2023. augusztus 30., szerda

It's not the waking, it's the rising

 

Vitalii Onyshchuk, Unsplash

Azt hiszem, a mostani lelkiállapotomat elég jól összefoglalja, hogy tegnap este (a magamnak tett ígéret ellenére) még ránéztem a céges e-mailekre, nyilván előkerült egy probléma, ami miatt kétszer felébredtem éjszaka, és egészen reggelig rágódtam és stresszeltem rajta, hogy hogy fogom megoldani... utána 9:10-kor ideültem a géphez, és 9:30-ra már kész is volt. És mostanában elég sok ilyen kört futottam már, nem tetszik (mondjuk az is hozzájárul, hogy csapatilag nagyon nem voltunk hatékonyak az elmúlt két hétben, a hétfői retrónak elég nyomott volt a hangulata).
Kis lépések külföld felé: B.-nek megvan az első lefixált angol interjú-időpontja! Egyelőre csak egy 30 perces HR-es beszélgetés, majd hétvégén gyakorlunk rá egy kicsit, és aztán hátha... Októberben pedig megyünk közösen is megnézni Helsinkit, viszont B. bedobta, hogy C-tervnek akár Bécsben is gondolkodhatnánk, ahol a mostani munkahelyének van egy irodája (a német nyelvterületű helyeket eredetileg miatta zártuk ki, az iskolai német nyelv-traumák miatt a közelükbe se akart menni). Ennyi hátránya van annak, hogy viszonylag kötöttségek nélkül nézelődhetünk (oké, igazából majd akkor, ha B.-nek is meglesz a remote munkája), mindig bukkannak fel újabb és újabb verziók, de remélhetőleg lassan letisztulnak majd.

Egyszerre készített ki a hét első napjának forrósága és vagyok szomorú a nyár vége miatt, megint azt érzem, hogy nem használtam ki (pedig... augusztus eleje óta a mostani lehet az első hétvége, ami nincs telezsúfolva programokkal). Végignéztük a Good Omens 2. évadát, kifejezetten "meh" volt (és a rajongók kicsit hasonlóan reagálnak rá, mint a Ted Lasso utolsó évados színvonal-zuhanására, és mindenféle bonyolult elméletet olvastam már arról, hogy ez miért így volt zseniális), de legalább rájöttem, hogy a kedvenc BBC-verzióm fent van audible-n, úgyhogy most azt hallgatom, hogy kiegyensúlyozza.
A majdnem egy éve stabilan tartó telefontokom pedig pont Mádon kezdett szétesni (mindenesetre telefontok ide vagy oda, óriási megvilágosodás volt, hogy ha a lehető legkisebb a mobilom, nem fogom nonstop elejteni), és mióta láttam, hogy saját fotó alapján is készítenek, azóta szeretnék egyet a saját kollázsommal, lassan ideér a GLS-futár, és kiderül, milyen élőben (sose lehet tudni, a s.k. póló akkora csalódás volt, hogy már nem élem bele magam, de azért szuper lenne, ha viszonylag színhelyesen és pixel-mentesen meg tudnák csinálni). 

2023. augusztus 25., péntek

Endless supply of cat pictures

 


Ooké, az előző bejegyzésben elkiabáltam a munka-helyzetet, mert nem sokkal utána bezuhant egy „azonnalkell” hibajavítás, utána egy hiszti a projektmenedzsertől (az egyik legnyugisabb ember, akit ismerek), szakadozó net (nem mindig, viszont rendszeresen azelőtt, hogy kezdődtek volna a céges meetingek), egy „ez csak egy apróság, nem?”-feladat, ami határozottan nem volt apróság, és egy másik, amiről amikor megkérdeztem a határidőt, az volt a reakció, hogy „tegnapra”. Ja, és amikor kedden rákérdeztem, hogy oké-e a pénteki szabadság (úgy, hogy a főnököm 4, a projektmenedzser 2 nap szabin volt a héten), jött rá a szájhúzgálás, hogy nem ilyen fontos határidő előtt kellene (… de már jóvá lett hagyva, szóval csakazértis eljöttem, ha nem lelki terror ment volna, hanem normális kommunikáció, el tudtam volna engedni, de így … ne már).

Szóval mondjuk úgy, hogy nem annyira volt meg a tervezett zen és nyugi, és este általában már túl fáradtak voltunk menni bármerre is... de azóta már sütöttünk szalonnát és főztünk egy klassz bográcsos chilis babot, néztünk Alient projektoron, továbbra is nagyon élvezzük, hogy átmenetileg macskatulajdonosok lettünk, és ma már szabin voltam, szóval a vízfesték-kísérletezéssel is tudtam haladni egy kicsit. Sajnos vasárnap délelőtt már megyünk is (inkább bele se gondolok, mennyire melegedett át a lakás), és holnap délutántól itt lesznek B. tesójáék, de ma még kihasználjuk az utolsó kettesben itt töltött estét, és valószínűleg fröccsözünk egyet a csillagok alatt.

2023. augusztus 21., hétfő

Half-vacation

 


Második próbálkozásra már sikerült, tegnap megérkeztünk Mádra egy nem-is-olyan-elviselhetetlen vonatút után (és B. szülei szuper rendesek voltak, az apukája behozott minket autóval Szerencsről, az anyukája megmutogatta a telepakolt hűtőt, és aztán indultak is haza... mondjuk szerdán vissszajönnek majd, szombaton pedig B. tesójáék ugranak majd át, de így is lesz összesen 4 napunk kettesben). Azt mondták még indulás előtt, hogy számítsunk rá, hogy az egyik környékbeli cica beugrik majd este valami kajáért, de a cica konkrétan beköltözött, este végig köztünk dorombolt, amíg néztük a dombok felett elsötétedő eget és lassan felbukkanó csillagokat; és amikor felkeltem, már szemrehányóan nyávogva várt a konyhaajtó előtt. 

Nagy tervekkel indultam, hoztam jógaszőnyeget és futócipőt is, de arra nem készültem, hogy nap közben itt is pont ugyanolyan a kánikula, mint Pesten... meditálni viszont már reggel már a hátsó kert lépcsőin meditáltam (és csak reménykedek, hogy nem égett le az árnyékból kilógó vállam). Nem lesz könnyű rávenni magam nap közben a munkára, az biztos (meg azt se tudom, a mobilnet mennyire fogja bírni, egyelőre nem vészesen lassú), de péntekre megpróbálok szabit kivenni, és az estéken is körül tudunk nézni a faluban és a környékén. A csapat fele amúgy is szabin lesz, szóval remélhetőleg ehhez igazodik majd a tempó, és nem kell semmi világmegváltó dolgot csinálnunk. 

2023. augusztus 19., szombat

Moodboard

 

Renáta-Adrienn, Unsplash

Gyűrű megrendelve, anyakönyvi hivatalban időpont lefogalva (másik kerületben, mint eredetileg szerettük volna, és pont a legutolsót szereztük meg a tervezett napra, de a 11.kerület, ha nem is annyira szép maga a helyszín, talán jobb is étterem-szempontból), ma reggel még írtam egy részletes listát a teendőkkel és határidőkkel, most összerakom ezt a bejegyzést, utána azt hiszem, elengedem az esküvő-témát, minimum jövő hét végéig.

2023. augusztus 16., szerda

Slightly panicky

 

Kate Bezzubets, Unsplash

Ma délután megyünk jegygyűrűt nézni, és már elkezdtem egy kicsit szorongani miatta - mostantól igazibbá válik az egész esküvő-téma, és bár azt nem kérdőjelezem meg, hogy B.-vel szeretnék lenni a belátható jövőben (... amíg ez mindkettőnket boldoggá tesz), valahogy továbbra se bízom/hiszek az intézményesített keretekben, nem esik jól beállni a sorba (arról nem is beszélve, hogy már gondolkodok valami kreatív megoldáson, amivel kordában lehetne tartani a "naésmikorjönagyerek"-jellegű megjegyzéseket a rokonságtól). A tervezgetős részletekkel szívesen elszórakozok (bevonulózenének találtunk zongorán játszott Tankcsapdát, például, ha már egy Tankcsapda-koncert előtt/közben jöttünk össze), de akármilyen fura is, valahol nem érzem magam még elég felnőttnek ehhez (vagy nem annak a fajta felnőttnek, amilyennek lennem kellene). 

2023. augusztus 13., vasárnap

Proud plant parent

 


Az ott egy új zöld levél, amit szegény elszáradástól és/vagy túllocsolástól épphogy megmentett futónövényünk hozott az elmúlt pár napban, és erre büszkébb vagyok, mint bármi másra, amit mostanában csináltam :) Amilyen reménytelennek tűnt ez a növény-téma pár hete, most annyira jól alakul...
Egyébként pedig mindkettőnknek lóg a nyelve kicsit, de B.-vel összehoztuk a dupla szocializálódós hétvégét, keresztelő pipa és esküvő pipa (az elmúlt 9 napból hiába volt 4 hétvége és 2 szabi, azért a mai az első hétvégi nap már nagyon régóta, amikor itthon tudunk maradni, nincs utazás és nincs szaladgálás meg ügyintézés se).

Az esküvő: meglepően jól is éreztük magunkat rajta, amennyit értetlenkedtem B.-nek mostanában, hogy hogyan és főleg miért költ valaki 5+milliót egyetlen napra, ahhoz képest egy fél fokkal jobban át tudom érezni (vagy legalábbis eljutni a "good for her, not for me"-filozófiáig), nagyon szép volt a helyszín, és a pár tényleg végig sugárzóan boldog volt, látszott, hogy élvezik az egészet, és végül is ez a lényeg. Nagyjából feleslegesen aggódtam a fekete (...alapon rózsaszín-sárga virágos!) ruhám miatt, volt, aki konkrétan ugyanolyan pirosban jött, mint a menyecskeruha; volt, aki egyszínű nagyonsötétkékben, és volt, aki egy nagyjából ilyen nadrág-mellény kombinációban (messze ez volt a legmenőbb), úgy tűnik, ez a "tiltott szín"-téma már nem annyira hangsúlyos (oké, azért a többség a kék valamilyen árnyalatában, vagy pasztell-virágosban volt).

Mindenesetre az egész héten át tartó hasfájás és az esküvői kicsapongások (volt cukormentes süti *és* torta, meg egy nagyon finom sósrúd, amiből végtelen mennyiséget tudtam volna enni) után itt az ideje visszatérni az egészséges életmódhoz - így egy kicsit "két lépés előre, egy vissza"-hatása van, de még mindig jobb, mintha egyáltalán nem foglalkoznék vele, csak kicsit rugalmasabbnak kell lennem, és elfogadni, hogy a tökéletlen próbálkozásoknak is van eredménye (a hónap első két hetében már többet sportoltam, mint júliusban összesen, ez önmagában is jó). Ami még fájdalmasabb, hogy holnaptól újra ötnaposak lesznek a munkahetek (még ha két hét múlva megint meg is próbáljuk Mádot, dolgozni onnan is kell majd), és kedden lesz egy beszélgetésem a nagyfőnökkel az elmúlt időszakok változásairól (megnéztem, mindenkinek lesz, mostanában elég sokan mennek el a cégtől, és elvileg ez csak becsekkolás meg lehetőség arra, hogy feltegyük a kérdéseinket, de így is para).

2023. augusztus 8., kedd

All babied out

 

Seyedeh Hamideh Kazemi, Unsplash

A hétvégém két szóval összefoglalva: "koránkelés" és "babák". Pénteken munka után még gyorsan beugrottam tesómat meglátogatni, és sétáltunk egyet a már kicsit több, mint egyhónapos unokahúgommal a Várban, aztán szombaton délelőtt indultunk Debrecenbe, mert vasárnap volt B. unokahúgának a keresztelője. Kicsit talán mindkettőnknek sikerült túlaggódnia a dress code-ot és túlöltöznie a többséget, de legalább most először éreztem magam jól felkészültnek egy formális esemény előtt (és óriási szerencse, hogy jó lett a lerövidített blézer a ruhámhoz, mert esett és nagyjából 20 fok volt egész délelőtt). Maga a keresztelő + a keresztszülői szereplés viszonylag gyorsan lement, két mondatot kellett elismételni, de a megfogalmazásból egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy ez a szülőkre vonatkozik, a keresztszülőkre, vagy mindkettő- mindegy, én mondtam az elsőt, B. mondta a másodikat, ketten együtt összehoztuk (és mondanám, hogy nincs jelentősége, soha senki nem fogja látni, de alábecsültük a templom technológiai felkészültségét, ment livestream az egészről, és a weboldalukon fent van a felvétel is).

A családi dráma nyilván most se maradt ki, B. anyukájának egy mondattal sikerült B.-t és a tesóját is kiakasztania (engem csak azért nem, mert valami fura stratégiai megfontolásból továbbra is csak B. füle hallatára mennek a "nektek mikor lesz mááár?"-jellegű kérdések, én valahogy sose vagyok ott), hogy utána végig feszült legyen a hangulat - a probléma gyökere amúgy annyi, hogy a másfél éves M. éppen jobban kijön a másik nagymamájával, és ez nyilvánvalóan B. tesójának a hibája és felelőssége... ehh. Mondjuk én könnyen beszélek, engem is szeret, B.-től továbbra is tart egy kicsit, ami azzal járt, hogy főleg én szaladgáltam utána, illetve töltöttem egy babaházban a délután egy részét, mert be lettem küldve, többször és nyomatékosan :) Ennyi kisgyerekezés amúgy pont tökéletes, azért nem kicsit voltam kiütve, amikor késő délután elindultunk haza. 

A hétfőt kivettük szabinak, hogy ne legyünk annyira fáradtak- de aztán 7 körül már el kellett indulnunk Debrecenből, szóval annyira nem működött a dolog (meg egy fél pohár tűzforró kávét is sikerült magamra öntenem, veszélyes a koránkelés), de legalább ez egy extra rövid munkahét lesz, mert pénteken meg esküvőre megyünk. Ami rossz benne, hogy alig lesz időm varrni (főleg mert kétszer is mehetek macskaszittelni, meg mert a semmiből feltűnt egy akusztikus Platon-koncert szerdára, amikor kivételesen tesóm is itthon lesz), pedig találtam egy nagyon érdekes technikát, csak még rendesen letesztelni nem volt időm... Hiába próbáltam ki több különböző fazont mostanában, és hiába szabtam-varrtam viszonylag pontosan, valahogy nem passzoltak jól a ruhák felsőrészei, de elcsíptem youtube-on egy videót, ami arról szólt, hogy a legtöbb szabásmintát kb. B kosaras mellmérethez tervezik, szóval ha efölött vagy, és mellbőség alapján választasz mintát, akkor mindenhol máshol túl bő lesz, és igen, nem is értem, hogy ez eddig hogy nem jutott az eszembe... megvan, hogy lehet átalakítani a szabásmintákat, meg is csináltam, de még nem néztem meg, hogy az ez alapján készült ruhák tényleg jobban állnak-e, pedig nagyon kíváncsi vagyok. 

2023. augusztus 2., szerda

Július/Augusztus

 


Ha szubjektíven gondolok rá vissza, a július túl meleg volt, hetekig túlélésre játszottunk, de azért akadt néhány jobb pillanata... viszont ha tényszerűen végignézem, mennyi minden történt, akkor kiderül, hogy eléggé torzítanak az emlékeim, szinte minden hét(végé)re jutott valami klassz.

A hónapot Szentendrén kezdtük, de volt két nap fesztiválozás is egy csomó koncerttel, és két mozi (Családban marad, Barbie).
Dolgok, amiket most csináltam először:
- vettem egy "saját" növényt, és sikeresen életben tartom azóta is
- kölcsönkértem+használtam Polaroid fényképezőt
- voltam lánybúcsún egy rooftop bar-ban
- a strandon kezdtem egy extra forró hét hétfőjét
- nyakláncot vettünk a leendő keresztlányunk keresztelőjére

Életmód szempontjából kicsit hullámzott az összkép, futni összesen kétszer futottam, de három jógaórára is eljutottam a négyből (+ viszonylag rendszeresen kick-boxoltam), és a fesztivál környékét leszámítva az evésre is elég jól oda tudtam figyelni, erre kell most egy kicsit ráerősíteni, jobban kitalált étkezésekkel, több fehérjével és zöldséggel. 

A munka a szokásoshoz képest stresszesebb volt, egyrészt nyűgösen-túlmelegedve kellett dolgoznom a 30 fokos nappaliból (<3 környékbeli kávézók légkondival és hibiszkuszos limonádéval), másrészt két nagyobb projekt/ügyféltárgyalás is a végéhez közeledett, ezért nagyon sokat kellett hibajavítani, ami ilyen mennyiségben már lélekölő tud lenni. Plusz para, hogy elküldtek valakit a fejlesztőcsapatból, ami látszólag a semmiből jött (de nem tűnik úgy, hogy bárki másnak van félnivalója).
Ami óriási előrelépés, bár engem csak közvetetten érint: B., hosszas készülődés és rágódás után tegnap beadta a jelentkezését az első külföldi (berlini, ez mennyire menő!) remote állásra. Őt ismerve holnap hívják majd egy ajánlattal, de ha nem is, legalább tudja gyakorolni az angol interjúzást.

Az online detoxot sajnos kevésbé tudom betartani, bár mióta töröltem az Instagramot a telefonomról, és többet varrok a szabadidőmben, az átlagos mobilhasználati idő 1 óra alá csökkent (ettől függetlenül sajnos a laptopomat még mindig túl sokat használom, valószínűleg ezt is mérni kellene). Duolingón viszont töretlenül kitartok, 324 napja, aminek a túlnyomó része holland (ettől függetlenül klassz lenne majd egy "igazi" nyelvtanfolyam is).

Kreatív hobbik közül egyértelműen a varrás került előtérbe, és bár a kitűzött célomat (egy alkalmi ruha, amit fel tudok venni a keresztelőre/esküvőre vendégként) még nem értem el, de készült két olyan ruhadarab is, ami teljesen vállalható (anyum azt hitte az egyik rövidnadrágra, hogy a Women's Secretből van, pedig ő elég hiperkritikus az öltözködéssel kapcsolatban), és hordom is őket. A ruhához még mindig keresem a tökéletes szabásmintát, mielőtt bele merek vágni a Barcelonából direkt ehhez hozott anyagba, de már van 2 ígéretes jelölt is.
Zene szempontjából még mindig igyekszem utolérni magam az újlemez-hullámban, koncertek közül a legjobb valószínűleg a Carson Coma volt Bánkitón, szoros másodikként a hajnali Samurai Drivel-val. 

Amiből szeretnék többet: strandolás (eddig 2* voltam, ami pont eggyel több az átlagos nyaraknál, de azért van hová fejlődni... arról nem is beszélve, hogy szuper lenne egy rendes tóban is csobbanni, nem csak medencékben), Mád (ha minden jól megy, augusztusban be tudjuk majd pótolni a most kimaradt egy hetet), teraszon üldögélve fröccsözés a naplementében, kint reggelizés a lakás környéki parkban. Amiből szeretnék legalább ennyit: koncertek, ez a mennyiség most szuper volt. 

Tervek augusztusra:
- 1 db keresztelő, 1 db esküvő (ami le is fedi az első két hétvégét)
- egy befejezett ruha (ha nem is feltétlenül ez lesz rajtam a fenti két alkalmon)
- haladás a saját esküvő előkészületeivel (anyakönyvi hivatal-időpont, karikagyűrű-lefixálás)
- következetesen betartott kalórialimit, rendszeres(ebb) sport, és mínusz 1-2 kiló
- 1 hét Mádon