 |
| Adam Solomon, Unsplash |
Amikor új pszichológushoz keveredek, a leghülyébben mindig akkor érzem magam, amikor a "tulajdonképp pszichológiát végeztem, ettől függetlenül programozó vagyok"-részhez érek (pedig ennél azért sokkal durvább témák is szóba kerülnek). És vajon én vagyok az egyetlen, aki totálisan lefagy, ha pár szóban kell összefoglalnia akár saját magát, akár (az egyébként teljesen jól és stabilan működő, boldog) párkapcsolatát? Annyira nem jön át ennyiből... de ez még csak az első alkalom, valószínűleg lesz időm bővebben kifejteni, amit csak akarok.
Érdekes, hogy amikor Az Első Nagy Családi Krízis volt, és utána elkezdtem az első terápiámat, mennyire nem éreztem, hogy igazán használna- akkor még, akármit is hittem, a saját önismeretemben se tartottam ott, hogy egyáltalán a jó kérdéseket tudtam volna feltenni, vagy elég mélyre menni, megrekedtünk a viszonylag biztonságos és kockázatmentes témáknál, nem is csoda, hogy úgy éreztem, nem tartunk semerre. Tavaly a családterápia volt az első wow-élményem, de most az egyénin is érzem, hogy többet bele tudok tenni, és már az első pár alkalommal is kapok olyan gondolatokat, nézőpontokat, irányokat, amiket megéri felfedezni. (Pont akkor mentek nyári szünetre a családterapeuták, amikor nagyon bedurvult a helyzet, ezért aztán lecsaptam valakire, akinek jó volt a SEO-ja és tetszett a weboldala..., és ő irányított át az első három alkalom után valakihez, akinek inkább a szakterülete a kognitív terápia). Remélem, hogy ha most találok valaki olyat, akivel hosszú távon együtt tudunk dolgozni, akkor ez még inkább felerősödik majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése