Blogvember - 07

 Még szerencse, hogy az igazán szörnyű napok is legalább 10%-al jobbak lesznek egy kis War on Drugs-tól. 

Blogvember - 06

Ez szinte az egyetlen prospektus, amit az októberi barcelonai útról hazahoztam, és mindenképp fel akartam használni, mert nagyon egyetértek az üzenetével, még ha a Moco nem is volt akkora wow-élmény, mint Miró májusban (mondjuk eddig még soha, semmilyen múzeumban nem éreztem, hogy úgy igazán bele tudok olvadni a képekbe és a légkörbe, Miró volt az első és az egyetlen - vegytiszta boldogság volt látni azokat a színeket és alakokat élőben és közvetlen közelről), így, hogy egy festőtől csak egy-két kép volt kiállítva, sokkal nehezebb volt rájuk hangolódni, pedig az előzetes tudásom alapján Basquiat-ot pl. nagyon szerettem volna szeretni, de valami hiányzott. 

Azért kicsit csalódott voltam, hogy most elmarad az a mély kapcsolódás, amire számítottam (pedig a koncertekről már tudhatnám, hogy az ilyen flow-pillanatokat sose lehet se erőltetni, se bármilyen logika alapján elvárni, néha megtörténik a csoda, néha nem), de aztán az utolsó mászkálós napunkon még felmentünk a Montjuic-erődbe, és ott, egy ideiglenes kiállításon végül megtalált az, amit annyira szerettem volna: Cecilia Zabaleta kollázsai. Valószínűleg jobban már nem is különbözhetnének Miró festményeitől a finom-csendes-pasztell-fakó, mégis rengeteg érzelmet kifejező képei, de valamiért ő az, akit viszek tovább magammal (és akitől egy-két eszközt kölcsön is veszek a saját art journal-oldalaimhoz). 

Blogvember - 05

 

Alszok, meditálok, futok és figyelem-terelek, mikor mihez van éppen energiám, meg persze azért továbbra is szorongok, ma egy extra adag sunday scaries-sel leöntve. Sokat segített volna, ha legalább a bakancsvásárlással lett volna egy kis sikerélményem, de sehol semmi, kénytelen leszek online rendelni, és nagyon reménykedni, hogy nem egy ugyanolyan rommá karcolt/karcolódó példányt sikerül kifognom, mint amit otthagytam az Office Shoes-ban (egyébként egyre nagyobb a kísértés, hogy 16 évesre visszahangolódva vegyek egy Martens-t, főleg, mióta láttam, hogy van ugyanolyan dínós-Basquiat-os, mint amilyen kitűzőt is vettem Barcelonában. Oké, gyerekcipő, de 37-es is kapható belőle, ami biztos, hogy gond nélkül feljönne a lábamra). 

A bakancsomon kívül még a tökéletes fehér körömlakkom is a portugál csapatépítő áldozatául esett (ez volt az egyetlen dolog, amit valószínűleg otthagytam a hotelszobában, amikor hajnali 5-kor kilopakodtam úgy, hogy lehetőleg ne ébresszem fel a szobatársamat), de legalább ezt könnyen sikerült pótolni, szerencsére a Catrice kínálatában felbukkant egy másik "nagyon világos, de nem hibajavító-jellegű"-árnyalat, ezt legalább hazahoztam, hogy ne legyen teljesen értelmetlen a plázában töltött délután.  

Teljesen kiakaszt minden utalás a közelgő karácsonyra, az egyetlen, aminek örültem ezzel kapcsolatban, hogy megjelent az Allee-ban a Stühmer szaloncukros pultja, sőt, egy új cukormentes íz is (fehércsokis-pisztáciás), amit nyilván le kellett tesztelnünk (finom, de meg se közelíti a legendás pekándiósat, amit azóta se lehet kapni).

Blogvember - 04

 

Ha nem lenne a kihívás, akkor a mai biztosan olyan nap lenne, amikor a blog közelébe se jövök, pont elég most a saját fejemben létezni kihangosítás nélkül (ugyanaz a szorongás-spirál mélyül tovább, amiről már tegnap is írtam), de csak hogy erőltessem kicsit a pozitivitást:

- B. főzött nekem húslevest
- a Halloween-dekor egész jól tartja magát (kivéve a töklámpásokat)
- tegnap minden mélypont ellenére szuper volt összefutni az ex-munkatársaimmal
- a mogyoróvajas hambi nem lesz a kedvencem, de legalább végre kipróbáltam

Most pedig megyek vissza a kanapéra, és próbálok valahogy rágódás helyett csak lenni egy kicsit. 

Blogvember - 03

 

Félelmetes, hogy mennyire gyorsan vissza tudok csúszni a biztonságosnak, kiszámíthatónak és nyugodtnak megélt munkahelyi helyzetből a kaotikus-kapkodós-kiborulósba (és hogy mennyire kevés is elég ahhoz, hogy úgy érezzem, az én hibám, én nem vagyok elég jó, és most már *tényleg* nyilvánvalóvá fog válni másoknak is). Remélem, hogy ha a hétvégén töltődök kicsit, akkor már kevésbé lesz fojtogató, és el tudom engedni azt a részét, amire semmi ráhatásom nincs (végezhetem én bármilyen zseniálisan a munkámat, attól még egyáltalán nem biztos, hogy a Nagy Ügyfél, Akit Nagyon Akarunk, alá fog írni), meg az is érdekes lesz, hogy a hétfői retrón vajon folytatjuk a héten megkezdett szemrehányó-hibáztatós stílust, vagy marad a megszokott normálisabb... 

Legalább a héten már visszaálltam a rendszeres reggeli meditációra, akármilyen nehéz is csendet teremteni egy kicsit a fejemben; és tegnap elvonszoltam magam jógára is (fura volt megélni, hogy nem is a mély lélegzetek és a kisimulás volt, ami a legjobban esett, hanem az, hogy még mindig mennek a gyakorlatok, hogy legalább így meg tudom élni kicsit a saját erőmet, és hogy nem csak tehetetlenül figyelem, mi történik körülöttem). Sajnos az esküvő előtti rendrakáskor összehajtottuk a futópadot, és tény, hogy szellősebb így a nappali, de a napi lépésszámomon nagyon meglátszik a hiánya... (hiába reklámozták úgy, hogy könnyen nyitható/csukható, az eddigi tapasztalatból nyilvánvaló, hogy ha egyszer össze lesz hajtogatva, akkor egy jó ideig úgy is marad, ha viszont nyitva, használatra készen hagyjuk a sarokban, akkor sokkal könnyebben rászánom magam egy 10 perces gyaloglásra). Nagyon nagy szükségem lenne rá, hogy az eddigi pörgésből visszalassulva végre elkezdhessem feldolgozni az elmúlt időszak eseményeit, de még mindig nem érzem, hogy igazán megérkeztem volna.

Blogvember - 02

 

... egyébként pont tegnap délután éreztem, hogy mintha végre kezdene oszlani az állandó kimerültség, de még egy ilyen lyukas közepű héttel se annyira egyszerű összeszedni magam. Szerencsére az egyik reptér-túlélési technikám az volt, hogy magazinokat vásároltam, úgyhogy legalább most egy időre el vagyok látva spanyol/portugál/német art journal-alapanyagokkal (vettem egy német nyelvű Flow-t is, aminél végre van esélyem megérteni a cikkeket, úgyhogy azt egyelőre nem szétvágni, hanem elolvasni akarom, de azért így is bőven van miből válogatni), és az ihlet is kezd visszatérni, már csak azt kellene eldöntenem, hogy szeretnék-e ugyanolyan útinapló-szerű oldalakat gyártani Barcelonához és Portugáliához, mint amilyeneket nyáron is csináltam (megörökítendő eseményekből/programokból/helyekből lenne bőven, csak most valamiért mindkét úton sokkal kevesebb prospektust, jegyet és csak a helyre jellemző egyéb papírt szedtem össze, és így kicsit nehezebb elkapni a hangulatot). 

Amihez még mindig szét vagyok esve, az a hónapértékelés, és főleg a következő megtervezése, de nagy vonalakban:

Október

Dolgok, amiket most csináltam először:
- férjhez mentem :) 
- vezetéknevet változtattam (... egészítettem ki B.-ével)
- laktam olyan hotelszobában, aminek a teraszáról rá lehetett látni a Sagrada Familiára
- repültem átszállással (... soha többet)
- voltam Portugáliában
- láttam az Atlanti-óceánt
- ettem wagyu burgert
- ettem csigát (... soha többet vol.2)

Amiket szerettem:
- B. (egyszerre szokatlan és klassz érzés a férjemként hivatkozni rá)
- Barcelona még mindig <3
- Parking Sótano - megint sok szuper étterem-élményünk volt Barcelonában, de ez még azok közül is kiemelkedett
- Light From Uncommon Stars
- fürdeni az óceánban

Tervek novemberre:
- visszatérni a rendszeres jógához
- visszatérni a rendszeres közösségi irodába járáshoz
- túlesni életem első mell-szűrővizsgálatán (már az időpont is lefoglalva)
- Middlemist Red-búcsúkoncert

Blogvember - 01

 

A körülményekhez képest egész jól sikerült a tegnap esti Halloween - azért mielőtt lecsukhattam volna a laptopot, még volt egy nagyon fura csapatmeetingünk, talán most először akasztott ki komolyan a mostani munkahelyem (van pár korábban felmerült probéma a teljesítménnyel/sebességgel kapcsolatban, de dolgozunk rajta, és egy ideje javuló tendenciát is mutat- ehhez képest, ha jól értettem, most azért van világvége-hangulat, mert a cég többi része úgy érzi, hogy mi vagyunk a probléma, de nem teljesen értem, hogy ezen hogyan akarunk vagy tudunk változtatni... kivételesen ez most inkább tűnik politikai helyezkedésnek, hogy bizonyos eredményekért, vagy a hiányukért ne más területek legyenek hibáztatva).

Végül minden frusztrációmat beleadtam a tökfaragásba, szerintem kivételesen jók lettek idén (a jobb oldali az enyém, eredetileg nagyon szerettem volna olyan laposabb és kicsit formásabb verziót, mint B.-é, de aztán faragáskor kiderült, hogy ilyen kis felületre nehéz jó mintát találni, úgyhogy már nem bánom, hogy maradtam a hokkaidónál).

A sütőtökös pite kevésbé lett nyerő, de ez volt az első próbálkozásom vele, és vannak ötleteim, hogy tudnám finomítani (vagy lehet, hogy egyszerűen csak finomabb sült tököt kell használni kiindulási alapnak, mert a mostani elég ízetlen volt, és emiatt a töltelék is jellegtelen lett) - ezt a receptet használtam kiindulási alapnak, az édesítőt kihagyva, és egy kis extra darált pekándióval a tésztában.

Ma eredetileg családi program lett volna, de végigadogattak egymásnak egy betegséget, amiből jó lenne kimaradni, úgyhogy valószínűleg ez jövő hétre marad, ma pedig, miután befejeztem ezt a bejegyzést, és elolvastam a többiekét, elszakítom magam az internettől, és kimegyek valahová színes őszi faleveleket nézni, meg befejezni a hangoskönyvet, ami megmentett a 3 órás hazafelé repülőúton a teljes unalomtól.