Már kezdtem aggódni a kovászkezdeményekért, de délután megjelent mindkettőben pár tétova buborék- valószínűleg jó úton járnak, de lehet, hogy a 20 fokos lakás túl hideg nekik, ezért az eddigi pulcsi és takaró mellett most megkapják majd az elektromos lábmelegítőt is, és remélhetőleg holnapra aktivizálódnak.
 |
| Jason Leung, Unsplash |
Mostanában meglepő helyeken látom visszatükröződni magam, az egyik ilyen az Everything Now főszereplője volt, egészen pontosan ez a belső monológ mintha az én fejemből jött volna (csak az anorexia nélkül), tegnap pedig urban:eve-Via új weboldalának blogbejegyzésében olvastam arról, hogy milyen érzés 30+ évesen egy friss ADHD-diagnózis tükrében látni, hogy egy csomó korábbi tulajdonság és tapasztalat hogy kerül a helyére és lesz értelme ilyen keretben - a "three raccoons in a trenchcoat"-nál jobban kevés metafora foglalta össze, hogy hogy érzem magam a bőrömben (csak sosem voltam különösebben jó a maszkolásban, szóval én inkább a láthatatlanná válást választom, ha valahol nem tudom felvállalni önmagam a fura részekkel együtt).
Ez a fenti a szürke füzetem legutolsó oldala, de ma eljutottam az új helyre költözött Úristen, festek!-be (szerencsére maradtak a lakástól sétatávra is elérhető távolságban, de azért eléggé meglepődtem, amikor az eladó azt mondta, hogy már augusztus eleje óta itt vannak, azt hittem, pár hete jártam ott utoljára, és nem 3 hónapja...), és megvan az utánpótlás, sőt, a füzet világosbarna és a zöld verzióját is megtaláltam- komoly önuralommal csak a barnát hoztam el (de azóta is gondolkodok rajta, hogy hétfőn visszamegyek a zöldért is).
A délelőtt hátralevő része a továbbra is teljesen sikertelen bakancsvadászattal telt, csak most a Premier Outletben (mindegy, most már tudom, hogy Timberlandből is 38-as kell, és megrendelhetem online), meg a Benettonban próbálgattam fel különböző sütőtökszínű ruhadarabokat, egy pulcsi végül jött haza velem, úgyhogy hátha megtört a "sehol nem tudok ruhát venni"-átok (most már csak vigyáznom kell rá, sose volt még csak kézzel mosható gyapjúpulcsim). És egy extra sikerélmény: mióta csak a 75+-os étcsokikat ehetem, hiányzott a narancsos Lindt, most viszont végre lehet kapni egy olyan verzióját, ami, ha nem is teljesen cukormentes, de belefér, és nagyon finom is.
A hétvége hátralevő részében jó lenne már tényleg pihenni is, de nagy terveim vannak: életre akarok kelteni egy kovászt (2020 környékén volt egy kovászos kenyér-sütő időszakom, de akkor nem a nulláról kezdtem), és valahogy beilleszteni a mindennapokba az életben tartását, hogy megúszhassuk a napi teljes kiőrlésű péksüti-vadászatot.
Tudom, az írást nem vittem túlzásba, de legalább eddig minden napra volt egy art journal-oldal... most viszont betelt a szürke füzetem, úgyhogy valahonnan utánpótlást kell szereznem holnap, különben ezzel is el fogok csúszni.
Nem sűrűn, de néha azért szívesen lennék pici fogaskerék egy nagy multiban, B. délutánja úgy telt, hogy Ultimate Chicken Horse-oztak a munkatársaival, utána meg aludt egy órát, az enyém meg úgy, hogy kitalált problémákat kergettem, és csak most tudok elosonni (mondjuk másrészt meg amikor ma délelőtt érzelmileg kifacsarva jöttem el a kineziológustól, akkor legalább tudtam azt mondani, hogy dél-amerikai napot tartok, és 1 előtt ne nagyon számítsanak rám).
