Back to Bp

 

Azért elég fájdalmas a visszatérés a mindennapokba, tegnap nagyon paráztam, hogy milyen munka-helyzetet találok majd... aztán kaptam egy feladatot, ami ugyan kihívás, de egyelőre kifejezetten élvezem (és pénteken meg kell tartanunk az előadást a konferenciáról, amit október óta halogatunk, és ami nagyon para, de igyekszem a "nem kell tökéletesnek lennie, csak csináld"-hozzáállást erősíteni), és a "mindjárt egy hét külföld"-motiváció, ami az év első két hónapjában mozgatott, is elpárolgott, sürgősen találnom kell valamit, amit várhatok/tervezgethetek (sajnos a kiköltözéssel kapcsolatban, azzal együtt is, hogy izgalmas és nagyon szeretném már, a következő hónapokban túl sokat nem tudok tenni, most B. térfelén van a labda). Az viszont jó, hogy a közösségi irodába járás már legalább annyira rutin, hogy ma reggel rá tudtam venni magam (oké, igazából sikerült ébresztő nélkül 7-kor felébredni, ami egy kisebbfajta csoda, és így volt annyi időm a reggeli készülődésre, hogy még pont időben el tudtam indulni)- a rövid február egyetlen hátránya, hogy vagy tegnap, vagy ma be kellett vállalnom egy napot ahhoz, hogy ne vesszen el (és így legalább csökken a kísértés arra, hogy elbújjak a kanapén egy takaró alatt). 

Az art journal-kihívás viszont gyönyörűen halad, egy óriási kupac külföldi újságot/szórólapot/tájékoztató füzetet szedtem össze még kint (még mindig lenyűgöz, ha én tudom megvenni a saját flow-mat, és nem csak a nálam szerencsésebb&többet utazó családtagoktól kapom meg), és a pihenős-visszatöltödős délutánokat ragasztgatással töltöttem a genti lakásban, még hétvégén is tudtam folytatni az oldalakat, most már közelítek a 20-hoz, és mindig annyival könnyebb így foglalkozni vele, hogy a fb-csoportban ihletet tudok gyűjteni a többiektől is, mindenkit visz a lendület. 

Test run

 

Oké, hazaértünk Gentből, és ahhoz képest, hogy mennyi mindent zsúfoltunk bele ebbe a kicsit több, mint 4 napba, mindketten nagyon szerettük (és a pénteki hazarepülés után mindketten a kanapén kinyúlva töltöttük a tegnapi napot). Nyilván adott egy plusz nyomást az "el tudod-e itt képzelni az ÉLETED HÁTRALEVŐ RÉSZÉT"-kérdéskör, akármennyire is próbáltam elengedni ezt, amíg még egyáltalán nem ismerem a várost, meg átkeretezni valami kevésbé végleges és visszafordíthatatlan döntéssé, de azért amellett, hogy végigfotóztuk az összes cuki kanyargós utcát a történelmi belvárosban, és ledöbbentünk az egy négyzetméterre jutó templom-mennyiségen, rengeteg olyan kérdést is végig kellett gondolnunk, ami csak akkor számítana, ha tényleg ideköltöznénk (Vajon év közben se süt a nap, vagy csak mi fogtunk ki négy napnyi egybefüggő szürkeséget? Tudnánk hol bevásárolni? Kibírnánk, hogy furán vannak nyitva a boltok, vasárnap konkrétan minden zárva? E-cigiket lehet kapni, de Heets-et, amit B. szív, nem, van-e valamilyen alternatív útvonal, ahol be tudná szerezni? Tényleg bevonatoznék 1-2 hetente a több, mint egy órányira levő irodába?)

Az airbnb-lakás szuper volt, világos és kényelmes, közel mindenhez, és szerintem még sose aludtam ilyen jót az első éjszakán egy teljesen új helyen, és így reggelizni/ebédelni tudtunk ott, ami sokkal költséghatékonyabbá tette az egészet (és több pénzt tudtunk steakre meg szarvasgombás hamburgerre költeni esténként). Sétáltunk egy csomót, próbáltunk minél több belvárosi környéket felfedezni, egy hajótúrára is elugrottunk, sőt, még a bérelhető elektromos bicikliket is kipróbáltuk, bár nem mondom, hogy nem volt félelmetes (autókból viszonylag kevés volt, és ők nagyon figyelnek, ami a millió biciklisről nem mondható el, de ezt biztos gyorsan meg lehet szokni, ha valaki mindennap csinálja).

Az utolsó napon pedig, bár úgy éreztük, még mindig nagyon sok lenne a látnivaló itt is, átvonatoztunk Leuvenbe (határeset, hogy egy random hétköznap mennyire durva az 1 órás vonatút, de legalább maguk a vonatok tiszták és pontosak), megmutattam B.-nek az irodánkat, és együtt ebédeltünk a munkatársakkal - B. elképesztően parázott az angol miatt, de hősiesen megküzdött vele, a munkatársak cukik voltak  (és utána a HR-esünk írta is, hogy teljesen okés volt a nyelvtudása, simán jelentkezhetne egy itteni remote melóra, ami nagyon jó jel a jövőbeli terveinkhez, és legalább B. önbizalmán is dobott egy kicsit). Délután bejártuk azokat a környékeket, amiket a múltkor fedeztem fel- B.-nek is nagyon bejön Leuven hangulata, de abban maradtunk, hogy itt élni valószínűleg túl pici lenne, de ha Gentben lakunk majd, minimum kirándulni átugorhatunk, amennyiszer csak szeretnénk. 

Szóval, a "költözzünk külföldre 2023-ban"-tervben a nulladik szakasz pipa (és aminek nagyon örültem, hogy B., aki a szkeptikusabb/gyakorlatiasabb/kritikusabb az egész témával kapcsolatan, talált bőven olyasmit, ami nem ideális, de végig megoldásokat próbált találni a problémákra, nem pedig feladni az egészet), igen, úgy néz ki, Belgium (és azon belül Gent) működhet, most jön majd a tényleges előkészítés: angolórák/angol nyelvű beszélgetések és utána álláskeresés B.-nek (technikailag hozzánk pont keresnek backendest, ami rövidre zárná ezt a kört, de mindketten úgy érezzük, hogy egy ennyire kis cég egyetlen IT-s csapatában lenni mindkettőnknek már talán sok lenne), aztán ha talál egy szimpi helyet, és legalább valamennyi eltelt a próbaidejéből, pár hét Gentben albérletvadászatra, és valamikor ősszel költözés...

Scream it

 

Szuper volt a Nirvana Unplugged (nagyon profin játszották a srácok az összes dalt, és azért külön <3, hogy Taylor Hawkinsra is emlékeztünk kicsit, nem csak Kurtre), és a múltkori Platon is, de két színházteremben udvariasan végigült akusztikus koncert csak felerősítette az érzést, hogy mennyire szeretnék már végigugrálni és -énekelni egyet, az egész heti indokolatlan szorongás után kifejezetten terápiás lenne...

Nagyon szerettem volna befejezni az aktuális feladatomat, mielőtt lelépek egy hét szabira, és ezt péntek délután sikerült is (van egy kis előnye annak, hogy a dél-amerikai srácoknak később kezdődik+ér véget a nap), de addig azért rommá stresszeltem magam (csak hogy kiderüljön, hogy tulajdonképpen hétfőn-kedden majdnem mindenki szabin lesz, úgyhogy valószínűleg amúgy sem ez lenne a csapat leghatékonyabb munkahete). Mindegy, feladat pipa, mostantól remélhetőleg egy hétig nem kell semmi ilyesmire gondolnom, és belelazulhatok kicsit az utazásba- nagyon kíváncsi leszek Gentre, és alig várom, hogy körbevezethessem B.-t Leuvenben (lesz egy közös ebéd a munkatársakkal, szóval az irodát is láthatja majd, bár kommunikációs szempontból érdekes lesz a dolog, de legrosszabb esetben majd fordítok B. és a többiek közt).

2/100

... mert mikor máskor vágnék bele egy újabb 100 napos kihívásba, mint pár nappal azelőtt, hogy külföldre utazunk (egyszer már végigcsináltam, akkor is az art journal facebook-csoport adta a kezdőlökést, mint most, és bár nagyon sok időt elvitt, élveztem és sokat is fejlődtem a portrérajzolásban miatta), de legalább megint elkapott a lendület, Belgiumban pedig csinálhatok valami minimalista útinapló-szerűséget, ha tényleg be szeretném tartani, hogy minden egyes nap készül (legalább) egy oldal.

I need an easy friend

 

Andrea De Santis, Unsplash

Azért látszik, hogy még mindig eléggé be vagyok rozsdásodva, még mindig meglep és feldob, ha Történnek Dolgok- most például annyi, hogy részt vettem életem első "gender reveal"-buliján (van ennek magyar megfelelője egyáltalán?), ahol tesóm és a barátja már tudták a baba nemét, nekünk vendégeknek lett volna meglepetés, amit a fehér krémes muffinok közül kilógó egyetlenegy színes töltelékű fedett volna fel... ha a leendő apuka el nem spoilerezte volna az utolsó pillanatban (midnegy, amúgy is szinte biztos voltam abban, hogy helyesen tippeltem- és tényleg). Az már csak extra murphy, hogy miután mindenki beleharapott a saját muffinjába, mindegyik fehér volt, a két kimaradt extra közül a másodiknak volt halványrózsaszín a krémje. Szóval, ez volt a délután kezdete, utána a Makers Market-en folytattam (sajnos most nem láttam semmi jót, hátha majd a márciusi Wampon), aztán a Platon Karataev-duóval zártam a napot. Amikor az első kb. három dalt szünet nélkül játszották el, kicsit aggódtam, hogy hozzánk se fognak szólni, de aztán szerencsére oldódott a hangulat, és bár nekem mindig is az Atoms marad a szívem csücske, és mindig kicsit szomorú leszek, ha az Aphelion magyar verzióját hallom, és nem az eredetit, azért jó volt végre élőben találkozni a Lassú madárral meg az Elmerül-lel, és belefért egy-két dal a korábbi albumokról is. 

Ezek után elég nehéz volt visszarángatnom magam a hétfőbe, bár legalább ezen a héten is van mit várni- általában nem szoktunk nagy ügyet csinálni a Valentin-napból, de a Sovány vigaszban mini képviselőfánkok lesznek, úgyhogy foglaltam asztalt, csütörtökön pedig unplugged Nirvana-tribute koncert (ez az egyik legkorábbi zenetévés emlékem, amikor még fogalmam se volt róla, mi az a Nirvana, valamiért úgy tűnt, hogy akárhányszor a VH1-ra kapcsolok, éppen az Unplugged in New York megy... később, 16 éves korom körül, amikor beleszerettem a grunge-ba, a Nevermind után ez lett a második leghalgatottabb albumom tőlük), aztán jövő héten egy hét szabi, és megyünk Belgiumot felfedezni (annyira reménykedek benne, hogy B. is legalább annyira el tudja majd ott képzelni magát, mint én... és hogy a közös ebéd a munkatársakkal jól alakul majd).

Egyébként viszonylag új céges dolog, hogy mindenkinek kell magáról írnia egy "readme"-t (a legfontosabb infók hobbiktól munkastíluson át a preferált kommunikációs csatornáig)- valószínűleg új belépőként imádtam volna egy ilyet az akkor még ismeretlen többiekről, és most is nagyon szeretem olvasgatni a munkatársakét, bár a sajátommal rengeteget küzdöttem (az olyanokat, mint hogy "What's your theory on business/development?" meg "What are your successes?" nehezebben ugrottam meg, a "milyen kaja lenne bekészítve az öltöződbe, ha rocksztár lennél" bezzeg simán ment), de azóta már kiderült, hogy más is szereti a Queens Of the Stone Age-et, meg a PO már írta, hogy ha jövő héten benézek az irodába, lesz majd 85%-os csoki. Amivel még sokat vacakoltam, pedig hivatalosan nem is része a feladatnak, az hogy találjak egy képet magamról, amin nem napszemüvegben vagyok az emoji-választás, B. javaslata a pánikoló macskafej volt: 🙀, és bár elég pontos, de ennyire azért nem akartam őszinte lenni, ¯\_(ツ)_/¯ ő meg nem volt opció, úgyhogy végül maradtam a puzzle-nél.

Seesaw

 

Mikhail Vasilyev, Unsplash

Nagyon szerettem volna, ha erre a szakértelemre mostanában nem lenne szükségem, de már megvan az aprólékosan megtervezett és tesztelt módszerem arra, hogy lehet kibírni a kora hajnali repülést (minden bepakolva és előkészítve előző este, taxi a reptérre, mentatea és zabsüti a hányinger ellen, mert azzal mindig jobban küzdök, mint az álmossággal, minimális képernyőnézés, hangoskönyv, első kávé szigorúan csak a repülőn). Az elmúlt pár napban két adag repjegyet is vettem, egyszer sikerült kicseleznem a rendszert, és két hét múlva kényelmes kora délutáni időpontban repülünk Brüsszelbe (végre B.-vel együtt, és nem egyedül!! és a távolabbi reptérre, de még így is megéri), viszont Barcelonába eltűnt a kinézett esti járat, maradt a 6:30, ami egy érdekes kezdés lesz az első anyával közös kettesben külföldi utamhoz (kicsit tartok tőle, hogy mennyire tudunk majd összehangolódni arra a négy napra, rég töltöttünk már egyben ennyi időt; szerencsére ő is az a típus, aki mindent meg akar nézni, és napi húszezer lépésnél kevesebb az túl lightos tempó, de hajnalban kel és korán fekszik, és ő is hajlamos túlaggódni a dolgokat...)

Egyébként már második napja itthon vagyok betegszabin, mert csodával határos módon elértem a háziorvos asszisztensét, aki minden különösebb vacakolás nélkül kiírt, így legalább ki tudom pihenni ezt a rejtélyes félbetegséget, amit már legalább egy hete hurcolok (és persze borult a heti rutinom, amire annyira büszke voltam, se közösségi iroda, se jóga... de a végtelen Netflix-maraton és Star Trek:Voyager-túladagolás helyett ma leginkább a bocis puzzle-el haladtam, nem annyira gyönyörű, mint az előző, de sokkal-sokkal könnyebb). Határidős a dolog, vasárnapra mindenképp meg kellene gyógyulnom, mert  délután "gender reveal party"-ra megyek, meg Makers Market és Platon-koncert is lesz este, addigra jó lenne visszakapni az energiámat.

Jullie eten een boterham

 

Unseen Studio, Unsplash

Még jó, hogy csak egy névnapom és egy szülinapom van/év, eddig mindkettő kifejezetten pechesen alakult- oké, tegnap csak a net szakadt meg ötpercenként, úgy, hogy kettőnknek összesen kb. 5 meetingje lett volna délután, ráadásul az egyiken demóznom is kellett volna, mit alkottam az elmúlt 2 héten. Általában utálom ezt csinálni, most kivételesen szuperül összeraktam, elegáns és hatékony... lett volna, de nyilván a Zoomon megoszott képernyőn 2 Chrome-ablak sima ügy olyankor, amikor egy átlagos weboldal-betöltés is percekig tart. Szerencsére csak utólag szóltak róla, hogy full robothangom volt, alapvetően még így is meg lettem dicsérve. Utána B. szerzett egy alternatív net-megoldást, és este 10-ig szívott vele, mire beüzemelte, a 4-8 közöttre ígért Vodafone-szerelő pedig azóta se futott be (még szerencse, hogy az étterem, ahová menni szerettünk volna ünnepelni, hétfőnként zárva van, így legalább nem kavart be az idegbajba).

Nagyon rákattantam az Együttérzés önmagunkkal-ra (eredetileg cickafarktea-Annánál olvastam róla, és el is kezdtem hallgatni Scribd-on, de azóta a commitment to ourselves legutóbbi posztjaiban is felbukkant), már hetek óta jegyzetelem és próbálgatom a gyakorlatokat; közben tudatosulnak a jó kis gyerekkor óta beakadt minták (probléma=érvénytelenítés, szőnyeg alá söprés, lépj már túl rajta, lehetőleg most rögtön... ehhez képest nagyon fura megállni egy pillanatra, és elismerni, ha valami éppen rossz) és tegnap kiderült, hogy krízishelyzetben nemcsak nekem könnyebb zennek maradni, de a tegnap sokkal jobban kiborult B.-nek is többet tudok segíteni, ha nem átveszem a rossz érzéseit vagy próbálom instant kirángatni belőle.