Blogger kihívás - 1.nap

a teljes kihívást itt találjátok

Még nagyon formálódik az egész, ez most inkább kísérlet, kőbe vésett szabályok nélkül- ha tetszenek a feladatok, csatlakozz be nyugodtan, akár minden nap, akár időben jobban beosztva, akár később nekikezdve, és nyugodtan jöhetnek a visszajelzések kommentben vagy a kérdőíven, hogy hogy csináljuk, min változtatnál. Szuper lenne, ha ebből kialakulhatna valami nagyobb, hosszabb távú blogger-együttműködés, ezért nagyon köszi, ha leírod, hogy neked hogy tetszene a legjobban, aztán majd a visszajelzésekből és a tapasztalatokból eldöntjük, hogy folytatjuk, ha elfogy ez a hét pont. 

Csak azért kezdem ma el az első poszttal, hogy ha valaki már szívesen belevágna, de bizonytalan, akkor legyen egy minta- inkább csináljuk, akkor is, ha nem tökéletesen, de kezdődjön el , aztán menet közben majd korrigálunk :)

Mai feladat: "1. Mutatkozz be képekben- csinálj egy kollázst (akár fotókból, akár rajzolva, 

akár bármilyen más technikával) azokról a dolgokról, amit a 

legfontosabb tudni rólad. "

Szóval, kollázs:

... bár az eredeti kiírást annyival módosítottam, hogy olyan random tényeket szedtem össze magamról, amiről volt kapcsolódó linómetszetem, de szerencsére ez egész sok mindent lefed :)

És mivel a képen láthatóan olvashatatlan a kézírásom, ezért szövegesen is az összegyűjtött infók:

1- az első kedvenc zeném a Linkin Park Meteorája volt

2- 8 éve költöztem Pestre, és nagyon szeretem, de ha bárhol élhetnék, az Skócia (Glasgow) lenne

3- a Don't Starve a kedvenc számítógépes játékom (nem vagyok nagy gamer)

4- a legnagyobb kreatív kihívásom: megtanulni arcot rajzolni

5- imádom a 85%-os étcsokit

6- a nyár a kedvenc időszakom

7- legjobb nyaralás: Montenegro, 2018

és egy kis kiegészítés a pontokhoz, ami már nem fért volna oda:

1- megszállott zenehallgató vagyok, és ez 13 éves korom körül kezdődött, amikor már nem az befolyásolt, hogy az osztályban éppen mi számít menőnek (... *technikailag* életem első saját vásárlású kazettája Aqua volt, igen, az, amin a Barbie girl is van... de csak a csoportnyomás miatt);
a Meteorát szó szerint rommá hallgattam (elszakadt a kazettaszalag, és szereznem kellett belőle egy másodikat), és azóta is inkább rock-alternatív vonalon mozgok, mostani kedvencek: Foo Fighters, Queens of the Stone Age, Kasabian, Last Shadow Puppets, Portugat the Man, Mini Mansions, Hozier (magyarok közül Middlemist Red, Fran Palermo, Platon Karataev)

2-  eredetileg debreceni vagyok, egy ideig túl nagy és koszos és ijesztő volt Pest, de most már biztos, hogy nem költöznék lényegesen kisebb városba, szeretem az energiáját és a lehetőségeket (Pest > Buda, bár szeretek oda átjárni dolgozni, de szinte végig ezen az oldalon laktam); viszont ha nem jött volna közbe a Brexit+Covid, akkor talán már úton lennénk Skócia felé

3- ez leginkább azért került bele, mert a beefalók jó arcok

4- nagyon szeretnék eljutni odáig, hogy élő modellről rajzolok portét, jó messze vagyok tőle, de sokkal közelebb, mint mondjuk 1 évvel ezelőtt (fotóról már egész tűrhetően megy)

5- nagyon sokáig nagyon szerettem mindent, csak csoki legyen, pár éve tértem át az egyre magasabb kakaótartalmú étcsokikra, most már akkor se nagyon tudnék mást megenni, ha amúgy az IR miatt lehetne

6- bár ideális esetben a nyár egy 2 hónapos fizetett szabival járna együtt (és nem olyan idővel, mint az elmúlt pár nap), de még ha be kell járni dolgozni, akkor is sokkal szabadabbnak és boldogabbnak érzem magam ilyenkor

7- életem első és eddig egyetlen tengerparti nyaralása

és bónusz három tény:

+1- a linómetszés az új kedvenc hobbim

+2 - valamiért a fejemben a kollázs összekapcsolódik a zsaroló-levél-stílusban-újságból-kivágott-betűkkel, úgyhogy innen se maradhattak ki

+3 - a Kami a kaméleon rövidítése, ami különböző formákban, de a netes nicknevem már ~10 éve

Collective #2

Szóval valami ilyesmire gondoltam: egyelőre egyhétnyi ötletem volt, elég random témákban és megvalósítási módokkal. Ezek talán nem olyan bonyolultak, tartható velük a napi 1 poszt, de nincsenek kőbe vésett szabályok, ha valaki lassabban szeretne vele haladni, akkor nyugodtan :)

És jöhet a feedback, hogy ilyesmire gondoltatok-e, túl sok vagy kevés valamelyik témakör, van-e kedvetek hozzá, kiegészítsük-e valamivel, vagy van-e bármilyen pont, ami nem tiszta. 

Ha elkezded a kitöltést, írd meg a blogod linkjét ide kommentben, ha szeretnéd, nyugodtan vidd a képet is, és ha gondoljátok, a bejegyzésekbe bekerülhetne a többiek linkje is, akik szintén részt vesznek a kihívásban, hogy meg tudjuk nézni, ki hogy valósította meg a napi feladatokat :) 

Kiegészítés: 
- 5. Stock photo: online cikkekhez használt illusztrációk, itt összeszedték, hogy mik a legnagyobb klisék, amik felbukkannak, de ő is stock fotóként indult. Ha szeretnél nézelődni, az Unsplash-en és a Pixabay-en nagyon sok jogdíj nélkül használható kép van - találd meg a legfurábbat!
- 7. Röviden: a hat szavas történetekről itt vagy itt van egy kicsit több infó és példa is. 

Kiegészítés#2: 
Módosítottam valamennyit a lista végén (gondolom, senki nem dolgozott ennyire előre:)
- a 6.pontot lecseréltem egy kicsit közösségibb témájúra- jó lenne látni, hogy ki kit szeret olvasni, és jobban megismerni a bloggereket 
- a 7.-be pedig belevettem egy harmadik, nem annyira túlbonyolított opciót is

Résztvevők: 
Citrommagtánc

Róka
Daily Life by E.

Vanille Cinnamon's World

hátradőlni csak istennek ér

Collective

Elevate, Unsplash

A mobilomon valamiért még a kettővel ezelőtti blogommal vagyok automatikusan bejelentkezve, és ha már arra jártam, körülnéztem egy kicsit, és eszembe jutott, mennyire szuper volt régebben Pillecukor-Szilvi VKP-kezdeményezése, ahol a csatlakozó bloggerek egy-egy témában írtak a megadott időpontban. 

Sajnos ez már régen megszűnt, de ha bárkinek lenne kedve valami hasonlót csinálni (közösen kitalált témák/feladatok körül írni mondjuk hetente-kéthetente egyszer, vagy akár ennek valamilyen továbbfejlesztett változata), szóljatok itt vagy a grapefruitandamagictrick@gmail.com-on, és szívesen összefogom a logisztikáját :)

Update: ha valakit érdekel a dolog, itt van egy kérdőív, ahol ötletelhetünk a részletekről: https://forms.gle/Qdh1yEdZqDM3N9PP8

Hófehérke

Jesse Gardner, Unsplash

Mostanában rendszeresen megkapom az online meetingeken, hogy milyen hangosak nálunk a madarak a kertben- tényleg azok, de már kezdjük megszokni (az előző albérlet lebetonozott udvaráról csak a parkoló autók hallatszottak be), és látszik, hogy túl sok időt töltünk itthon, mert lassan kezdenek háziállat-státuszba kerülni: pontosan tudom, hogy melyik fenyő tetejére imád rászállni az egyik feketerigó alternatív karácsonyfadísznek, hosszasan elemezzük, hogy a verébszerű-de-sárga-tollú jószág mi lehet pontosan, és aggódok, ha nem hallom a felháborodott szarkákat legalább napi kétszer, vagy ha valahogy bekeveredik egy varjú a felségterületükre. 

Most viszont konkrétan a nyitott ablakom melletti korlátra szállt kiabálni az egyik rigó, egészen addig, amíg nem néztem oda, akkor még szemrehányóan ideszólt valamit, és ment is tovább. Már tényleg csak idő kérdése, hogy valamelyik hajnalban arra ébredjünk, hogy az ágyunkon ugrálnak és reggelit követelnek... 

Kérdések

Ma reggel még gyorsan be tudtam fejezni EszterVirág új videóját, és nagyon elkapott az egész "mentális életmódváltás" témakör- mostanában ha nem is azt a kiégésközeli állapotot érzem, amiben a videóban volt szó, de nagyon beleragadtam a hétköznapokba, ugyanazokat a köröket futva, és nem igazán haladva a nagyobb céljaimmal (vagy egyáltalán bármivel). 

Amikor még HR-esként dolgoztam pár évvel ezelőtt, eljött az a pont, amikor olyan volt, mintha az Univerzum személyes kihívásnak tekintette volna, hogy olyan abszurd-kiakasztó "nem létezik, hogy emberek ilyen hülyék legyenek"-helyzeteket dobjon minden egyes nap, amivel kénytelen vagyok megszegni a magamnak tett ígéretet, hogy nyuodt és kiegyensúlyozott maradok, bármi történjen. Kezdett elegem lenni az emberekből úgy általában, nem éreztem, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, egyre több okot találtam a (jogos, de akkor is romboló) felháborodásra, nem ismerték el az erőfeszítéseimet, olyan volt, mintha egy olyan csapdába estem volna, amiből egyre kevesebb erőm van kimászni. 

Amikor annyira elegem lett, hogy felmondtam, újra kaptam levegőt, és bár nagyon kemény lecke volt teljesen kezdő szintről elverekedni magam addig, hogy főmunkaidőben a kódolással foglalkozhassak, még egyszer se éreztem, hogy szeretnék visszamenni; a legfelszabadítóbb (és legfélelmetesebb) dolog volt, amit valaha megléptem. Ettől függetlenül, amikor elmúlt a sokk és újdonság, azért látszott már, hogy egy csomó olyan alapprobléma van, amit egy ekkora váltás se tüntet el. 

Tegnap B.-vel épp hetet terveztünk, amikor felmerült az egyik célként, hogy azt szeretné, ha nem folynának el a napjai. Ő egy konkrét megoldást talált ki erre, azt én dobtam be, hogy mit szólna, ha naplózná, hogy az adott nap éppen milyen volt ezen a héten, elfolyt-e vagy nem, és miért. El fogom tőle lopni a kérdést, és összeszedtem még pár másikat, ami talán közelebb hozhatna ahhoz, hogy olyanok lehessenek a napjaim, amiket tényleg szeretnék:

- mikor érzem azt, hogy haladok az életemmel?

- mikor érzem azt, hogy nem sül ki az agyam nap végére?

- hogy tudok úgy alkotni, hogy az feltöltsön, és ne lefárasszon?

- hogy tudok úgy pihenni, hogy tényleg töltődjek tőle, ne csak valami könnyen elérhető pótcselekvés legyen?

- mikor érzem azt, hogy odafigyeltem magamra, és tiszteletben tartom a saját határaimat?

- mikor érzem azt, hogy önmagam lehetek?

- mik azok az apróságok, amik az egész napomat feldobják? (akár a mindfulness-megfigyelő, akár az aktív-alkotó kategóriában)

- mik azok a felesleges körök, amiket fejben újra és újra lefutok?

Used to be

Alice Donovan Rouse, Unsplash

Én voltam az a lány, aki legszívesebben még huszonévesen is sütit reggelizett, ha csak megtehette (+tejeskávét, két cukorral), évente egyszer pedig szülinapi tortát (bárki bármit mond, a torták másnap reggel a legfinomabbak), szeme se rebbent, ha el kellett tünteni egy óriás Milkát (főleg ha karamellás volt), napi egy tábla csoki volt a minimum fogyasztása, és soha semmire nem mondta, hogy túl édes (amikor először hallottam a cukorterhelés tömény cukoroldatáról szörnyülködni embereket, biztos voltam benne, hogy én aztán simán bírnám...)

Eltelt pár év, elkezdtek jobban látszani a pluszkilók, szóval én is elkezdtem jobban odafigyelni, de azért még mindig bármikor jöhetett egy extra cukros belga goffri, csokiszósszal és tejszínhabbal, egy Chez Dodo-macaron, vagy egy sütitúra anyával, végigkóstolva Pest legjobb cukrászdáit. Része volt a személyiségemnek, hogy mennyire szeretem az édességeket, és hiába kezdtem odafigyelni arra, mit eszek, képtelen voltam elengedni őket. 

Teljesen véletlenül, kapcsolódó tünetek nélkül derült ki az inzulinrezisztenciám két éve, és egy kicsit megzuhantam tőle, de nem kellett gyógyszert szednem, csak *kicsit odafigyelni*. Egy éve másik endokrinológushoz kerültem (az eredeti orvoshoz nem volt több időpont, nem csak a belátható időn belül, hanem egyáltalán, örökre elfogyott), aki azt mondta, hogy nem javultak az értékek, el kell kezdenem gyógyszert szedni, akármennyire is próbáltam megúszni. És ez volt az a pont, ahol már kénytelen voltam egy vonalat húzni magamban - nincs több "de hát nyaralok"-fagyi, nincs több "épp rossz kedvem van, ez most belefér"-süti, nincs több "minden munkatársam Magnumot eszik, miért maradnék ki", nincs több cukor és kész. 

Egész jó lettem az alternatív utak megtalálásában (szerencsére Pesten azért egyre több a jó cukormentes cukrászda), de ami tényleg meglepő, hogy a konkrét határvonal miatt mennyire könnyű volt elengedni a korábban napi szinten evett édességeket, és megszabadulni attól a kontrollálatlan sóvárgástól is, amit addig semmi nem tudott igazán elmulasztani. Megszerettem a fanyarabb gyümölcsöket, a 85%-os étcsokit és a kávét feketén, és egy csomó más olyan ízt, ami egyébként rejtve maradt volna a cukor mögött. Nem mondom, hogy néha nem kap el az irigykedés, vagy szeretném csak egy hétvégére felfüggeszteni ezt az egészet, de gyanús, hogy ha elkezdenék lazítani a szabályokon, kártyavárként borulna minden elért eredmény. 

Distorted

A hét, amikor pont ugyanúgy csinálom a szombatot, mint az eggyel korábbit, mégis kicsit el van csúszva a múltkori tökéleteshez képest; amikor lerángatom magam futni, de a minimum három helyett két kör után feladom; amikor megtervezzük a tökéletes reggelit, fel is kelünk hozzá, de aztán öt percünk van enni, és rohanni is kell haza (de legalább Valahol Máshol Reggeliztünk, ez is egy aprócska mérföldkő vissza a normális felé); amikor a Pad Thai-ban kapok meglepi kesudiót a tészámba, de teljesen más a szósz, mint amit kértem; amikor elkap minket az eső rollerrel, de nagyjából el tudunk menekülni előle, és a rakpart még üresebb, mint általában, de túl gyorsan véget ér az út a Bálnáig; amikor hiába szeretném, nem akarnak összejönni olyan pillanatok, amikor éppen minden rendben van. 

Újrakezdtem a linót, az art journalt és a portrérajzolást is, de most még egyikben se találom a ritmust, csak tapogatózok, hogy merre kellene menni, mit tartsak meg, és mitől távolodjak el egy kicsit. Elkezdtem hallgatni az új Platon Karataev-albumot, és néha pont az, amire szükségem van, néha zavar, hogy mennyire beleragadnak a fejembe az Atoms sorai.