ebédet szervezte, nem kell-e majd dolgoznom... de úgy néz ki, hogy nem, lesz ott másfél hétnyi egybefüggő szabadságom, amit már nagyon-nagyon várok), és szerencsére a jövő hétfőt is ki tudtam venni, ami szuper, mert az egész hétvégét B. családjáéknál töltjük majd Debrecenben, és 100%, hogy utána rám fog férni a pihenés.
Ami elvileg csak egy sima, nyugis, hétköznapi családlátogatásnak indult, már öt ponton megcsavarodott azóta, de B. szépen kézben tartotta a helyzetet, és bár ő azért stresszelt emiatt, de azért sikerült elérnie, hogy maradjon az eredeti terv, és ne kelljen még extra köröket hozzáadni (és aztán utólag kielemezte az egészet a gondolatnaplójában, nagyon büszke vagyok rá :)
Nagyon durva, hogy két nap múlva már december, egyelőre se adventi koszorúnk, se adventi naptárunk nincs, viszont a karácsonyi ajándékok listája már legalább összeállt, csak rá kell szánni pár napot a rendelésre/vásárlásra. Egyébként pedig a karácsony előtti két hét tele lesz klassz programokkal (szabadulószoba, pizzázás, Platon-koncert, Jurij-búcsúkoncert), szóval ha kibírtuk ezt a hétvégét, kezdődhet a hangolódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése