Blogvember - 03

 

Félelmetes, hogy mennyire gyorsan vissza tudok csúszni a biztonságosnak, kiszámíthatónak és nyugodtnak megélt munkahelyi helyzetből a kaotikus-kapkodós-kiborulósba (és hogy mennyire kevés is elég ahhoz, hogy úgy érezzem, az én hibám, én nem vagyok elég jó, és most már *tényleg* nyilvánvalóvá fog válni másoknak is). Remélem, hogy ha a hétvégén töltődök kicsit, akkor már kevésbé lesz fojtogató, és el tudom engedni azt a részét, amire semmi ráhatásom nincs (végezhetem én bármilyen zseniálisan a munkámat, attól még egyáltalán nem biztos, hogy a Nagy Ügyfél, Akit Nagyon Akarunk, alá fog írni), meg az is érdekes lesz, hogy a hétfői retrón vajon folytatjuk a héten megkezdett szemrehányó-hibáztatós stílust, vagy marad a megszokott normálisabb... 

Legalább a héten már visszaálltam a rendszeres reggeli meditációra, akármilyen nehéz is csendet teremteni egy kicsit a fejemben; és tegnap elvonszoltam magam jógára is (fura volt megélni, hogy nem is a mély lélegzetek és a kisimulás volt, ami a legjobban esett, hanem az, hogy még mindig mennek a gyakorlatok, hogy legalább így meg tudom élni kicsit a saját erőmet, és hogy nem csak tehetetlenül figyelem, mi történik körülöttem). Sajnos az esküvő előtti rendrakáskor összehajtottuk a futópadot, és tény, hogy szellősebb így a nappali, de a napi lépésszámomon nagyon meglátszik a hiánya... (hiába reklámozták úgy, hogy könnyen nyitható/csukható, az eddigi tapasztalatból nyilvánvaló, hogy ha egyszer össze lesz hajtogatva, akkor egy jó ideig úgy is marad, ha viszont nyitva, használatra készen hagyjuk a sarokban, akkor sokkal könnyebben rászánom magam egy 10 perces gyaloglásra). Nagyon nagy szükségem lenne rá, hogy az eddigi pörgésből visszalassulva végre elkezdhessem feldolgozni az elmúlt időszak eseményeit, de még mindig nem érzem, hogy igazán megérkeztem volna.