Mango and coffee

Madalyn Cox, Unsplash

Ez az utolsó egyedül töltött napom, és bár nem sikerült elérnem semmilyen áttörő eredményt múlt péntek óta (sok időt töltöttem rajzolással és art journallal, de nagyon durva tempót terveztem be, és ahhoz képest azért el vagyok csúszva még mindig- de próbálom nem túlgondolkodni, alakul, ahogy alakul), és igazán szuper kisimult se vagyok (az egyedüllét legrosszabb része az egyedül alvás, az egyik nap sikerült hajnali háromig forgolódnom, fél füllel figyelve a lakás minden kis neszét, egy nappal később hajnalban ébresztett a lezúduló eső meg utána az ordító madarak), azért kis lépésekben haladok egy jobb állapot felé. Most minden félig-meddig áll csak össze, nehezen veszem rá magam a sportra, de azért csinálom; kell egy kis önfegyelem hozzá, hogy ne popcornon és csokin éljek, de egy-két nap után már nem édesség után vágyakozik a szervezetem, hanem mindenáron mangót akar, meg salátát meg grillcsirkét. 

Pár bejegyzéssel korábban még problémáztam, hogy nincs, amit várni lehetne, de úgy tűnik, pillanatok alatt pörögnek fel az események- a Budapest Parkban már most pénteken lesz egy buli, amire lehet, hogy jó lenne beugrani (nagyobb biztonságban éreztem magam, amíg ezeket a döntéseket egy hipotetikus júniusra vonatkozóan kellett meghoznom, másrészt viszont július végéig már nem leszek védettebb, szóval ha tényleg megyek, most is mehetnék... de nem tudom, hogy készen állok-e), egyre több koncertet hirdetnek meg a következő pár hétre, tesóm már fesztiválokat is nézeget, B. pedig a nyaralást kezdte el tervezni. Fura lesz visszaállni az örökké leggingsben létezésről arra, hogy normálisan fel kell öltöznöm és emberek közé mennem- azt hiszem, teljesen elfelejtettem sminkelni, tavaly szeptember óta nem jártam fodrásznál, és kb. fél éve nem szőrtelenítettem a lábam, ami a szép lassan közelítő rövidnadrág-kompatibilis időjárás miatt nemsoká probléma lesz. Mindenesetre a körmeim tegnap óta szépséges kávébarnák, úgyhogy talán nem lehetetlen a visszatérés.