Dignity intact!

 

Keenan Constance, Unsplash

Harmadik oltás pipa, meglepően simán ment- a szombati hajnali 7-kor kelést próbáltam egy frissen sült croissant-al ellensúlyozni, és annyira jók voltak a fények, hogy teljesen belemerültem a fotózásba, mielőtt sikerült a rossz kórházba mennem (egymás mellett van a kettő, Szent István és László, de Google Maps-en mindkettő ugyanolyan néven fut). Utána már csak arra koncentráltam, hogy beessek valahogy a foglalt időpontig, ezért sikerült a regisztráción, egyeztetésen és tényleges oltáson is túlesnem, mire észrevettem, hogy bár a kabátomtól-pulcsimtól megszabadultam, a cuki fekete cicafüles sapkám rajtam maradt (az oltás utáni várakozáskor kifejezetten gyanakodva néztek rám a többiek, tételezzük fel, hogy ezért).

Annyira jó érzés volt kint lenni a valóságban (és annyira kevesen voltak az utcákon), hogy gondoltam, elbolyongok még egy ideig, fotózok pár környékbeli épületet, és ha 10-kor kinyit egy közeli kreatív bolt, veszek gessót (ez a videó győzött meg, hogy érdemes lenne kísérletezni vele), és akkor nem kell hetekig várnom, hogy ideérjen az online rendelés. Bolyongás közben amúgy sikerült elsétálnom a Zsófi által kommentben említett egyetemi szájsebészet mellett is, legalább már tudom, hogy nagyon közel van, bár remélhetőleg egyelőre nem lesz rá szükség...
Sikerült megvenni a gessót, de aztán hazaértem, eldőltem a kanapén, és csak aludni akartam (meg felkelni ebédelni, aztán aludni még egy kicsit). Az első oltás után elég durvák voltak a mellékhatások, a második után semmi, kíváncsi leszek, a Pfizer mit hoz össze, de jó lenne, ha legalább a junk journal-füzetig el tudnám vonszolni magam.

Az új munkahely meg... két hét után eljutottam odáig, hogy újra plusz-mínusz listát írok (de csak mert ha az érzéseimre hallgatok, akkor legszívesebben már odacsapnám az egészet, akkor is, ha tudom, hogy korai már most ilyen döntéseket hozni). Lehet sok mindent árnyalni, de ha a tényeket nézem, akkor van pár komolyabb red flag (például hogy kaptam egy olyan laptopot, ami konkrétan nem alkalmas a munkám elvégzésére, amit múlt csütörtökön jeleztem a főnökömnek, azóta semmi infó... vagy hogy van egy elég alapvető technikai problémám, amit bárhogy is próbálok, nem tudok megoldani- és senki más se a csapatból; vagy ha a kódról van szó, mindenki sóhajtozik, hogy mennyire bonyolult, és nekem kezdőként ezen kellene megtanulnom a kódnyelvet). Oké, home office, oké, év eleje, oké, legyek proaktív, de akkor is úgy érzem, hogy nem kellene már most ennyire nehéznek lennie. És a szubjektív extra réteg: a szakmai felettesem egyetlenegyszer se keresett, hogy egyébként mi újság, hogy alakulnak a dolgok.
Hagyok még időt, nyilván, de azért ha ezek nem kezdenek javulni, akkor nem hiszem, hogy ez az én helyem lenne- és érdemes lesz körülnézni, hogy milyen alternatív lehetőségek vannak még.

Milk teeth

 

Anita Jankovic, Unsplash

A tavalyi év legutolsó problémája az volt, még szilveszter előtt, hogy letört egy darab az egyetlen megmaradt tejfogamból- és utána sikeresen halogattam a már elkerülhetetlen fogorvos-időpontot egészen tegnapig (nem tudtam, hogy mennyire lehet az új munkahelyen nap közben elmászkálni, szabit pedig nem akartam emiatt kivenni; de szerencsére viszonylag rugalmasak, csak mire ez kiderült, már szinte el is telt az első hét). Még 2020-ban volt egy durva gyökérkezelésem meg egy szájsebészes bölcsességfog-műtétem is, nagyjából egymás után, és azóta nem tudok úgy beülni a fogorvosi székbe, hogy ne készüljek ki- most is megvolt a remegés és kiborulás, pedig csak egy sima tömést kellett kibírnom valahogy, de szerencsére a fogorvos szupercuki és ügyes, nem éreztem semmit, és nem is húzódott el nagyon. (Nem tudom, szegény tejfog meddig húzza még, remélem, sokáig... szeretem, hogy még megvan, bár lehet, hogy emiatt se érzem magam "rendes" felnőttnek).

Ha már halogatott dolgok, a héten foglaltam egy időpontot a harmadik oltásra is (péntek délutánra nem volt, szombatra viszont igen, úgyhogy maradt a szombati korán kelés, és csak csendben reménykedek, hogy nem az utóhatás kiheverésével fog telni az egész hétvégém), és a fogorvosnak is megígértem, hogy visszamegyek még egy körre. Nagyon szurkolok, hogy a következő néhány héten még ne kelljen bejárni az irodába, itthonról annyival könnyebben kihúzhatóak a munkanapok, és legalább egy kis esélyem van, hogy még bármi értelmes beleférhet délután/este.

Done (and start again)

 

Csak ma, de sikerült befejeznem a December Daily-füzetet, minden decemberi napról elkészült egy oldal, plusz ez a lezáró az utolsóra. Nem mindegyik lett a szívem csücske, de van pár, amit szeretek (és most nem volt annyira nagy meló megcsinálni, mint amire pár évvel ezelőttről emlékeztem).

...the nights are long, but the years are short when you're alive

Timur Can Şentürk, Unsplash

Ez a hét összességében nagyon-nagyon zsúfoltra sikerült: hétfőn munkakezdés mindkettőnknek, hét közben fejenként két nap az irodában, forgószék- és íróasztal-vadászat (B. most először vezetett furgont, ráadásul este és sötétben, plusz teljesen feleslegesen, mert feltételeztük, hogy a mömaxban *vannak* bútorok, de tévedtünk), pénteken szülinap és zseniális örömsütis mindenmentes torta reggelire, nap közben némi kiborulás az átláthatatlan kódrengeteg miatt, este pedig kipipáltam az első tételt a 22 for 2022-listáról a parfümmel (viszont a fekete farmer reménytelenebb, mint gondoltam, gyorsan beugrottam pár helyre, és rájöttem, hogy a fast fashion átlépett egy párhuzamos univerzumba, mióta legutóbb arra jártam, egyszerűen sehol semmi használhatót nem láttam). 

Szombaton pihenés helyett bútorvadászat #2, soroksári Ikea, délután bútorszerelés és junk journal-összerakás párhuzamosan (plusz a December Daily-füzet utolsó oldalára kollázs+szöveg), csavarhúzóért szaladgálás a környék összes kínai kisboltjába, este pedig elégedetten (és fáradtan) eldőlés az utolsó szelet tortával. Közben pedig megszületett B. húgának a kisbabája (kíváncsi voltam, egy napon lesz-e a szülinapunk, végül majdnem összejött :).

Ma pedig már tényleg jó lenne nem csinálni semmit, viszont ugyanilyen jó lenne készülni a jövő hétre, és nem csak túlélésre játszani (kaját rendelni például, vagy kicsit visszaszorítani a káoszt a lakásban). Jövő héten a durvuló vírushelyzet miatt mondjuk megint mindketten végig itthonról fogunk dolgozni- szerdán muszáj lesz elmennem fogorvoshoz, de ezen kívül nem nagyon akarok kimozdulni (így legalább a ruha-helyzet megoldása is ráér, amennyi a webkamerából látszik, azt össze tudom hozni a meglevőkből is).

Legyen az egész valamire jó

James Stamler, Unsplash

Ma is be kellett menni az irodába, elvileg csapatostul, de most se voltunk annyira sokan- viszont most már sokkal kevésébé éreztem elveszettnek magam (szakmailag igen, van egy dolog, amit egyszerűen nem tudok megoldani, de legalább próbálkozok... amivel el is ment a munkával töltött idő 90%-a, és bár hősiesen segítettek a többiek, nem akar összejönni), szinte olyan volt a közös kajálás egy tárgyalóban, vagy a reggeli kávézás, mint régesrég, a covid előtti időkben (oké, a téma a covid volt elég nagy százalékban, de még így is). Beszélgetni talán nem felejtettem el (meg azért sokkal könnyebb így, hogy van valaki a csapatban, akivel már a korábbi munkahelyen is nagyon szerettem együtt dolgozni), öltözködni valószínűleg igen, vagy csak szükségem lenne pár ruhára, amit gondolkodás nélkül tudok kombinálni, és azt se jól becsülöm már meg, hogy mennyire hangos egy croissant-t enni reggelire a nagyrészt üres open office-ban...

Ami elképesztően hiányzott, és most legalább abban a 20 percben tudom csinálni, amíg odaérek az irodához, az a séta+zenehallgatás kombó- van egy pár dal, ami nagyon beakadt az elmúlt pár héten (ez és ez a Dalfutárból, mindkettőnél nagyon érdekes volt a készülésükről szóló videó is; erről már mindig a sötétben+hóesésben végtelennek tűnő autóút fog eszembe jutni karácsony után, ezen kívül pedig pár random Carson Coma és Ricsárdgír), csináltam is egy Spotify-listát, hogy könnyebb legyen őket körbe-körbe hallgatni, amíg meg nem unom, és ellensúlyozásképp új kedvenceket keresek a keretblog top 20 lemezéből.
Annyira, de annyira szeretném, ha tavasszal legalább pár hétig megint tudnám pótolni a rengeteg kimaradt koncertet- újra van Samurai Drive-időpont márciusra, mennek is fel a 22-es listámra.

The first few pages

 

Compare Fibre, Unsplash

Egyelőre nehéz megmondani, milyen az új meló... az első, irodában töltött nap után még eléggé szét voltam esve, és nem tudtam, hogy bírok ki ilyenből még négyet (és pont aznap rám is írt fb-n a srác, akitől múltkor a projektmelót kaptam, hogy most is lenne feladat; akkor nagyon csábító volt a gondolat, hogy akár hagyhatnám is a fenébe az egészet és szabadúszhatnék egy kicsit, kötöttségek és más emberek nélkül...), a következő nap már kevésbé volt reménytelen, csak a rengeteg új infótól és koncentrált odafigyeléstől nagyon-nagyon betompultam; ma először egy pici energiám már maradt a nap végére, és nem csak eldőlni szeretnék (ami nem is baj, mert ASAP kell egy új forgószék). Még nagyon sok az újdonság, rengeteg az új ember, nem tudom, hosszabb távon kikkel fogok együtt dolgozni, és kb. 50-50 arányban hiányzik elképesztően a régi csapatom adta biztonság és örülök annak, hogy mennyi idegesítő apróságtól szabadultam meg.

Idén végre lett szép új anti-határidőnaplóm (tavaly lecsúsztam róla), de még nem volt igazán időm belakni, vagy új rendszert kialakítani rá az előző éves "random sorrendben felírok mindent" után. Hétvégén már remélhetőleg jobban rá tudok állni a tervezgetésre, jó lenne megkeresni az év szavát, átnézni a múltkor kitöltött kérdéssort, és konkrétumokat összeszedni januárra. A lényeg mondjuk úgyis az lesz, hogy a munkában tudjak teljesíteni, de jó lenne, ha egyensúlyban tudnám ezt tartani a többi fontos területtel, és valahogy a sport vagy az alkotás is beleférne.

...the higher I climb

 

Daniel Leone, Unsplash

Boldog új évet!

Egyelőre még nem érzem azt az óriási újrakezdős lendületet, de holnap lesz az első napom az új munkahelyen, és valószínűleg ha azon túl leszek, könnyebb lesz elképzelni, hogy alakul majd a következő néhány hét- most még csak parázok, hogy a két itthon töltött év alatt minden meglevő kapcsolatteremtési képességem elpárolgott. Mindenesetre lopom Sieglinde idézetét, "If you can't beat the fear, just do it scared", új céghez, ismeretlen csapatba mindenképp nehéz lenne beséltálni, de valószínűleg a második napon már könnyebb lesz, az elsőt meg csak kibírom valahogy.