2022. október 15., szombat

Kilégzés

 

A vasárnap hajnali hazerepülés után elég fájdalmas volt hétfőn már egy új munkahetet kezdeni, főleg mert eléggé letisztult, hogy egy csomó szorongást és aggódást el tudtam engedni a berlini úttal, de a munkával kapcsolatosakat nem... ráadásul a két kinti munkanapom nem volt kimondottan hatékony, úgyhogy hétfőn és kedden is vissza kellett ülnöm este a gép elé, és még ezzel együtt is a szokásos "mindennel le vagyok maradva"-spirálban mozogtam, demotiváltan vonszoltam át magam péntekig, két fényponttal: a csütörtök esti jógaóra kezd rutinná válni (és most nem én voltam az egyetlen résztvevő, mint két hete), és az új kedvenc lemezboltunkban most hozzám passzolt jobban a kínálat, egy Middlemist Red és egy élő Dark Side of the Moon után is haza tudtam volna hozni még vagy három másikat is, de így is egész szépen alakul a lemezgyűjteményünk.

Vannak előnyei is annak, hogy két év téli álom után átkattantam turista-üzemmódba (amellett is, hogy már ezerrel tervezem a következő hosszú hétvégét valamelyik európai városban, bár inkább csak jövőre, mert egyikünknek sincs 3-nál több szabadnapja erre az évre), most egy sima Bp. belvárosi sétában is sokkal jobban el tudtam merülni (amíg szegény B. élete első MR-jén esett túl), annyira jó, hogy még vannak igazi "sárga levelek kavarognak a levegőben"-őszi pillanatok, ha nem is annyira sok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése