redcharlie, Unsplash |
Tegnap megtörtént Az Esemény, amire egész héten készültem (az előzetes aggódáshoz képest teljesen jól alakult, és még egy tétel felkerülhet az "életemben először csináltam valamit"-listára), most kezdhetem szép lassan visszaépíteni a mindennapi dolgokat. Az elmúlt pár napban például nem jutottam le az ebéd utáni sétámra, és már hiányzott, úgyhogy ma mentem egy kört a novemberi napsütésben (nagyon fura volt a háttérben a frissen nyitott, még kicsit üres karácsonyi vásár, még mindig nem igazán érzem, hogy mennyire közel vagyunk a decemberhez), úgy tűnik, ez az új szokás viszonylag gyorsan beépült.
Az Esemény miatt nem nagyon terveztem semmit a hétvégére, csak szerettem volna minél kevesebbet itthon ülni, bár arra nem számítottam, hogy kódolni fogok: B.-nek szüksége volt frontendes segítségre a hobbiprojektjéhez, úgyhogy miután nagy nehezen találtunk a környéken egy kávézót szabad asztallal, több, mint egy órán át raktam össze egy weboldal alapjait, és még élveztem is, hogy a munkától teljesen függetlenül, szabadon csinálhatok valami sokkal kevésbé bonyolultat (őszintén nem tudnám megmondani, hogy a munkahelyemen mikor volt utoljára olyan feladatom, amit szerettem). Egyébként pedig várnak az utolsó simítások a számfestős képen, mióta az arc összeállt, kezdem elhinni, hogy jó lehet a végeredmény, és azt hiszem, már csak pár órányira vagyok a befejezéstől (... aztán kezdhetem is a következőt).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése