 |
| Peter Herrmann, Unsplash |
Megszokhatnám már, hogy "a múlt hónap vacak volt, akkor most már valami jobbnak kellene jönnie"-logika nem működik, egyelőre a december is munkahelyi stressz-betegség hullámzással telik, és nem nagyon tudok kilépni belőle annyi időre, hogy egyáltalán elkezdhessem a karácsonyra hangolódást.
Vannak apró fénypontok, persze, a s.k. dán zsemle nagyon bevált, azóta kétnaponta sütök; egy lélekölő munkanap után még megünnepeltük a Mikulást, és annyira finom csokit kaptam, hogy biztos visszamegyek még utánpótlásért (ha különleges csokikat szeretnétek venni, nagyon ajánlom az Endorfine-t, mindig szuper tippeket kapunk); a keresztlányunknak sikerült klassz karácsonyi ajándékokat találni (és szerencsére a család felnőtt részével már megegyeztünk, hogy csak apróságokat adunk), de akkor is... több, mint egy hete beteg vagyok, és végtelenül fáradt, és nem tudhatom, hogy hétfőn normális munkahelyi helyzetre megyek-e vissza vagy a kapkodós káoszba.
Próbálok rajta nem rágódni, csak akkor tudok kicsit is pihenni, ha teljesen kizárom a munka-témát, de lassan (vagy nem is annyira lassan) eljön az a pont, amikor végig kell gondolnom, hogy az "ez egy szuper munkahely, csak most éppen..."-kifogás hányszor hangzott el már idén, és hogy mikor volt utoljára olyan, hogy élveztem is a feladataimat. Biztos, hogy többet stresszelek, mint amennyi objektíven indokolt lenne, de mostanában objektíven is óriási a nyomás a csapatunkon, és nem olyan célok miatt, amik teljesíthetőek lennének. Ettől függetlenül lehet, hogy összejönnek, mert vannak olyan csapattagok, akik zseniálisan teljesítenek ilyen körülmények közt is, de belőlem ez a legrosszabbat hozza ki.
Már csak a jövő heti öt munkanap van, utána kifújhatom magam egy kicsit, de nem tudom, hogy az mire lesz elég vagy hogy alakul majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése