Mohammadreza Charkhgard, Unsplash |
Ma megint léptem egyet előre a jogsi megszerzése felé vezető úton: megvan az orvosi alkalmassági, vagyis bejelentkezhetek a KRESZ-vizsgára (nem is baj, mert ahogy időben távolodok a tanfolyamtól, fogy a lendület, az utóbbi pár napban egyre kevesebb és kevesebb próbatesztet töltöttem ki, bár amiket megcsináltam, azok többségén át is mentem), és ha minden jól alakul, május utolsó héteben túl is eshetek rajta (az elsősegély így is marad majd a nyaralás utánra).
Azt hiszem, 4-5 éve először találkoztam személyesen a háziorvosommal, és mint kiderült, valószínűleg utoljára is, mert a hónap végén nyugdíjba megy- szomorú, mert már a Pestre költözésünk óta hozzá járunk, és az utódja biztos nem olyan lesz, aki jól ismer mindkettőnket, és lelkesen érdeklődik az esküvőnkről (
Nem jutottam túl sokáig a kapszulagardrób-tervezéssel, túl sok a változó, de egyvalami egyértelművá vált, miután összeszedtem a mostanában kedvenc ruháimat: ha ezeket el akarom vinni a nyaralásra, akkor kelleni fog valami, amivel eltüntetem a ráncokat belőlük, mert szinte minden viszkóz vagy len, és képtelenség úgy elrakni őket a bőröndbe, hogy használható állapotban kerüljenek elő. Úgyhogy gyors online kutatómunka után rendeltem egy kézi gőzölőt, ami remélhetőleg itthoni használatra is kiváltja a vasalót, mert most eléggé hozzájárul a nappaliban uralkodó káoszhoz, hogy a varrógépen és az éppen használatban levő anyagdarabokon kívül a vasalódeszkát is állandóan kerülgetnem kell (sose gondoltam volna, de a varrás egyik első és legnagyobb tanulsága volt, hogy ki lehet ugyan spórolni a millió "és vasald el a ráhagyásokat"-lépést, de sokkal jobban fog kinézni a végeredmény, ha megcsinálom).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése