I need an easy friend

 

Andrea De Santis, Unsplash

Azért látszik, hogy még mindig eléggé be vagyok rozsdásodva, még mindig meglep és feldob, ha Történnek Dolgok- most például annyi, hogy részt vettem életem első "gender reveal"-buliján (van ennek magyar megfelelője egyáltalán?), ahol tesóm és a barátja már tudták a baba nemét, nekünk vendégeknek lett volna meglepetés, amit a fehér krémes muffinok közül kilógó egyetlenegy színes töltelékű fedett volna fel... ha a leendő apuka el nem spoilerezte volna az utolsó pillanatban (midnegy, amúgy is szinte biztos voltam abban, hogy helyesen tippeltem- és tényleg). Az már csak extra murphy, hogy miután mindenki beleharapott a saját muffinjába, mindegyik fehér volt, a két kimaradt extra közül a másodiknak volt halványrózsaszín a krémje. Szóval, ez volt a délután kezdete, utána a Makers Market-en folytattam (sajnos most nem láttam semmi jót, hátha majd a márciusi Wampon), aztán a Platon Karataev-duóval zártam a napot. Amikor az első kb. három dalt szünet nélkül játszották el, kicsit aggódtam, hogy hozzánk se fognak szólni, de aztán szerencsére oldódott a hangulat, és bár nekem mindig is az Atoms marad a szívem csücske, és mindig kicsit szomorú leszek, ha az Aphelion magyar verzióját hallom, és nem az eredetit, azért jó volt végre élőben találkozni a Lassú madárral meg az Elmerül-lel, és belefért egy-két dal a korábbi albumokról is. 

Ezek után elég nehéz volt visszarángatnom magam a hétfőbe, bár legalább ezen a héten is van mit várni- általában nem szoktunk nagy ügyet csinálni a Valentin-napból, de a Sovány vigaszban mini képviselőfánkok lesznek, úgyhogy foglaltam asztalt, csütörtökön pedig unplugged Nirvana-tribute koncert (ez az egyik legkorábbi zenetévés emlékem, amikor még fogalmam se volt róla, mi az a Nirvana, valamiért úgy tűnt, hogy akárhányszor a VH1-ra kapcsolok, éppen az Unplugged in New York megy... később, 16 éves korom körül, amikor beleszerettem a grunge-ba, a Nevermind után ez lett a második leghalgatottabb albumom tőlük), aztán jövő héten egy hét szabi, és megyünk Belgiumot felfedezni (annyira reménykedek benne, hogy B. is legalább annyira el tudja majd ott képzelni magát, mint én... és hogy a közös ebéd a munkatársakkal jól alakul majd).

Egyébként viszonylag új céges dolog, hogy mindenkinek kell magáról írnia egy "readme"-t (a legfontosabb infók hobbiktól munkastíluson át a preferált kommunikációs csatornáig)- valószínűleg új belépőként imádtam volna egy ilyet az akkor még ismeretlen többiekről, és most is nagyon szeretem olvasgatni a munkatársakét, bár a sajátommal rengeteget küzdöttem (az olyanokat, mint hogy "What's your theory on business/development?" meg "What are your successes?" nehezebben ugrottam meg, a "milyen kaja lenne bekészítve az öltöződbe, ha rocksztár lennél" bezzeg simán ment), de azóta már kiderült, hogy más is szereti a Queens Of the Stone Age-et, meg a PO már írta, hogy ha jövő héten benézek az irodába, lesz majd 85%-os csoki. Amivel még sokat vacakoltam, pedig hivatalosan nem is része a feladatnak, az hogy találjak egy képet magamról, amin nem napszemüvegben vagyok az emoji-választás, B. javaslata a pánikoló macskafej volt: 🙀, és bár elég pontos, de ennyire azért nem akartam őszinte lenni, ¯\_(ツ)_/¯ ő meg nem volt opció, úgyhogy végül maradtam a puzzle-nél.

Seesaw

 

Mikhail Vasilyev, Unsplash

Nagyon szerettem volna, ha erre a szakértelemre mostanában nem lenne szükségem, de már megvan az aprólékosan megtervezett és tesztelt módszerem arra, hogy lehet kibírni a kora hajnali repülést (minden bepakolva és előkészítve előző este, taxi a reptérre, mentatea és zabsüti a hányinger ellen, mert azzal mindig jobban küzdök, mint az álmossággal, minimális képernyőnézés, hangoskönyv, első kávé szigorúan csak a repülőn). Az elmúlt pár napban két adag repjegyet is vettem, egyszer sikerült kicseleznem a rendszert, és két hét múlva kényelmes kora délutáni időpontban repülünk Brüsszelbe (végre B.-vel együtt, és nem egyedül!! és a távolabbi reptérre, de még így is megéri), viszont Barcelonába eltűnt a kinézett esti járat, maradt a 6:30, ami egy érdekes kezdés lesz az első anyával közös kettesben külföldi utamhoz (kicsit tartok tőle, hogy mennyire tudunk majd összehangolódni arra a négy napra, rég töltöttünk már egyben ennyi időt; szerencsére ő is az a típus, aki mindent meg akar nézni, és napi húszezer lépésnél kevesebb az túl lightos tempó, de hajnalban kel és korán fekszik, és ő is hajlamos túlaggódni a dolgokat...)

Egyébként már második napja itthon vagyok betegszabin, mert csodával határos módon elértem a háziorvos asszisztensét, aki minden különösebb vacakolás nélkül kiírt, így legalább ki tudom pihenni ezt a rejtélyes félbetegséget, amit már legalább egy hete hurcolok (és persze borult a heti rutinom, amire annyira büszke voltam, se közösségi iroda, se jóga... de a végtelen Netflix-maraton és Star Trek:Voyager-túladagolás helyett ma leginkább a bocis puzzle-el haladtam, nem annyira gyönyörű, mint az előző, de sokkal-sokkal könnyebb). Határidős a dolog, vasárnapra mindenképp meg kellene gyógyulnom, mert  délután "gender reveal party"-ra megyek, meg Makers Market és Platon-koncert is lesz este, addigra jó lenne visszakapni az energiámat.

Jullie eten een boterham

 

Unseen Studio, Unsplash

Még jó, hogy csak egy névnapom és egy szülinapom van/év, eddig mindkettő kifejezetten pechesen alakult- oké, tegnap csak a net szakadt meg ötpercenként, úgy, hogy kettőnknek összesen kb. 5 meetingje lett volna délután, ráadásul az egyiken demóznom is kellett volna, mit alkottam az elmúlt 2 héten. Általában utálom ezt csinálni, most kivételesen szuperül összeraktam, elegáns és hatékony... lett volna, de nyilván a Zoomon megoszott képernyőn 2 Chrome-ablak sima ügy olyankor, amikor egy átlagos weboldal-betöltés is percekig tart. Szerencsére csak utólag szóltak róla, hogy full robothangom volt, alapvetően még így is meg lettem dicsérve. Utána B. szerzett egy alternatív net-megoldást, és este 10-ig szívott vele, mire beüzemelte, a 4-8 közöttre ígért Vodafone-szerelő pedig azóta se futott be (még szerencse, hogy az étterem, ahová menni szerettünk volna ünnepelni, hétfőnként zárva van, így legalább nem kavart be az idegbajba).

Nagyon rákattantam az Együttérzés önmagunkkal-ra (eredetileg cickafarktea-Annánál olvastam róla, és el is kezdtem hallgatni Scribd-on, de azóta a commitment to ourselves legutóbbi posztjaiban is felbukkant), már hetek óta jegyzetelem és próbálgatom a gyakorlatokat; közben tudatosulnak a jó kis gyerekkor óta beakadt minták (probléma=érvénytelenítés, szőnyeg alá söprés, lépj már túl rajta, lehetőleg most rögtön... ehhez képest nagyon fura megállni egy pillanatra, és elismerni, ha valami éppen rossz) és tegnap kiderült, hogy krízishelyzetben nemcsak nekem könnyebb zennek maradni, de a tegnap sokkal jobban kiborult B.-nek is többet tudok segíteni, ha nem átveszem a rossz érzéseit vagy próbálom instant kirángatni belőle.

On repeat

 

Oké, a lányfejes puzzle sokkal nagyobb kihívásnak bizonyul, mint a Berlin-pixeles, minden második kocka a zöld/barna egy különböző árnyalata, de ezzel együtt is imádom az összes fura kis részletével (ami nem is baj, mert amilyen tempóban haladok vele, még itt lesz egy ideig). Tegnap megtaláltam, hogy a Bear, amibe bele akarok nézni már egy ideje, felkerült Disney+-ra, úgyhogy el is indítottam (a rengeteg kiabálás kellemesen kontrasztos a puzzle-kirakás zenjével), és mire észbekaptam, már este 10 volt, és ledaráltam az első négy részt.

Nagyon tetszik, hogy a tavaly év végi bezárkózós-egybefolyós hétköznapok után most mintha kezdene valami rutin kialakulni: kedden taco (oké, ez még viszonylag friss, de ha rajtam múlik, rendszeres lesz: múlt héten voltunk a Terezában, a taco al pastor valami zseniális), szerdánként közösségi iroda (januárban a négy hétből háromszor is mentem, ez elég klassz arány), és ha úgy alakul, tesómmal közös ebéd, csütörtökön jóga személyesen a közeli jógastúdióban (szerencsére az év eleji motiváció sok embert mozgat meg, tavaly többször is előfordult, hogy csak én voltam, most rendszeres a 6-8 résztvevő). Sajnos az előző hétvége annyira szétesett, hogy a héttervezés teljesen kimaradt vasárnapról, de előtte sikerült ennek is valamennyire rendszeressé válnia, és februárban is szeretném így folytatni.

Choices

 

Hétvégén leautóztunk B. tesójáékhoz, ott is aludtunk, és így most tudtunk egy picit több időt tölteni az egyéves unokahúgával is- szupercuki baba, tényleg, okos és mosolygós, de rájöttem, hogy nagyjából az egy nap a kisgyerekezős limitem (és arra is, hogy továbbra sem, egy pillanatra sem éreztem semmilyen mélyről jövő késztetést, hogy én is szeretnék gyerekeket). Az viszont meglepő volt, hogy B. tesójának a férje mennyire belesimult az apaszerepbe, a (néha már idegesítően)-nagydumás-társaság-középpontja srác kifejezetten felelősségteljes apuka, jó együtt látni őket (mondjuk párkapcsolatilag nyilván náluk is lettek azért extra feszültségek, bár nem tudom, ezt egyáltalán mennyire lehet megúszni).

Amúgy, éles témaváltás (és amúgy annyira nem is, mert a fenti oldal idézete a tudatos gyermektelenséggel kapcsolatban az eddigi egyik legjobban megfogalmazott vélemény, amit láttam, Melocco Anna Telex-interjújából), de teljesen rácsúsztam az art journal-háttérgyártásra, nagyon jó stresszlevezető a random firkálás-tépés-visszaragasztás, sokkal jobban leköt, mint utána képeket és szöveget pakolni rá, bár azért végül az idézetek is megtalálnak (a facebook-os a.j.-csoportban volt erről egy érdekes beszélgetés, van, aki egyáltalán nem szeret szöveget tenni az oldalaira, azt szeretné, ha mindenki szabadon asszociálhatna róla, nekem viszont addig nem lesz teljes, amíg meg nem találom azt a pár szót, ami összekapcsolódik a képekkel).

Kapaszkodok

 

Jeremy Hynes, Unsplash

Oké, ma tegnap egy olyan kivételes nap volt, amikor annyira belemerültem a munkámba, hogy teljesen elfeledkeztem a blogírásról, pedig fordítva azért sűrűbben szokott előfordulni... Nem mintha annyira sok lett volna a flow, csak azért nem bújtam vissza az első fél óra után a takaróm alá, mert éppen a közösségi irodában voltam, bár aztán a közös ebéd tesómmal (meg a két tábla csoki az Endorfinból) valamennyire helyrebillentett, és délután végre, nagyon régóta először olyan feladatom volt, ahol némileg tudtam, mit csinálok.
Aztán estére megint szétzuhantam, teljesen feleslegesen bejártam a 9.kerület-közeli Müllereket új puzzle-ért, de már beláttam, hogy kénytelen leszek rendelni (sajnos a Wes Anderson-t sehol, de sehol nem lehet kapni, ez biztos hogy jön haza, és már csak azt kell eldöntenem, hogy mellé egy boci, két boci, vagy kádban ülő szörny legyen...) Felcsillant a szemem, hogy Dixit-puzzle-k is léteznek, de valahogy pont nem azokból a lapokból, amik a kedvenceim, pedig sokat szeretek.

Amire büszke vagyok, hogy mióta B. is regisztrált duolingóra, nem hagyjuk egymást elcsúszni, este még együtt küzdöttük végig a hollandleckéit, pedig a korábbi viszonylag ártalmatlan (és némettudással elég jól megtippelhető) szavak után most már olyanok is felbukkannak, mint az "Alstublieft", ami egyszerűen leolvasztja az agyam, pláne este 10-kor. Az igazi áttörést valószínűleg úgyis majd egy rendes, klasszikus nyelvtanfolyam hozza majd el, de legalább addigra már lesz néhány alapkifejezés, amit ismerünk...

Falling into place

Az ébren és itthon töltött idő nagy részét továbbra is a puzzle nyeli el- sajnos túl későn jöttem rá, hogy elég jó minőségben be is tudom szkennelni telefonnal (és így akár timelapse-et is csinálhattam volna arról, ahogy szép fokozatosan összeáll... na mindegy, majd legközelebb), mindenesetre a tegnap esti "színek szerint válogatás"-megvilágosodás után most így áll (ébredés után, reggelikészítés előtt még gyorsan összeraktam a robot-t-rexet). 

A tegnapi napom nagy eredménye (amellett, hogy úgy néz ki, végre találtam egy olyan közösségi irodát, ahová szeretnék majd visszamenni) egy Spotify-lista, amin mostanra több, mint 10 órányi dalt gyűjtöttünk össze a munkatársaimmal, csupa B betűs előadóval/együttessel (2 hetes időszakokra osztva dolgozunk, és ezeket az időszakokat idén zenészekről nevezzük el) - mondjuk mindenki sokkal lelkesebb a dalok hozzáadásában, mint mások dalainak a meghallgatásában, de akkor is, ez volt a tökéletes alkalom, hogy a belga munkatársaknak végre megmutassam a Belgát (meg egy kis Bikinit, Beatricét és Bestiákat).

Ahhoz képest, hogy minden kommunikáció Slacken történik, tegnap egész sok volt a spontán beszégetés, a négynapos munkahéttől (elég meggyőző volt a linkelt cikk, ráadásul nem is a "négy nap alatt dolgozzunk 40 órát"-módszertannal, de sajnos a HR-esünk nem harapott rá annyira... pedig, ha valami lenne, ami örökké elkötelezne egy munkahely mellett, az a háromnapos hétvége) Albánia tengerpartjaiig (eddig nem volt rajta az úti toplistámon, de most megváltozott a véleményem).

Az utazás-témával mondjuk óvatosnak kell lennem, a nagyon régóta tartó "csak angol nyelvterület"-ből engedve B. most már nyitott(abb) arra, hogy más európai országokat is figyelembe vegyünk lehetséges kiköltözés-célpontként, de gyakorlatias örök tervezőként annyira stresszel a kisebb és nagyobb intéznivalókon ezzel kapcsolatban, hogy ha bármilyen más külföldi utat megemlítek neki, teljesen kiborul (nekem pedig a Wizzair és Airbnb előtt álmodozás az egyik kedvenc kikapcsolódásom, már végtelen kombinációban elképzeltem, hogy melyik fapados repülővel elérhető célpontra mikor kellene kilátogatni, és a saját elszórható pénzemet, ami most már lassan egy kényelmes egyhetes utazásra is elég lesz, is valami ilyesmire szeretném költeni, csak még nem tudom, hogy mi lenne a jobb, városnézés Rigában/Reykjavíkban, vagy tengerparti heverészés valamelyik görög szigeten, esetleg Szicíliában).

Update: a Youtube pedig nagyon érzi, mi jár épp a fejemben, ez az a dal, amit amúgy nem szoktam hallgatni, de pár perce belecsempészte a lejátszási listámba: