 |
| Paulius Dragunas, Unsplash |
Ez a hét elég húzósnak ígérkezett, ma reggel 8-ra kellett visszamennem a fogorvoshoz, hogy túlessek a fogkő-leszedésen (amiről legutóbb még külön is elmondták, hogy készüljek, ez azért fájni fog, és nem szoktak érzésteleníteni, bár valószínűleg csak azért, mert tudják, hogy mennyire parázok, és így legalább nagyjából tudtam, mire számítsak), szóval nagyjából semmit nem aludtam, és reggel megpróbáltam a másik stresszforrással, a csütörtökre halasztott előadásom gyakorlásával terelni a figyelmet. Nem volt rossz taktika, rájöttem, hogy több dologra emlékszem, mint feltételeztem volna (még mindig nehezen tudok hosszabb időn át összeszedetten beszélni angolul szakmai dolgokról, úgyhogy előre megfogalmazom, leírom, nagyjából megjegyzem, és sokszor begyakorlom, hangosan elmondva is), utána pedig B.-vel közösen sétálhattam és metrózhattam, mert neki meg be kellett menni a világ végén levő irodájukba (... hogy bírtunk korábban mindig ilyen korán kelni?)
Oké, tényleg fájt, de nem annyira/úgy, mint előre képzeltem, és viszonylag gyorsan készen is lett (az igazán kellemetlen része ~10 perc volt), most már csak abban reménykedek, hogy utólag nem lesz nagyon érzékeny, és rendelhetek valami finomat ebédre jutalomképpen... Hazafelé már nagyon hangulatos volt sétálni az őszi napsütésben, meg is ígértem magamnak, hogy a héten beiktatok végre egy közösségi irodás napot (mondjuk holnapra, mert B. akkor se lesz itthon), hiányzik egy kicsit a város nyüzsgése. Minden egyéb mellett a munkahelyi helyzet most nem olyan rossz, megvártak a betegszabi miatt elhalasztott (kicsit monoton, de teljesen komfortzónán belüli) feladataim, és így, hogy a Nagy Céges Előadásom csütörtökön lesz, már nem marad kapacitásom, hogy izguljak az ugyanarra a napra időzített teljesítményértékelés miatt, legyen bármilyen is az eredmény. Ezzel együtt már most a pénteket várom (meg egy kicsit azért a szerdát is, mert ha minden igaz, akkor vehetjük át a gyűrűket).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése