Finishing touches

Kész az övtáska, kész az ing, és kész a pekándióssá módosított sajttorta B. szülinapjára is (amiből sajnos már elég komoly szeletek hiányoznak, de ez van, a tortaevés reggelire a szülinap egyik legjobb része), a tegnapi egy kifejezetten hatékony+fárasztó nap volt. Sajnos a teendő-lista nem csökkent annyival, hogy hátra tudjak dőlni, még csomó mindent kell kitalálni/kimosni/felhajtani/kideríteni, mire indulunk.

Közben felvettem a junk journal első feléről is egy videót, már csak azzal kísérletezek, hogy a minőség egy kicsit normálisabb legyen, de hátha majd most:

Not settling

 

Az április eléggé hullámvasút most az évfordulók szempontjából- ha a céges chat nem emlékezetett volna rá, akkor is tudtam volna, hogy pontosan ma egy éve kezdtem ott dolgozni (úgy, hogy közben fél kézzel épp temetést szerveztem egy másik városban), és bár volt egy szürreális első időszak, és egy nagyon nehéz második, azért tavaly tél óta kezdem azt érezni, hogy jó helyen vagyok, és ki fog alakulni az a része is, ami eddig döcögött (hogy nem érzem elég jónak magam hozzá), egyébként pedig végtelenül hálás vagyok, hogy meg tudtam és mertem lépni azokat a dolgokat, amiknek ez a munkahely lehetett a következménye.

Mostanra szinte természetes, hogy az angol a munkanyelv, hogy mennyire emberközpontú az egész úgy is, hogy élőben évente másfélszer találkozunk (bár ezen az arányon tudok majd javítani, ha végre Belgiumban leszünk), és rengeteget segít a magyar mindennapokat átható magas kiszolgáltatottság&minimális biztonságérzet ellensúlyozásában az, hogy ha igazán nagy gáz lenne, akkor akár holnap foghatnánk a bőröndünket, és legalább egy biztos pont maradna külföldön is. 

Egyébként szuperhatékony felnőtt délelőttöt tartok, megterveztem a hetet, végre rávettem magam az e-mail-írásra a könyvelőnek (már nagyon időszerű lenne megtudni, milyen teendőim vannak így az adóbevallás körül), utasbiztosítást kötöttem, megtakarítást utaltam át... már majdnem olyan, mintha tudnám, mit csinálok. Megjött az új kedvenc varrós játékom is, tegnap minden létező szegélybe cikcakkmintákat vágtam vele (oké, elég nehéz, de nagyon hatékony), és belekezdtem egy övtáska-varrásba is egy olyan anyagból, ami már több éve a fiókomban állt- ha ma ügyes leszek, akkor be is tudom fejezni, és akkor már két s.k. varrt cuccot is vihetek Barcelonába. 

Lapozgatós

 

Már nagyon régóta szerettem volna egy befejezett art journal-füzetemről (főleg a junk journalról) felvenni egy végiglapozós videót, de eddig nem tudtam stabilan, a megfelelő szögben letámasztani a telefonomat hozzá, és csak ezért nem akartam venni egy állványt, amit valószínűleg összesen ötször ha használnék, inkább valami kreatív, de nagy vonalakban profinak tűnő DIY-megoldást kerestem időnként fel-fellángoló lelkesedéssel, de a maximum, ameddig jutottam, az a "B. próbálja tartani a telefont, amíg én lapozgatok"-verzió volt, ami nem nézett ki túl jól.

Már többször elengedtem a témát, de most hétvégén megvolt az áttörés, megvan a stabil telefon-helyzet, ma délelőtt van normális mennyiségű fény a lakásban, és arra is rájöttem, hogy az iphone-on extra programok nélkül is egész korrekten lehet videót szerkeszteni (kellemes, semleges háttérzenékkel, mert néma csendben kínosan hosszú ez a két perc), úgyhogy újralakkoztam a körmöm, ha már a kezem az egyetlen, ami látszik rajta, és felvettem az egészet még vagy kétszer (az olyan hétköznapi dolgok, mint a lapozgatás is meglepően nehézzé válnak, ha pontosan és viszonylag gyorsan kellene csinálni, bele se merek gondolni, milyen lehet beszélni is benne).

Oké, arra egészen mostanáig nem gondoltam, hogy végtelenszeresen túllépem a blogger által megengedett feltölthető fájlméretet, úgyhogy mostantól youtube-csatornám is van, ami... váratlan fordulat, de így legalább Kész a Videó (a minőség megkérdőjelezhető, ne nézzétek teljes képernyőn, pls):

Fejben blogolok

 

... mert amúgy történnek dolgok, csak az elérhető kreatív energiám megoszlik a 100 napos art journal-kihívás és a varrás közt: az előbbivel egész jól haladok, 63/100 kész, és összeállt a szürke hátterű oldalakból egy s.k. füzet, az utóbbival pedig átmenetileg mélypontra kerültem, amikor véget ért a varrótanfolyam (... és lett egy újabb fél-ruhám, amit nem tudom, hogy tudok-e majd viselhetőre alakítani), igyekszem nagyon erősen észben tartani, hogy még bőven kezdő vagyok, és annyira nem meglepő, hogy alap-dolgokat is gyakorolnom kell, mire igazán pontos tudok lenni, mindenesetre ez a négy alkalom nem adott akkora pluszt, mint amire számítottam, de azért itthon többet foglalkozok vele, mint eddig, ez is valami.

Közben pedig volt egy húsvéti családi hétvége, most kivételesen az én családommal, Hollókőn, sok társasozással és egy szuper húsvéti vacsival (másodjára nagyságrendekkel jobban sikerült a teljes kiőrlésű-cukormentes kalács), meg egy brutál allergiás, végigtüsszögött éjszakával; meg egy időutazás-Jurij-koncert, amire B.-t is sikerült vinnem (pedig ő már "kinőtt a koncertekből", ami remélhetőleg egy olyan pont, ameddig én sose fogok eljutni), és ahol elég volt csak kicsit becsukni a szemem, és máris visszakerültem a 10 évvel ezelőtti Campusra.

Azóta pedig lélekben már próbálok Barcelonára hangolódni- kevesebb, mint két hét, és repülünk, és a tennivalók nagy részét kipipáltam, már csak az éttermeknek kellene egy kicsit jobban utánanézni (nehezített pálya, mert anya messziről el akar kerülni mindent, ami hal), meg kötni egy utasbiztosítást, és készen is állunk. 

One task (failed-task) has failed

 

... a címbeli üzenet fogadott reggel egy e-mailben, fogalmam sincs, ez jót jelent-e, de valószínűleg ha nem, akkor se nekem kell megoldani. Ezzel együtt ahhoz sincs rengeteg kedvem, ami kevésbé rejtélyes és tényleg az én dolgom, fejben már nagyon a húsvéti hollókői road tripnél tartok (a szokásos szervezés-káosz után most talán összeállt, hogy ki, mikor és kivel lesz lent, és bár ez most főleg az én családom, lehet, hogy B. tesójáék is becsatlakoznak), zöldülő tájat szeretnék és sonkát enni kaláccsal, meg csak lenni, és nem hibákat javítani. 

Hétvégén hirtelen felindulásból megvarrtam itthon a tanfolyamos ruhát egy olyan anyagból, amit direkt kísérletezéshez vettem (és nem is 5000 Ft métere, úgyhogy nyugodtan elhasználhatom), csak hogy kicsit újra használjak varrógépet, mielőtt szerdán élesben is kell majd. Szerencsére nem felejtettem sokat, és a végeredmény nem is lett vészes, bár nem tökéletes- a szoknya vagy 20 centivel hosszabb, mint kellene, bár ez igazán nem a szabásminta hibája, azt viszont nem tudom, hogy ha olyan bő a ruha, hogy cipzár nélkül is simán fel-le tudom venni, mennyire jelent jót... Mindegy, itt jön majd be a képbe az, amiért tulajdonképpen a tanfolyamra járok, hogy hogy lehet a "tulajdonképpen nem vészes"-ből "wow, ez tökéletesen illik rád!"-ot varázsolni.

Most először voltam a Csepelre kiköltözött Barba Negrában is, mert újra koncertezett a Foo Lighters (szomorú, hogy majdnem tökéletes volt a lineup, Foo Fighters-Chili-Linkin, csak ez a Linkin tribute nem *az* a Linkin tribute, bár így legalább nem kellett késő estig maradnom és HÉV-vel hazakeverednem), az ő fellépésük volt a kisebbik nosztalgia-faktor, a nagyobbik pedig a két héttel ezelőtti Made In Debrecen-ről mindenhol szembejövő képek. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, mert igaz, hogy csak 20 percre, de láthattam volna az egyetemista korszakom legkedvencebb együttesét, a volt gitártanárom új zenekarát, rengeteg rocksuliból ismerős arcot különböző kombinációkban... mondjuk április 15-én lesz majd Jurij Pesten, az egy hasonló kaliberű időutazás.