... oké, nem a saját karácsonyunk, az az egy délután+este, az kifejezetten szuper volt, bekuckózós-saját buborékba visszavonulós, karácsonyi lemezekkel, a korábbi éveket is felülmúló steakkel (általában nem stresszelek főzés közben, de ez az egy olyan menü van, aminek jól *kell* sikerülnie, szerencsére főleg azon múlik, hogy merem-e annyira rövid ideig sütni, hogy ne száradjon ki a hús, és hogy az én medium és B. inkább-jól-átsütött ízlésével is működjön); az előkészületek is épphogy összejöttek, el tudtunk ugrani a Vásárcsarnokba, de csak úgy, hogy közben végig a főnökömnek írtam Slacken, hogy mikor lesz kész az az egy utolsó feladat, aminek még feltétlenül muszáj volt befejeződnie a karácsonyi szünet előtt...
... szóval, a munkahelyzet továbbra is olyan, hogy összeszorul tőle a gyomrom, ha csak rágondolok, de legalább nem gondolok rá túl sokszor, még három napig nem is kell, de aztán...
A családi ünneplésnek mindkét felvonása okés (és babaközpontú) volt, 25-én teleettük magunkat olvasztott sajttal, 26-án pedig kiderült, hogy kicsit túltoltuk a keresztlányunknak az ajándékvásárlást (azt hittük, imádni fogja majd, hogy sok különböző csomagot kell bontogatnia, de az elsőre odaadott mini bevásárlókosár lett a kedvenc, a többi ajándék ez után már nem annyira izgatta), játszottunk különböző partijátékokkal, aztán (... 28-án délelőtt) már indulhattunk is haza.
Sokáig úgy voltam vele, hogy nem akarok évet értékelni, örülök, hogy túl vagyok rajta, de azért ahogy távolodok az utolsó pár hét káoszától, lassan kezd eszembe jutni pár jó emlék és pár terv jövőre, formálódik az egész, úgyhogy lehet, hogy még írok évértékelő bejegyzést is (offline mindeképp). Az ad egy kis lendületet, hogy az egész évben halogatott urban sketching-nek (pontosabban a 10 napos alapozó videósorozatnak) nekiugrottam a hazaérkezés után, annyira jó (és félelmetes) valami teljesen újba belekezdeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése