...one step back

 

Sixteen Miles Out, Unsplash

Azt hiszem, most tartok ott, hogy a túlgondolkodást is túlgondolkodtam, vagy legalábbis valahol belegabalyodtam ebbe a spirálba, és hiába próbálom kirángatni magam belőle, izomból hálás lenni vagy megélni a pillanatot, egyszerűen nem működik. A másik út, hogy elfogadom ezt ilyennek (és nem szivatom magam azzal, hogy a gipszlevételtől azt várom, varázsütésre mindent hozzon rendbe), hagyom szürkülni a napokat és telni az időt, aztán... meglátjuk. Pedig péntek-szombat környékén, amikor rengeteget sétáltam a kedvenc szeptemberi napsütésemben, volt célom, programjaim és lendületem, úgy éreztem, mintha ébredeznék végre a téli álomból, sőt, még hétfő délelőttre is átcsapott az energia, utána viszont szétesett, és most minden egy fél fokkal rosszabb, mint előtte (bár, egész tűrhetően megtanultam egy kézzel gépelni, ez is valami).

Hétszilánkok

 

Esmihel Muhammad, Unsplash

Ez se volt egy könnyű hét, de most talán már kevésbé sodródtam tehetetlenül, viszont érzésre lassabban telt, mint az eddigi kettő, amit személys sértésnek veszek (mondjuk attól még ugyanúgy le tudom húzni a számokat a határidőnaplómban vezetett visszaszámoláson, még 16 van hátra a gipsz-leszedésig). Múlt hét vége felé eldöntöttem, hogy a nagyon kevés dolog egyike, amivel most tudok haladni, az a munkámmal kapcsolatos ismeretek felfrissítése/jobb szokások kialakítása, és a szükséges tudás begyűjtése ahhoz, hogy el tudjak kezdeni interjúzgatni, ha szembejönne valami jó lehetőség. Amennyire sokat gondolkodtam ezen szombaton-vasárnap, annyira képtelen voltam rávenni magam a folytatásra, és kellően pocsékul is éreztem magam, amíg le nem esett, hogy egyelőre a tervezést kellene folytatni, nem tartok még a megvalósításnál. Így, kettőt visszalépve szerdán már képes voltam foglalkozni vele, és azóta is, minden egyes nap, ha csak rövid időre is.

Két hét kihagyás után újra volt terápia, és többek közt arról is beszéltünk, mennyire képtelen vagyok kezelni a pozitív visszajelzéseket (azon kívül, hogy zavarba jövök, és olyan gyorsan megpróbálom másra terelni a szót, amennyire csak lehetséges). Mostantól figyelni fogom a környezetemet mintákért, nem tudom, normális emberek ezt hogy reagálják le.
És újra voltam koncerten is, nagyon élveztem a készülődést (és hogy van egy, a gipszem dekorjához kifejezetten passzoló nyári ruhám...), bár kicsit hülye érzés volt színházteremben, fegyelmezetten ülve végignézni valamit, amit máskor végigugrálok és -éneklek (meg az is, hogy nem igazán tudtam tapsolni). Ezzel együtt voltak pillanatok, amikor egész jól bele tudtam merülni a dalokba, de összességében a három idei Platon közül ez volt a legkevésbé kedvenc.

Tegnapi sikerélmény #1, hogy meg tudtam menteni a töltőtollam, ami egyik napról másikra beszáradt (áztattam vízben, áztattam alkoholban, és nem tudom, a kettőből melyik működött, de ma reggelre gyönyörűen, simán fog újra), és sikerélmény #2, hogy találtunk olyan Yu Grill-t (kint a Rómain), ahol lehet kapni azt a csípős szószt, amit eredetileg, a Ráday utcai étteremben annyira megszerettünk (ami viszont szomorú, hogy egyetlen hosszúlépés is mennyire fejbecsapott, mi lesz így velem a jövő heti csapatépítőn?).

Sárkányhelyzet:

Life goes on

 

Christian Wiediger, Unsplash

Tegnap, két hét után először újra dolgoznom kellett, ami eléggé megviselt- a hétköznapokon is idegesítő, hogy csak egy kézzel tudok gépelni, de a kódolást elképesztően belassítja (arról nem is beszélve, milyen komoly akrobatika előhozni a Ctrl+Shift+R-es keresést PhpStormban, vagy kapcsos zárójelekt tenni a kódba, de a fő problémám, hogy lassúúúú). A "top 3 legidegesítőbb dolog, amit nem lehet/nehéz egy kézzel" lista másik két eleme a hajam (se megmosni, se beszárítani, se összefogni) és az öltözés (melltartót felvenni egy kézzel? sok szerencsét). Most azért óriási mázli, hogy még mindig tart a home office, mert annyival meg tudom oldani ezeket, hogy nem kapcsolok kamerát...

A héten már elmászkálós-ügyintézős dolgaim is vannak, a baleset áldozatául esett jobb szemüveglencsém helyett kellene már csináltatnom egy újat (megfogadtam, hogy soha többet VisionExpress, de az új kedvenc optikám csak 6-ig van nyitva, és szedni kell a lábam, ha addig oda akarok érni... remélhetőleg vállalják így, a keretnek elvileg semmi baja), tegnap szereztem egy cica-krémet a sebekre (és azóta türelmetlenül várom, gyorsabban gyógyul-e tőle, de milyen meglepő, 2 használat után nincs látványos különbség), és levadásztam az elérhetetlen háziorvost a táppénzpapír miatt.
A sárkány-helyzet most így áll:

... egyet még tervezek, aki összegömbölyödve alszik a gipsz bal felén, utána viszont kb. elfogy a hely. Három hét múlva ilyenkor viszont kis szerencsével már gipsz nélkül fogok létezni (azért a jószágok hiányozni fognak majd).

all the leaves are turning brown, the wind is pushing me around, let's go

 

Jack Young, Unsplash

 
Ma reggelre jutottam el odáig, hogy szegény túlhasznált jobb kezem is megfájdult, úgyhogy nem Tiny Habits-jegyzeteléssel töltöttem a délelőttöt, ahogy szerettem volna, hanem parkban sétával- az Orczyban meglepően nagy a közösségi élet szombat délelőtt, a nagy füves részen azt hiszem, egy krikettmeccs folyt épp, de szerencsére az NKE-s rendészetisek terepgyakorlatába nem futottam bele (a figyelmeztető plakát szerint a nyugalom megzavarására alkalmas, de legalább nem használnak éles lőszert....), az idő szuper volt, a színek gyönyörű ősziek, és egész jól feltöltődtem, mire körbeértem (plusz így 11-re sikerült összehozni a kitűzött lépésszámot, és alig fáradtam el).

A héten újrakezdtük a heti költségvetést + a pénzköltés napi jegyzetelését, és elég fájdalmas volt a visszatérés a "nyár van, lazítunk, megérdemeljük"-hozzáállásból, de sajnos végtelen mennyiségű pénz tud elfolyni napi apróságokra, amiktől igazából nem is lesz jobb semmi. Már most elég jól látszik, milyen szokásokon kell változtatni, szerencsére B-vel volt erről egy jó beszélgetésünk, ő is benne van (neki épp a munkája elképesztően stresszes és demotiváló egyszerre, amit kólával és pizzaszeletekkel próbált ellensúlyozni, de mostanra eljutott odáig, hogy készen áll valami komolyabb változtatásra), hétfőtől kezdjük is.

A Tiny Habits úgy is jelen volt a mai napomban, hogy magával a könyvvel nem tudtam haladni, mert van egy része a módszertannak, amit legutóbb nagyvonalúan kihagytam, pedig az egyik legfontosabb elem: a sikerek megünneplése (legyen az akármilyen apróság is, ha nincs meg utána a jó érzés, nem áll össze az agyban az új szokás rögzüléséhez szükséges kapcsolat). Van még mit gyakorolnom, mert sokkal könnyebben és automatikusan kritizálom magam és értéktelenítem el az elért eredményt, rögtön továbblépve a következő feladatra... nem csoda, hogy nehezen megy új dolgok beépítése, ha soha semmi nem elég jó, amit csinálok. Pedig már sokat dolgoztam a belső hangomon és a saját magamhoz való hozzáálláson, de ez most annyira fura és idegen, hogy szükségem van a gyakorlásra minden mennyiségben.

Dragon lady

 

 

 

 

Chris Curry, Unsplash

Na, eddig bírtam a bal kezemen az óriási üres, fehér, egybefüggő gipszfelület látványát, tegnap este muszáj volt rajzolnom oda egy sárkányt (rá hasonlít erőteljesen, csak bronzszínű, zöld szemű és kicsit elnyújtottabb), és ezzel mintha visszakaptam volna az életkedvem meg a kreativitásom egy részét, bár az energiám még mindig nagyon korlátozott. Valamennyire megbántam, hogy ezen a héten is végig maradtam betegszabin (főleg miután kiszámoltam, mennyivel lesz így kevesebb a fizetésem), de miután egy sima séta+kávézás kombináció után is órákra le kellett dőlnöm, és a szervezetem követeli a délutáni szundikat, valószínűleg ez volt a jó döntés (a gipszet nagyjából megszoktam, bár még mindig nagyon belassít, a zúzódások szépen múlnak, ami most húzós, a a két mély seb a homlokomon, aminek még kell pár hét, hogy vállalható legyen). 

Próbálok reális célokat kitűzni erre a maradék pár napra, valahogy úgy, hogy ne folyjak szét teljesen, de ne is vigyem túlzásba- próbálom összehozni a napi 5000 lépésnyi sétát, meg kijegyzetelni a Tiny Habits-könyvet, hogy jövő héttől már rendesen belevághassak a változásokba.

Update: így néz ki a gipsz-sárkány :)

 

Sleep less

 

Alfredo Alvarado, Pexels

A múlt hét második fele azért már nem csak alvással telt, bár egyelőre nehezen találom az egyensúlyt... Viszonylag sokszor csak a kanapéról elfolyva netezek, ami kezd elég unalmassá válni, amikor viszont belekezdek valamibe, jön a frusztráció is (tegnap attól borultam ki végleg, hogy még az art journalhoz sincs elég kezem most, pedig szinte biztos voltam benne, hogy ha más nem is, az megmarad, de annyira vacakolós így, hogy minden flow kiesik belőle). Tudom, tudom, pihenés, az kellene most végtelen mennyiségben, de kicsit ijesztő úgy az előttem álló négy hétbe belegondolni úgy, hogy szinte minden örömforrás off.

Váratlan fordulat, de elkezdett hiányozni a munka- nem a konkrét, napról napra káosz és feszültség, ami mostanában jellemző volt, hanem a kódolás maga, az új feladatok izgalma, a tanulás öröme, az, ami miatt belevágtam az egészbe. És pontosan ez az a része, ami nem a problémás vezetőn vagy csapattárson múlik, hanem kizárólag rajtam. Sokszor fellelkesültem már, de csak pár hétig tartott a lendület, ezért most nem is konkrét projektbe vágok bele, hanem a Tiny Habits módszertana alapján megpróbálok olyan napi szokásokat bevezetni, amik segítenek abban, hogy jobb frontendes legyek (... és szép lassan visszaépítsem a szakmai önbizalmam, ami épp romokban, vagy elkezdhessek körbenézni, milyen álláslehetőségek vannak éppen.)

Csak hogy egy kis sikerélményem is legyen, ebben az online társasban egyre jobb vagyok (éhesen nem érdemes belekezdeni, én is mindig megkívánom a fánkot, akárhányszor játszok vele, pedig ez az, ami aztán biztosan nem létezik cukormentesben), csak egy egyszerű kártyajáték cuki grafikával, de ha sikerül réérezni az ellenfelek gondolkodásmódjára, nagyon izgalmas tud lenni.

Nincs tanulság

 

Ma talán már jobb egy kicsivel, valószínűleg azért, mert az előző három nap nagy részét átaludtam (a maradék időben pedig kreatív megoldásokat próbáltam találni a csak két kézzel megoldható feladatokra, amikből meglepően sok van- B. is kénytelen lesz új skilleket tanulni, pl hogy hogy lehet összefogni egy lány haját). Szerencsére a betegszabit viszonylag könnyen sikerült elintézni a jövő heti kontrollig, aztán majd meglátjuk... próbálok minden intézkedést és előre gondolkodást kiszervezni, mert ennél már nehezen lehetne látványosabb, mennyire a tartalékaim végének végére értem. 

(A dal meg új kedvenc, nem megy ki a fejemből, mióta egyszer véletlenül Carson Coma-tematikájú lett egy grillezős esténk... bár nagyon kíváncsi lennék, ki minek érti a refrént első hallgatásra, szogorúan szövegolvasás előtt).