Pure luck

 

Van egy kedvenc pixeles-homokórás nyakláncom, amit még Debrecenben vettem, szóval legalább 8-10 éves lehet, és bár csoda, hogy eddig is kihúzta, sajnos már nincs túl jó állapotban. Lepattogzott róla a festék itt-ott, kopott a lánc, és már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy vállalható-e, többször is, de annyira szeretem, hogy nem volt szívem kiselejtezni (de hordani se nagyon).
Tegnap, amikor megünnepeltük tesóm sikeres saját-tréning-indítását, anya szokás szerint egy nagy zacskónyi ruhával állított be (a ruhaajándékozás az egyik fő szeretetnyelve, és emellett nagyon jó a stílusa is, bár néha nem fedi le teljesen a miénket), többek közt egy pont ugyanolyan homokórás nyakláccal, csak lényegesen jobb állapotban- amikor én vettem az eredetit, neki is megtetszett, csak valószínűleg utána nem sokszor használta.

Mindenesetre most van egy újjászületett homokórás nyakláncom, és csak emiatt döntöttem úgy, hogy a szokásos köntös helyett rendesen felöltözök már a reggeli első meetingre, ami óriási mázli, mert bár soha nem szoktunk kamerát kapcsolni, most kezdett az új vezető, és ha már élőben nem tudunk összefutni vele, megegyeztünk benne, hogy legalább kameraképpel együtt mutatkozunk be (volt szó róla még múlt csütörtök körül, de nyilván teljesen elfelejtettem).
Ez a nap eddig lényegesen jobb, mint lehetett volna, azzal együtt is, hogy végre rendesen visszakanyarodtam a rajzoláshoz (kíváncsi voltam, mennyit felejtettem, úgyhogy legalább egy arcot be akartam fejezni), és azóta legszívesebben minden mást hagynék, és grafitceruzával a kezemben tölteném az egész napot. Egész használható lett a végeredmény, már csak azt kell kitalálnom, hogy a 100 napos art journal-kihívással hogy mixelem össze...