randomNameGenerator( )

Daniel Apodaca, Unsplash

Sose gondoltam volna, hogy fejlesztőként a "minek nevezzem el ezt a kódban"-játék fogja kitenni a napjaim nagy részét (még szerencse, hogy B.-t kölcsön tudom venni az ötleteléshez, ha éppen úgy érzem, kritikus a helyzet, és szeretnék okosnak látszani a csapat többi tagja előtt...), mindenesetre nem volt rossz ötlet pénteken még nem megosztani a változtatásokat, ma reggel azért elég sok ponton hozzá tudtam nyúlni, éljen a hétfő reggel! (hétvégén nyilván a frontend közelében se jártam, pedig megígértem magamnak, hogy nem fogom félbehagyni a tanulást+saját projekteket, amiket az álláskeresés miatt kezdtem, de egyelőre még túl fáradt vagyok hét közben értelmes dolgokat csinálni munka után, úgyhogy annyi minden összegyűlik hétvégére, hogy nem fér bele a kódolás is). Mindenesetre most feladat pipa, sőt, egy pulled pork is sül éppen (szuper alacsony hőfokon órákon át, muszáj volt reggel minél hamarabb elkezdeni, ha ma nem a délután közepén akarok ebédelni), kellemes barbecue-illat lett az egész lakásban, és végtelenül hatékonynak érzem magam. 

Most pedig megyek, és elolvasok minden létező kritikát a Russian Doll 2. évadáról, hogy én néztem be valamit, vagy ez tényleg nem volt jó (a zene viszont... <3 minden sorozatba minimum ennyi Pink Floyd kellene).

Snapshots

Oké, mostantól kölcsön fogom venni B. iphone-ját a portrék befotózásához, ez eddig sokkal használhatóbb lett, mint bármi, amit a saját telefonommal próbáltam összehozni... és az is klassz, hogy négy vagy öt részletben, de a héten ezt az egy arcot be tudtam fejezni. 

Tegnap pedig egy olyan hétvégi napom volt, ami tökéletesen visszateleportált a pár évvel ezelőtti időszakba, amikor éppen semmilyen óriási rettegési faktor nem lebegett a fejemb felett (se privát/családi, se globális), csak együtt lógtunk barátokkal, beszélgettünk, kiszabadultunk (végül is jó döntés volt a western, nagyon hangulatos volt az egész pálya, teljesen profi díszletekkel és viszonylag egyedi rejtvényekkel a standard számzáras lakatok mellett, bár pont az első szakaszon sikerült nagyon sokáig ott ragadnunk, de amint azt összehoztuk, már ment simán), utána még az Ikeába is eljutottunk, és felvásároltuk a knäckerbröd-készletet (ez viszont 2020-as flashback, az első karantén idején volt ezzel tele a kamra), hogy legyen valami vércukorszint-kompatibilis a vacsorához, mert a normál, és a teljes kiőrlésű kenyerek se voltak mostanában az igaziak. 

Jövő hétre még összedobok egy pulled pork-ot, és szerencsére csak az első három nap lesz munkanap (mondjuk utána Debrecen meg temetés, nem kimondottan kikapcsolódás, de legalább a jövő péntek valamilyen szinten lezár egy brutálisan nehéz szakaszt).

Witchy

 

Anton Ponomarenko, Unsplash

Végül úgy döntöttem, hogy ha véletlenül felébrednék 4:30 körül, akkor belehallgatok a koncertbe, ha végigalszom az éjszakát, ez van. Annyira nem voltam meglepődve, amikor 4:26-kor keltem (korábban is volt már ilyen, ha valami fontos fog történni, akkor fura korai időpontokban is az ébresztő előtt kicsivel szoktam ébredni), mondjuk ébren maradni már lényegesen nehezebb volt, de azért odakuporodtam a kanapéra a telefonnal meg fülhallgatóval- és bárki bármit is mond, egy éppen történő koncert követése online a második legjobb dolog ahhoz képest, ha élőben is ott lehetnék az első sorban (igen, jó fej a többi rajongó, és valaki úgyis felveszi+feltölti később valahová, de akkor is, amikor éppen történik, teljesen más az energiája). 5 körül már feküdtem is vissza aludni, akármennyire is szürreális volt az egyre világosodó ég és a teli torokból ordító madarak mellett, és amikor végre sikerült visszaaludni, azt álmodtam, hogy egy sorozat-forgatáson vagyok, amiben Róka és Aly is szerepelnek (és Róka úgy néz ki, mint Devi a Never Have I Ever-ből). Túlzásba vittem mostanában a blogolvasást...? Mindenesetre reggel sokkal jobb kedvvel (bár eggyel több szundival) keltem, mint a normális éjszakák után. Még a munkanapot is várom (nagyon sokat javít a helyzeten, hogy most van egy tényleges feladatom), de azt sokkal inkább, hogy végre este legyen, és kint üldögélve koccintsunk egy mentás limonádéval. Aztán, ha minden jól alakul, végre fellendül kicsit a szociális életem, szombaton szabadulunk (az azték szoba volt az eredeti célpont, de nyilván már teljesen megtelt, és a "Skizofrén sorozatgyilkos"-t meg a "Zárt osztály"-t inkább kihagynám, maradt a Vadnyugat), jövő héten pedig megtörténik a régóta esedékes sörözés az ex-munkatársaimmal (és most fogom duplán elkiabálni, de péntek 13. van, hátha belefér, de eddig meglepően kevés variálás volt az időpontokkal, és a többség-még- nem is mondta le).

Spice it up

 

Shihab Chowdhury, Unsplash

Próbálok kevésbé belecsúszni a "munka-alvás-újra munka"-spirálba, és ezen a héten eddig többet voltam kint, mint az elmúlt kettőben összesen.
Kedden megnyitottuk a szezont a Rómain (... mondjuk, hogy a nyarat, a tavaszt sikerült megint alig észrevennem, és lassan már vége is), most először sikerült simán bejutni a Fellinibe vacsizni (utólagos tanulság, mostanában lehet, hogy kevésbé kajacentrikus programokat kellene szerveznünk, mert B. a cukrát próbálja rendbehozni, én éppen újrakezdem a kalóriaszámolást, úgyhogy mindketten eléggé korlátozott listáról tudunk válogatni), utána sétáltunk egy óriásit, barátkoztunk a rengeteg kutyával, és autóztunk egy extra kört a Megyeri hídon (teljesen random kinéztünk a Tungsram-gyárépületekhez, amiről pont a múltkor láttam egy Youtube-videót, és elkapott a nosztalgia, anno épp GE Lighting volt, de dolgoztam ott teljes fél évet tréning-koordinátorként). Nagyon menőn nézett ki még éjszaka is, bár B. vezetés közben nem sokat látott belőle, csak az én lelkendezésemet hallgathatta, viszont emiatt a haza-autóúton sikerült tavaly augusztus óta először visszatérni a rollerbalesetem helyszínére, és hát... így se volt kellemes, hogy csak pillanatokra suhantunk el mellette.

Ma pedig sikerült egy utolsó utáni pillanatba besűríteni a piackört- nem voltam biztos benne, hogy 5 körül még lesz bármi a Vásárcsarnokban, de elvileg 6-ig tart a munkaidőm, szóval ennél hamarabb nem tudtam elszabadulni. Végül volt értelme, eperből az utolsó dobozt hoztam el, és találtunk itt is egész korrekt salátát, hazafelé sétálva végre úgy nézett ki a Glasgow-vászonszatyrom, ahogy a fejemben mindig is kellene, tele friss zöldséggel és egy kikandikáló bagettel (amit ajándékba kaptunk a pékségben...) Így talán van esélyem benne maradni a kalóriakeretben (próbálkoztam már párszor az elmúlt pár héten, nem sok sikerrel, de ez is olyasmi, amiről tudom, hogy csak akkor működik, ha tényleg ez a prioritás), eddig kemény 2 napja már tartom magam hozzá, talán most meglesz a lendület. Már csak az a kérdés, hogy megéri-e hajnali 4-kor kelni egy koncert insta live-ja miatt, vagy csak nyűgös leszek miatta egész hétvégén.

Crashed

 

Michael Dziedzic, Unsplash

Tegnap, a mindenféle egyéb tudatossággal és odafigyeléssel együtt nagyon próbáltam annál maradni, hogy amíg tart a munkanap és az egy-egy pomodoro, addig tényleg csak egy adott feladatra koncentrálok - nincs közben "csak ebbe a blogba beleolvasok" meg "csak ezt az extra teendőt gyorsan belezsúfolom, mert épp most jutott eszembe"... és már csak annyival, hogy észrevettem, mennyire rengeteg ilyen elkalandozásom is van, érthetővé vált, hogy miért fárasztanak le azok a napok is, amikor látszólag alig történik valami. Próbálok nem az a típus lenni, akinek egy böngészőablakban 100+ tabja van nyitva (nem tudom eldönteni, hogy irigykedek rájuk, vagy nem hiszem el, hogy az első páron kívül bármelyikhez is vissza fognak térni valaha, mindenesetre tudom, hogy én képtelen lennék követni), fejben viszont mégiscsak ez történik, cikcakkban haladok a rengeteg kategóriába tartozó, változó fontosságú és időtartamú to-do közt, pedig biztos, hogy ennél lehet hatékonyabban is... A múltkori digitális detoxnál már próbáltam minden értesítést és figyelemelterelést megszüntetni, de most a munka miatt kell a Slack, és nem is tudom, hányszor szakadok ki a kódolásból csak azért, hogy ránézzek, mi történik, pedig általában semmi különös és/vagy nem rám vonatkozik, de ha látom a kis kék pöttyöt, nehéz nem automatikusan kattintani.

Nagyon szeretem a papíralapú határidőnaplómat, de ott biztos, hogy nincs elég hely arra, hogy beleöntsek minden random teendőt, úgyhogy most 1.0-s verziónak kipróbálom a Trellót- lesz egy munkahelyi meg egy privát, minden felmerülő "el kellene már intézni" megy bele, reggelente összeszedem, hogy a mai napon bele fog-e férni, és ha nem, akkor próbálom addig elengedni, amíg előre nem kerül a fontossági sorrendben. Nem tudom, mennyire lesz könnyű átállni egy tudatosabb, fókuszáltabb gondolkodásra+munkavégzésre, de muszáj megpróbálnom legalább közelíteni felé.

Swirl

 

Tyler Nix, Unsplash

Igyekszem kihozni ebből a hétfőből, amit csak lehet- múlt héten is elég lassú maradt a munkatempó, nincsenek még igazi feladataim, ami azzal jár, hogy valahogy átlátható lépésekre kell bontanom az "ismerd meg a kódot" és "tanulj"-témaköröket, és voltak olyan napok, amikor túl sok volt az egész. A pszichológusom büszke lenne rám, szépen visszaállok a gondolatnaplózásra, mert meglepően sok negatív felbukkant így, hogy újra dolgozok ("sose leszek elég jó", "már ott kellene tartanom, ahol a többieknek", "lusta vagyok, és ezért nem haladok", és ezeknek különböző variációi), és pont emiatt eléggé tartottam is a pénteki megbeszéléstől a team leaddel, mert... nem csináltam eddig semmit? De szerencsére teljesen normálisan ment a beszélgetés, tűztünk ki célokat, és nem mondott semmilyen kritikát (...még). Valószínűleg minden kisimul majd egy kicsit, amint több normális-napi feladatom lesz majd, de addig is, hogy megőrizzem a józan eszem, szedtem össze egy csomó területet, aminek utánanézhetek vagy kipróbálhatok vagy gyakorolhatok, és amikben tehetek kis lépéseket azért, hogy összességében jobb legyek.

Ennek a végiggondolásán/megtervezésén kívül a hétvége egyrészt arról szólt, hogy rendbehozzuk B.-t valahogy (néha elszáll a cukra, és most nem is nagyon akart javulni, úgyhogy felvásároltuk a Lehel piacot, és grillcsirkét eszünk salátával meg húslevest párolt zöldségekkel a belátható jövőn belül), másrészt az egyik kedvenc zenészem bedobott egy plakáttervező versenyt, úgyhogy valahogy ki kellett találom a kiindulási pontnak szánt kollázs digitalizálását (miután a fél estémet a háttér fehér pixeleinek eltüntetésével töltöttem, kiderült, hogy a Canva amúgy ezt tudja, onnantól már csak a betűtípusokkal meg a háttér-dekorációval kellett játszani egy kicsit, és össze is állt két olyan plakát is, amire egész büszke vagyok); lezárásképp pedig újranéztük végre a Russian Doll első évadát, az első öt rész sikerült így lendületből, de nem mondom, hogy rengeteg életkedvem maradt utána (pedig nagyon szeretem a történetet/stílust/színészeket, csak mostanában odavágnak a halálközelibb témák).

Pieces of a puzzle

 

Patrick Federi, Unsplash

Úgy érzem, hogy végtelen a to do-listám, és hiába pipálok ki minden egyes nap millió dolgot, csak gyűlik rá egy csomó újabb... Ezzel együtt haladnak is az események, a könyvelő eddig rengeteget segített, és most már hivatalosan is egyéni vállalkozó vagyok, plusz a munkahelyen megkaptam az első Igazi Kódolós Feladatomat (amit persze többszörösen túlgondolkodtam, de azért sikerült tegnap befejezni vele), és tegnap a pszichológussal sikerült a legfájdalmasabb családi témák egyikét érinteni úgy, hogy már közel se borultam ki annyira, mint korábban (ilyen helyzetekben annyira próbálok objektíven és tárgyilagosan mesélni az eseményekről, és még így is folyamatosan hallom a narrációt a fejemben, hogy "ennyire biztos nem lehetett rossz", "semmi nem ennyire fekete-fehér, biztosan én is tehetek róla, hogy így történtek dolgok", nagyon nehéz elengedni az örökös egyensúlyozást és maradni a saját nézőpontomban mindenki másénak az összehangolása helyett).

Mióta B.-vel végleg laptopot cseréltünk a hétvégén, nem találom a helyem, most egy gépen kellene valahogy léteznie a céges és a privát dolgaimnak, és nem tetszik, hogy mennyire egybefolynak (valószínűleg úgyis az lesz a vége, hogy veszek egy munkalapotopot, csak előtte jó lenne egy pár hónapig a félretett pénz egyensúlyba hozására költeni a fizetést). Az első munkahelyem szinte egyetlen pozitív hozadéka, hogy szemrebbenés nélkül fel tudok állni a gép elől pont 17:00-kor, és utána felé se nézni másnap reggelig, home office-ban is, de most egy kicsit nehezebb úgy, hogy csak a Slacket zárom be, és amúgy maradok ugyanott...
Viszont tegnap NoFluffJobs-on találtam egy érdekes kutatást a nőkről az IT területén- még nem olvastam teljesen végig, de érdekes látni pl. a Lengyelország és Magyarország közti különbségeket, és jó lenne tudni ugyanezeket más országokról is... vajon létezik olyan, ahol a női programozó nem ennyire unikornis?