I'm my own worst enemy

Linkin Park, Hybrid Theory

... a cím inkább a drámai hatás kedvéért (meg mert Linkin Park-idézetből sose lehet túl sok), egyébként meg ez most elég meta és ködös lesz, csak valami érdekeset fedeztem fel, ahogy ma kihangosítottam a gondolataimat.

A héten váratlanul lezárult egy terápiás folyamat, és mert az utolsó alkalmon azért nem volt mindenről szó, egy Word doksiba gyűjtöm azóta is a felbukkanó gondolataimat (próbálom elkerülni, hogy hajnalban azért forgolódjak álmatlanul, mert értelmetlen vitákba bonyolódok fejben), ma reggel pedig azzal az ötlettel ébredtem, hogy írok egy klasszikus szép hosszú "nem küldöm el, csak megfogalmazom, hogy tisztábban lássak" levelet annak, akivel most (legalább egy ideig) nem fogok beszélni. 

Teljesen feldobott a gondolat, neki is ugrottam (most járok 4+ oldalnál), az elején még nagyon vitt a lendület, viszont ahogy haladtam vele, úgy kezdtem egyre rosszabbul érezni magam- pedig bőven nem fröcsögés; olyasmi, amit szemtől szemben is vállalnék, érvelős, gondolkodós, kibogozós (ezt a részét kifejezetten élvezem is, szeretem, hogy le tudom tisztázni az érzéseimet), és bár a másik fél szempontjait is figyelembe veszi, alapvetően inkább az én érzéseimre és nézőpontomra koncentrál. Ezzel együtt se múlt a szorongás, és rájöttem, hogy nem tudom kizárni azokat a gondolatokat, hogy "csak kifogásokat keresel", "csak magyarázkodsz", "nem vállalod a felelősséget"- csak félhangosan, a háttérben, de ahhoz pont elég erősen, hogy rossz érzéseket okozzon. Sőt, ha kicsit jobban odafigyelek, ott van az is, hogy "a te dolgod lett volna megoldani, és kudarcot vallottál", ami aztán tényleg teljesen abszurd.

Félelmetes, hogy ha konfrontáció nélkül, csak saját magam előtt szeretném felvállalni a véleményemet, már akkor is jönnek ezek a sunnyogó beidegződések- hogy én vagyok felelős mások érzéseiért és problémáiért, hogy nincs jogom megvédeni magam vagy máshogy látni; hogy a család azt jelenti, mindent megteszek a másikért a kölcsönösség igénye nélkül. Egyik se olyasmi, amivel tudatosan egyetértek, de nem könnyű szabadulni tőlük. Már az is sikerélmény valamennyire, hogy elcsíptem őket, innen már sokkal könnyebb lesz máskor is észrevenni, ha teljesen kiiktatni nem is. Most pedig megyek, és valahogy befejezem a levelet, bár sose voltam jó a lezárásokban. 

Festékfoltos

 

Elég későn kaptam észbe, hogy szükségem lenne egy 2021-es határidőnaplóra (mert javíthatatlan optimista vagyok, és feltételezem, hogy csak tudom majd használni, meg mert a 2020-ast is jó volt visszaolvasni, már amikor egyáltalán írtam bele bármit is), január első hetére az első jelöltem már rég kifogyott (pedig egyszer korábban már volt anti-határidőnaplóm, és nagyon szerettem). Próbáltam végigmenni a "legjobb határidőnaplók magyar tervezőktől"-listákon, de sok minden már a az ott ajánlottakból se volt készleten (azt meg inkább hagyjuk is, hogy a NLC-s cikkben a leírásokba tett linkek nem a határiőnaplók oldalára irányítanak át, hanem random más NLC-s cikkekre...), és bár mindenképp magyar designertől szerettem volna valamit, extra válogatós vagyok, és valahogy egyik se volt az igazi (borító alapján malinovkáé az abszolút kedvenc- bár úgy látom, azóta nála is elfogytak-, csak a belső elrendezése nem jött be annyira), viszont amikor meglett a Papetri, már csak azt volt nehéz kiválasztani, hogy melyik a legszebb, mert igazából bármelyiket elfogadnám.

Két napja rendeltem, ma már hozta is a GLS, szupercukin becsomagolva, képeslappal, matricákkal, alig vártam, hogy elkezdhessem teleírni (azt meg pláne, hogy legyenek majd *igazi*, lakást elhagyós programjaim is... bár jövő héten be kell majd mennem az irodába, szóval az első kaland meg is van. Vagy valami olyasmi). Két évvel ezelőttig volt egy elég jó naplózós-szokáskövetős módszerem, lehet, hogy érdemes lenne leporolni, meg a már sokat próbálgatott héttervezést is rutinná tenni, hogy legalább valami megtörje a szürke-bekuckózós napok monotonitását. Sajnos a sétát/futást elfelejthetem egy ideig, nagy nehezen sikerült visszapasszolni az Alzának az elromlott futópadot (bár ma küldtek egy SMS-t, hogy nem kapták meg, mi lesz már, de az ügyfélszolgálat szerint ez semmit nem jelent), de hogy mikorra javítják meg... És oltásügyben sincs nagy mozgolódás, regisztráltunk, de valószínűleg még jó sokára kerülünk majd sorra- anya (az eü.-s munkája miatt) a hétvégén kapja, ami legalább jó hír.

Bday

 

Jason Richard, Unsplash

Ez akár egy jó szülinap is lehetne, mert
- lett egy szuper tortám (az összes fix cukormentes cukrászdánk kiesett az év eleje/házhozszállítás hiánya miatt, ezért egy teljesen új helyet próbáltunk ki, de megérte kockáztatni, nagyon finom, málnás-pisztáciás, és nem túl édes vagy édesítőízű)
- direkt felkeltünk korán, B. főzött kávét, rendeltünk bagelt, és rendes ünnepi reggelit tartottunk, hiába van hétköznap
- nyugis volt a munkanap, és bár a csapatösszetétel miatt ez a ritkánál is ritkább, de összejött egy klasszik lányos beszélgetés egy meeting alatt/helyett, táskákról és cipőkről és énidőről és önjutalmazásról
- a 32 egy klassz szám
- olyan emberekkel is beszéltem ma, akikkel már tervezem/halogattam egy ideje
- és reggel úgy pattantam ki az ágyból, hogy meglett a legújabb kedvenc projektem következő lépése- meg is írtam hozzá az e-mailt, és azóta is tűkön ülve várom a választ

... és azért mégse, mert
- eljutottunk arra a pontra, hogy a (szomszéd) babasírás átjárja a lakás minden pontját, és előző este órákig forgolódtam, mielőtt esélyem lett volna aludni (de holnap jönnek elkezdeni a hangszigetelést, ezt mantrázom magamnak azóta is)
- ezért és a fura betegség miatt teljesen kifacsartam keltem, konkrétan másnaposnak érzem magam, anélkül, hogy egy kortyot is ittam volna, és a kamillatea+zabpehely kombináción kívül mindenre rosszul reagál a gyomrom
- ijesztőek az amerikai hírek
- és megint volt egy nagy családi robbanás, ami mondjuk nem ért teljesen váratlanul, és akkor még azt hittem, hogy nem is ment nagyon mélyre, de most már kicsit jobban érzem az utórezgéseit (és még jó, hogy pont a releváns résznél tartottunk előző este, mert így kéznél van a gif, ami összefogla a történéseket)

Ezért a mai nap további programja inkább a takaró alatt bujkálás lesz, mint komolyabb partizás, de nagyon remélem, hogy legalább hétvégére javul majd a helyzet minden fronton.

Fekete lyuk

 

Marcus Dall Col, Unsplash

Nem az igazi eddig ez az évkezdés, főleg mert nem tudom eldönteni, beteg vagyok-e vagy sem, csak szenvedek a fél-tünetekkel már pár napja: pocsékul alszok, fáj a szemem, ami eléggé megnehezíti a kódolást, meg a koncentrációt úgy általában, és bármit eszek, kavarog a gyomrom, ami elveszi a maradék lendületemet is. Csak a takaró alatt akarok feküdni és podcasteket hallgatni, majd szólok, ha már készen állok valami normálisabbra. Óriási mázli, hogy a munka szépen lassan indul be, a csapat még nagyon újévi-ráhangolódó üzemmódban van, és elboldogulok egy lassabb tempóval, de ha nem lenne logisztikai rémálom táppénzpapírt szerezni, akkor nagy lenne a kísértés.

Haladunk a Gilmore Girls-minisorozattal,  nem rossz, de valahogy mintha egy negyven perces rész tartalmát próbálnák elnyújtani a másfél órás időtartamra, lassabb és bizonytalanabb a részek ritmusa, pedig a minisorozatnak és az extra hosszú epizódoknak pont az (lehetne) az előnye, hogy önmagában is kerek történetek állnak össze belőle.
(És személyes sértésnek veszem az egész "Lorelai, ti Luke-kal csak szobatársak vagytok, nem partnerek, mert nem házasodtatok össze"-kérdéskört, mert B. így is a legrandomabb- engem amúgy nem ismerő- emberektől hallgatja, hogy "szegény lány, hát titokban már mennyire kétségbe lehet esve, hogy nem veszed feleségül, csak azt a pillanatot várja, bármit is mond", és tiltakozhatok ellene minden.egyes.alkalommal, amikor csak felmerül, mert ja, létezik ilyen, van olyan lány, aki nem akar se esküvőt, se feleség lenni. Ez van. Nem random kívülállók fogják eldönteni, hogy egy kapcsolat erős/működőképes/boldog-e, valamilyen csak nekik fontos szempont alapján.)

Dream on

 

Alesia Kazantceva, Unsplash

Szóval, az egyik nagy felismerésem az volt, visszanézve az elmúlt évre, hogy a munkahelyem, amit nagyon sokáig álommelónak gondoltam, igazából már inkább pocsolya. Még mindig sokkal jobb, mint bármelyik hely, ahol valaha is dolgoztam (és több időt töltöttem itt, mint bárhol máshol), de már nem jó. Elkezdtem végiggondolni, hogy mi is történt (miután túlléptem az első reakciómon, ami szerint vagyok az örök elégedetlen, aki bármilyen szuper lehetőséget is kap, talál rá okot, hogy a negatívumokra koncentráljon)

- mi az, amit én vittem át, ami miattam probléma, és teljesen munkahely-független?
túlstresszelt apróságok, túl magas elvárások magammal szemben, imposztor-szindróma, halogatás
- mi az, ami megváltozott az elmúlt években, és amire semmi befolyásom nincs?
céges átszerveződések, szervezeti kultúra-változás, szakmai vezetők kiesése
kedvenc munkatársak elvesztése; közvetlen munkatárs, akivel nagyon nehezen tudok együtt dolgozni
- mi miatt volt álommeló eredetileg? változtak azóta a szempontjaim? 
óriási szabadság- ez még mindig megvan, a végtelen home office miatt talán jobban is
lehetőség arra, hogy profivá váljak egy teljesen új területen, türelem, tanulás, inspiráció a többiektől- ebből egy ideig nagyon sok volt, mostanában lényegesen kevesebb
valami olyat csinálni, amit alkotásnak, kreatívnak érzek, és sikerélményt ad - ez viszont mostanában már nem nagyon jellemző, inkább rutinfeladatok vannak, és ami kihívást jelent, azzal is nehezebb boldogulni ebben a felállásban
egy jó csapatba tartozni- most se olyan rossz a helyzet, de többen lettünk, és most már van olyan ember, akivel nehéz, ezért sokkal kisebbnek érzem az összhangot
- mi az, ami még mindig jó?
a közvetlen szakmai vezetőmnek nagyon sokat köszönhetek (és köszönhetünk csapatilag is), tavaly tőle jött kb. az összes szakmai inspirációm- de brutálisan le van terhelve, és nem akarok többet elvenni az idejéből a szükségesnél
a többiek elégedettek velem, rendszeresen kapok visszajelzéseket
még mindig szeretek kódolni, és kicsit azt is kezdtem látni, hogy milyen irányokba tudok elmozdulni
nincsenek irreális határidők, kapkodás (vagy csak ritkán és rövid ideig)
és persze minden alapja: a kiszámítható, biztos munkahely,  és az, hogy nincs hatással a helyzet a fizetésemre
- mi múlik rajtam? mi az, amit tehetek, hogy jobb legyen a helyzet?
tudok dolgozni azon, hogy kevésbé aggódjam és stresszeljem túl; és ne akadjak ki a munkatársam miatt, annyira semleges tudjak maradni, amennyire csak lehet
a napi feladataim mellett keresgélhetek, hogy szakmailag mit lenne még érdekes megtanulni és behozni -és, ami régi tervem, tudatosan építeni a magabiztosságomat 

... aztán 1-2 hónap múlva visszanézek, mi és mennyire vált be, és végiggondolom a következő lépéseket.

Meanwhile

 

William Foley, Unsplash

Elkezdtem végre az Éviránytűt, de még az előző év lezárásáig se jutottam el, és nagyon rossz kedvem lett tőle- akármilyen hasznos és tanulságos volt, még egy ilyen körre nem biztos, hogy készen állok, plusz már látszik, hogy mi az egyik terület, amin biztos, hogy változtatnom kell, mert túlsúlyban van a negatív, és nem lesz egyszerű. Azt mindenesetre megígértem magamnak, hogy soha többet nem fogom annyira túlvállalni magam, mint október-novemberben, most már ismerem a határaimat, és tiszteletben fogom tartani őket.

Közben végeztünk a Gilmore Girls 7. évadával (nekem gyerekkorból teljesen kimaradt, és később is sikeresen távol tartott tőle a Szívek szállodája név, de pár éve Netflixen mégiscsak adtam neki egy esélyt, és nagyon megszerettem; B.-éknél gyakran ment a háttérben, de nem emlékezett már pontosan a történetre, így lett belőle tökéletes decemberi közösen nézős, bekuckózós sorozat), és megállapodtunk benne, hogy kettőnk közül B. az igazi romantikus (én vagyok az, aki allergiás a meglepetés lánykérésekre mint műfajra és a "párkapcsolati problémák? a srác előkap egy gyűrűt, és minden meg van oldva"-történetszálakra, és bár Rory karakterét most sokkal kevésbé szerettem, mint az első végignézéskor, nagyon egyetértettem a döntésével; B. szerint ha tényleg szeretsz valakit, igent mondasz, amikor megkéri a kezed, és pont).
Mindenesetre a sorozatzáró rész miatti izgalmakat teljesen felülírta, hogy egy pók úgy döntött, ő se szeretne kimaradni a történésekből, ezért a plafonról leereszkedett B. feje mellé, szemmagasságba, és valószínűleg várta, hogy adjunk neki egy kis helyet a kanapén, vagy valami- B. pánikszerűen menekült, a pókra pedig elég volt csak határozottan rászólni, és már mászott is vissza a plafonra, bár nem lehetett túl jó a véleménye rólunk. Vége lehetne már az itthonülős időszaknak, határozottan kezd egyre furább lenni. 

Leaf in the stream of creation

 

Nyugis, regenerálódós napok ezek- amennyire feldobott szilveszter éjfél után az új kezdet, annyira múlt el másnapra a tiszta lap-hangulat, inkább csak folytatom azt a pihenést, amit karácsony után kezdtem el, és ami egyébként zseniális érzés. Éves dilemma, hogy kommenteljek-e Lucia kívánság-posztjához, de, ahogy valaki más is írta, amikor direkt nem írt, jobb volt a megvalósulási arány, és hát... tartok az Univerzum értelmezésétől :) Valamit akarhat egyébként, mert bár nem tudom, ez alapvetően jó jelnek számít-e, de két napon belül a harmadik színész bukkan fel a Dirk Gently-sorozatból valamilyen formában (az egyik podcastban, amire rákattantam, Elijah Wood volt a vendég, még 2015 környékén, és mondta, hogy épp Vancouverben forgat, ami valószínűleg még valamelyik korábbi Dirk-rész lehetett; az újévi Taskmasterben John Hannah volt az egyik résztvevő, aki a második évad egyik zseniális főgonosza; az Altered Carbon-ban pedig az egyik Rowdy 3-t szúrtam ki) - everything is connected? Vagy csak simán újra kellene néznem?