Too much, not enough

 

Michał Bielejewski, Unsplash

Gyárkertes pohárból iszom a házi készítésű limonádét (újra és újra megígérem magamnak, hogy nem mikromenedzselem B.-t ebben sem, de aztán újra és újra kiakadok azon, hogy mennyi cukormentes üdítő-flakon gyűlik össze itthon akár csak napok alatt is, és megpróbálok valami elterelő taktikát egészségesebb innivalókkal), továbbra sem szerettem meg annyira az Analóg Balatont (pontosabban nem adott akkora extra érzelmi töltetet az, hogy hallottam őket élőben játszani), a Platon Karataev-koncert viszont azt hiszem, az eddigi legjobb volt, még ha végtelenül fáradtan és allergiásan is vonszoltam oda magam Óbudára (és bár neki nem ismertem el, tesómnak teljesen igaza volt abban, hogy menjünk oda több, mint 30 perccel a kezdés előtt, így még pont befértünk az első sorba), bár kiborulok tőle, hogy az Aphelion-t már csak magyarul játsszák, úgy volt tökéletes, ahogy volt (viszont annyit hallgattam a Partért kiáltó-lemezt, hogy már azok a dalok is teljesen, hangról hangra otthonosak, és a leendő új lemezük dalai is jól szóltak). A kecskeméti nyárzárás a Carson Comával nem fog összejönni, nem is erőltettem (bárcsak lenne már jogsim, és nem egy távolsági buszon kellett volna lezötyögni odáig), de ugyanazon az estén lesz sokkal közelebb Fran Palermo is, amit amúgy is sajnáltam volna kihagyni, idén eddig minden koncertjüket ütötte valami.

Most éppen az allergia miatt nem alszom, és bár elképesztően szeretném már, hogy ősz legyen és kiléphessek ebből a ragacsos szenvedésből, teljesen le vagyok merülve minden olyannal, ami miatt amúgy vártam ezt az időszakot (még csak fagyizni se jutok el, de egyszerűen túl fáradt vagyok mindenhez). Váratlan fordulat: a főbérlő teljesen lazán bedobta, hogy nem csak a kazánt cseréli le, hanem most már mindenképp szükség lesz légkondira, úgyhogy amiről azt hittük, teljesen lehetetlen, belátható időn belül be van tervezve (bár idén nyárra már nyilván mindegy, de a következő valószínűleg kibírhatóbb lesz). Kevésbé váratlan fordulat: a legutóbbi vezetés már igazi forgalomban történt (ez volt a negyedik alkalom, és a rutinpálya már kezdett egész kezelhető lenni, emelkedővel és Y-kanyarral is, de azért erre semmi nem tud teljesen felkészíteni... igazi emberek az út szélén, buszok és körfogalmak, egyszerre figyelni a környezetemet és hogy az autó jobb oldala ne vigyen el egy bokrot se, kereszteződések előtt hármasból visszaváltani úgy, hogy hirtelen azt se tudom, melyik lábamnak melyik pedálon kellene lennie), és komoly önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne mondjam le a következő órámat és bújjak el egy takaró alatt (egyelőre nagyon nem érzem, hogy én irányítanám a helyzetet, de sajnos tényleg csak akkor lesz jobb, ha gyakorlok- meg valószínűleg az se ártana, ha végre végig tudnék aludni egy éjszakát).

Plot twister

 

Metin Ozer, Unsplash

Oké, ez a hét is mehetett volna simábban - erős kezdéssel hétfőn felmondott egy munkatársam (és keddtől már nem is dolgozott, sajnos valamiért nálunk nem hisznek a felmondási időben) - eredetileg azt hittem, hogy el lett küldve, kicsit úgy is volt megfogalmazva a búcsúüzenete, és lehetett is érezni, hogy mostanában frusztrált meg demotivált, de azért azt nem hittem, hogy ennyire rossz a helyzet.
Ez után a közvetlen főnököm és az egész IT vezetője versengett, hogy melyikőjük tud jobban stresszelni- mindketten rejtélyes "beszéljünk dolgokról"-üzeneteket küldtek és gyors meetingeket szerveztek, bár aztán kiderült, hogy mindketten főleg csak be akartak csekkolni, hogy hogy vagyok (meg ettől teljesen függetlenül hogy milyen az új srác, akit én terelgetek az első napokban). Szerencsére tudok annyira bízni a munkahelyben/vezetőségben, hogy simán felvállalhatom, hogy szorongást okoz, ha valaki elmegy (az pedig extra szorongást okoz, ha a távozásának/vele való elégedetlenségnek a fő indokai, hogy nem volt elég aktív és motivált és keveset szólt hozzá meetingeken, mert tudom magamról, hogy én is inkább ezen az oldalán mozgok a spektrumnak, bár teszek erőfeszítéseket, és próbálom kirángatni magam a komfortzónámból, de sose tudom, ez mennyire elég).

Kedden voltam szabadtéri jógaórán a Filozófusok kertjében, és bár tutira vissza fogok menni majd, ha már nem fáj a térdem/csuklóm, most kicsit nehéz volt benne maradni a pillanatban (de éreztem benne a potenciált). Hazafelé ugyanúgy sétáltam le a Hegyalján és át a hídon, mint ezerszer, amikor már arrafelé volt az irodánk, és elkapott az a rossz fajta nosztalgia, amikor csak a veszteséget érzem (pedig racionálisan végiggondolva nagyjából egy év volt az az időszak a majdnem ötből, amikor tényleg jól éreztem ott magam a csapatban), és utána benne is ragadtam pár napra ebben a szomorú-elveszett érzésben (és ez is csak plusz egy indok, amiért kezdem megkérdőjelezni ezt a teljesen remote, teljesen home office-dolgot - ha maradok is így, elég komoly lépéseket kellene tennem, hogy kevésbé érezzem magam elszigeteltnek).

Nem tudtam, hogy a teljesen betáblázott hétvége rontani vagy javítani fog a helyzeten, de a koncert tesómmal szuper volt (még a másnapos péntek is megérte), a tegnapi B.-család-látogatás pedig a szokásosnál egy kicsit nehezebb. Mióta igyekszem úgy felfogni, hogy ez egy tökéletes terep a mindfulness és kontrollálhatatlan negatív dolgok kizárásának gyakorlására, azóta azért kicsit jobban kezelem, nagyjából lepattant még a viszonylag extrém "vegyetek már saját lakást"-nyaggatás is, viszont most B.-nek voltak nem túl korrekt húzásai (mindig megy az iszapbirkózás azon, már amikor ott vagyunk, hogy mikor jövünk legközelebb, meg miért nem többször, és a nyomasztás határása B. most bedobált olyan programterveket, amiket velem egyáltalán nem beszélt meg, miután odafelé úton kiakadt azon, hogy így is mennyire zsúfolt már a nyár vége, és lehetőleg ne javasoljak már újabb programokat, mielőtt rendesen megszervezzük a következő pár hetet) - utána, közepesen higgadtan tudtunk beszélni róla, és ő is elismerte, remélhetőleg változtatni is fog majd rajta (a megbeszélés módjára elég büszke vagyok, mert nem robbantam már út közben, nem duzzogtam utólag, ő pedig nyitott volt a problémáimra és nem próbált minden áron meggyőzni róla, hogy nincs igazam - továbbra is B. az, akivel tanulom az egészséges konfliktuskezelési módszereket a katasztrófa családi minták után, de egyáltalán nem reménytelen a dolog).

Splash

 

Mindig arra számítok, hogy lineáris lesz az elmozdulás a mélypontról, ezért aztán nagyon zokon tudom venni, hogy vissza-visszatér a szorongás (néha egy pillanatra, néha picit tovább, de sose annyira áthatóan, mint egy hete), akármilyen szorgalmasan is próbálgatom az új megküzdési módjaimat... Ez a hétvége se volt tökéletes vagy igazán könnyű, de azért sokkal-sokkal jobb az előzőhöz képest, és bár B. dolgozott szombaton és ki se akart mozdulni vasárnap, nekem voltak mini listáim, amiről ki tudtam pipálni pár tételt: eljutottam a Normafára és az idei hetedik kiállításra is (nem volt túl sok kép, utána még tudtam üldögélni a Várkert Bazárban a szökőkút mellett, és a jó értelemben vett turistának érezni magam Bp-n).

Csütörtökön váratlanul eladtam a Vinteden életem első meghirdetett cuccát (csak fél év kellett hozzá, szóval azt hiszem, a többi puzzle-től nem így szabadulok majd meg), és ma hirtelen felindulásból vettem ott egy futócipőt (igazából csak egy pontosan ugyanolyan márkájú és méretű darabot akartam, mint amilyenem volt, csak kevésbé elhasználtan, így nem volt nehéz találni egyet jóval a bolti ár alatt). Úgy döntöttem, ideje haladni a 24/2024-listával, és a legkönnyebben most a szabadtéri jóga tűnik megvalósíthatónak, már be is jelentkeztem jövő hétre a Filozófusok kertjébe - túl könnyen megfeledkezek arról is, mennyivel jobban érzem magam, ha rendszeresen jógázok, és arról is, hogy személyesen ott lenni mennyivel nagyobb plusz, mint az online alkalmak. A bezárkózós napok után a jövő hét egyébként is aktívnak ígérkezik, egy koncerttel, és a hétvégére igazságosan beosztva egy B.-féle családi programmal és egy tesó-és-unokahúg-látogatással az én oldalamról. Lehet, hogy sok lesz ez így egyben, de mostanában valamiért mindent-vagy-semmit alapon szerveződik a szociális életem, és próbálok alkalmazkodni hozzá, amennyire tudok.

On goes the journey

 

Jesse Bowser, Unsplash

Nem akarom elkiabálni, de mintha valami elkezdett volna működni, az elmúlt két négy éjszakát végig tudtam aludni, és ezért nap közben is egész jó a helyzet, a munkanapokat lépésről lépésre egész szépen végig tudtam csinálni (most nem is a normál feladatok a nehezek, hanem hogy van egy új belépő a csapatunkban, akinek én vagyok a kijelölt "buddy"-ja, ami nyilván előhozta minden imposztor-szindrómámat, és nem is csinálhatom azt, hogy szép csendben elkódolgatok, szociálisnak-barátságosnak-megnyugtatónak kell lennem, bár eddig túlteljesítettem a saját elvárásaimat). Pszichológusnál is voltam, bár még nagyon az ismekedő szakaszban vagyunk, az első alkalom után még sose tudom eldönteni, mennyire fog működni a folyamat (és több szempontból is hülyén érzem magam már akkor is, amikor tételesen fel kell sorolni a családi eseményeket, soknak és feleslegesen drámainak tűnik az egész kívülállóként végighallgatva, de hát ha ez történt, akkor ez történt). 

Ami egyszerre elvesz sok időt és energiát, cserébe nagyon fel is dob, az a vezetés: összesen ez volt a második órám, és most már nem csak köröztünk az elhagyatott virágpiacon, voltak kicsit izgalmasabb dolgok is. Folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy legyek türelmes, elsőre nem elvárás, hogy tökéletesen megcsináljam (és egyébként az oktató is nagyon kedves-nyugis-kiegyensúlyozott), és most még olyan, mintha minimum még két karra és legalább egy fejre lenne szükségem ahhoz, hogy egyszerre oda tudjak figyelni mindenre magam körül, azért jó érezni, hogy sokadik próbálkozásra szebben be tudom venni az íveket, vagy kicsit jobban kontrollálom az autó sebességét (most még annyi a feladat, hogy minél lassabban menjünk, de azért ez se olyan egyszerű). Azt azért érzem (és ez a hivatalos tanács is), hogy legalább heti egyszer, de inkább többször kellene menni, és augusztus közepétől ez is a terv; most viszont annak is örülök, hogy a szorongós-nemalvós-szétesett időszakból sikerült annyit előrelépnem, hogy nem okozott gondot ez a két órányi koncentráció. 

Messed up inside

 

Kier in Sight, Unsplash

Most eléggé rossz, főleg azért, mert minden eddig jól bevált megküzdési módszerem lepattan a szorongásról, különösen akkor, amikor felébredek az éjszaka közepén (ami miatt már eleve aggódva fekszem le, és ez csak ront a helyzeten). Először azt hittem, a munkát aggódom túl (volt már ilyen, megalapozottan és kevésbé megalapozottan is), de a hétvégén is ugyanúgy itt maradt, ugyanúgy nem tudok hová bújni előle, és azt hiszem, eljött az a pont, amikor segítségre lesz szükségem - a jövő hétre pont van időpontom egy pszichológushoz (amúgy is újra akartam kezdeni a terápiát, bár nem kimondottan ezzel), de nem tudom, hogy ez elég lesz-e. Találtam egy videósorozatot, amivel egy kicsit léptem előre a megértés felé, de annyira intenzív és fájdalmas az érzés, amikor igazán erőre kap, hogy nem marad terem racionális megfigyelőnek lenni.

Glimmers

 

insung yoon, unsplash

A lakásba zárva és félig-meddig még mindig betegen nehezebb ugyan mindennapokat feldobó apróságokat találni, de azért nem teljesen lehetetlen:

- végre egy finom pho, innen
- youtube-ra felkerült az új British Sewing Bee-évad
- Tom Cashman arca
- barackillatú tusfürdő
- lehet, hogy egy bogár-apokalipszis kellett hozzá, de gyönyörűen rendezett fűszeres- és teáspolcunk lesz (azért belül sírok, hogy vehetek újra minden klassz fűszerkeveréket, amit pár hete szereztünk az Ázsia Boltból)
- klassz feldolgozások
- hársfatea és múló fülfájás
- egy hónapos lett a tetoválásom, és továbbra is nagyon szép, sokkal intenzívebben fekete maradt, mint a másik (legalábbis azt hiszem)
- a Game of Thrones-ból annyira kiábrándultam a végére, hogy a House of Dragons-t el se kezdtem nézni, de valamiért napok óta Ewan Mitchell-Tom Glynn-Carney-promóvideókkal van tele a youtube-om, és lehet, hogy csak miattuk kap egy esélyt
- lett Pesten még egy hely, ahol lehet teljes kiőrlésű pizzát kapni (már el is kezdtük tervezni a látogatást, lehetőleg szabadulószobával együtt, bár most úgy néz ki, szeptembernél hamarabb nem fog összejönni)

Sipping herbal tea

 

Sixteen Miles Out, Unsplash

A hétvége nem volt a legjobb, de kibírtuk (B.-vel eleve mindketten egy kicsit nyűgösen és megviselten mentünk le Mádra a meleg miatt, és a nyaraló ugyan légkondi nélkül is viszonylag hűvös marad, ami nagyon-nagyon jól jött, azért napközben ott is szenvedtünk, meg új kommunikációs technikák ide vagy oda, 2 napnál többet nehezen bírok a szüleivel összezárva). Vasárnap délutánra értünk haza a kellemes 32 fokos átlaghőmérsékletű lakásba, és akkor még nem tudtam eldönteni, hogy csak ez visel-e meg, de aztán pont az eb-döntőre sikerült összehoznom egy 38.4-es lázat (nem mondom, hogy eközben nagyon odafigyeltem a meccsre, de annak azért egy kicsit örültem, hogy nyertek a spanyolok, meg mi is a tippmixen végre). Azóta próbálok egyensúlyozni a forróság és a gyógyulás közt, pont annyi légkondival, amivel még kibírható, pocsék éjszakákkal, langyosra hűtött teával és háziorvos-vadászattal, talán a hétvégére már rendeződik egy kicsit a helyzet (... szóval ma B. azzal kelt fel, hogy fáj a torka).

Survival tactics

 

Sam Hojati, Unsplash

Nem 100%-osan, de azért részben visszacsúsztunk abba, hogy a meleg elleni küzdelem és a nemalvás miatti tompaság határozza meg a napjainkat (klassz lesz így ma az első vezetés a rutinpályán... oké, valószínűleg most még nem kell túl sok mindent csinálnom, de azért jó lenne egy kicsit összeszedettebben szembenézni vele. Nem is mertem még lefoglalni a következő alkalmat, mert bár kellene egy heti fix óraszámos rendszer, nem tudom, hogy még egy ilyen hét után lenne-e bármi értelme.)

Fura módon valamennyit segített a könyv, annyira koncentráltam arra, hogy valamilyen megoldást találjak a helyzetre, hogy kevésbé figyeltem oda, mi van körülöttem- és az első pár fejezetnyi aha-élmény (és egy csomó nehéz gyerekkori érzés felkavarodása) után mostanra jött el az a pont, ahol megvan, hogy mit tehetek. A jó hír, hogy magamon kell/lehet változtatnom, ha azt akarom, hogy kevésbé viseljenek meg a beszélgetéseink, a rossz, hogy ezekhez iszonyú mélyen levő és alapvető mintákat kell majd átalakítanom. Most már sokkal jobban rálátok a saját szerepemre ebben a dinamikában, és van egy háromelemű konkrét listám arról, amivel dolgozni szeretnék (szóval ha végre válaszol a pszichológus, akkor ott is sokkal fókuszáltabban tudnánk haladni, de ha nem, most úgy érzem, hogy egyedül is tudok lépni előre).

Holnaptól szabin vagyunk, és délután menekülünk is le B. szüleinek a nyaralójába, bár nem tudom, hogy ha a hegyekben van 36 fok nap közben, az könnyebben bírható-e (plusz hiába van egy dézsájuk, nekem a friss tetoválás miatt, B.-nek pedig egy betegség miatt kerülni kell az ázást), de a pesti lakásnál valószínűleg bármi jobb (és B. anyukájával legalább gyakorolhatom az új kommunikációs stratégiákat, ha lesz erőm hozzá). 

Fell in love with a bridge

 

Korodi Luca: Hidak

Mióta idén bevezettük, hogy minden hónapban elmegyünk legalább egy kiállításra, szép óvatosan kezdem kitapasztalni, hogy mihez tudok jobban kapcsolódni (bár a Miró-múzeumot eddig semmi nem múlta felül), és mi az, amire nehéz ráhangolódni (a fotókiállítások eddig kevésbé működtek, mint a festmények, és összességében elég sok "meh" volt, viszont aki kedvenc lett, az nagyon).

Szerencsére Aba-Novák Vilmos festményei ugyanúgy tetszenek B.-nek is, mint nekem, bár ő sem az a kategória, akitől csak úgy ki tudnánk akasztani egy képet a tévé fölé (múltkor fél szemmel figyeltük egy galéria árverési árait, és azt hiszem, a közeljövőben még nem mi leszünk az célközönség), de lehet printeket is venni egy-két képéről, és így mégiscsak bekerülhetett a lakásba, ha nem is eredetiben. Ez viszont elindított egy újradekorálási hullámot, és most Aba-Novák kompatibilis képeket keresgélek egy nagy, 90*60-as keretbe (eredetileg egy lekaparható világtérkép volt benne, de ettől amúgy is meg akartunk szabadulni, nagyon depresszív egy ekkora felületen látni, hogy a világnak mekkora részére be se tettük még a lábunkat, és nem is biztos, hogy fogjuk). A Society6-en végtelenül nagy a kínálat (és nem igazán lehet jól szűrni őket, úgyhogy egy örökkévalóság volt végignézni), de onnan is van egy jelölt; a fenti Korodi Luca-kép viszont tökéletes lenne (... az árát leszámítva). Keresgélés közben jött szembe a YoungArt, ami sokkal-sokkal megfizethetőbb, de itt még nem sikerült beleszeretni semmibe - egyelőre nem adom fel, lehet, hogy körülnézek majd a belvárosban, hátha csak úgy szembejön egy menő poszter. 

Write-only

 

Pavan Trikutam, Unsplash

Nagyon fura hétvégém volt - többször is utolért a szorongás, és hiába csináltam olyasmit, ami papíron fel kellett volna, hogy dobjon, csak üresebbnek éreztem magam tőle (pl. végre találkoztunk élőben a kétgyerekes-külvárosi barátainkkal, nagyjából egy év után, és iszonyúan berozsdásodtunk és/vagy le vagyunk merülve kollektíven és egyenként is, és csak sokkal jobban hiányzott emiatt az az időszak, amikor heti egyszer fixen összefutottunk, és volt egy összetartó közös hobbink), viszont megcsináltam valami olyasmit, amitől nagyon tartottam, és elképesztően nehéznek hittem, vasárnap mégis szinte erőfeszítés nélkül ment: egy napra csak, de teljesen elengedtem a social médiát, híreket, blogokat- minden online tartalomfogyasztást (ami kényelmetlenül nagy részét tette már ki a napjaimnak, és ehhez képest nem adott sok pozitívat, inkább csak betöltött egy űrt, amivel nem akartam szembenézni).
Így volt egy teljes délutánom a felgyűlt 2024-es fotók kollázsokba rendezgetésére, és kicsit félelmetes, hogy hány klassz pillanatot feleljtettem el amúgy szinte teljesen, csak azért, mert az itt-és-mostban nem az igazi (már a múlt heti autózós-erdős képeket is jó volt látni, és így azért könnyebb tudatosítani, hogy a szenvedős júniusnak is megvoltak a maga pillanatai).

Azt hittem, most hétfőn, amikor a munka miatt egyébként is gép előtt ülök, vissza is csúszok majd a régi mintákba, de eddig egyetlen, gondolkodás nélkül megnyitott és azonnal vissza is zárt Redditet leszámítva jó vagyok, meglátom, meddig tart a teljes lenullázás, és közben gondolkodok rajta, hogy hosszú távon mit és hogyan szeretnék visszaengedni belőle. Mondjuk annyi segít, vagy legalábbis tereli a fókuszomat, hogy az évek óta tartó hullámzóan feszült, de annyira-azért-nem-szörnyű kapcsolatban anyával most visszacsúsztam oda, hogy hajnalban azért forgolódok álmatlanul, mert az ő megoldhatatlan problémáira próbálok kitalálni valami előremozdító megoldást (miután ezerszer tudatosítottam újra és újra, hogy ez az ő élete és felelőssége), így adok még egy kört az Emotionally Immature Parents-könyveknek (legalább amíg találok egy jó pszichológust), nem is azért, hogy ezt a konkrét helyzetet kezeljem, bár az se lenne rossz, hanem mert úgy tűnik, igazából még nem engedtem el az "én fogom megmenteni a szüleimet"-fantáziát, pedig már többször is azt hittem.

June recap

 

Markus Spiske, Unsplash

Többször és többféleképpen is nekifutottam már annak, hogy írjak arról, mivel telt a június hátralevő része, de már én is unok ezen rágódni, szóval rövidített verzió: új tetoválás miatti aggódás- nulla sport- túl meleg-nyűglődés a lakásban. Kicsit elengem van már belőle, hogy ha visszagondolok az elmúlt pár nyárra, akkor az egyik legintenzívebb emlék, hogy csak ülünk itthon a forróságban, és várjuk, hogy vége legyen- most nem akartam, hogy az egész lendületes kezdet után visszacsússzunk ugyanide, úgyhogy múlt pénteken bedobtam B.-nek, hogy menjünk le Visegrádra legalább egy napra (ő is teljesen szét volt esve a melegtől és a nemalvástól, de a légkondis, hűvös hotelszoba gondolata szerencsére meggyőző volt). Az pedig csak bónusz, hogy autóbérléskor véletlenül sikerült lecsapni egy cabrióra, úgyhogy az évek óta tervezett "nyáron a Dunakanyarban az erdei utakon lehúzott tetővel autózás" pont is kipipálva, és pont annyira klassz, mint ahogy előtte gondoltuk.

Mielőtt elhagytuk Pestet, még gyorsan benéztünk az and your stories pop-up vásárba, mert szerettem volna végigszagálszni az új nyári illataikat, két gyertyát végül el is hoztunk, bár nem azt, amit előre terveztem (a kinézett helyett a Yuzu-eucalyptus lett a kedvenc), és utána azt terveztük, hogy a BLKN-ban ebédelünk Szentendrén, de az történt, ami a 2021-es pécsi nyaralás óta talán egyszer sem: hiába volt papíron (google maps-en) nyitva a hely, és social medián is teljes a csend, mégis zárva voltak, mindenféle kiírás vagy plusz infó nélkül. Még nagyobb lett volna a csalódás, ha a random kiválasztott, velük szembeni helyen nem főznek elképesztően jól (az avokádó toast és a quesadilla is tökéletes volt). Utána már csak le kellett autóznunk a kedvenc visegrádi hotelünkhöz, üdvözölni a hotelmacskát (aki az árnyékba húzódva nézett rosszallóan), és bezuhanni a 24 fokra hűtött szobába. Szerettem volna délután sétálni egyet a parkerdőben, de mindketten beájultunk, és csak vacsira tértünk magunkhoz, úgyhogy ettünk egy pizzát, fél szemmel figyeltük a focimeccseket, aztán menekültünk is vissza a légkondiba (bár estére már odakint is egész vállalható volt a hőmérséklet, főleg az erdőhöz közel). 

Nehéz volt másnap hazaindulni (az erdei útból dupláztunk is, annyira nem volt kedvünk még visszamenni a városba), de így azért határozottan kisimultabban zártuk a hónapot, és biztos, hogy ismételünk még, ha visszajön a forróság.ut

Korfu

 

Kevesebb, mint egy hónap telt el azóta (2-án este repültünk oda), de kezd egyre távolabb kerülni a korfui nyaralás emléke, úgyhogy írok róla még most, amíg fel tudom idézni a kisebb részleteket is (és legalább egy kicsit nyáribbá teszem ezt a random munkanap-hétfőt is).

Peach junkie

LuAnn Hunt, Unsplash

Az elmúlt pár nyáron abból is éreztem az elrohanó időt és a túlélős hétköznapokat, hogy hiába imádom az ilyenkor megjelenő gyümölcsöket (főleg az epret), csak egyszer-kétszer tudtam venni, mire szinte észrevétlenül el is tűntek a környékbeli zöldségesektől, és tudomásul kellett vennem, hogy megint várhatok a felbukkanásukra majdnem egy évet (de amúgy nagyjából ugyanez történik még egy csomó olyasmivel, ami a tényleg át/megélt nyarat jelképezi a fejemben, strandra is csak egyszer-kétszer tudok eljutni, és máris itt a szeptember; a grillezéseket/szalonnasütéseket/Velencei-tavi kirándulásokat is csak tervezgetjük és elhalasztjuk.)

Idén valamennyivel jobb a helyzet, már májusban tényleg rengeteg epret ettem (és megtaláltam a legfinomabbakat az Pancs termelői piacán), de ezzel együtt is kicsit elszomorított, hogy ugyanúgy váratlanul, egyik pillanatról a másikra ért véget a szezon - most viszont szinte azonnal túl is léptem az őszibarackra, ami gyerekkoromban az egyik kedvenc gyümölcsöm volt, az elmúlt ~10 évben viszont  valamiért eszembe se jutott. Kétnaponta visszajárok a zöldségesünkhöz készletet feltölteni, megtaláltam online a legjobb hámozási módszert (ami még így is vacakolós, de az íze miatt még a baracklétől ragadós konyhát is vállalom), ez kerül a mindennapi reggeli zabkásámra, és hétévégére már barackos galette-et tervezgetek. Nem mondom, hogy teljesen segített elmulasztani a nyaralás utáni szomorúságot (komolyan, van olyan, aki úgy jön haza egy külföldi útról, hogy "igen, ennyi tengerpart, újdonság, gyönyörű táj és kaland pont elég volt"?), de legalább áthidalja a napokat addig, amíg újra megtalálom az irányt.

Colour coded

Fejben még mindig nem értem haza, és nem sok motivációm van semmihez, ez a színgyűjtemény viszont olyasmi, amit már nyaralás közben tervezgettem - facebookon láttam, hogy Enikő, az Io's Shiny Watercolors készítője (már van tőle egy egyedi palettám, nem meglepő módon őszi fűszer-színekben) is épp Korfun van, és ő tette fel a kérdést, hogy miket látnánk szívesen egy Korfu-vízfestékben.
Engem pedig rögtön elkapott a lendület, mert színekből aztán bőven volt- már csak a virágok lilái, narancsai és rózsaszínjei alapján is össze lehetett volna rakni egy szuper kombinációt (a legtöbb macska egyébként nem ilyen szürke, hanem fehér alapon cirmos foltos, de ő volt a kedvencem).

Summer state of mind

 

Tegnap hajnalban hazaértünk, ma már dolgoznom is kell, de fejben ott ragadtam a tengerparton...

Majd írok részletesebben is a múlt hétről, de
- a villa, ahol megszálltunk, szuper volt (és ami fontos, bőven elég nagy 6 felnőttnek és egy egyévesnek ahhoz, hogy együtt és külön is tudjunk időt tölteni), a közeli tengerpart klassz és nyugis, a naplementék pedig extra gyönyörűek
- B. végig elég vacakul volt (hozott magával egy rejtélyes hasfájást, ami kb. pont addigra múlt el, mire indultunk haza), de ezzel együtt is tudtuk tartani az 1 nap pihi-1 nap kalandozás ritmust, amit terveztünk
- autó nélkül elképzelhetetlen lett volna az egész, de nagyon sokszor csak a szerencsén múlt, hogy megúsztuk karcolás nélkül, szörnyűek az utak, és nagyon durván vezetnek az itteniek
- életem legszebb tengerpartjain jártam

Woo

Atish Sewmangel, Unsplash

Ma egy szép nagy lépéssel közelebb kerültem a tényleges autóvezetéshez, megvan a KRESZ-vizsga :)) Csak közepesen aggódtam miatta, mert a legutóbbi ~20 próba-kérdéssoron már elég simán átmentem (összesen mostanra azt hiszem, 120+ alkalommal töltöttem ki, aminek csak elégnek kellene lennie), de nem voltam benne biztos, hogy ettől mégnem bukkanhat-e fel egy csomó olyan kérdés, amiről fogalmam sincs...Végül ez is történt, nem tudom, hogy csak pechem volt-e, de nagyon sok olyasmibe futottam bele, amibe korábban nem (... kell-e elsősegély-készletet tartani segédmotoros kerékpáron? hogy lehet vontatni automata váltós autót?), bár szerencsére a többségük kilogikázható volt, az elsőbbségadási helyzetek pedig nem annyira bonyolultak, mint lehettek volna, és még úgy is, hogy alapos szerettem volna lenni, kb. 15 perc után rá tudtam kattintani a "teszt lezárása" gombra.
Nagyjából arra tippeltem volna, hogy ha át is mentem, akkor épphogy, de végül 71/75 pont, sima ügy - utána viszonylag gyorsan kitessékeltek a vizsgateremből, úgyhogy csak akkor tudtam igazán elhinni, amikor megjött az e-mail értesítés is (Eredménye:Kö (Sikeres (Megfelelt))).

Ma emiatt be kell húznom egy késő estig tartó munkanapot, de szerencsére olyan feladatom van, amire nem kell elképesztően koncentrálnom, és úgy is lehet vele elég látványosan haladni- most már csak jól kell időzíteni a dolgokat, hogy péntekig kitartson, és viszonylag nyugisan le tudjam zárni a dolgokat a nyaralás előtt. Csak ma reggel jöttem rá, hogy Scribd-on Everand-en meg se néztem, van-e Durrell-hangoskönyvük, és van egy csomó, sőt, még magyarul is, úgyhogy kivételesen ezzel (is) hangolódok Korfura (alapvetően pont azért választottuk ezt a helyszínt családilag, mert mindannyian szeretjük a könyveit).

Counting down the days

 

Tobias Reich, Unsplash

Hétvégén komolyabban is belevetettük magunkat a Korfu-tervezgetésbe, emiatt aztán ma 100%-os demotiváltsággal kezdtem a hétfőt (... de már csak 5 munkanap a maival együtt), fejben már egy olyan öbölben lógatom a lábam, mint ami a fenti képeken van- persze a teljes családdal közös szervezés az még mindig elég döcögősen halad, de próbálok visszavenni a mikromenedzselésből, és elengedni azt, ami nem rajtam múlik - azt szeretném tudni előre, hogy mi B.-vel milyen programokat, mennyi pihenést és milyen ritmust akarunk, és bárki csatlakozhat majd, aki szeretne (meg persze úgyis sokat fog számítani az is, hogy mennyire tudunk majd aludni egy egyévessel a házban, és mennyire szörnyűek az utak, és ehhez képest mekkora távokat mer majd B. bevállalni a bérelt autóval).

A korábbi (... évek óta tartó?) "nem tudok ruhát venni, nem tudok ruhát varrni"-időszak hivatalosan is lezárult, és szerintem 2020 óta ez lesz az első olyan nyaram, amibe egy viszonylag korrekt ruhatárral vágok bele (de most egy ideig nem akarok sem méteráruboltot, sem Vintedet látni). A Medicine viszont egyelőre mégse lesz a kedvenc márkám (és emiatt zseni a Vinted amúgy, mert a két próbaképp rendelt ing összesen kevesebbe került, lengyel szállítási költségestül is, mint egy teljes áru darab lett volna), a minták, színek és fazonok rendben vannak, de az egyiknél az anyag fakul nagyon durván, a másik pedig  viszonylag újnak hat, de egymillió kiálló cérnaszállal érkezett meg, és bár igazán nem nevezhetem magam profi varrónőnek, ennél még én is szebben fejeztem be a topokat.

Az viszont kezd egyre kevésbé vicces lenni, hogy bármilyen jól hangzó programot találok mostanában Pesten, az egészen konkrétan a nyaralás egy hetére esik... koncertekkel (Tamikrest, Fran Palermo, Platon-duo) kezdődött, de a steampunk design market is akkor lesz, lassan már nem is merek körülnézni, mert biztos, hogy minden június első hetében történik (és persze a választások is, bár tesóm utánanéz, hogy valahogy nem tudnánk-e Korfun szavazni). Nem baj, egyvalamit biztos, hogy várhatok majd a nyaralás után is: a második tetoválás folyamatban van, már az első tervet is láttam hozzá, és bár még nem tökéletes, de már ilyen formában is szemrebbenés nélkül bevállalnám. Persze ez megint azzal jár, hogy onnantól nem igazán strandolok majd, de egyszer már végigcsináltam egy nyarat friss tetoválással, és így 5 évvel később is teljesen jól néz ki, nem fakult vagy terült nagyon durván, még mindig szeretem.

Tidbits

 

Joshua Humpfer, Unsplash

Éppen teljes káosz a munka- nagyon sok a mozgó rész, végtelenek a Slack-threadek, és tegnap legalább háromszor csináltam újra az egyik funkciót, ahogy lépésről lépésre változtak az elvárások, úgyhogy azt hiszem, most hátralépek egy kicsit, és hagyom, hogy letisztuljanak a dolgok, mert már zúg a fejem.

Végignézve az oldalra összegyűjtott idei célojaimat, azt hiszem, a "Kipróbálni 10 olyan ország konyháját, amit eddig nem kóstoltam" időközben szép csendben "kipróbálni minél több közel-keleti éttermet"-re módosult, még márciusban zseniális volt a Byblos, és bár a Dobrumba nem vette át az első helyet, azért egy nagyon erős második - a héten pedig kipróbáljuk a Golit is (és közben annyiszor rendelem meg a za'atar-os/mentás/csicseriborsós Cézár-salátát a GreenHabitből, amennyiszer csak engedi a Wolt).

A nyaralással kapcsolatos lelkesedésem is elég hullámzó, néha elképesztően várom (már csak 8 munkanap!), néha aggódok, hogy mennyire fogunk működni egy kupacban, mennyire fog majd alkalmazkodásból állni az egész, de ahogy az előzetes készülődés kinéz, valószínűleg senkinek nem lesz probléma, ha külön (is) szervezünk programokat. A jövő heti KRESZ-vizsgáról meg próbálok nem teljesen elfeledkezni, bár mióta megnéztem egy sokadik videót is a villamosok elsőbbségével kapcsolatban, mindegyik teszten átmentem (mostanra már több, mint 100-at töltöttem ki, ennyi csak elég lesz...)

Run right back to her

 

Joshua Earle, Unsplash

Nem tudom, pontosan milyen biokémiai folyamat zajlik az agyamban a futás második öt percében, amikor pont elkapom a ritmust, kicsit megszűnik körülöttem a világ, és ordít a Living Things, de az egyik kedvenc érzésem a világon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a héten durván túlzásba vittem az életmóddal kapcsolatos optimalizálást, pár napig tudtam fog-összeszorítva egyszerre 14 órán át nem enni, 1500-as kalórialimitet tartani, a napi lépésszámot 10.000 környékére emelni, és szinte minden egyes nap mozogni kb. 30 percet, de péntekre már nagyon szétestem tőle, legyengültem és elfáradtam és nyűgös voltam az egésztől, úgyhogy lazítottam egy kicsit, és így ma már picit több energiám volt a konditeremre is, bár még nem az igazi. Ezzel együtt nem bánom, hogy bevállaltam a futást a végén, bár a nap hátralevő részében nem akarok felkelni a kanapéról...

Glimmers

 

Taneli Lahtinen, Unsplash

- tegnap a saját készítésű, dzsungelmintás topból kiindulva sikerült egy meglepően menő összeállítást felvennem- mostanában nagyon tetszik a blézer+fehér sportcipő, kellően mintás-színes ruhákkal kombinálva, és végre ez egy olyan, zöldesbarna árnyalatú felső, ami nem üti az összes zöldesbarna árnyalatú nadrágomat (viszonylag limitált színpalettán mozgok, egy csomó egyszínű cuccal és néhány mintással, és valahogy mégis sikerül összeakadniuk; valószínűleg azért, mert a varrásnál egyelőre fontosabb szempont volt a meglevő, évek óta szekrényben porosodó anyagok felhasználása annál, hogy mi lenne a lehető legtöbb meglevő ruhadarabommal kombinálható... de lassan eljutok idáig is)

- már több fűszernövény is szörnyű halált halt az ablakpárkányomon, de hétvégén a piacon találtam egy egész strapabírónak tűnő borsmentát, ami egyelőre még bírja a gyűrődést, és így tudok citromos-mentás limonádét inni napközben (meg mentával enni a rengeteg epret)

- a múlt héten felfedezett Janikovszky-parkban üldögélni a közösségi irodában töltött nap végén, és gyönyörködni a páfrányokban (és pont nem elázni hazafelé menet)

But I can't see you every night

 

Mohammadreza Charkhgard, Unsplash

Ma megint léptem egyet előre a jogsi megszerzése felé vezető úton: megvan az orvosi alkalmassági, vagyis bejelentkezhetek a KRESZ-vizsgára (nem is baj, mert ahogy időben távolodok a tanfolyamtól, fogy a lendület, az utóbbi pár napban egyre kevesebb és kevesebb próbatesztet töltöttem ki, bár amiket megcsináltam, azok többségén át is mentem), és ha minden jól alakul, május utolsó héteben túl is eshetek rajta (az elsősegély így is marad majd a nyaralás utánra).
Azt hiszem, 4-5 éve először találkoztam személyesen a háziorvosommal, és mint kiderült, valószínűleg utoljára is, mert a hónap végén nyugdíjba megy- szomorú, mert már a Pestre költözésünk óta hozzá járunk, és az utódja biztos nem olyan lesz, aki jól ismer mindkettőnket, és lelkesen érdeklődik az esküvőnkről (meg hogy tervezünk-e gyereket). Így azt hiszem, szakad az utolsó szál is, ami az 5. kerülethez köt, pedig mindig kellemes nosztalgiával sétáltam át a Ferenciek terén (bár a Madal egy szuper kávézó a napközbeni munkához, úgyhogy lehet, hogy ide eljövök még).

Nem jutottam túl sokáig a kapszulagardrób-tervezéssel, túl sok a változó, de egyvalami egyértelművá vált, miután összeszedtem a mostanában kedvenc ruháimat: ha ezeket el akarom vinni a nyaralásra, akkor kelleni fog valami, amivel eltüntetem a ráncokat belőlük, mert szinte minden viszkóz vagy len, és képtelenség úgy elrakni őket a bőröndbe, hogy használható állapotban kerüljenek elő. Úgyhogy gyors online kutatómunka után rendeltem egy kézi gőzölőt, ami remélhetőleg itthoni használatra is kiváltja a vasalót, mert most eléggé hozzájárul a nappaliban uralkodó káoszhoz, hogy a varrógépen és az éppen használatban levő anyagdarabokon kívül a vasalódeszkát is állandóan kerülgetnem kell (sose gondoltam volna, de a varrás egyik első és legnagyobb tanulsága volt, hogy ki lehet ugyan spórolni a millió "és vasald el a ráhagyásokat"-lépést, de sokkal jobban fog kinézni a végeredmény, ha megcsinálom). 

Cérnaception

 

Boglárka Salamon, Unsplash

Hétvégén itt volt B. családja, úgyhogy varróműhelyből átlagos nappalivá kellett alakítanunk a nagyszobát (oké, tény, hogy sokkal jobban néz ki így, de amíg nem költözünk egy olyan lakásba, ahol van egy extra, erre használható félszoba, addig marad a káosz), ami viszonylag gyorsan és hatékonyan megtörtént... kivéve a kósza cérnaszálakat, amiket úgy is folyamatosan szedegettünk a padlóról, hogy pénteken legalább kétszer végigporszívóztunk minden sarkot (de legalább gombostűt nem talált senki sehol, ami szuper, mert B. teljesen jól viseli a varrással járó felfordulást, egyedül a random helyeken felbukkanó tűktől fél).

A péntek este és a szombat nagy része így kiesett, viszont vasárnap megint tudtam konditerembe menni, a tanulságok:
- az edzés+szauna+zuhany után érzem magam a legjobban a bőrömben
- nem érdemes sötétben pakolni az edzőcuccot, főleg, ha a sportmelltartóm nagyon hasonlóan szürkészöld színű és ugyanolyan fazonú, mint az új bikinifelsőm (de: az edzés nagy részéhez ez is oké volt, csak futni nem tudtam)
- ha "szaunavilágnak" neveznek valamit, az még nem jelenti azt, hogy egynél több szauna is van
- a System of a Down Hypnotize albuma szuper edzős zene (ezer éve nem hallgattam őket, de csütörtökön szóba kerültek a céges chaten, és azóta nem mennek ki a fejemből)

Egyébként úgy néz ki, az időszakos böjt+kalóriaszámolás+több mozgás kombináció működik, a testsúlyom is megindult lefelé, de ami sokkal fontosabb, hogy erősítik egymás hatását, és nem nehéz betartani őket (tegnap étteremben vacsiztam, ami miatt 7 helyett 8:30 volt az a pont, ahonnan a 12 óra indult, így viszont reggel 8 után még egyáltalán nem voltam éhes), úgyhogy a nyaralásig megpróbálok eljutni odáig, hogy 12 helyett stabilan 14 óra legyen az éjszakai nemevés időtartama.

A varrással pedig egész jól haladok, még ha mindent cérnák borítanak is; a tervezett ruháról kiderült, hogy a szabásmintán leírtakkal szemben nem kell kombinálni a méreteket, a 10-es tökéletes (ezért éri meg először megvarrni az egészet játszós anyagból, így is hajtépős volt visszabontani, kisebbre vágni és újravarrni a teljes szoknyát, de így legalább élesben csak egyszer kell majd), úgyhogy a héten megyek majd, kinyomtatom a mintát A0-s méretben, hogy ne egy pontatlan illesztésen vagy ragasztáson múljon semmi, utána pedig veszek egy mély levegőt, és elkezdem használni hozzá a barcelonai anyagot.
A másik aktív projekt egy top, annak a szoknyának a feldarabolt részeiből, amit még tavaly találtam egy vintage turkálóban, és nagyon szeretem a színét és a mintáját is, de olyan fazon, amit biztosan nem hordanék (felszabadító volt elismerni magamnak, hogy a belátható jövőn belül nem fogok szoknyát felvenni), így viszont egy kis trükközéssel újra tud születni (a "most már tényleg végleges" top szabásmintáján is legalább két ponton változtattam még, de egyre gyorsabban haladok a megvalósítással, ma nap végére valószínűleg be tudom majd fejezni). 

Összességében azt hiszem, most jött el az a pont, ahol hátra kell lépnem egyet, és végiggondolni, hogy áll a nyári ruhatáram, mik kombinálhatóak egymással, mi az, amiből ténylegesen többre lenne szükségem (topból valószínűleg ezen a ponton már nem), és honnan tudok szerezni - valószínűleg kiindulásképp a nyaralásra összeválogatok egy kapszulagardróbot, és azt bővítem majd később. 

Paint it green

 

Paul Blenkhorn, Unsplash

Azt hiszem, a zöld lenvászonnal kezdődött, amit aztán rengeteget láttam, míg elkészült belőle a top és a sál (egyébként ez annyira fura, hogy mi tesz egy s.k. ruhadarabot "igazivá", a lenvászon sállal igazán nem kellett túl sok mindent csinálni, csak beszegni a széleit, mégse annyira szerettem hordani, valami nem stimmelt.. és aztán a másik sálamat nézegetve rájöttem, hogy ha kirojtosítom az anyag végét, ami egy picit időigényes, de nagyon egyszerű folyamat, akkor sokkal profibb az összhatás, és csak ennyi kellett); utána rendeltem online egy zöld hátizsákot (itt csak annyi volt a szempont, hogy színes legyen, mert van már egy hátizsákom, amit nagyon szeretek és állandóan hordok, de teljesen semleges és unalmas szürke), aztán váratlanul találtam a h&m webshopjában két bikinifelsőt is, és mindkettő a khaki különböző árnyalata (ez egyáltalán nem volt szempont, csak hogy jól tartsanak és megfelelő méretűek legyenek, és ha van a feketén kívül más is, akkor jöhet)... itt már kezdett gyanús lenni a dolog, annyira meg se lepett, hogy a családi pikinken anya mondta, hogy van nála egy zöld nadrág, amit szeretne továbbpasszolni (nagyon durva egyébként, hogy mennyire összefonódnak a ruháink, az egyik tesóm olyan nadrágban volt, amit anya vett neki, a másik tesóm tetőtől talpig olyan ruhában, amit anya már nem hord, én pedig egy olyan nadrágban, amit tesóm selejtezett ki), és még azt a zöld tavaszi kabátomat is elkezdtem szinte állandóan hordani, ami legalább 2 éve csak állt a szekrényben kihasználatlanul. Valamiért most zöldre van szüksége a szervezetemnek (de lehet, hogy csak több időt kellene fák közt töltenem). 

Crumbly

 

Hen Kaznelson, Unsplash

Nem vagyok túl jó állapotban, bár már kicsit javult a helyzet csütörtökhöz képest... azt hittem, hogy sima ügy lesz, csak egy extra hosszú hétköznap, de nagyon odavágott az elsősegély-tanfolyam (egyébként se bírom a kórházi témákat, de most a szükségesnél sokkal többször hangzott el a "klinikai halott", "gerincsérülés" és a részletesen körbeírt vérzéstípusok, plusz hiába nem gondolok már rá túl sokszor, azért nem volt olyan rég a baleset, és ez a téma instant visszahozza azt a sokkos-legyengült-remegős "hajnali kettőkor ülök a sürgősségin, és várok a gipszelésre"-érzést, szóval nagyon nehéz volt kihúzni a három órát kiborulás nélkül). A pénteken még valahogy átvonszoltam magam, de rosszul esett az is, hogy ez most csak egy sima, nem-ötnapos hétvége, és az is, hogy sikerült közvetlenül egymás utánra időzítenem a konditerembe visszatérést (ami egyébként nagyon jót tett), az ipari mennyiségű palacsintasütést és az anyák napi családi pikniket, úgyhogy kapkodás, 15.000 lépés, és estére teljesen zombi voltam (de legalább a palacsintának nagy sikere volt, és véletlenül megvettem hozzá az idei tavasz legfinomabb epreit az Élesztő piacán).

A ma reggel pedig vérvétellel indult, és bár mióta másik kerületbe költöztünk, nem jártam ebben a rendelőben, vannak dolgok, amik sose változnak- itt mindig állandó a dráma, és még mindig itt dolgozik az az asszisztens, aki pont ugyanannyira szúr rosszul, mint amennyire undok mindenkivel (egy néni a folyosón kiabálva közölte, hogy hozzá ugyan biztos nem fog bemenni), és hiába kell előre időpontot foglani, azért ahhoz képest még legalább egy órán át vártam. Nem baj, úgyis próbálok óvatos lépésekkel közeledni az intermittent fasting-hoz, most legalább kiderült, hogy kibírom fél 10-ig evés nélkül, ha úgy alakulnak a körülmények. A májusnak úgyis az egyik fő célja az egészségesebb életmód, több mozgás, kevesebb snack, most úgy érzem, végre elindultam a jó irányba. 

the tiniest workweek

 

Ben Kim, Unsplash

Nagyon szuper volt a szentendrei hétvége, bár a szombat kicsit döcögősen indult, de utána vasárnap, amikor már fejben is megérkeztünk, kisimult minden - tökéletes, napsütéses-késő tavaszi idő, de nem túl meleg; mégiscsak nyitva volt hétvégén a kinézett kiállítás, úgyhogy szép kényelmesen végig tudtunk sétálni a képek közt (volt egy Miró is!), utána a BLKN Bistro-ban ebédeltünk (a sült csirke is szuper volt, és a görög saláta is, de az igazi wow-faktor a pita, nagyon-nagyon rég nem ettem már ennyire finomat), és délután volt egy saját wellness-részlegünk a hotelben, csak miattunk kapcsolták be a szaunát, de pont emiatt most először végig tudtam ülni benne egy teljes homokórányi időt, utána pedig gondolatok nélkül ázni a jacuzziban B. mellett.
Este sajnos nem jutottunk le a Kacsakőbe, mert még nagyon szezon eleje van, és 7-kor már zárnak is, de cserébe két különböző kerthelyiségben is fröccsöztünk, és hétfőn úgy jöttünk haza, hogy tudtuk, hogy még van több, mint két napnyi pihi a két napos munkahét előtt (egyébként szívás a bérelt közösségi autós kirándulások után visszaszokni a HÉV-re, főleg a hétvégi pótlóbuszos verzióra, de annyira durván elszálltak az áraik, hogy most inkább kihagytuk).
Nagyon büszke vagyok magamra, mert ha a laptopomtól távol töltök egy hétvégét, általában fel szokott ugrani a képernyőidő napi 2-3 órára mobilon (meg átmenetileg visszakerül rá az insta meg a reddit), most viszont sikerült egy óra alatt tartani, sőt, mióta csak Connections-sel indul a napom, sose hagytam még ki egy alkalmat se (még az április 1-i emojis verziót se), csak most vasárnap.

Május elsején legalább háromszor sikerült elfelejteni, hogy ünnepnap van, nem csak egy random hétköznap-amikor-szabin-vagyok, de igazából nem kavart be a tervekbe; végre Pesten tölt pár napot tesóm, és végre volt időnk együtt ebédelni, meg beszélgetni egy kicsit (bár sajnos arra nem sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön velem Barcelonába vagy Glasgow-ba Hozier-koncertre nyáron, úgyhogy sürgősen el kell kezdenem nyugat-európai Hozier-rajongókkal barátkozni, vagy venni egy nagy levegőt, és belevágni egyedül), hétvégén pedig most először háromgenerációs anyák napját fogunk tartani (remélem, jó idő lesz, és ha igen, akkor a Margitszigeten).
A mostani két nap munka szempontjából remélhetőleg nem lesz vészes, de ma délután pluszban lesz egy elsősegély-tanfolyam is - jó lenne azt is letudni a KRESZ mellett még májusban, és akkor nyártól tényleg jöhetne a vezetés... a felkészüléssel nem állok rosszul, mostanában 62-70 közöttiek a teszteredményeim, és tegnap sikerült egy 74 pontosat is írnom (75 pontot lehet szerezni összesen, és 65-től lehet átmenni rajta). Még mindig tépem a hajam egy kicsit a kérdések bizonyos csoportjától (tervezem, hogy csinálok egy "best of értelmetlen kresz-kérdések"-listát), és amikor azt hiszem, tényleg értem az elsőbbségadás minden árnyalatát, jön egy újabb csavar, de azért ha jövő héten sikerül megszerezni az orvosi alkalmasságit hozzá, akkor azt hiszem, jelentkezek is a vizsgára. 

Kérdőjelek & válaszok

stephen packwood, Unsplash

Ma van B. szülinapja, úgyhogy a tegnap estét a már hagyományossá váló közös tortasütéssel töltöttük, azt hiszem, egyre jobbak leszünk benne- a mostani egy igazi többrétegű, tejszínhabbal bevont szépség lett. Kicsit tartottam tőle, egyrészt mert főleg improvizáltuk/összelegóztuk a receptet (piskóta tejcsokis-pekándiós ropogós réteggel és tejszínes-mascarponés-vaníliás krémmel), másrészt mert a negyedannyi édesítőt használtuk, ami szuper hatékony, de kb. úgy kell adagolni, mint a keményebb drogokat (a teljes krémmennyiségbe tettünk 5 grammot, és annyi bőven elég is), harmadrészt azért, hogy a főleg tejszínből álló krém képes lesz-e megtartani a felső réteget, de néztem elég Bake Off-ot ahhoz, hogy tudjam, pár óra a hűtőben többnyire segít a stabilitásban, így este 10-re csúszott a végleges összeállítás, de megérte kivárni, szuper lett, kicsit se süllyedt le vagy folyt szét.

Egyedül a gyertya hiányzott, úgyhogy ma reggel leszaladtam érte- az első kínai boltban valamiért diszkriminálják a 3-ast és az 5-öst is, a második nem volt nyitva, a harmadikban viszont találtam a normál számok mellett kérdőjelet is- nem tudom, mi a rendeltetésszerű felhasználási módja, de B. elég nyűgös a 30+-as szülinapjai miatt, úgyhogy hoztam egyet, és ha szeretné, belekombinálhatjuk a tortára tett számba (vagy le is cserélhetjük rá).
Mindenesetre a mai nap jó lesz, ha B. felébred, tortával indítunk, utána délután megyünk Szentendrére a kedvenc hotelünkbe egy hosszú hétvégére. Munka szempontjából nyűgös és kapkodós volt a hét (csak a szokásos), de talán sikerült jó állapotban hagyni a dolgokat, és nagyon jó lesz pár napig kizárni az egészet.

... a szemed belül egy tengerpartra néz

Spencer Watson, Unsplash

Érdekes, hogy körbeérnek a dolgok, ma reggel az első munkahelyem környékén sétáltam, és jó volt kint lenni viszonylag korán az utcai nyüzsgésben, jólesett, de azért teljesen biztos vagyok benne, hogy ha rajtam múlik, többet nem megyek vissza heti 5 napi irodába járós munkahelyre (és soha többet multi). Ma van a munkahelyi évfordulóm, már két évet eltöltöttem itt (márciusig egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy össze fog jönni ez az évforduló, de azóta azért simultak egy kicsit a dolgok), és összesen több, mint 7 éve programozok főállásban, mégis kitörölhetetlenül ott van az imposztor-szindrómám, az "én még csak most kezdtem"-mentalitás (pedig ha a sok nehéz időszak és stressz és kiszámíthatatlanság mellett van előnye a mostani munkámnak, akkor az, hogy rengeteget tanulok+fejlődök). Ezzel együtt pár hete olyan feladatom van, ami miatt végigdolgozom a napokat, de cserébe látványos a haladás, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor pénteken nap végén, az extra hosszú hétvége előtt szépen lekerekítve hagyom majd itt. 

Végtelen halogatás után *tényleg* befejeztem a zöld topot, rákerült a minta is, és egész korrekt lett (középen van, nem elmosódott), alig várom, hogy megszáradjon és hordhassam - utána pedig nehezítem majd a saját életem, és a Barcelonában vett anyagból mégiscsak egy ruhát fogok varrni, csak azért, mert ez is ott van a gondolatbeli bakancslistámon, egy Igazi Nyári Ruha, és elvileg csak használnom kell hozzá a kész Upton-szabásmintát, hát... majd kiderül. Most legalább még egyszer nekifuthatok a rejtett cipzárnak, amivel nagyon sokat szenvedtem korábban.

Redesign

 

B. szerzett magának egy extra-olcsó érintőceruzát az iPad-jéhez a Temuról, és azóta is lelkesen kísérletezik a Procreate-tel, én pedig kihasználtam a lehetőséget, és ma kapott egy kis ráncfelvarrást a blog-fejléc és a nyúl, akit még 2020-ban, a blog indulásakor rajzoltam... így, teljesen digitálisan azért könnyebben boldogultam vele (bár fogalmam sincs, mit csinálok, de a végeredmény tetszik, és nem is telt el vele *annyira* sok idő).
Szerettem volna saját kézírással beletenni a fejlécbe blog címét, de egyelőre még nem jöttem rá, hogy nézne ki igazán jól, és eredetileg egy bézs háttérre csináltam meg az egészet, ami összességében jobban tetszik, mint a fehér, de millió helyen át kellene írni a blog css-ében a háttérszínt, hogy passzoljon hozzá, és ehhez nincs vasárnap este elég lelkierőm, de majd ha lesz, akkor valószínűleg jön a 2.1-es verzió :)

"Live music, what the kids want"

 

Hector Bermudez, Unsplash

Úristen, mennyire jó volt a tegnapi grunge tribute koncert! (És lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de most még a hajam is sokkal jobb volt, mint a múlt heti Tesco Discón.) Az Evermind-ot már láttam, és tudtam, hogy kb. mire számíthatok (a Linkin Parkkal holtversenyben a legjobb stresszkezelő módszer egy órán át Nirvana-dalokat ordítani), a Pearl Jam-tribute-együttest viszont most először, és kicsit tartottam is tőle (Eddie Vedder énekhangja azért nem tartozik a könnyen utánozhatók közé), de zseniálisak voltak, és egy csomó olyan dalt játszottak, amire mostanában csúsztam rá (az viszont durva, hogy azokat az albumokat, amiket tizenhat évesen hallgattam rommá, mint a Nirvana Bleach-e vagy a Nevermind, és a Pearl Jam-től a Ten, még most is kívülről tudom, az "új", pár éve hallgatott számaiknak sokkal, de sokkal kevésbé maradt meg a szövege). 

Nem tudom, miért, más hely, normálisabb hangosítás, de most a zajcsökkentő füldugó is sokkal kevesebbet rontott a hangminőségen (és hallottam egy lányt panaszkodni mellettem, hogy brutál hangos, szóval jó döntés volt használni). Egyedül azt sajnálom, hogy a Daria-mintás toppal nem lettem kész estére, tökéletesen hozta volna a 90-es évek-hangulatot (sokszor szoktam sajnálni, hogy nem születtem 10-15 évvel hamarabb, legutóbb akkor, amikor olvastam egy cikkben, hogy a Nirvana egyetlenegyszer, még viszonylag ismeretlenül fellépett Pesten, amikor kb. fél éves lehettem). Remélem, a nyár közeledtével több lesz a jó koncert is, szeretnék valami nem-feldolgozásra is eljutni mostanában (bár a Fran Palermo most tűnt el új albumot írni, a Carson Coma kerüli Pestet, Middlemist Red pedig soha többet nem lesz, lehet, hogy itt az ideje megint keresni pár új kedvencet).

Smelling like a bonfire, lost in a haze

 

Salah Ait Mokhtar, Unsplash

Hétfőn annyira tele voltam "végre megjött a puzzle"-endorfinnal, hogy elkezdtem intézni az évek óta tervezgetett második tetoválásomat (igazából már egy ideje megvan a pontos grafika, nagyjából az is, hogy melyik testrészre szeretném, és nemrég találtam valakit, akinek passzol hozzá a stílusa, csak halogattam a tényleges megvalósítást), és ma kaptam választ az e-mailre, úgy néz ki, történik a dolog :)) Az időpont amúgy egy elég nagy kérdés, mert a június eleji görög nyaralást szívás lenne friss tetoválást takargatva végigcsinálni, úgyhogy lehet, hogy június második felére halasztom az egészet - úgy néz ki, ez marad a sorminta, ötévente júniusban lesz egy új tetoválásom. (Lehet, hogy így korai volt elkezdeni a szervezkedést, de lehet, hogy a tetoválónak is kényelmesebb úgy, hogy nem sürgős és azonnal kell).
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyit fog változtatni a képen, amit küldtem neki, és hogy hogy fog kinézni a végeredmény- ez most egy kicsit nagyobb és összetettebb minta, mint az első, bár azért még mindig nem annyira húzós, de az előzőt is megérte többször is csiszolgatni, mert most, évekkel később is olyan, hogy mindig elkap egy kis boldogság-hullám, ha ránézek.

Tegnap este a varrásra is rávettem magam (mindig ezek az utolsó utáni módosítgatások a legnehezebbek, utálom a már késznek mondható részt visszabontani, még akkor is, ha elkerülhetetlen) -  ma már a tényleg-befejezett zöld topban jöttem a közösségi irodába, és nagyon élvezem, hogy saját készítésű ruha van rajtam (a hideg miatt elrejtve egy kabát, egy kardigán és egy sál alatt, de akkor is működik). Alig várom, hogy belekezdhessek egy második példányba is, elvileg már sokkal simábbnak és gyorsabbnak kellene lennie a folyamatnak (és használhatom hozzá a Barcelonából tavaly hazahozott anyagot!)

Tangle

 

Az első és legfontosabb dolog, hogy több, mint 2 hónapnyi várakozás után itt van, megszereztem: persze semmiféle értesítés nem volt, és a postán kicsit furán is néztek rám, hogy egy februári papírral próbálkozok, de aztán kiderült, hogy igen, ott van a puzzle náluk, és ide is adták (futottam egy extra kört az újraküldési díj kifizetésével, amiről én és az ügyintéző is megfeledkeztünk, de akkor már nem izgatott a várakozás, mert már karnyújtásnyi távolságra volt a csomag, és tudtam, hogy belátható időn belül elsétálok majd vele). Még nem kezdtem el kirakni, mert a puzzle-asztalomat egyenletesen borítják a stenciles és linós kellékek, de amint végeztem a sállal, már csinálom is (alig várom már, hogy felfedezhessem a kép részleteit, annyira szeretem az ilyen ezerszereplős, random dolgokkal telepakolt grafikákat :)

A textilminta-tervezésben is sikerült áttörést elérni, egy prémium Canva kellett hozzá csak, és digitalizáltam a mintákat, most végtelen verziót tudok belőlük összerakni, és rögtön nem érzem magam annyira elveszettnek így, hogy szabadon játszhatok az elrendezéssel. 

Hétvégén megint voltunk Tesco Discón, és bár most könnyebben össze tudtam kaparni magam az éjféli kezdésre (és B. is viszonylag lelkesen és önként jött), mégse sikerült igazán ráhangolódni (az se segített, hogy mióta hullámosan hordom a hajam, most először sikerült kifejezetten bénán megszárítani, bármit is csináltam, volt egy terület, ami egyenes maradt, fura). Oké, azért a Feldobom a követ jó volt együtt ordítani egy teremnyi emberrel, de ez csak megerősítette, hogy igazából Carson Coma-koncerten kellene lennem (legközelebb szeptemberben járnak majd Pesten, úgyhogy lehet, hogy az idei egy nap fesztiválozást köréjük próbálom majd szervezni, a tavalyi Bánkitónak is határozottan ők voltak a fénypontja). Ami kiborító, hogy egy pár órányi élő/hangos zenehallgatást se úszok meg fülzúgás nélkül, és az elsőre próbált zajcsökkentő füldugó (asszem, Alpine) hatásos, de elég durván rontja a hangminőséget- lehet, hogy rendelek majd egy Loop-ot, eddig arról hallottam a legjobbakat.

A másik hétvégi program, a Kertész, Moholy-Nagy, Capa-fotókiállítás a Szépművészetiben is alulmúlta az elvárásaimat (lehet, hogy igazából én vagyok a probléma), de még ezzel együtt is nagyon szeretem, hogy kezd rendszerré válni tenni a havi egy kiállítás, eddig idén 4/4, és az is jó, hogy B.-vel egy hullámhosszon vagyunk: a Technocool egyikünknek se volt annyira a szíve csücske, a Zohar-fotók igen, a márciusi Róma-Budapest nagyon (azóta is Aba-Novák-printet keresünk a nappaliba), és ez a mostani neki se jött be annyira. A következő célpont valószínűleg Szentendre és a Veszélyes csillagzat alatt, ha jól jön ki a lépés, össze is tudjuk majd kötni B. szülinapi hosszú hétvégéjével.

Should

 

Landon Parenteau, Unsplash

A szabadidőm nagy része továbbra is varrással és textilmintázással telik, és akármennyire is hiányzik az art journal, nem tudok váltani a kettő közt, egyszerűen teljesen más szemléletmód kell hozzájuk - és valószínűleg ez az oka annak, hogy bár haladok (a próbálgatás és kísérletezés miatt inkább cikcakkban, mint egyenes vonalban, de van egy terv, konkrét céllal, konkrét lépésekkel és nulla határidővel, amihez tartom is magam), folyamatosan tele vagyok feszültséggel.

Az art journalt több, mint 6 éve csinálom szinte napi szinten, rengeteg módszerrel és hangulattal kísérleteztem, csomó minden már benne van a kezemben, megvan a stílusom és a formavilág, amit használok; és egy nagyon megbocsátó műfaj, ha az eredeti háttér nem tetszik, tudom addig rétegezni, amíg jó nem lesz, és addig kombinálhatom a képeket, amíg tökéletesnek nem érzem az összhatást, csak utána kell véglegesítenem bármit is (és még így is az elkészült oldalakból mondjuk 10-ből 1 olyan, ahol érzem a végén, hogy igen, ebben megvan a szikra).
Ehhez képest a linóprint meg a textilfestés "one and done", igazából nem lehet elpróbálni, és egy-egy kísérlet millió előkészülettel meg utólagos takarítással jár együtt (nagyon sok munkám van benne, hogy ne ússzon fekete Speedball-ban a fürdőszobánk). Azt már kitapasztaltam, hogy lehet a sima textilfestékkel jó mintákat csinálni (de ehhez is kellett csomó tesztkör), a linófestékkel még csak pár napja kezdődött a folyamat, és itt azért még keresgélem a limiteket.

Most épp a lenvászon sálra szeretnék egy többszínű-több mintából álló kombinációt tervezni - az első ötletemet kénytelen voltam elengedni, nem működött, bárhogy is próbáltam (és volt legalább három verziója), a második alakul, csak nem az igazi még... de már nagyon-nagyon szeretnék ott tartani, hogy összeállt és elkészült a végleges. Valamiért egyre erősebben érzem azt, hogy mennie *kellene* elsőre is, és minden kudarc sikertelen próbálkozás csak azt jelenti, hogy feleslegesen vesztegetem az időmet - pedig a nagy kupacnyi már megfestett textil próbadarab is mutatja, hogy ez nem az a spontán, ihletből és flow-ból megvalósuló műfaj. Ha látom, tudom, hogy mi működik, de előre nem annyira lehet megmondani, hogy a lábnyomok csak balról jobbra lesznek jók, és a fehérhez kell egy leheletnyi barna, hogy ne világítson annyira a zöld háttéren... Persze akármennyit is tervezek, az is teljesen valós lehetőség, hogy a 10-20 linóprintből egy rossz lesz, és akkor kuka az egész, de ennyi kockázatot vállalok, csak a kísérletezésbe szeretnék jobban belelazulni - van időm, vannak anyagaim, van tetszőleges számú próbaköröm, és a végén lesz egy olyan végeredmény is, amivel elégedett lehetek, csak ki kell tartanom addig.

(A varrás is variáció ugyanerre a témára: mindig, amikor úgy érzem, elkészült a zöld top, találok valami alakítgatnivalót a szabásvonalon, olyasmit, amitől tényleg jobb lesz az összkép, de ami miatt sokadjára is bonthatom vissza a varrásokat, és már nagyon-nagyon nehezen veszem rá magam, akkor is, ha tudom, hogy megéri).

You've got (no) mail

 

Az első tizenhat lépés után elég nagy meglepetés volt ma a tizenhetedikre megnyitni a posta nyomkövető oldalát - persze a szövegben szereplő értesítő még sehol, de ha ma bedobják, akkor esetleg, talán hétfőn már itt lehet a puzzle, amiről már többször lemondtam (és amit elsőre én néztem be, ez tény, de március 22-én szóltam, hogy küldjék már vissza, ha lehet, hogy aztán hetekig pingpongozzanak vele Vecsés és Budaörs közt). Mindenesetre most egy ideig nem rendelek semmit... 

Tegnap egy mostanában szokásos nagyon fárasztó nap végén átszaladtam az utolsó KRESZ-órára Budára (csak mert ehhez az oktatóhoz szeretnék majd járni vezetni, de azért előtte találkozni akartam vele személyesen is - egyébként pedig annyira durva, hogy már vége is az óráknak), utána pedig sprinteltem vissza a Corvinba a Gyűrűk Ura első részére. Sajnáltam, hogy tesóm nem tudott rá jönni, de így is akkora élmény volt, még mindig emlékszem szinte minden sorra és minden arckifejezésre, és nagyon visszarántott a hangulata. 

Playing the long game

 

Tegnap egy lassan 4 éve tartó történet fő fordulópontja lett a fenti képen látható Daria-minta - még 2020 tavaszán, amikor elkezdtem tanulni a varrást és a linóprint-készítést, odáig szerettem volna eljutni, hogy sk. mintázatú anyagokból varrok s.k. ruhákat.
Ez elég sok ponton elakadt - az első vászonszatyrom egész korrekt lett, de semmilyen textilfestékkel nem tudtam rá vállalható mintát készíteni, foltos lett és egyenetlen, a mosástól pedig még inkább lekopott. Utána a ruhákkal is megküzdöttem, és egészen a mostani Cashmerette-szabásmintákig nem éreztem azt, hogy jól úton járok (bár a sok kísérletezés miatt legalább a szabásminta-másolást, kiszabást és géppel varrást egész tűrhetően begyakoroltam, csak a sikerélmény volt nulla). Most viszont (szinte) kész a zöld top, és úgy voltam vele, hogy adok még egy legeslegutolsó esélyt a textilre linóprintnek, azzal a festékkel, amivel amúgy kezdenem kellett volna, és amit szinte mindenki javasol, csak nem kapható itthon, és európai webshopokban se túl sok helyen: a Speedball Fabric Block Printing Ink-kel. 

A német puzzle még mindig valahol a Magyar Posta átláthatatlan útvesztőjében kering (február óta), úgyhogy most eléggé aggódva rendeltem egy spanyol webshopból, de nagyon kellemes csalódás volt: ők UPS-t használnak, már a rendelés leadásának másnapján megvolt a követési szám és a becsült szállítási időpont, amit tűpontosan be is tartottak, tegnap befutott a csomag (persze pont akkor hívott a futár, amikor az egész napos itthonülés után leszaladtam a közeli boltba, de így legalább nem kellett az utcánkban parkolót vadásznia), és tegnap este az online KRESZ-óra szünetében lélegzet-visszafojtva teszteltem a fekete festéket a lenvásznon (elég húzós az ára, úgyhogy most csak feketét és fehéret vettem, ha hosszabb távon is beválik, akkor majd jönnek a színek). Elsőre nem lett tökéletes (csak akkor az igazi, ha az anyagot nyomom a linóra, nem a linót az anyagra), de a második próbálkozás, ami a képen van, már nagyon tetszik, sokkal, de sokkal jobb, mint amit valaha is csináltam.
A mosás-teszt mondjuk még hátravan, és utána is ki kell kísérleteznem, hogy tudom megtalálni a minta tökéletes helyét a felsőn, de kiderült, hogy mégiscsak lehetséges a linóprint textilanyagokra (és ha ezt előre tudom, már 2020-ban szerzek valahogy Speedball-t, mert nagyon sok felesleges körtől megkímélt volna).