Small Stuff

 

Rana Sawalha, Unsplash

Csak hogy legyen valami könnyebb-vidámabb-színesebb is:

Klassz dolgok a múlt hétről:
- pizza a Manu+ban (el se hiszem, hogy eddig még nem voltam, egy csomó welovebudapes-es cikket olvastam róla)
- póló a Rododendronból (mostanában nagyon ritkán találok olyan mintás pólót, ami tetszik, de ez szuper... és még mindig viszonylag friss élmény, hogy egy hasonló helyen az utolsó megmaradt méret, ami most épp M-es volt, csak úgy jó rám)
- belemerülős online cikkek

Dolgok, amiket várok ezen a héten:
- végre fodrász (azt hittem, hogy tavaly szeptember óta nem volt levágva a hajam, de ez nem stimmel, valószínűleg inkább tavaly tavasz, de az is lehet, hogy 2020 ősz...)
- villámgyorsan jött egy varrógép-szerelő (bár nem mondott túl sok biztatót, de az alaproblémát azt hiszem, megoldotta), és így végre neki merek ugrani a narancssárga ruhának, ami miatt eredetileg visszatértem a varráshoz
- bár csak online, de találtam töltőtollat, ami végre nem az a márka, amiből kettő is elromlott egymás után- ha minden jól megy, lassan újra írhatok kézzel is, amennyit csak szeretnék

Alternatív hétfő

 

Philipp Knape, Unsplash

Nagyon fura úgy elkezdeni a hetet, hogy nem kell időre kelnem (de azért felébredek legkésőbb 7:50-kor magamtól), nem kell dolgoznom (de azért van egy listám arról, mit kell még rendberakni a projektemben), nincsenek előre megszabott keretei a napnak (csak akkor, ha azt szeretném). Múlt héten még túlzásba vittem azt, amit éppen csináltam, és igyekeztem kifelé is, meg saját magam előtt is nagyon hatékonynak tűnni, hogy ellensúlyozzam az egész felmondás-témát, hétvégén már egy kicsit jobban el tudtam engedni ezt az egészet (például egy sort se kódoltam, bár a varrásban sikerült áttörést elérnem, és elkészült egy póló, ami tényleg jó is lett; nem az eredeti kettőből bármelyik, hanem egy harmadik, egy harmadik minta alapján).

Nehéz most mit kezdeni azzal a szabadsággal, amit egyébként már nagyon szerettem volna- régóta először nehezen tudom elképzelni, a következő pár hónap hogy fog kinézni. Persze, csinálhatnám azt, mint legutóbb, összeszorított fog, lehető leghamarabb új munka, haladni tovább, de egyre kevésbé érzem magamban az erőt hozzá.

You're toast

 

 

 

Eiliv -Sonas Aceron, Unsplash

Folytatom tovább a fura bakancslistámat (nem a 22-est, amit én írok, hanem azt, ami random talál meg), bár ez a tétel nem egyértelműen negatív... most már a "soha nem mondtam még fel próbaidő alatt"-at is kihúzhatom róla.

Nem mintha igazán érezném a változást, továbbra is rohanok és kapkodok (és túl sok időt töltök a gép előtt, csak a szokásos), de legalább menő tahinis-banános toastot ettem délután, egész jól kezd összeállni a mutogatható hobbiprojekt-kódom (csak két extra nap kellene, és tökéletesre tudnám csiszolni... persze ha lenne még két napom, valószínűleg azt mondanám, hogy egy hét), és ha túl leszek a csütörtökön, egy hétig ki se jövök a takaróm alól.

the point is... dolphins

 

Pavlo Zaichenko, Unsplash

Van az a pont varrásban (és mostanában ez az, ameddig jutni tudok), amikor már 90%-ban kész a ruha, nagyon sok aprólékos és vacakolós részen vagyok túl, és mégis, felpróbálom, és... nem stimmel. Két választási lehetőségem van, vagy megpróbálom valahogy az adott helyzetet átalakítani, nem túl szépen, de legalább hatékonyan (ennek az a vége általában, hogy furán áll, és soha nem fogom felvenni, volt már rá jópár példa), vagy visszabontom az összes varrást nagyjából a nullára, és az extra tudással újrakezdem, reménykedve, hogy másodjára (vagy sokadjára) olyan lesz a végeredmény, ami tényleg tetszik.

Nemcsak metafora, most valami ilyesmi zajlik konkrét értelemben (már ránézni is alig bírok szegény szellemes pólóra emiatt, de visszabontás pipa, már csak kell vennem egy mély levegőt, és újra végigmenni ugyanazokon a lépéseken) és átvitten is: nem hittem volna, hogy ennyire végtelenül nehéz lesz elismernem magam előtt és kifelé is, hogy rossz döntéseket hoztam, egyet korábban és egy párat ezen a héten is. Jó lenne azt hinni, hogy felszabadító lesz hétfőn visszabontani azt a sok mindent, amit kétségbeesésből és kényszerből raktam össze, de pont ez a baj, annyira összeadódott a stressz, hogy már nem tudom elhinni, hogy fogom magam jobban is érezni.
Ráadásul a múlt heti "azt hiszem, hogy bírni fogom, de igazából nem"-sorozatomnak lett egy olyan következménye is, hogy végig kell kódolnom a hétvégét, annyi koffeint magamba öntve, amennyit bírok, mert kaptam (kértem) egy második esélyt valami olyasmire, amit tavaly ősszel nagyon szerettem volna (amit most épp nem érzek, csak tudok, de kénytelen vagyok elhinni magamnak, hogy ez a jó irány, főleg, mert ha másodjára is visszamondom, harmadik kör már biztos nem lesz).

Hello World

 

Anas Alshanti, Unsplash

Tegnap levadásztak. Nem számítottam rá, hogy ha válaszolok egy LinkedIn-megkeresésre, azt egy instant fél órás telefonbeszélgetés követi (angolul! nem volt amúgy annyira vészes, de azért jó lett volna valami előzetes figyelmeztetés), ma pedig már egy teszt a cégtől- olyan tesz amúgy, amin csoda lesz, ha nem nulla pontot érek el, merthogy ez nem az a keretrendszer, amit használtam évekig, és nem is az, amit az új hely miatt tanulok két hónapja, hanem a harmadik. Elvileg tudnak róla és oké, de azért nehezen tudom rávenni magam, hogy belevágjak. Nagyon, nagyon-nagyon nem akarok interjúzni (de a mostani helyen maradni se, szóval ez eléggé sakk-matt, tudom). 

Közben befutottak az anyagok a varráshoz; három beleszeretőset is találtam, úgyhogy most három mintába vágok bele párhuzamosan (két póló és egy ruha), ami így lényegesen drágább lesz, mintha megvettem volna, viszont teljesen reménytelen mostanában a ruhavásárlás, egyszerűen semmit nem látok, ami tetszene, a varrás pedig sokkal nagyobb szabadságot ad (ha majd megtanulom rendesen). Nincsenek (annyira) nagyratörő terveim, egy olyan ruhadarabot szeretnék összehozni, amit rendszeresen hordok is. Ha ez a ruha lesz, és tényleg jól sikerül, akkor a 22 pontból is kipipiálhatom az egyiket... most még reménykedek, pár napon belül kiderül, hogy mennyire jogosan.

Textbook introvert

 

Kati Hoehl, Unsplash

Megvannak a fokozatai annak, hogy hogy tudom kezelni az amúgy nagyjából elkerülhetetlen megjegyzéseket/kérdéseket a "te olyan csendes vagy"-témakörben (igen, hosszú kihagyás után tegnap meggyőztem magam róla, hogy jót fog tenni, ha kicsit oldok a bezárkózáson, és elmentem egy céges bulira); az első szint az volt, hogy pocsékul éreztem magam, anélkül, hogy akár egy pillanatra is megkérdőjeleztem volna a másik fél viselkedését, most már eljutottam odáig, hogy enyhe értetlenkedéssel nézek arra, aki ilyen kijelentéseket tesz, és meglepődik, hogy ettől kicsit megfagy a levegő, és nem leszek varázsütésre a társaság középpontja (... vagy amúgy mire számítanak?). Remélem, a jövőben eljön majd az a pont, amikor felvont fél szemöldökkel vissza tudok kérdezni, hogy ez miért oké, és én mikor nyaggathatok valakit azért, mert képtelen fél percre csendben maradni (nem meglepő módon elég nagy az átfedés azok közt, akik ilyen kérdéseket tesznek fel, és akik képtelenek észrevenni, hogy kényelmetlenül ledominálnak egy beszélgetést).
(A legszürreálisabb ilyen beszélgetésem amúgy egy céges csapatépítőn volt pár évvel ezelőtt, ahol valaki, akivel kezdéskor egy csapatban voltam, de a csapatépítő idejében már nem, félrehívott elmondani, hogy kezdetben milyen zárkózott voltam, és most már nem, és ez mennyire klassz. Oké.)

Jó, egyébként még ezzel együtt sem volt egy rossz este, bár szokás szerint a téma nagyrészt arra korlátozódott, hogy milyenek voltak a korábbi bulik (...amiken még nem voltam ott), és miket csináltak a cégnél bizonyos emberek (... akiket nem ismerek). Utólag nagyon jó döntés volt maradni a lightos fröccsöknél, néha egy pohár ásványvízzel megszakítva (tudom, tudom, party hard, de legalább nulla másnapossággal keltem ma, ami komoly teljesítmény, és most nem én voltam az, aki összetört/kiborított poharakat), szerencsére ebből egyáltalán nem lett ügy, a többség egész este tolta a feleseket, de nem volt győzködés vagy nyaggatás.
Mindenesetre nagyon elkezdtek hiányozni az ex-munkatársak (a legutóbbiak és az eggyel korábbiak is), olyan jó lenne legközelebb velük összeülni- remélhetőleg belátható időn belül már a random kocsmák se lesznek veszélyesek, és összejöhet majd.

kicsit frusztrált szaktanárok, belső lelki akadályok...

 

Liza Pooor, Unsplash

Annyira szürreális, hogy amikor megvettem az Aerosmith-koncertre a jegyet, akkor az egy váratlan fizuemelés után volt, még emlékszem is, hogy meséltem a főnökömnek, hogy erre fogom költeni... akkor, 2020 januárjában még végtelenül távolinak tűnt a július, de azért vártam, Aerosmith, Pearl Jam, azt gondoltam, ilyen előzményekkel az biztosan egy klassz nyár lesz. Aztán elkezdődött a Covid, elhalasztották egy évvel, még egyszer elhalasztották, és pár napja jött az e-mail, hogy a 2022-es dátum se fog működni, mindenkinek visszautalják a pénzt (remélem, azért a Pearl Jam meg lesz tartva...)

Gyorsan ránéztem a januári céljaimra, ha már új hónap, háromból egyet (jobbá válni az új kódnyelvben) simán teljesítettem, a "megszokni az új munkahelyet", hát... határeset (és közben az lett az igazi kérdés, hogy akarom-e én egyáltalán ezt az egészet), a harmadik, a "kevesebb időt tölteni online" viszont nem igazán működött, általában estére már annyira zombi voltam, hogy nem maradt erőm erre is figyelni.
Plusz egy új szokás, amit egész jól tudtam tartani: tesómtól karácsonyra kaptam ezt a 30 napos hálanaplót, amit szinte minden este ki is töltöttem (csak annyi volt a trükk, hogy odakészítsem az éjjeliszekrényemre egy tollal együtt), és most, hogy betelt a füzet, rájöttem, hogy hiányzik, úgyhogy csinálok belőle egy saját verziót, és folytatom.

Adult stuff

 

Mel Poole, Unsplash

Nem tudom eldönteni, hogy végtelenül felnőtt, vagy végtelenül szomorú, hogy a hétfőn megkapott fizetésemből az első nagyobb összeget a fogorvosnál hagytam ott... de ahhoz képest, hogy a bölcsességfog-műtét miatti rettegés legalább 5 évre távol tartott, a maradék fogam egész jól megúszta. Mindenesetre ez egy olyan dolog (sajnos egy rövid lista kiemelt eleme), amit kifejezetten szeretek az új munkámmal kapcsolatban: a fizetés klassz (és azért annyi, amennyi, mert küzdöttem érte), és annyira jó érzés, hogy az anyagilag kaotikus december és január után most mindkettőnk számlájára érkezett a korábbinál érezhetően nagyobb összeg, így keresgélhetjük a hétvégi faházas elvonuláshoz a helyszínt, és végre újra tudunk normálisan félretenni is...
Kicsit zavar, hogy ha nem maradok itt, akkor ez borul, és újra jön a bizonytalanság, de egyszerűen nem látom, hogy javulhatna a helyzet, az elmúlt két napom is full káosz volt, és bejött a képbe egy váratlan határidő is, ami miatt nemcsak be kellene fejeznem életem első ilyen projektjét, de lehetőleg villámgyorsan (és még ma se tudok vele rendesen haladni).

Mindegy, holnap leülünk beszélni a főnökömmel, akkor valószínűleg el is dől a dolog, vagy legalábbis nagyon meglepne, ha ők elégedettebbek lennének velem, mint én a helyzettel, vagy tudnánk rá bármilyen instant megoldást találni- eddig az itt töltött kb. 20 munkanapból szerintem jó, ha 5 olyan volt, amikor tudtam is dolgozni, a többi várakozás/telepítés/hibavadászat volt...