Ami igen/ami nem

 

Aaron Burden, Unsplash

Nem szoktam hálaadást ünnepelni, de ha meg kellene fogalmaznom, hogy 2025-nek miért vagyok hálás, akkor az az lenne, hogy a terápia segítségével idén sikerült leásnom egészen az alapokig, és olyasmiket megváltoztatni, kibogozni, amiben biztos voltam, hogy megváltoztathatatlanul belémbetonozódott. (És hogy emiatt egy olyan év, aminek az objektív történéseit akár teljes talajvesztésként is meg lehetne élni, igazából a saját szempontjaim szerint életem egyik legeredményesebb éve lett).
Ezzel együtt persze egy csomó limitet is megtaláltam, mert érthető módon nincs "csettintésre minden tökéletes lett" (és ez is olyasmi, amiről újra és újra meg kell győznöm magam).

- egy varázslatos módszer vs sok technika együttállása: nekem az SE volt az, ami fókuszba hozott és összefűzött nagyon sok minden mást, amit csináltam már egy ideje: kellett hozzá a kognitív terápia és a gondolati torzításaim felismerése, a belső gyerek-munka, az önegyüttérzés, a mindfulness... de az SE volt az a kulcs, ami kinyitotta az ajtót, és ami miatt ezek mind hatékonyan tudtak együtt működni. 

- quick fix vs kis lépések: persze, az első időszakban voltak nagyon látványos eredmények is, de mostanában inkább az a jellemző, hogy a két heti terápiás alkalmak között gyűjtögetem, hogy mi az, amit tényleg másképp csinálok vagy élek meg, legyen ez bármilyen apróság (és akármennyire is hétköznapi az időszak, biztos, hogy lesznek benne ilyenek), és a terápián elsorolom ezeket, kiindulási alapnak használva ahhoz, hogy bizonyos témákba vagy érzésekbe mélyebben is belemenjünk. A korábbi türelmetlen-követelőző belső hang megpróbálja ezeket lesöpörni azzal, hogy ezeknek semmi jelentősége, sokkal gyorsabban *kellene* haladnom, sose *kellene* visszacsúsznom, de most már erre is jobban rálátok, és tanulom értékelni azt a haladást, ami ténylegesen megtörténik, az idealizált elmélethez képest. 

- kontroll-illúzió vs. elfogadás/elengedés: ehhez is több kör kellett, már önmagában annak a felismerése, hogy mennyi önsanyargató módszerrel és mágikus gondolkodással próbálom kontrollálni azokat a helyzeteket, amik egyáltalán nem rajtam múlnak ("ha eleget aggódok és rágódok az interjú előtt, akkor majd jól fog menni"), is sokat segített, de most már azt is próbálgatom, hogy felismerem és elfogadom, ha valami egyáltalán nem rajtam múlik egy adott ponton túl, és akármilyen félelmetes is, ilyenkor belátni, hogy már nincs ráhatásom, és letenni.

- gondolkodás vs. érzés: a gyerekkori kiszámíthatatlanság után óriási előrelépésnek tűnt, hogy átlátom a helyzeteket, a saját és mások működését, viszont pont ezért mindent gondolkodással próbáltam megoldani, pedig sokszor nagyon felszabadító (sokszor pedig nagyon fájdalmas) tud lenni ilyenkor fejből átkapcsolni testbe, és csak lenni azzal, ami van, hagyni, hogy érezzem azt, amit érzek. Most lettek teljesen más eszközeim is a nehéz helyzetek kezeléséhez, és csak emiatt érzem, hogy a gondolkodás/rágódás sokszor mennyire nem volt hatékony, de csináltam, mert nem volt más.

- sürgetés vs. lassítás: rengetegszer már attól is oldódik a szorongásom, ha lassítok (ezt akkor vettem észre igazán, tesben is, amikor elkezdtem lassabban sétálni az utcán), és emiatt tűnt fel az, hogy gondolatban hány helyzetben sürgetem magam, próbálok túllenni azon a szakaszon, amiben éppen vagyok, csak hogy minél gyorsabban elérjek a következőig, pedig (többnyire) nincs külső kényszer, nincsnek fix határidők

- gyerek vs felnőtt: elég hosszú ideje próbálgatom már a belső gyerek-munkát, mert tudom, hogy ez az a részem, ami fél, mindenáron biztonságot szeretne, és ellenáll mindenféle változásnak - részben ez is volt az ok, amiért ki akartam próbálni a SE-t, hátha így jobban meg tudom teremteni a bizonságérzetet magamban. Sokat haladtam ebben is (meg felismertem más fontos dolgokat is, például hogy mennyit számt a rendszeres, napi szintű gyakorlás), de amire kevésbé számítottam, az az, hogy elkezdett erősödni a felnőtt-énrészem, aki nyugodt, kiegyensúlyozott, kompetens és ott tud lenni a gyerek-résznek, amikor az kétségbeesik. 

Durva ezt így egyben felsorolva látni, és persze a történet része az is, hogy nincs lineáris haladás, nincs tökéletes és instant átalakulás: 30+ éves működésmódot átalakítani nem pár hónap műve lesz, de az, hogy egyáltalán el tudtam indulni ezen az úton, már nagyobb eredmény, mint amit korábban bármikor fel tudtam mutatni.