Szóval... lett egy macskánk :)
Nem tudom, hogy csak jókor csíptem el a főbérlőt, vagy extra meggyőző tudtam lenni, de (... amikor amúgy is írtam neki egy e-mailt, mert a kettővel ezelőtti vasárnapunk elég kalandosra sikerült, reggel arra keltünk, hogy bezuhan a lakásba egy elég megviselt pasi, és angolul közli, hogy hívjuk a rendőrséget... úgy voltam vele, hogy jobb, ha a főbérlő tőlünk hall róla először...) először kért egy kis gondolkodási időt, ami már előrelépés volt az eddigi 2* kategorikus "nem"-hez képest, aztán hétfőn rábólintott a dologra (és mert szerencsére szeretnek mindent átláthatóan intézni, le is lesz papírozva, de azt írta, hogy a macskával ezt nem kell megvárnunk, már be is költözhet, ha akarjuk).
Ezzel már közelebb kerültünk a macskatulajdonossághoz, mint a Pesten töltött 10+ év alatt bármikor, de azért még mindig ki kellett találni, hogy lehetnek a legjobbak az esélyeink- B. ugyanis nem mindegyik, de a legtöbb macskára elég intenzíven allergiás. Arra a fekete cicára pont nem volt, aki a szülei nyaralójában lógtunk együtt, de egy kis utánakérdezés után kiderült, hogy neki amúgy jó eséllyel van gazdája, csak szereti a dupla vacsorát, úgyhogy nem hozhatjuk el (meg valószínűleg nem is díjazta volna, hogy egy bekóborolható falu helyett a négy fal közé szorul). Azt is megtaláltuk, hogy létezik ez a száraztáp, és (a reddit szerint legalábbis) elég jól is működik, csak egyetlen webshopban lehet kapni, de megrendeltük, és múlt szerdán már úgy mentem ki a menhelyre, hogy fél szemmel nézelődtem, ki is jöhetne haza velünk. Alapvetően nem zavart volna az se, ha egy felnőtt cicát hozunk el, inkább B. volt kölyökmacska-párti, de szerencsére amikor szombaton kijött velem, és személyesen is megismerkedett Fionával, akkor benne is megingott az eredetil elhatározás.
Egyébként amikor elkezdtem önkénteskedni, eléggé tartottam tőle, hogy ki fog-e borítani az, hogy ott van rengeteg cica, akinek szüksége lenne a befogadásra, és nem hozhatom haza mindegyiket, de aztán egyáltalán nem így lett. Viszont az nagyon nehéz és megviselő döntés volt, hogy *egyet* elhozhatunk, de ott van a millió jelölt, aki ugyanannyira cuki, és ugyanannyira megérdemli... hirtelen minden döntés A Rossz Döntésnek tűnt. Végül kettőre szűkült a kör, volt egy fekete párhónapos cukiság, és Fiona, aki alig 1 éves, de azért kicsit már komolyabb és nyugisabb, akiről már az állatmenhely kenneljében is látszott, hogy barátságos és dorombolós, és valószínűleg nem fogja lebontani a lakást. Már írták az örökbefogadási szerződést, amikor majdnem meggondoltuk magunkat, de végül kitartottunk Fiona mellett, és egyelőre úgy érzem, jól tettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése