Barcelona dos and don'ts

 

Nagyon szerettem Anszki Stockholm-városnézős bejegyzéseit, és mert nemsoká visszamegyünk Barcelonába, saját használatra (is) elkezdtem összeszedni a múltkori utazás tapasztalatait - leírom ide is, hadd bővüljön a "bloggerek beszámolói európai városokról"-sorozat, és hátha másnak is hasznos lesz, aki arra jár (kicsit random és szubjektív, de próbálok olyasmiket belevenni, aminek örültem volna, ha tudom legutóbb is :)

Tömegközlekedés

Tedd: többnapos bérlet a tömegközlekedésre (kivéve bizonyos típusú buszok)
Ne tedd: többnapos bérlet a HolaBarcelona appon keresztül (pár euróval olcsóbb, szóval megvannak az előnyei, de nem digitális, ugyanúgy egy automatából kellett megvenni magát a jegyet, és a nagyon segítőkész ellenőrrel együtt is csak alig tudtuk kibogozni, hogy melyik kódot kell beírni melyik mezőbe, az első két próbálkozásnál hibát dobott minden ok nélkül)

Tedd: metrók- néha sokat kell sétálni átszálláskor, de viszonylag átlátható és kiterjedt metróhálózat, amivel gyorsan lehet haladni. Plusz ez a legjobb módja a repülőtérről városba történő bejutásnak (közvetlen vonal van egészen a központi pályaudvarig)
Ne tedd: buszok (van, amire nem érvényes a napijegy, és a nagyobb csomópontokban nagyon nehezen lehet kibogozni, mi melyik irányba megy, a legtöbb hajtépés, kiborulás és stressz a buszmegálló-vadászathoz kapcsolódott - de ha valakinek nálam sokkal profibb a tájékozódóképessége, akkor hajrá);
vonat (eredetileg ezzel próbáltunk érkezéskor a reptérről eljutni a városközpontig, de majdnem egy órát késett, és nem is volt semmilyen kapcsolódó információ kiírva, egy ott dolgozót kifaggatva derült ki, hogy elromlott valami váltó, de ő se tudta biztosra, hogy egyáltalán érdemes-e várni rá)

Városnézés

Tedd: Sant Pau (gyönyörű épületek és udvar, nincs tömeg, plusz egy rövid sétára van a Sagrada Familia)
Ne tedd: Casa Battló (ez az a pont, ami 100%-osan szubjektív, de nálam az óriási tömeg, zsúfolt terek és futószalag-érzés teljesen elrontotta az élményt)

Tedd: a Montjuic-libegő óriási élmény, de érdemes már nyitásra (10 körül) odamenni, akkor csak 5-10 percet kellett várni a bejutáshoz.
Ne tedd: ... Montjuic-libegő bármikor később (amikor délben lefelé jöttünk, már végtelen sorok álltak a pénztárhoz)

Vásárlás

Tedd: szuvenírvásárlás a La Nostra Ciutat-ból (szuper, egyedi grafikák, ékszerek, könyvek, ide biztos visszamegyek most is) - de ha valaki egyszerűen szeretné megoldani az ajándékokat, a központi pályaudvar boltjában is meglepően jó képeslapokat, hűtőmágneseket és édességeket lehet találni
Ne tedd:  ne utazz a városba olyasvalakivel, akinek a ruhavásárlás a hobbija, mert órákat fogsz eltölteni a Mango Outletben és a Paral-lel (egyébként szuper) kis butikjaiban, amikor akár a Miró-múzeumban vagy a tengerparton is lehetnél

Gasztro

Tedd: spanyol vonalon a hirtelen felindulásból kiválasztott, a központnál kicsit kijjebb eső Teruel volt kellemes csalódás, nem-spanyolból pedig a Parking Pizza éttermet viszonylag nehéz megtalálni, és kívülről nem is tűnik túl bizalomgerjesztőnek, de ha igazán jó kemencében sült pizzát szeretnél enni, akkor kihagyhatatlan 
Talán: a Boqueria piac pont határeset- zsúfolt, tele van turistákkal, de egyszer valószínűleg érdemes megnézni, és az árak se vészesek (2 euróért óriási kupac kimérős olívabogyót vettem, a sajtok és sonkák inkább 5-10 körülről indulnak)

Tedd: frissen sült churros a Xurreria Manuel San Román-ból, karamellszósszal (ez volt az egyetlen "normál" édesség, amit ettem, és nagyon megérte)
Ne tedd: ha több churrost vettél, mint amennyit meg tudsz enni, nem érdemes magaddal vinni, mert később és hidegen már nagyon olajos (plusz bármibe is csomagolod, olajszagú lesz tőle az egész táskád)

... and breathe out

 

Paulius Dragunas, Unsplash

Ez a hét elég húzósnak ígérkezett, ma reggel 8-ra kellett visszamennem a fogorvoshoz, hogy túlessek a fogkő-leszedésen (amiről legutóbb még külön is elmondták, hogy készüljek, ez azért fájni fog, és nem szoktak érzésteleníteni, bár valószínűleg csak azért, mert tudják, hogy mennyire parázok, és így legalább nagyjából tudtam, mire számítsak), szóval nagyjából semmit nem aludtam, és reggel megpróbáltam a másik stresszforrással, a csütörtökre halasztott előadásom gyakorlásával terelni a figyelmet. Nem volt rossz taktika, rájöttem, hogy több dologra emlékszem, mint feltételeztem volna (még mindig nehezen tudok hosszabb időn át összeszedetten beszélni angolul szakmai dolgokról, úgyhogy előre megfogalmazom, leírom, nagyjából megjegyzem, és sokszor begyakorlom, hangosan elmondva is), utána pedig B.-vel közösen sétálhattam és metrózhattam, mert neki meg be kellett menni a világ végén levő irodájukba (... hogy bírtunk korábban mindig ilyen korán kelni?)

Oké, tényleg fájt, de nem annyira/úgy, mint előre képzeltem, és viszonylag gyorsan készen is lett (az igazán kellemetlen része ~10 perc volt), most már csak abban reménykedek, hogy utólag nem lesz nagyon érzékeny, és rendelhetek valami finomat ebédre jutalomképpen... Hazafelé már nagyon hangulatos volt sétálni az őszi napsütésben, meg is ígértem magamnak, hogy a héten beiktatok végre egy közösségi irodás napot (mondjuk holnapra, mert B. akkor se lesz itthon), hiányzik egy kicsit a város nyüzsgése. Minden egyéb mellett a munkahelyi helyzet most nem olyan rossz, megvártak a betegszabi miatt elhalasztott (kicsit monoton, de teljesen komfortzónán belüli) feladataim, és így, hogy a Nagy Céges Előadásom csütörtökön lesz, már nem marad kapacitásom, hogy izguljak az ugyanarra a napra időzített teljesítményértékelés miatt, legyen bármilyen is az eredmény. Ezzel együtt már most a pénteket várom (meg egy kicsit azért a szerdát is, mert ha minden igaz, akkor vehetjük át a gyűrűket).

This is Us

Oké, ma reggel befutottak a figurák, és imádom őket :) B. tiltakozása miatt nem lesz IRL fotóval összehasonlítás, de higgyétek el, pont így néz ki (meg amúgy én is, csak ~25 centivel alacsonyabb vagyok nála). 

Photographic evidence

 

Ignat Kushanrev, Unsplash

Az, hogy kevés fotót készítek a mindennapokban, nem mindig jár együtt a nehezebb időszakokkal, de szeptemberben megtörtént az, amire már viszonylag rég nem volt példa- két hét teljesen kimaradt, egyetlen képet se tudok előkaparni a szokásos heti kollázsokhoz, amit 2013 óta minden évről összerakok (oké, visszanéztem, a 2021-es még csak darabjaiban létezik, és az ideivel is csúszkálok egy kicsit, de legalább maguk a képek a megfelelő mappába rendezve várják, hogy foglalkozzak velük). 

Pont amiatt, mert a mindennapok is benne vannak, ezek a kis képek nagyon jól vissza tudják hozni az adott időszak hangulatát, és így az idővonal is kicsit tisztábban megmarad a fejemben; ma reggel B.-vel a pár évvel ezelőtti bécsi nyaralásnál kezdtük a nézelődést, de könnyű volt belecsúszni az "úristen, ott még nem volt szakállad"- és "akkor még mennyire vörös volt a hajad!"-jellegű ledöbbenésbe (és kicsit elkezdtem sajnálni, hogy rólunk viszont nincs annyira sok fotó). Így egyben végignézve elég klassz, hogy mennyi helyre eljutottunk- és így ugyanúgy vissza tudjuk idézni a 2010-es vadaspark-látogatást Nyíregyházára, vagy a 2016-os zipline-ozást, mint a tavalyi nyaralást Splitben (sajnos 2010 előttről már nekem se sok képem maradt, pedig a gimis/egyetemista időszakot is jó lenne ennyire részletesen látni). 

Mindenesetre a legjobb közös külföldi utunk (szerintem) Glasgow volt, a legnagyobb közös kaland a zipline, a legnagyobb változás a Pestre költözés,  és ha visszautazhatnék az időben pár napra, akkor az vagy egy Hegyalja-fesztiválra lenne, vagy a másod/harmadéves egyetemista időszakba. Ha egyvalamire figyelmeztethetném magam utólag, akkor az nem biztos, hogy az lenne, hogy hagyjam már a HR-t a fenébe (megspóroltam volna magamnak 2 nagyon rossz munkahelyet és rengeteg stresszt, de nem ismertem volna meg a kedvenc ex-munkatársaimat, és nem lettem volna része annak a tényleg jó csapatnak), valószínűleg inkább arra, hogy eszembe ne jusson napszemüveg nélkül nyaralni a Balatonon, ha csak nem akarom a következő évet a szemem miatti teljes pánikban tölteni (igen, van egy pár kevésbé kellemes pillanat is, ami elég tisztán felidéződött). Most pedig veszek egy nagy levegőt, és  rászánom ezt a délutánt a közelmúltbeli képek rendezgetésére, mert biztos, hogy pár év múlva nagyon fogok majd örülni, hogy megvannak.

If there's an elephant in the room then you're in the wrong room

 

Nati Melnychuk, Unsplash

Reggel nagyon megörültem egy "Vámkezelt nemzetközi küldemény online fizetése"-emailnek a postától (Lego-figurák!!), de B. pont ugyanakkor kapott egy postai spamet, elvileg ez most egy valós veszély, úgyhogy visszavettem a lelkesedésből, megittam a reggeli kávét matchát (nagyon furi, mert nem ébredek fel tőle úgy, mint a kávétól, de összességében nem vagyok álmosabb/fáradtabb/tompább, és valamiért mégis követeli a szervezetem reggelente), és kicsit később ellenőriztem, hogy tényleg ugyanoda mutat a link url-je, mint a szöveg. Minden stimmelt, és miután kattintottam, kiderült, hogy kemény 400 Ft-ot kell befizetnem (vagy majd odaadnom a postásnak, ha hozzák jövő héten- valószínűleg marad ez a verzió), de tényleg a Lego!

Ez valószínűleg egy jel, hogy tudjuk le végre azt a pár dolgot, ami még hátravan- a menyasszonyi ruhát felpróbáltam ma, és érezhetően könnyebben feljön a cipzár, hasban is kevésbé szűk, ami nagyon jó hír (ha elmúlik végre a torokfájás, ami múlt pénteken megtalált, és még párszor eljutok konditerembe, teljesen oké lesz a végeredmény), de passzoló fehérneműm még nincs hozzá, ez most hétvégi teendő. A kedvenc cukormentes cukrászdánkban pedig megjött az őszi kínálat, sajnos muszáj lesz tesztelni, hogy nem akarunk-e mégis inkább szilvásgombóc-tortát (oké, ez kicsit ellentétes irányba megy, mint az első pont... de max. majd beosztom a saját szeletemet két napra).
B. családjában mindenki megkapta a meghívót, és egyeztettük a logisztikát is (B. szülei hozzák el a nagymamáját, szerencsére ezt megoldották nélkülünk is, és B. tesójáék többszöri határozott rákérdezésre is azt mondták, hogy nem szeretnének pesti hotelszobát, lejönnek és vissza is mennek Nyíregyházára aznap... hát, mi megpróbáltuk). Szerencsére az én oldalamról mindenki Bp-n él (pontosabban mindenki Budán... eddig bele se gondoltam, hogy csak én maradtam a pesti oldalon), ami nem baj, mert az anyakönyvi hivatal is ott van, tesóm mondjuk addig még megjárja Barcelonát is, de szerencsére pár nappal előtte hazaér, nem lesz nagyon kicentizve.

Közben befutott az új puzzle is (tanulva a múltkoriakból és felmérve a rendelkezésre álló szabadidőmet, most csak 500 darabos, hátha ez így nem akkora projekt), ez az, de volt még egy csomó, ami nagyon tetszett, szuper márkák vannak ezen az oldalon, és villámgyorsan ki is szállították. Remélem, nem lesz nagyon hajtépős a sok kék és zöld, jó lenne ebben elmerülni a következő pár napban.

Love you to pieces

 

Carson Arias, Unsplash

Úgy néz ki, a konditerem meghozta a várt hatást, végre elindult lefelé a kilóim száma (oké, a kitűzött cél 2.5 kg mínuszból a 0.5 megvan), és két napja leváltottam matchára a reggeli kávémat (Penny meggyőző volt) - nem tudom, miért, de jobban bevált, mint a sima zöld tea, valahogy pont annyira keserű és intenzív az íze, hogy ne legyen hiányérzetem, és álmosabb se voltam, mint egy normál napon. Tegnap brutál izomlázam volt, mára jobb egy kicsit, holnap talán már újra fogok tudni edzeni...

Picit visszatértünk a szervezkedéshez is, szerencsére túl sok mindent nem kell a héten csinálni, de még múlt hét végén, a nem túl meggyőző tortadísz-kínálatot látva (autós-motoros-horgászos tematikában volt még végtelen variáció) eszembe jutott, hogy akár Lego-figurákból is összerakhatnánk magunkat, és mehetne az a tortára. Sajnos a Lego-boltban, ahová benéztünk, nagyon béna volt a választék, de online találtunk egy oldalt, ahol még B. öltönyének a színét is tudtuk reprodukálni, és (szerintünk) nagyon menő lett a végeredmény, így nézünk ki egy Lego-párként:

The gym is my happy place

 

Derick McKinney, Unsplash

Hosszas halogatás után visszatértem a környékbeli konditerembe, és továbbra is meg vagyok róla győződve, hogy (nekem) ez a tökéletes vasárnap délelőtti program: kényelmes ébredezés után átsétálni, mindfulnessbe merülve figyelni a légzésem és az adott izomcsoportot a gyakorlatok közben, valami gyors és kiabálós zenére fél óra kardióval lezárni az egészet, és egy zuhany után itthon eldőlni a kanapén azzal a tudattal, hogy a nap már mindenképp hasznosan telt. Oké, most még nincs meg a rutinom az erősítéshez, csak óvatosan végigpróbáltam mindent, amit régebben is csináltam (és esélyes, hogy holnap mozdulni se tudok majd az izomláztól), de körülnézek online, és keresek egy rendes edzéstervet is.
A vasárnapokat szeretném fixen megtartani, már csak hét közbenre kellene egy jó időpontot találni, mert valószínűleg munkaidő vége után rengetegen vannak... de nagyon gondolkodok rajta, hogy egyszer kipróbálom, az ebédidőbe mennyire fér bele egy nyugisabb napon, amikor nem kell főznöm- annyira közel van a terem, hogy másfél óra alatt talán meglenne az egész.

A munkára most amúgy is próbálok minél kevesebbet gondolni, muszáj lenne valahogy csökkenteni az elmúlt időszakban eluralkodó stresszt, de jövő héten lesz egy semmiből feltűnt év közbeni teljesítményértékelés, és pénteken előadást is kell tartanom a konferenciáról, amin Helsinkiben voltam (most nem parázok tőle annyira, mint a legutóbbi alkalommal, amikor először csináltam ilyet, de így is leginkább csak túllenni szeretnék rajta). Könnyű lenne azt mondani, hogy nem fejlődtem sokat, csak próbáltam túlélni, de ha tételesen felsorolom, hogy mennyi komfortzónán kívüli feladatba kellett belevágnom mostanában, akkor ez mégse teljesen igaz (az a gond, hogy a idénre megfogalmazott célom a "szeretnék jobb programozó lenni"-nél nem volt sokkal konkrétabb, és így kicsit nehéz lekövetni is). Azért remélem, nem lesz nagyon mélyre menő az egész (a tavalyi éveset egész könnyen megúsztam), jó lenne már egy kis nyugi és kiegyensúlyozott hétköznapok.

Million pieces

 

Linh Pham, Unsplash

Még mindig egy végtelen teendőlistának érzem az életem (a héten már nagyon sokszor megfogadtuk, hogy leállunk a szervezkedéssel, eddig sikertelenül), viszont közben durván haladunk is, hétfőn az anyakönyvi hivatalban kezdtünk, házasságkötő terem hivatalosan is lefoglalva, étterem kiválasztva és lefoglalva (nem külön terem, de egy jól elkülönülő sarok), a semmiből lett egy fotósunk, virágok megrendelve, nászúthoz repjegy és hotel megvéve, postázandó meghívók feladva, a maradék háromból egy személyesen átadva (... és még 5 hetünk van).

Az életmódváltás viszont döcög, mert még mindig nagyon allergiás vagyok, nem tudok aludni, és elég stresszes a munka, ami együtt azt eredményezi, hogy minimális energiám marad hét közben. Azért jógázni már eljutottam (szenvedtem is vele így egy hónap kihagyás után), és kick-boxolok is itthon, de jó lenne a normálisabb étkezésre átállni, minél hamarabb (csak tervezze és valósítsa meg valaki helyettem, pls). Szeretném azt érezni, hogy a szeptember nem csak a várakozásról és a szervezkedésről szól, de egyelőre nem tudom, hogy valósítsam meg.

Staying still is hard

 

William, Unsplash

Eldöntöttük, hogy az augusztusi őrület után ez lesz az a hétvége, amikor Nem Csinálunk Semmit - úgy tűnik, csak ez kellett ahhoz, hogy elkezdjenek egymásra rétegződni a jobbnál jobb programok (hónapok óta tervezgetett Ivan and the Parazol, Jurij, Lemezpiac...), de kitartok, és itthon maradok. Nagyjából, mert az éttermet már nagyon intézni kellene az esküvőre, úgyhogy mindkét nap beülünk egy kinézett helyre, és ha minden jól alakul, jövő héten megpróbáljuk lefixálni az esküvői ebéd-helyszínt (szerencsére csak egy asztal kell, nem teljes étterem, és még csak nem is feltétlenül különterem, remélhetőleg így még nem vagyunk teljesen elkésve). Az ideális amúgy a  Hemingway lenne/lett volna, pont 5 percnyi sétatávolságra a házzasságkötő teremtől, de egyelőre egy sima asztalt se tudok foglalni hozzájuk, gyanús, hogy ~1 évvel hamarabb kellett volna rá gondolni... 

A tegnap próbált Marcello egyébként nem volt rossz (a Cézár-salátát majonézes öntettel csinálják, de a másik két rendelt kaja volt annyira finom, hogy ezt nagyjából ellensúlyozta, plusz a kettőnk családjából kombinálva se juta eszébe senkinek salátát enni rajtam kívül), és nagyon élvezem, hogy kiélhetem a rejtett étteremkritikusi álmaimat, meg utána részletesen elemezhetünk B.-vel. Volt egy kis összeakadásunk belőle, hogy a rendes esküvői ebédnek mennyire kötelező eleme a leves, de aztán meg tudtunk egyezni benne, hogy az eredeti minimalista tervet már így is túlteljesítjük, és valószínűleg a levesen már nem múlik semmi (finoman a szülőköszöntő ajándékot is próbáltam megfúrni, de azt nem sikerült, úgyhogy még kell valamit nézni, ami utána ott fog porosodni a szülők polcain az örökkévalóságig).

Tegnap este újra felpróbáltam a Ruhát, és bár feljönni határozottan feljön, azért bizonyos pontokon még szűkebb, mint szeretném, úgyhogy veszek egy konditerem-bérletet, visszatérek a Kalóriabázisra, és remélhetőleg szeptember végére már javul majd a helyzet (az eredeti tervek szerint már ezen a héten is jobban oda kellett volna figyelnem az evésre, de évek óta először utolért a parlagfű, végigtüsszögöm a napokat, és többször is felébredek miatta éjszaka... örülök, ha ébren tudok maradni, de másra nem maradt túl sok energiám).