Noise pollution

 

Elég sűrű hétvégén vagyok túl (és ez csak a felvezetés volt az augusztus elejei keresztelő+esküvő kombinációjához), de ruhafronton óriási előrelépések történtek: találtam egyet (kemény 5000 Ft-ért), ami kisebb átalakításokkal tökéletes lesz, a keresztelőre mindenképp- az esküvőre neccesebb, mert technikailag fekete (de sárga-rózsaszín virágmintákkal és fodrokkal, ez azért csak elég ahhoz, hogy ellensúlyozza... még egy világosbarna blézert is vettem hozzá, így együtt azért határozottan nem komor-temetői a hangulata), és, váratlan fordulatként, a saját esküvői ruhám is meglett.

Akár azt is lehetne mondani, hogy megláttam egy minimalista fehér lenruhát, felpróbáltam, tökéletes volt, és probléma megoldva, de ennél azért kicsit bonyolultabb a dolog (igen, első látásra szerelem, plusz alig sápaszt, ami kisebbfajta csoda, plusz nem kifejezetten alkalmi, valószínűleg ha valaki nem 156 centis, akkor nem is ér földig rajta, rám viszont pont így a jó, de: az első, amit felpróbáltam, L-es volt, és be se lehetett cipzárazni. Oké, online van XL-es, boltokban nem, akkor rendelek egyet és reménykedek. Egy másik boltban mégis van XL-es, felpróbálom, óriási, felpróbálok egy L-est is, ez szinte tökéletesen passzol, legalábbis simán be lehet cipzárazni. L-es ruha elhoz, XL-es majd visszavisz, ha megérkezik a csomag).
B.-nek volt egy fekete öltönye, amit az apukájától örökölt meg, és pont úgy is nézett ki... szóval hirtelen felindulásból megvette az Első Saját Felnőtt Öltönyét, szuperül néz ki, jól érzi benne magát, és úgyis lesz a közeljövőben pár alkalom, ahová hordhatja, szóval szerintem megérte.

Közben láttuk a Barbie-filmet (kicsit talán jobb volt, mint amire számítottam, de ugyanúgy nem érintette meg mélyen az ötéves Barbie-rajongó énemet, mint a felnőtt feministát, valahogy felszínes maradt mindkét szempontból), végre ettem a Green Habit-ben (a mogyoróvajas csirke és a kovászos kenyér szuper volt, a saláta annyira nem), és miután hosszas rágódás után eldöntöttem, hogy végre beszélek anyával arról, hogy mostanában mennyire belesüppedt a negativitásba és panaszkodásba, volt egy teljesen oké hangulatú közös ebédem vele... szóval beszélgetés elhalasztva, de nem biztos, hogy véglegesen. 

Missing out

 

Elisa Jeanne, Unsplash

Na, végül pont annyi ideig sikerült igazán betegnek lennem vasárnap, hogy ne merjünk elindulni Mádra- azóta is a határon billeg, betegszabit pont nem vettem ki miatta, de már megbántam, és látszólag tegnapra teljesen elpárolgott, viszont mint kiderült, a (múlófélben levő) gyomorvírus és a jóga szörnyű kombináció, úgyhogy megvolt életem első olyan jógaórája, amikor még a relaxáció alatt is csak arra tudtam koncentrálni, hogy legyenmárvége... 

Közben megvolt a Middlemist Red "meghatározatlan ideig szünetelés" előtti legutolsó koncertje a Művészetek Völgyében, és nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott... sose gondoltam volna, amikor pár éve eldöntöttem, hogy több magyar zenét akarok hallgatni, hogy ennyire gyorsan ennyire megszeretem őket, de már a legelső alkalom, amikor élőben láttam őket (a Fran Palermóval közösen a Budapest Parkban) is nagy élmény volt, a tavalyi Bánkitónak is ők voltak a fénypontja, és nagyon reménykedek benne, hogy pár év múlva azért még összeállnak majd.

Amúgy egész jól kihasználtam, hogy be vagyok zárva itthonra, sikerült megvarrnom két olyan rövidnadrágot is, ami teljesen vállalható (ez a videó rengeteget segített a maximalizmus elegendésében, jó volt látni, hogy más kezdők is ugyanúgy megszenvednek azzal, hogy bármi hordható kerüljön ki a kezeik közül...) Azt még mindig nem tudom, hogy a s.k. alkalmi ruhát képes leszek-e megugrani ennyi idő alatt, jövő vasárnap már keresztelő, és kicsit meredek ehhez a tanulási görbe, de még nem adtam fel minden reményt (főleg, mert venni se tudom, hogy tudnék-e bármit is, a múltkor gyorsan körbenéztem a Westendben, a ruhaboltok kínálata a szokásos katasztrófa).

Glimmers

 

Oké, rászoktam az aloldal-gyártásra, és ahogy a Zenébe szedtem össze többek közt azt, hogy milyen koncerteken voltam idén (és még kik azok, akikre mindenképp szeretnék eljutni), kicsit meglepődtem rajta, hogy mennyire hosszú lett a lista- valószínűleg több, mint az elmúlt 3 évben összesen. Érezni nem érzem, még mindig eléggé tombol bennem a bezártság utáni FOMO, de pont ezért is jó őket egyben látni, és kicsit tudatosítani azt, hogy ez most már egy másik időszak, és újra megtalálhatom az egyensúlyt...

Úgy néz ki, a növényeink közül egyet sikerült megmentenem, a korábbi drámai sárgulós-levélledobálós korszaka után most zöldül, és még új levélkezdeményei is vannak, sőt, a belőle levágott hajtás is elkezdett kigyökerezni, pont amikor kezdtük feladni a dolgot. Nem mondom, hogy valaha is jó leszek ebben, de most már lett rendszerem az öntözésre (és odafigyelek, hogy ne álljanak a vízben), és már emiatt az egy aprócska változtatás miatt is látványosan jobb a helyzet.

Új lendületet kapott a varrás-projekt is- szerda délután jött el az a pont, hogy végképp elegem lett a kanapén fekve túlélésből, és belekezdtem a legegyszerűbb ruhadarabba, amit a Burdában találtam (gumis derekú rövidnadrág, amihez végre felhasználhattam a tavaly nyár óta őrizgetett wax print-anyagok közül egyet). Nagyon nehezen kapott el a lendület, valahol a szárak összevarrásánál, de gyorsan haladtam vele, és technikailag már kész is, és teljesen vállalható (a méret nem stimmel, úgyhogy valószínűleg még egy átalakítás-kör is kell, mielőtt hordhatom, de legalább most már van kedvem ezzel foglalkozni).

Már nyár eleje óta tervezzük, hogy egy héten át leköltözünk B. családjának a mádi nyaralójába, és onnan fogunk dolgozni (a durva forróság idején nagyrészt ez tartotta bennem  a lelket), és bár nagyon nehéz volt olyan időpontot találni rá, amikor nincs ott senki más, és mi is ráérünk, úgy néz ki, a jövő hét lesz ez a hét, sőt, vasárnap már le is mehetünk (B. anyukája pedig hétfőn jön majd, elvileg csak egy éjszakát marad, hát... meglátjuk). A net biztos, hogy borzalmas lesz, de legalább a munkán kívül megpróbálhatok offline maradni, reggelente a kertben jógázni, munka után a dézsában ázni egy fröccsel... elég jól hangzik. 

El.ol.va.dok

 

Blake Wisz, Unsplash

Akármilyen szuper is volt a Bánkitó (dobáltam is fel róla képeket), ez a pár nap nyilvánvalóan nem az alvásról szólt, és a (hangos, de elfogadhatóan hűvös, hajnalban kimondottan hideg) erdőből nagyon fájdalmas volt visszajönni a forró lakásba tegnap délben. Nincs rend, nincs itthon kaja, és nincs energiám semmi értelmeset csinálni, csak cukormentes sütit impulzusvásárolni a Sovány Vigaszból, és Netflixet nézni a kanapén.

Ezt az állapotot nem kellene fenntartani, amíg ide nem ér végre a lehűlés, de azon kívül, hogy kávézókba menekülök munka közben, és valahová máshová (ma például moziba) munka után, ötletem sincs, mit lehetne még kezdeni vele (Gentben 21 fok van. 21!)

Electric

 

Egész jól sikerült a tervem, korán keltem, és már 8-kor a gép előtt ültem, hogy a délután 2-es indulás ne tűnjön annyira vészesnek. A kedvenc koreai naptejem, amit az esélytelenek nyugalmával rendeltem szerda este (és vettem mellé egy átmeneti megoldást is a dm-ből), még pont ideért ma délelőtt. A hibajavítás, amibe abban a tudatban kezdtem bele, hogy a csapat nálam sokkal profibb tagja se találta meg az okot (és kora délután amúgy is lelépek, a tényleges munka úgyis hétfőre marad), készen van. A főnökömmel beszélve kiderült, hogy mi is történt azzal a csapattagunkkal, aki a munkahelyre látszólag egyáltalán nem jellemző módon egyik napról a másikra tűnt el "közös megegyezéssel", és hogy kevésbé random és váratlan volt ez a folyamat, mint amilyennek kívülről tűnt (és nagyon szeretem, hogy 1. simán meg lehet beszélni egy ilyen témát 2. ismer már annyira, hogy hozzátette, nekem nem kell aggódnom semmi ilyesmi miatt, anélkül, hogy erre külön kérdeznem kellett volna).

Ruhák összekészítve, haj megmosva és hullámosodik. Amennyire csak lehetséges, készen állok a Bánkitóra.

Be the change

 

Egy ideje már küzdök azzal, hogy túl sok időm folyik el online, és miután az időkorlátozást túl könnyű volt megkerülni/figyelmen kívül hagyni, ma reggel hirtelen felindulásból (megint) letöröltem az Instagramot a mobilomról - arra viszont rájöttem utána, hogy a fotók megosztása, a grid-építgetés, legyen akármilyen retró is, de hiányozni fog, szóval adtam magamnak fél órát arra, hogy a blogon csináljak egy képnézegetős aloldalt (ami persze ennél jóval tovább tartott, a HTML-szerkesztőfelület elég szörnyű, meg random eltűnt mobilnézetben a CSS egy része, de azért szerencsére annál makacsabb vagyok, mint hogy emiatt feladjam), szóval íme, Képgaléria 1.0

A megjelenítésén még van hová csiszolni (de ha ehhez hozzányúlok, akkor a blog-layoutnak is kelleni fog egy alaposabb ráncfelvarrás, és ezt majd inkább akkor folytatom, ha vége a munkaidőnek, és rendesen bele tudok merülni), működni működik, mostantól a mindennapi hangulatképeket ide fogom feldobálni egy rövid leírással (meg egy-két régebbit is, amit Instáról át akarok hozni magammal).

Update: annyira belejöttem az oldalgyártásba (és amúgy annyira kihalt nyáron a facebook-csoport, ahová általában kerülni szoktak), hogy az art journal is kapott egy saját oldalt- ettől függetlenül fogom majd blogillusztrációnak használni őket, de mindig zavart, hogy nincs egy online felület, ahol egyben láthatnám őket- most már van.

... algorithms taking control

A hétvégébe sikerült minden létező lányos programot belezsúfolni- szombaton lánybúcsún voltam többek közt a Sky Gardenben, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nekem is kellene egy polaroid fényképező (kicsit aggódtam előtte, de teljesen jó volt a hangulat ahhoz képet, hogy a menyasszony volt az egyetlen közös pontunk, rajta kívül senki nem ismert senkit a társaságból- a Városligetben sikerült annyira elbeszélgetni az időt, hogy majdnem lemaradtunk az asztalfoglalásról, és 1 után értem haza úgy is, hogy az utolsó programpont Budapest Parkot már nem vállaltam be). Vasárnap anyával és tesómmal stílusosan az Anyám szerint-ben reggeliztünk, és megnéztük ezt a vintage turkálót, ahol a szokásosnál sokkal jobb arányban találtam olyan ruhákat, amik tetszettek, és egy inget, egy szoknyát és egy kiskutyás alkalmi ruhát haza is hoztam. Mondjuk olcsó nem volt, és a ruha inkább projekt, de augusztusban akarom majd felvenni, addigra talán sikerül megszabadulni a válltömésektől... Ehhez aztán hozzácsaptam a hétfő délelőttöt, és kimentünk a Palatinusra - igaz, így tegnap este 10-ig kellett dolgoznom, és leolvadt az agyam, de azt hiszem, összességében megérte, a hullámmedencébe legszívesebben beköltöznék, és végre megettem az idei első sajtos-tejfölös lángost. A lakásban pont az elviselhető határán imbolyog a hőmérséklet, délutánonként inkább átköltözök kávézókba, de aludni még pont tudunk, és már belátható közelségben van a Bánkitó két napja (légkondi mondjuk valószínűleg az ottani szálláson sincs, de eléggé bent leszünk az erdőben, hogy kellemesebb legyen, mint itt).

A fenti GIF-re pedig nagyon büszke vagyok, pedig nem volt nehéz összerakni, de ma reggel annyira gyorsan és simán összeállt ez az oldal a szöveggel együtt, hogy kíváncsi voltam, milyen lenne ezt folyamatában megjeleníteni, és nem csak a végeredményben- ez hozzá a háttérzene.

But here we are

 

Oké, blog bezárva, motiváció (még) nem visszanyerve, szerencsére ez a nyárnak pont az a része, ahol történnek a dolgok, és valószínűleg majd utólag dokumentálom őket.

Helsinkiről mindenképp szeretnék majd egy részletes beszámolót (oké, meg visszamenni is), meg egy "hol tartunk a külföldre költözés-projekttel"-t is tervezek, részben magam miatt is, mert eléggé elvész a téma a túlélésre játszó mindennapokban (vagyis B.-vel viszonylag rendszeres időközönként beszélünk róla, megvannak az elakadások, de attól még nem léptünk tovább, és a legnagyobb gondnak az tűnik, hogy elbizonytalanítottuk magunkat Belgiummal kapcsolatban), csak majd akkor, ha éppen nem lesznek tele a hétvégék programmal, az őket megelőző pár nap pedig intéznivalóval (ki hitte volna, hogy polaroid fényképezőbe való filmet legközelebb Újpesten találok?)

Last call

 

Annyira sikerült belelazulnom a szentendrei hétvégébe, hogy már nem is nagyon emlékeztem rá, mennyire stresszes voltam hétfőtől csütörtökig (meg ez B. - kicsit megkésett- szülinapi hétvégéje volt, szóval elengedtem a "férjen bele minden és hozzuk ki a maximumot"-hozzáállást, és azt csináltuk, amit ő szeretett volna, emiatt is könnyebb volt), és most valahogy a hazaúton is jött velem a nyugi és kisimultság és "nyár van"-hangulat.

Lassan veszek egy nagy levegőt, és kibogozom a blogzárás technikai részleteit, aki szeretne maradni, még írhat a grapefruitandamagictrick@gmail.com-ra, aztán ha minden jól alakul, a jövő hetet már zártan indítom (köszi mindenkinek az eddigi e-maileket, nemsoká küldöm a meghívókat).