Sorozatokról röviden

 

Francisco, Unsplash

Mostanában valószínűleg túl sok időt töltök sorozatnézéssel, és

... HBO > Netflix, az elmúlt pár héten valamiért sokkal többször ottragadok

... a Minx nem volt rossz (bár azért többet is ki lehetett volna hozni belőle), főleg a mellékszereplők lettek nagyon szerethetőek
... az Our Flag Means Death-re kellett kb. a fél évad, hogy ráhangolódjak, de a  vége felé nagyon elkapott, azóta már többször is újranéztem, és nagyon szuper a rajongói reddit
... végre van új évad a Barry-ből! (bár az az egy rész eddig még nem volt annyira wow, de nagyon örülök, hogy folytatták)

... a Derry Girls új részei eddig egy kicsit meh, annyira jó újra látni a karaktereket, de valami nem stimmel vele (vagy csak annyiszor láttam az első-második évadot, hogy ahhoz úgyse tud felérni)
... a Taskmaster S13 viszont eddig szuper (és lesz 3. évad az új-zélandiból!)
... a Heartstopper-t nagyon szerettem volna szeretni, de egyszerűen egyáltalán nem fogott meg, egy Sex Education-höz képest pl. annyira... műanyag? nem tudom, nekem valamiért hiányzott belőle a lélek
... a Russian Doll-ból jó lenne újranézni az első évadot, mielőtt nekiugrunk a másodiknak, mert nem sok minden maradt meg a konkrét történetből, inkább csak a hangulata, meg hogy mennyire jó volt benne Natasha Lyonne

So far so good...?

 

Collov Home Design, Unsplash

Azt hiszem, ma az "erkélyen" (=emeleti folyosó-darabka a lakás előtt, amit már csak mi használunk, és végre szereztünk rá egy asztalt és két széket) fogom megenni a jól megérdemelt Crunchy-ebédemet, és megpróbálom egy kicsit kifújni a levegőt, amit még mindig nem igazán mertem. Mert csak eltelt az első 4, majdnem 5 nap az új munkahelyen, és eddig olyan rendes, kedves és segítőkész volt mindenki, hogy az már valahol egy kicsit gyanús (most volt meetingem az alapítóval, és még ő is tök normális, fura egy cég ez). Oké, ezzel együtt is úgy érzem, mintha valaki kiskanállal kikapart volna belőlem minden életkedvet és lendületet, de ez valószínűleg akkor is együtt jár az egyik szülő elvesztésével, ha azzal a szülővel minden szempontból problémás volt a kapcsolat. 

Amit nagyon bánok (de jó döntés volt, mert 10 körül a kanapéról is alig bírtam felkelni), az a kihagyott Platon... de majd májusban bepótolom, addigra remélhetőleg már nem fogom zombinak érezni magam annyitól, hogy fél 8-kor kelek, egész nap angolul kommunikálok, és egy új kódon próbálok eligazodni. És a világ legrosszabb barátnőjének érzem magam, mert a temetés-szervezés+új munkahely kombináció annyira lekötötte minden energiámat, hogy teljesen elfelejtettem megrendelni B. szülinapi tortáját (szerencsére megértő volt, hétvégén majd ünneplünk rendesen, de akkor is).

Out of words

 

 

Szerencsére amikor szombaton azt éreztem, hogy nem kapok levegőt, elegem van mindenből (pedig az igazából már csak a pihenőnap volt, de... kemény volt az azelőtti kb. 2 hét), viszonylag hatékonyan össze tudtam szedni a debreceni Tescóból azt a három dolgot, amire szükség van az art-journal-készítéshez, és utána pár újságot is; így most lett egy harmadik megkezdett füzetem, de nem baj, nagyon kellett az az este, amíg magamra zárhattam az ajtót, és csak a zene volt meg a képek, semmi small talk, semmi ügyintézés, semmi abszurdba keveredő szomorú.

 

 

A hétköznapok is vegyesek, sok változás, sok intenzív érzés, és végtelenül, nagyonnagyon elfáradtam- de amikor vannak jó pillanatok, azokért megéri. 

Nincs metszet

 

...vs

Ugrások az időben

 

Alex Azabache, Unsplash

Ma hirtelen felindulásból elugrottunk elintézni az új lakcímkártyát, és csak úton odafelé gondoltam bele, hogy szinte pontosan a Pestre költözésem 10 éves évfordulójára sikerült elérnem, hogy az állandó lakcímem is ide szóljon...stílusos (és úristen, de gyorsan telik az idő).
Tegnap kicsit közelebbre időutaztam, B. oda ment orvoshoz, ahol az utolsó HR-es munkahelyem volt kb. 5 éve, úgyhogy miután végzett (aznap reggel telefonált oda, délre kapott időpontot, percre pontosan akkor hívták be, kedvesek és alaposak voltak... teljesen összezavarták), szereztünk bagelt egy régi kedvenc helyemről, és az egyik irodaház előtti park padján ebédeltünk, utána begyűjtöttem az idei szezon első eprét (az eladó srác állította, hogy nemsoká olcsóbb lesz, hát... jó lenne már ott tartani, de finomnak már ez is nagyon finom).

Még 2020 elején, az eggyel ezelőtti bankkártyámmal vettem az Aerosmith-koncertre jegyet, amit a második halasztás után végleg lefújtak- és a TicketPro elvileg márciusban visszautalta a jegy árát, de azóta se történt semmi, úgyhogy végre rászántam magam a végtelen várakozásra, és felhívtam a helpdesket (vajon hanyadik lehettem, akivel ezt megcsinálták, ha az ügyintéző srác fejből tudta a dátumot?), 15 munkanap, és talán meglesz.
A rollerbaleset pedig már több, mint 6 hónapja volt (a hegek már nagyjából eltűntek a homlokomról, és normálisan hajlik a bal kezem mindegyik ujja), és tegnap este sikerült produkálnom az első random kiborulást-pánikolást ezzel kapcsolatban (a Barry legelszálltabb epizódja, bár igazából nem emiatt, de valahogy a főszereplő sérülései/véres pólója...összeragasztózott sebe, ami WTF, de igazából a homlokommal is ezt csinálták, csak kevésbé Kreatív Hobby-szintű ragasztót használva). Nem tartott nagyon sokáig, és nem volt igazi pánikroham, inkább meglepő/kellemetlen, de azért a következő pár napban távol tartom magam a véres sorozatoktól, maradok inkább az új Derry Girls-nél, ha meg tudom szerezni valahogy.

Electrifying

 

Sebastián Navarro, Unsplash

Azért határozottan jó érzés úgy felkelni egy hétfő reggel, hogy
- nem kell visszacsatlakoznom az álláskeresős "mindig van egy újabb interjú"-pörgésbe (oké, a teendők igazából nem szűntek meg, csak most már a legnagyobb tétellel megvagyok, és ami maradt, talán kevésbé stresszes)
- a múlt hetemet tönkretevő allergia szép lassan múlni látszik, végre újra tudok aludni, és nem könnyező szemmel, zombiként töltöm a nap nagyobbik részét
- és sikerült találnom egy olyan facebook-csoportot, ahol cukik az emberek, és ugyanazok a fura témák érdeklik őket, mint engem (ezért cserébe kis ár, hogy a kommunikáció nyelve legalább annyira a spanyol és a portugál, mint az angol, eddig még nem volt semmi komolyabb félreértés a Google Translate miatt)

... úgyhogy ma, amellett, hogy nagyon felnőtt vagyok, és könyvelőknek írok e-mailt (és reménykedek benne, hogy hamar válaszol és fog is tudni jó tippeket adni, mert a főbérlő egyelőre kategorikusan nemet mondott arra, hogy itt legyen a székhely, de megfelelő érvekkel talán tudok rá hatni), folytatom tovább az Adult Children...-könyv jegyzetelését, fél szemmel és önmagam előtt is letagadva megnézem a Bridgerton második évadát (mondjuk egyelőre jobb, mint az előző volt), és egy kicsivel több időt akarok offline tölteni (bár nem tudom, hogy ha kimerészkedek a lakásból, mennyire romlik vissza az allergiám, de pénteken lett egy új bőrdzsekim, amit már szeretnék elvinni egy körre, és hétvégén belefagytam volna).

Just frontend stuff

 

Benjamin Suter, Unsplash

D' kérésére egy kicsit részletesebben a frontendről, meg az eddigi tapasztalataimról (van egy olyan érzésem, hogy az olvasók többségét annyira mélyen nem izgatja ez a téma, szóval akit mégis, a tovább mögött megtalálja az infókat :)

Whiplash

 

camilo jimenez, Unsplash

Hát, ez... gyorsan ment? Oké, nettó két hónap, 7 db. első körös interjú (ebből 3 volt magyar, de csak egy, ahol nem angol lett volna a munkanyelv/multis a közeg; 2 olyan, ahol ők tűntek el szó nélkül, 3 olyan, amit én mondtam vissza), 2 tech interjú, 3.5 elkészült próbafeladat (kettő konkrét kérésre, egy azért, hogy tudjak példakódot mutatni egy aztán sajnos nem megtörténő tech. interjún, a fél pedig egy másfajta technológiába visszarázódás), egy utolsó körös interjú, és egy külföldi (de remote, bárhonnan végezhető) állásajánlat, ami az eredeti célom volt, miután februárban felmondtam.

Nem alkalmazottként, hanem megbízási szerződéssel vesznek fel (de amúgy a magyar cégnél, ahol szintén eljutottam az állásajánlatig, is ez lett volna, csak kevesebb pénzért...), és úgy néz ki, nemcsak hátrányai, hanem előnyei is vannak annak, hogy a frontend keretrendszer, amit használok, kevésbé elterjedt: viszonylag hosszú ideig kellett várni és keresgélni a hirdetések közt, cserébe sokkal jobbak is az esélyeim. Amin meglepődtem, hogy EU ide vagy oda, ha nem élek az adott külföldi országban, alkalmazottá válni problémás (több olyan lehetőség is volt, ahol ha vállalatam volna Spanyolországot/Lettországot, akkor onnan már nem kellett volna bejárni az irodába, és csak egyetlen, ahol elvileg Magyarországról is működött volna, de aztán mégse), és hogy a megjelenő álláshirdetések kb. 80%-a egy olyan technológia, amit évek óta nem használtam, és amit a következő egy évben muszáj lesz rendesen megtanulnom, hogy a jövőben ne korlátozzam magam ennyire.

Volt olyan cég, ahol annyira brutális volt a kiválasztási folyamat (két környi másfél órás tech.interjú, két környi vezetői interjú), ahol emiatt inkább passzoltam, de a mostani helyen is volt próbafeladat és tech. interjú is- szerencsére először a feladatot kellett elküldeni, és az interjún már inkább arra kaptam visszajelzést, ami így sokkal kényelmesebb (és valószínűleg ők is sokkal reálisabb képet kapnak arról, hogy mit tudok), mindenesetre azt hittem, ahogy több lesz a tapasztalatom, kevésbé lesz majd stresszes, de egyáltalán nem, a tech.interjú még mindig gyomorremegős-nem alvós-túlgondolkodós-rettegős esemény. Mindenesetre most kifújom magam, végigalszom a hétvégét, aztán hétfőtől kezdődik az ügyintézés (ha valaki esetleg ismer jó könyvelőt, szóljon :)

Illustrated (again)

 

 Csak mert parázok a délutáni interjú miatt, és úgyse tudok rendesen koncentrálni... pár art journal-oldal, ami összeyűlt mostanában, február végétől tegnapig.

 

 

Ezer éve megvolt már a vázlat a kiabáló lányról, de nem éreztem elég jónak ahhoz, hogy folytassam... ahhoz viszont tökéletesen passzol, ahogy hétfő óta érzem magam.

 

Zoom in

 

Pawel Czerwinski, Unsplash

Amin egy kicsit azért meglepődtem hétfő reggel, az nem a választási eredmény volt, hanem az, hogy még így is elöntött egy nagy adag tompa, bénító csalódottság+reménytelenség (pedig a 4 évvel ezelőttből tanulva mantráztam, hogy nem érdekel, tényleg nem érdekel, odamegyek, ikszelek, és részemről letudva, nem hagyom, hogy érzelmileg még egyszer annyira utánam nyúljon)- de tudtam, hogy valahogy össze kell magam kaparni, próbafeladat-leadási határidő van, és ha kiutat akarok ebből, akkor az arrafelé vezet. Megteszem, amit tehetek, előkészítem a menekülőutat, aztán... meglátjuk, hogy alakul (B. viszont tényleg reménykedett, úgyhogy ő lényegesen nagyobbat koppant, de legalább külföldre költözős lehetőségek és országok összehasonlításába és információgyűjtésbe fojtja a feszültséget).