2025. november 26., szerda

gyapjas mamut

 

Oksana Maselko, Unsplash

Kicsit talajt vesztettem most megint, a hétfő elég intenzívre sikerült- most először találkoztam más bloggerekkel élőben, ami szuper volt, csak aztán gyorsan beárnyékolta az üzenet, hogy az egyetlen reális álláskeresős lehetőség a földbe állt, és ez jobban odacsapott, mint számítottam rá, most már tényleg nehéz nem kétségbeesni emiatt. Szerencsére kedden pont volt terápiám, úgyhogy előtte és közben is boncolgathattam, hogy milyen érzéseket hoz elő a helyzet, a gondolkodást/rágódást pedig próbálom minimumra szorítani (persze nem könnyű újra és újra átfutni fejben, mit csinálhattam volna másképp, talán nem voltam elég felkészült az AI-ból, talán túl sokat kérdeztem, talán nem tűntem elég lelkesnek vagy nyitottnak, talán sminkelhettem volna és megígérhettem volna, hogy nem megyek el 1 éven belül szülni), igazából elmondhatom, hogy megtettem, ami rajtam múlt, és igyekszem elfogadni, hogy a folyamat nagy része felett nincs semmilyen kontrollom (a kód, amit írtam, tetszett nekik, szóval ezt mindenképp elteszem, mint pozitívumot). 

Hirtelen felindulásból megvettem életem első fonalát és kötőtűjét (persze azóta már rájöttem, hogy mindkettőből választhattam volna jobban, de az első tétova próbálozásokhoz azért oké lesz), és kiderült, hogy nagyon ráéreztem a korszellemre, azóta már ajánlotta a Youtube a Bake Off kötős verzióját (meg a kritikát is), úgyhogy most ez megy a háttérben, amíg tanulom az alaptechnikákat. Egyelőre tetszik, pont azt az agyterületet éri el, mint a puzzle vagy a számfestés, elég gyorsan elég meditatívvá tud válni, azt hiszem, a hosszú, macska mellé kucorodó téli estékre pont jó lesz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése