 |
| Ignat Kushanrev, Unsplash |
Az, hogy kevés fotót készítek a mindennapokban, nem mindig jár együtt a nehezebb időszakokkal, de szeptemberben megtörtént az, amire már viszonylag rég nem volt példa- két hét teljesen kimaradt, egyetlen képet se tudok előkaparni a szokásos heti kollázsokhoz, amit 2013 óta minden évről összerakok (oké, visszanéztem, a 2021-es még csak darabjaiban létezik, és az ideivel is csúszkálok egy kicsit, de legalább maguk a képek a megfelelő mappába rendezve várják, hogy foglalkozzak velük).
Pont amiatt, mert a mindennapok is benne vannak, ezek a kis képek nagyon jól vissza tudják hozni az adott időszak hangulatát, és így az idővonal is kicsit tisztábban megmarad a fejemben; ma reggel B.-vel a pár évvel ezelőtti bécsi nyaralásnál kezdtük a nézelődést, de könnyű volt belecsúszni az "úristen, ott még nem volt szakállad"- és "akkor még mennyire vörös volt a hajad!"-jellegű ledöbbenésbe (és kicsit elkezdtem sajnálni, hogy rólunk viszont nincs annyira sok fotó). Így egyben végignézve elég klassz, hogy mennyi helyre eljutottunk- és így ugyanúgy vissza tudjuk idézni a 2010-es vadaspark-látogatást Nyíregyházára, vagy a 2016-os zipline-ozást, mint a tavalyi nyaralást Splitben (sajnos 2010 előttről már nekem se sok képem maradt, pedig a gimis/egyetemista időszakot is jó lenne ennyire részletesen látni).
Mindenesetre a legjobb közös külföldi utunk (szerintem) Glasgow volt, a legnagyobb közös kaland a zipline, a legnagyobb változás a Pestre költözés, és ha visszautazhatnék az időben pár napra, akkor az vagy egy Hegyalja-fesztiválra lenne, vagy a másod/harmadéves egyetemista időszakba. Ha egyvalamire figyelmeztethetném magam utólag, akkor az nem biztos, hogy az lenne, hogy hagyjam már a HR-t a fenébe (megspóroltam volna magamnak 2 nagyon rossz munkahelyet és rengeteg stresszt, de nem ismertem volna meg a kedvenc ex-munkatársaimat, és nem lettem volna része annak a tényleg jó csapatnak), valószínűleg inkább arra, hogy eszembe ne jusson napszemüveg nélkül nyaralni a Balatonon, ha csak nem akarom a következő évet a szemem miatti teljes pánikban tölteni (igen, van egy pár kevésbé kellemes pillanat is, ami elég tisztán felidéződött). Most pedig veszek egy nagy levegőt, és rászánom ezt a délutánt a közelmúltbeli képek rendezgetésére, mert biztos, hogy pár év múlva nagyon fogok majd örülni, hogy megvannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése