Crumbly

 

Hen Kaznelson, Unsplash

Nem vagyok túl jó állapotban, bár már kicsit javult a helyzet csütörtökhöz képest... azt hittem, hogy sima ügy lesz, csak egy extra hosszú hétköznap, de nagyon odavágott az elsősegély-tanfolyam (egyébként se bírom a kórházi témákat, de most a szükségesnél sokkal többször hangzott el a "klinikai halott", "gerincsérülés" és a részletesen körbeírt vérzéstípusok, plusz hiába nem gondolok már rá túl sokszor, azért nem volt olyan rég a baleset, és ez a téma instant visszahozza azt a sokkos-legyengült-remegős "hajnali kettőkor ülök a sürgősségin, és várok a gipszelésre"-érzést, szóval nagyon nehéz volt kihúzni a három órát kiborulás nélkül). A pénteken még valahogy átvonszoltam magam, de rosszul esett az is, hogy ez most csak egy sima, nem-ötnapos hétvége, és az is, hogy sikerült közvetlenül egymás utánra időzítenem a konditerembe visszatérést (ami egyébként nagyon jót tett), az ipari mennyiségű palacsintasütést és az anyák napi családi pikniket, úgyhogy kapkodás, 15.000 lépés, és estére teljesen zombi voltam (de legalább a palacsintának nagy sikere volt, és véletlenül megvettem hozzá az idei tavasz legfinomabb epreit az Élesztő piacán).

A ma reggel pedig vérvétellel indult, és bár mióta másik kerületbe költöztünk, nem jártam ebben a rendelőben, vannak dolgok, amik sose változnak- itt mindig állandó a dráma, és még mindig itt dolgozik az az asszisztens, aki pont ugyanannyira szúr rosszul, mint amennyire undok mindenkivel (egy néni a folyosón kiabálva közölte, hogy hozzá ugyan biztos nem fog bemenni), és hiába kell előre időpontot foglani, azért ahhoz képest még legalább egy órán át vártam. Nem baj, úgyis próbálok óvatos lépésekkel közeledni az intermittent fasting-hoz, most legalább kiderült, hogy kibírom fél 10-ig evés nélkül, ha úgy alakulnak a körülmények. A májusnak úgyis az egyik fő célja az egészségesebb életmód, több mozgás, kevesebb snack, most úgy érzem, végre elindultam a jó irányba.